Hegel nem érezné jól magát a XXI. század elején. Az ideológiák kimúlása után a Leitideek kora is lejárt. A baloldal tíz éve tartó eszmei kiüresedése mellett napjainkban a nyugati jobboldalon is a szellemi szklerózis tünetei jelentkeznek. Vagy most majd a kontinens közepéről jön a fény?

Daniel Bell, a posztindusztriális társadalom első leírásáról ismert pro-neokonzervatív szociológus pontosan fél évszázada adta ki The End of Ideology című könyvét, amelyben az '50-es évek amerikai politikai eszméinek történetét írta meg. Irving Kristol későbbi lapszerkesztő munkatársa 1960-as kötetében úgy vélte: az ideológiák kora lejárt, vége ugyanis a nagy konstruálásoknak, a makacs valóságon tett szellemi erőszaknak, a Nyugat eszméi sorra mind kiüresedtek. A könyvcím egy egész életérzést generált akkor, amelyet endism-nek mondtak, s a XX. század első felében ismeretes gondolatok, eszmék, törekvések végéhez közeledését és ennek életérzését, sejtelmét jelentették a midcentury idején. Az ideológiák java azonban csak ezután jött: a harmadik világ felszabadítása (éppen 1960. volt az az esztendő, amelyet az ENSZ "Afrika évének" nevezett ki), a maoizmus kulturális forradalma, a diáklázadások, az emberarcú szocializmus tévképzete, a jóléti társadalom egyenlőség-elvű redisztributív tervei, Pol Pot Kambodzsája stb. A szovjet rendszer összeomlása - amelyet Reinhold Niebuhr az utolsó "ideologikus birodalom-utópiának" nevezett - és a demokrácia világméretű elterjedése, valamint a globalizáció hullámai egy másik, de már második generációs pro-neokonzervatív értelmiségit ihlettek meg. Francis Fukuyama 1989 nyarán feltette a kérdést: The End of History? Válaszát pár évvel később könyv alakban foglalta össze, amely azon túl, hogy a kevés történetfilozófiai bestsellerek egyike lett, újabb koreszmét szült, mégpedig a konfliktusok, a történelmi feszültségek, a háborúk végének hitét, amelyeket egyszer s mindenkorra magunk mögött hagyva, az univerzális demokráciával szimbiózisban élő planetáris piac kora követ. Meg a schmitt-i Politische halála.

Egy harmadik, és ismét más fából faragott neokonzervatív, a Bush-háborúkat támogató Robert Kagan külpolitikai elemző ellentmondást nem tűrően - és kétség kívül helyesen - állapította meg 2001. szeptember 11-e után, hogy a történelem lehet, hogy Európában véget ért, de az Egyesült Államok számára ott folytatódik, ahol az 1991-es első Öböl-háborúban Bagdad kapui előtt abbamaradt. Mind az endism-talk, mind a történelem végének illúziója, mind az afganisztáni és iraki háborúkról folyó világméretű viták befejeződtek azóta. Mindegyiknek közel egy évtized adatott meg. A '60-as évek végére világossá vált, hogy koránt sincs vége az amerikai értelmiség ideológia-konstruáló hajlamának, Fukuyama '92-es könyvének vágyálmai a WTC tornyainak leomlásával együtt váltak füstté, a két Bush-adminisztráció háborúit pedig érdekes mód a balliberális értelmiség és a radikális mozgalmak már nem tartják akkora bűnnek, ha azok Obama alatt is folytatódnak. Manapság valójában nem tudjuk, hogy miről beszéljünk, és azt sem, hogy érdemes-e egyáltalán társalogni bármiről is. Talán kiürültek eddig ismert eszméink, csalódtunk a "szép" ideológiákban? Minden esetre kiderült, hogy a jóléti államot lehet balról és jobbról is fel- és leépíteni, és a gazdasági világválság idején nem a pártállás, hanem a hatékony kormányzati cselekvés számít.

Minden bizonnyal az vezetett ide, hogy míg a hidegháború nagy szembenállása az eszmei harcok és az egyes kormányzatok mögött álló filozófia tekintetében is küzdelmet generált, addig a posztbipoláris korban mindez nem jellemző már. 1989-91 után a piac-állam kapcsolat (2008 óta újra divatba jövő) megítélése, a globális tendenciák és a nemzeti közösségek integritásának viszonya, a demokrácia terjedésének értékelése töltötte meg az akadémiai lapokat és az egyetemi szemináriumokat, ezek a témák hatottak a szellemi életre, a politikai gondolkodásra, és a kormányzati cselekvés is ezekre igyekezett választ adni. Az ezredfordulót követően lassulás, majd kiüresedés következett be, leginkább három ok miatt: 1) egyfajta bal-jobb kompromisszum alakult ki a "liberális minimum" fraternizáló senkiföldjén, 2) hiányoznak a nagyformátumú politikai vezetők (akik a pol-PR és a kampánymarketing brandjei mögül ki is látszanak s megválasztásuk után sem veszítik el arcukat), 3) semleges, univerzalista, politikai oldalakhoz szigorúan véve nem kötött témák (környezetvédelem, gazdasági világválság, integráció, demokratikus normák és emberi jogok érvényesülése) váltak uralkodóvá és megoldandó problémákká. tovább »