A bajai szocialisták lapja, a Bajai Tükör legutóbbi számában közölte a mellékelt hirdetést. Ha valaki gondosan böngészi az első pillantásra kissé ezoterikusnak tűnő szöveget, rögtön rájön, hogy valójában miről van szó. Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje ugyanis hosszas kutatás után újabb részletét találta meg a Fidesz titkos programjának és ezt itt, a Bajai Tükör hasábjain hozta nyilvánosságra.

Amint láthatjuk, a szokványosnak nevezhető megszólítást követően rögtön a közepébe vág a szerző. A hosszú, kérdésként végződő mondat kérlelhetetlenül lecsap a Fidesz sunyi terveire, hiszen megtalálhatunk itt mindent: a nyugdíjak elvételét, svéd modellek tömegeit, az ingatlanadó azonnali bevezetését, az iskolák és egyetemek bezárását, állami terrort. Azaz mindent, amit a Fidesz szocialisták által birtokolt titkos programja tartalmaz. Még szerencse, hogy a hosszú kérdésre rövid és megnyugtató választ ad a miniszterelnök-jelölt. Így, gondolom, a hirdetés elolvasása után a bajaiak is megnyugodhattak: a szocialisták mindenre tudják a választ és ezt azonnal közérthetően közzé is teszik. 

Mesterházyt bekasznizták - kaptam szerdán az sms-t. Tanú volt Zuschi ügyében, most meg benntartották, konstatáltam az információt. Volt már erre példa a történelemben. Aztán a híradásokat látva szembesültem azzal, hogy Mesterházy épp Csepelen osztja az észt a sokat látott idős kohómérnököknek és feleségeiknek. Sehol egy kéz-, lábbilincs, Mesterházy szabadon járkál. Még az igazságügyi államtitkár, Avarkeszi Dezső is úgy mosolyog, mint Hakapeszi Maki Szuhay Balázsra és az ajándék csokira. Podolák György is olyan boldog, hogy újra a Magyar Népköztársaság költségvetéséről beszélhet. Szegény öregek a padsorokban lelkesen verik össze a tenyerüket és közben Kádár János szürke lódenkabátos szelleme átsuhan a termen. Az MSZP-vel és Attilával tehát minden rendben. (tovább)

A kormánytól pénzt kapni jó dolog. Húszmillió forintot különösen jó: az összeg nem elég sok ahhoz, hogy kiverje a biztosítékot a nyilvánosságban, viszont éppen elég kiegészíteni a svéd modell szerint számított fideszfasiszta nyugdíjat. Erre a piaci résre Ágh Attila professzor is ráérzett, és okkal-joggal bízhatott benne: ember nem lesz, aki megtalálja az ő tudása árának nyomait. Pechje volt: még mindig akadnak egyetemi hallgatók, akik beadandó házi dolgozatukhoz pont a parlamenti írásbeli kérdések amúgy dögunalmas műfaját választják, és ha már emellett döntöttek, nekiálltak böngészni...

Aki keres, az talál alapon rá is bukkantak Németh Zsolt (Fidesz) kérdésére, amely azt firtatja: vajon milyen jogon, milyen felhatalmazással, nem mellesleg pedig mennyi közpénzen játssza a professzor úr - 2007 szeptembere óta - a "miniszterelnök különmegbízottja" szerepét a 2011-es magyar EU-elnökségi előkészületben. Pláne úgy, hogy a felkészülés érdekében a kormány egyébként létrehozott egy ötpárti munkacsoportot. (tovább)

Minden cselekvés problémája elsősorban a tudásra vonatkozó probléma. Ez így van a politikában, és máshol is. Annak első kérdése ugyanis, hogy mit tehetünk meg, az, hogy mit tudhatunk. Különféle variációiban és keveredéseiben ma is két nézet létezik. Az egyik szerint tudásunk vég nélkül gyarapítható, bővíthető és tökéletesíthető. A másik nézet szerint tudásunk töredezett, homályos és sosem lehet biztos. A két nézetből két gyökeresen különböző gyakorlat következik.

A két felfogás kétféle karaktert előfeltételez. Van olyan ember, aki hajlandó azzal kezdeni bármiféle vizsgálódást, hogy ugyan törekednie kell a tudásra, a tudást mint tudást sosem érheti el. Ez a karakter képes látni saját tudásának határait, és ezt igyekszik folyamatosan észben tartani. Ha egy adott problémára koncentrál, igyekszik a problémát megérteni, nem pedig első ízben gyorsan megmagyarázni a jelenséget a maga teljességében.

A másik karakter türelmetlen. Nincs megértési vágya, nem szán időt és gondolatokat arra, hogy a problémára fókuszáljon. Azonnal akar tudni mindent, lehetőség szerint mindenről. Az egyik legrosszabb eleme gondolkodásmódjának az, hogy nem tud elképzelni kitűzött és definiált "célok" nélkül cselekvéseket vagy értékeket. Számára önmagában való célok nincsenek. Ezért is nem képes örömet találni ott, ahol mások mégis találnak, legyen ez akár a "tudomány", akár más. 

A "filozofikus" kérdésfeltevéseket üres fecsegésnek érzi, hiszen ezek folyamatosan emlékeztetnek minket Szókratész "tudom, hogy nem tudom" tételére. Ez a tétel emberünket irritálja. Az ilyen ősi bölcsességeket megveti, vagy éppen nem is ismeri őket. Úgy gondolja, létezik minden problémára legalább egy módszer, és a módszer segítségével ha megérteni nem is, tudni mindenképpen lehet az adott dologról mindent. (Számomra élményszámba megy, ahogyan néhányan próbálják összehozni a tudás szétszórtságát és tökéletlenségét hangsúlyozó F. A. Hayeket és Bokros Lajost. Hayek jellemzően a "tudom, hogy nem tudom" elvét vallotta, míg Bokros a "tudom, hogy tudom", esetleg a "tudom, merem, teszem" krédójára esküszik.)

Türelmetlen karakterünk a totalitásra gyúr. A megértés ugyanis mindig hézagokkal teli, saját esendőségünkre utal. A tudás (ebben az értelemben legalábbis) totális kíván lenni: a valóság minden egyes darabjának ellentmondásmentes ismeretére törekszik, a lehető leggyorsabban. Türelmetlen tudósunk nem kíván hosszú éveket és (az amúgy megspórolhatatlan) tanulást fektetni projektjébe, ugyanis szent meggyőződése, hogy a tudás mindenki számára hozzáférhető, főleg az ő számára, egy pillanat alatt. Innen hihetetlen magabiztossága és saját tudásába vetett kétely nélküli hite.

Paradox módon türelmetlen karakterünk az, aki a leginkább hajlamos a tévedésre. Vajon miért?

 

Nehéz lehet az élete Debreczeni Józsefnek: nem tudni pontosan, kihez/mihez igazodik, talán maga is bizonytalan felőle, így a kockázatok minimalizálása érdekében megpróbál az éppen aktuális közeghez idomulni. Igazi konjunktúralovagként könyvet ír Orbán Viktorról 2002-ben, hogy aztán négy évvel később nem kevés teatralitással szeressen bele a "parlamentarizmus" utolsó mentsvárába, Gyurcsány Ferencbe. (Egyszer valaki tényleg elmondhatná már neki, mi a különbség a parlamentarizmus és a parlamentáris kormányforma között.) A baj akkor következett be, mikor az "új" miniszterelnök is aláhullott. Faute de mieux, DJ a 168 óra félhivatalos publicistájaként töltött évek után most az új MDF-be igazolt.

Ám mintha a 2004 és 2009 közt eltelt szerelmes évek nem múlnának el nyomtalanul Magyarország elsőszámú közírója életéből. (Egyszer valaki tényleg elmagyarázhatná nekem, mi az, hogy közíró - van magáníró is?) Ezért - no meg persze saját könyve kicsit sem visszafogott promotálásáért - hajlandó kórust rettegni Bauer Tamással és Vásárhelyi Máriával, aztán meg, ha már megszokta a közeget és a hangulatot, a Demokratikus Hálózat klubestjén mindenkit biztatni, hogy az MSZP-re szavazzanak a választás második fordulójában. (Lábjegyzet: Debreczeni elvileg az MDF képviselőjelöltje. Lábjegyzet kettő: a Demokratikus Hálózat egyik vezetője, Kalmár Szilárd szerint mozgalmukat az "antifidesz-antiorbán és az antifasiszta" karakter jellemzi. Lábjegyzet három: az illető bő héttel a haiti földrengés után ezzel az ízléses hasonlattal utalt az MSZP-re: "ki kell szellőztetni", mert "már most látszik: a romok alól azok fognak elsőként kimászni, akikre már senki sem kíváncsi". Szívből gratulálunk.) Amikor viszont éppen kiszeret a szocialistákból, Debreczeni nemes egyszerűséggel "tolvaj csürhének" nevezi őket (aztán gyorsan retirál, mondván: "akinek nem inge, ne vegye magára"). (tovább)

Egetrengető botrány keletkezett 1913-ban a közéleti habverésben már akkor sem szűkölködő Magyarországon. Egymástól függetlenül két irodalomtudós, Tolnai Vilmos és Riedl Frigyes mutatta ki komoly filológiai eszközökkel, hogy az akkor minden jelentős iskolai ünnepélyen, hazafias rendezvényen szavalt kuruc balladák (többek között az Esztergom megvétele, az Ocskay  Lászlórúl való ének, A kölesdi harcrul, a Nagy Bercsényi Miklós) nem a Rákóczi-szabadságharc idejéből származnak. Hanem a hangyaszorgalmú, ám roppant felületes történetíró és függetlenségi párti politikus, Thaly Kálmán kompilációi. A tárogatós-karabélyos-kacagányos-labancverő kuruc világot regélő, a magát már történeti műveiben is a "nagyságos fejedelem íródeákjának" nevező Thaly egy egész nemzetet andalított el meséivel. Majd' száz évvel ezelőtt a huszadik században első alkalommal, de nem utoljára merült fel a kérdés: hol helyezzük el a nemzeti önazonosság panteonjában a Rákóczi-szabadságharcot?

 (tovább)

Korára való tekintettel nem akarok tiszteletlen lenni Vitányi Ivánnal. Éppen ezért nem is fogom kommentálni a Köztársaság Napja alkalmából tartott konferencián elmondott beszédéből az MTI által kiemelésre méltónak tartott részletet. Mielőtt azonban ezt a pár mondatot leírnám, engedjék meg, hogy - ezúttal a Népszava alapján - a hangulat érzékeltetéseként idézzek a magát egyre inkább a Nemzet Bölcsévé emelő Bajnai Gordontól.

Azt mondja ugyanis a kormányfő: "Ezért nekünk azt kell elvárnunk, hogy a politikusok a választáson arra és csak arra kérjenek felhatalmazást, ami az ország érdeke. Hogy senki ne akarjon handabandázással, szemfényvesztéssel, felelőtlenséggel, illúziókeltéssel hatalomra jutni." Miután így nyíltan elhatárolódott az őt támogató MSZP-től és nekitámadt pártjának, Vitányi Iván úgy érezhette, rendbe kell tenni a dolgokat. (tovább)

Felejthetetlen mondat a Kádár-kor irodalomtörténetéből: "Shakespeare: az angol Gribojedov". A kutya sem tudta, ki az a Gribojedov, de mi, angol szakosok nagyon jókat derültünk a sajátos, zsdanovi ihletésű meghatározáson.
Mindez azért jutott eszembe, mert Tony Blairt nemrég meghallgatta az iraki háború hátterét vizsgáló bizottság, utána kitört a botrány. 2003-ban a volt Blair-kormány jogi tanácsadói ugyanis figyelmeztették Blairt, hogy nem volt törvényesen indokolható Irak megtámadása, s ezt annak idején közölték vele, csak ő ezzel ott a hatalom csúcsán nem sokat törődött. Most a bizottság előtt elismerte, hogy ráadásul a szakértők sem erősítették meg azt, hogy Iraknak olyan rakétákkal továbbítható vegyi fegyverei lettek volna, amelyekkel 45 percen belül megtámadhatott volna ciprusi brit katonai támaszpontokat.
Blair rákényszerült erre a késői vallomástételre, melynek igazsághátteréről azóta nélküle is tudható volt egy s más. Úgy látszik, a politikusokra néha rájön az őszinteségi roham, különösen, amikor a dolognak már nincsen tétje - Blairre bukása után, Gyurcsányra pedig néhány hónappal a hazugságai segítségével megnyert választás után. Hát nem érdekes?

 (tovább)

Mindent meg kell tenni, hogy fontos pártnak tűnjön. Valahogyan el kell terelni a figyelmet az egyelőre még nyomorúságos jelenről. Valahogyan a majdan fénylő jövő felé kell fordítani a tekinteteket. Csak ne jusson eszébe senkinek, hogy egy évvel ezelőtt szétesett a frakció, hogy azóta is a független képviselők néha keserű kenyerét eszik a parlamentben. Ne emlékezzenek rá, hogy egy bizottsági helyért otthagyták az Európai Néppárt frakcióját az Európai Parlamentben, és az ismét euroszkeptikus korszakukat élő brit konzervatívokkal bútoroztak össze.

Felejtsék el azt az utat, amit 2002 óta megtettek. Ne is emlegessék a fogadkozásokat a jobboldaliságról, az antalli örökségről. Békéljenek meg azzal, hogy Bokros Lajos a miniszterelnök-jelöltjük, és az SZDSZ-szel közös listán szerepelnek. Mindezeket a hazug és gagyi dolgokat valahogyan el kell felejtetni. Valahogy fontosnak kell látszani.

Ezért enyhén pökhendi hangon előbb Vona Gábort hívja ki Bokros, majd most - hasonló hangnemben - Orbán Viktort. Valahogy fontosnak kell látszani. Ha csak egy pillanatra is, egy képernyőn lenni vele. Hátha akkor elhiszik, hogy fontos ember Bokros Lajos, hogy fontos párt az MDF - ha még így hívják egyáltalán. Csak egy közös kép, csak egy kézfogás Orbán Viktorral. Csak egy pillanatra megfürödni az ő népszerűségében és fontosságában. Csak egy pillanatra, valahogyan fontosnak látszani... 

Először arra gondoltam, hogy ezt a kis írást a Napi abszurd rovatba helyezem, de felülbíráltam magam, hiszen a voltaképpeni választási kampányt felvezető nyugdíjvita nem egynapos szavatosságú ügy, hanem beteg közéletünk tükre. A szocialisták által kiprovokált csatában az MSZP és a Fidesz kölcsönösen hazugsággal, illetve aljas, az időskorúak sérelmére elkövetett régi és jövőbeni lépésekkel vádolja egymást. A helyzet azonban ennél sokkal rosszabb, szánalmasabb, tragikomikusabb. Ez a vita - ha egyáltalán annak nevezhető - lényegében a nagy semmiről szól, aminek belátásához se közgazdásznak, se nyugdíjszakértőnek nem kell lennünk. A következők miatt. (tovább)