„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Békés Márton | 2010. május 26.  | 09:09
Újraalapítás
1956 "antitotalitárius forradalma" (Hannah Arendt) és 1989 megegyezéses rendszerváltása után 2010 egy helyreállító, csendes forradalmat indít útjára.
Az állam, a társadalom, a helyi közösség, a család és az emberi személység nem játékszer. Azok a nagy tervek és utópikus elvárások, amelyek a létező valóság radikális átalakítását célozták meg az elmúlt jópár esztendőben - nyolcban (húszban, hatvanötben?) -, tragikus következményekkel jártak. Ezek tapasztalata nyomán szilárd meggyőződéssé vált a magyar nemzet jelentős részében, hogy nem lehet felülről vezényelt reformdiktatúrával átalakítani egész szektorokat. Hogy több mint hiba infrastrukturálisan kiüresíteni a vidék Magyarországát. Hogy tilos politikai járadékosztó-hellyé változtatni a budapesti közlekedésért felelős állami vállalatot. Továbbá hogy nem szabad adókkal ellenösztönözni a gazdaságot, és végül bűn megbízható rendőri védelem nélkül hagyni mindannyiunk alkotmányos jogait. Utolsóként: nem lehet megölni a politikát azzal, hogy egy technokraták és kommunikációs spin doktorok felügyelte posztkommunista lápvidékre csaljuk az alternatívát nyújtó formációkat, és örökre belefojtjuk őket.

2010 tavaszán visszatért a politika Magyarországra, és kimúlt a Kádár-rendszer. Méghozzá az által, hogy a húsz éve ránk tapadó "posztkommunista állapotot" (Lánczi András) egy számára példátlan felhatalmazással végződő választás eredményeként a jobboldal örökre levakarhatja. A magyar politika súlypontja hosszas várakozás után a jobboldalra kerül, amellyel az egyedül kormányképes és a politikai realitások szempontjából egyedül releváns jobbközép pártszövetség korszakhatárt húzhat. Erre hatalmazták fel a választók, akik úgy döntöttek, hogy a rendszerváltás utáni hatodik voksolás alkalmával alkotmányozó többséget adnak a józan jobboldalnak. Ez után új korszak kezdődik, pontosabban az újraalapítás munkája indul el. Ahhoz azonban, hogy a posztkommunizmus vége ne legyen egyszersmind a poszt-posztkommunizmus kezdete, világos cezúrát kell vonni. 1956 "antitotalitárius forradalma" (Hannah Arendt) és 1989 megegyezéses rendszerváltása után 2010 egy helyreállító, csendes forradalmat indít útjára. Ez nem a rendszerváltás megtagadását jelenti, hanem ellenkezőleg: a teljes véghezvitelét. Az 1989-90-ben elvégzett két feladat - úgymint a diktatúra parlamentáris demokráciára cserélése és a tervutasításos rendszer piacgazdaságra váltása - után még két feladatot ugyanis el kell végezni. Ami előttünk áll, az az eddig megteremtettek tökéletesítése, korrigálása, helyenként visszaállítása lesz, és egy húsz évvel ezelőtt elmaradt adósság törlesztés, mégpedig a posztkommunizmus végleges eltakarítása.

Bíztató jel, hogy az Európában is egyedülálló mértékűnek számító választói támogatással felhatalmazott magyar jobbközép 2010-re megtalálni látszik helyét. Az Antall-kormány felemésztő belső vitáinak és az első Orbán-kabinet kényszerkoalíciós éveinek multával olyan centrális elhelyezkedésű, a néppárti szerkezetbe belenövő jobbközép formációt láttunk ellenfeleit magabiztosan maga mögé utasítani, amely a társadalom elég széles rétegei felé tud hitelességet és bizalomra való érdemességet felmutatni ahhoz, hogy magabiztosan és egyúttal a történelmi feladathoz mért alázattal meg tudja valósítani elképzeléseit. Mindehhez mára - jó tíz-tizenöt éves fejlődés és az elmúlt fél évtized érzékelhető fordulata óta - a megújult magyar konzervativizmus is tevékenyen hozzá tud járulni. Nem is egészen megújulásról, hanem újrafelfedezésről, újraalapításról van szó itt is, hiszen a (reformkor végétől a Rákosi-diktatúráig) hazai földön nőtt évszázados konzervatív eszméink újra-megtalálása és a nyugati civilizáció hasonló törekvéseinek szerves integrálása megy végbe. Pont a szemünk előtt. Ezen a honlapon is.

A progresszív felfogás gunyoros élcei és a negyvenöt+húsz éves baloldali hegemónia lekicsinylő gesztusai értelem nélkülinek hatnak akkor, amikor a jobbközép politikai dominanciája és a konzervatív szellem reneszánsza együtt, egymással párhuzamosan bontakozik ki. S kerül történelemformáló szerepbe. Meg kell szokni: a nagy dolgok ezen túl jobbról jönnek, a forradalmi változásokat a konzervatívok csinálják!

Mi, konzervatívok, és a hozzánk legközelebb álló, velünk nagyon gyakran jószomszédi viszonyba keveredő politikai barátaink, a jobboldaliak, leginkább háromféle történeti szituációba szoktak kerülni. 1.) A reformkonzervatívok, vagy "fontolva haladók" többnyire egy jó ideje zavarok nélkül működő, csupán apró javításokat, nagynéha óvatos reformokat igénylő rendet tartanak ellenőrzésük alatt. Az 1841-es Kelet népe Széchenyije és az első magyar konzervatív, a fiatalon elhunyt Dessewffy Aurél - 1849 után igencsak irigyelt - pozíciója ez volt. 2.) Amikor azonban bekövetkezik a baj, és kitör a régi rendet leromboló baloldali forradalom, az említettek közül sokan állnak a fehér zászlók alá. Molnár Tamás Amerikában élő katolikus magyar filozófus szerint pontosan azzal szülik meg magát a konzervativizmust (a megőrzés világnézetét), hogy a forradalom ellen állást foglalva reakciósok lesznek. A francia forradalommal szembe kerülő arisztokraták és Vendée parasztjai választották ezt az utat, miután a jakobinus rezsim felforgatta életük évszázados rendjét (jelül a Bourbonok kék liliommal díszített fehér családi lobogója és a kereszttel koronázott piros szív volt). 3.) A politikai viharokat és összeomlásokat követő romeltakarítás munkája már azoké, akik visszatérnek a "régi jó rendhez", de eközben nem felejtkeznek el levonni a tanulságokat sem abból a felfordulásból, amely után nem lehet minden ugyanolyan, mint régen. Az újjáépítés, a visszaállítás, a restauráció, a renovatió (más néven fel- és megújítás) akkor az igazi és akkor a legokosabb, ha az újralapítás aktusával kezdenek hozzá. Amikor a mindannyiunk által tisztelt alapokra rakódott szennyet letisztítjuk, az eredeti értékeket ismételten felismerjük, és így állítjuk helyre a rendet. Újra alapítva azt, ami arra méltó és érdemes.

A magyar történelem nagy újraalapító nemzedéke volt az, amely az 1918-19-es felfordulás és a trianoni országcsonkítás után talpra állította Magyarországot. 1921 és 1931 közé eső évtizedes miniszterelnöksége alatt Bethlen István kabinetje négy prioritást jelölt meg, amelyet ha lassan is, de sikerült megvalósítani. A program olyan világos és magától értetődő, hogy nincs okunk nem figyelembe venni az elkövetkezendőkben. Tehát. A társadalmi nyugalom helyreállítása, a "turbulens elemek" megfékezése, az "intranzigensek" elszigetelése és a zűrzavar idején vezető szerepet vállalók igazságos felelősségre vonása, továbbá a rend helyreállítása és a vagyonbiztonság állami garantálása. A gazdaság "szanálása", vagyis az ország likviditásának visszaszerzése, az államháztartási hiány mérséklése, a népszövetségi kölcsön törlesztése és a hazai ipar ösztönzése. A kultúrpolitika jelentős, fejlesztő célú anyagi támogatása, az oktatás-nevelés jövőbe való befektetésként kezelése. A külpolitika tengelyébe a kisantant-államok gyűrűjéből való kitörést, a nemzetközi bizalom visszaszerzését, a térségre gyakorolt befolyás növelését és a külhoni magyarok jogvédelmét állítani. Az újraalapítás munkája nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt azért lehetett sikeres, mert az ország nemzeti erőforrásai fölötti döntések meghozása mérsékelt, higgadt, a realitásokat és a nemzeti érdeket összeegyeztetni képes erő kezében volt.

A rendszerváltás nagy várakozása, hogy a múltat (most fordítva) végképp el lehessen törölni, nem sikerülhetett, hiszen - G. Fodor Gábor szavaival - az 1990 utáni jelent még mindig nem önmaga vagy a jövő, hanem a hátrahagyott kommunizmus felől lehetett csak megközelíteni. Most valóban itt az idő arra, hogy ez másként legyen. Az első demokratikus kabinet és az ezredforduló idején regnáló első Orbán-kormány nehéz körülmények között véghezvitt úttörő kísérleteihez képest 2010-ben a társadalmi elvárások milyensége, a politikai klíma uralkodó széljárása és a balliberális szövetség kohéziója is jelentősen megváltozott. A polgári erőknek most könnyebb dolga van, még akkor is, ha az ország helyzete nehezebb. Egészen pontosan ugyanis nyugalmat, rendet, biztonságot, gyarapodást akar az ország, a haladás önhittsége pedig összeomlott, alásüllyedt a baloldal s a vele mindenkor szövetséges progresszív értelmiség. Úgy tűnik, most jobb feltételek között lehet folytatni a polgári korszak építését, amelynek során a magyar állam, a magyar nemzeti közösség és a rendszerváltáskor megalkotott parlamentáris demokrácia újraalapítására végezhető el, méghozzá a szuverén döntés, a mérséklet, a realizmus és nem utolsó sorban a közjó jegyében. Ehhez mára minden lehetőség adott: a felhatalmazás mennyisége, a megőrzés és a javítás együttes szükségessége és az ellenható tényezők gyengesége.

2010-től az újraalapítás munkája vár a jobboldalra. S most már elárulhatom, hogy ez a leglátványosabb és a legtöbb sikerrel is kecsegtető állapot a három konzervatív történelmi helyzet közül.

(Illusztrációnk az 1902-ben elkészült Országház kupolacsarnokát díszítő IV. Béla szobor képének felhasználásával készült.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
butapesti | 2010. május 26.  | 11:56
# 1

Örvendek a Jobbklikk megújulásának!

Ahogy látom a lehetőségek növekedtek. Vannak kiemeléshez, stb. eszközök is.

Mint az egyik legrégebbi látogató ezuton is kívánok a Jobbklikk minden szerkesztőjének és minden kedves kommentelőnek sok sikert, jó egészséget!

butapesti | 2010. május 26.  | 11:58
# 2

A FIDESZ győzelme mindnyájunk győzelme is. A kétharmados arányú győzelem révén lehetőségek nagyok, de a feladatok még ennél is nagyobbak.

Sok sikert kivánok az új kormánynak és az egész országnak!

-lyla- | 2010. május 26.  | 15:39
# 3

régen indult ennyire kellemes meglepetéssel a napom...

 

gyönyörűek lettünk...

 

ja, és levedlethettem kényszerű 'jobbhorog' gúnyámat is...

Molnárgörény | 2010. május 27.  | 09:20
# 4

Hát most látszik, mennyivel nehezebb nyalni, mint bírálni. Nem is megy, ez a cikk rendkívül gyenge. Az elméleti konzervatív (ami valójában nem is létezik, hiszen a gyakorlat mindig felülír értékében mindenféle elméletet) eszmefuttatás a magyar kiinduló premisszákat lazán elfelejti.

 

Részletekben adom, mert rájöttem, hogy eldobja a szöveget egy idő után...

 

I. A Fidesz nem egy européer konzervatív párt. Két fő okból sem: egyrészt a programját soha nem egy eszméhez, hanem a szavazatszerzéshez igazítja. Vajon az angol toryk népszavaztattak volna tandíj és vizitdíj ellen? Soha... Ez ott a Munkáspárt témája lenne.

A másik, hogy egy européer konzervatív pártban Orbán most sehogy se lehetne miniszterelnök, hiszen két, esélyes pozícióból elbukott választást egyetlen pártvezér sem bír ki egy normális demokráciában - sőt, az első után menesztik. Orbán körül meg szépen alakulgta a személyi kultusz, "Viktor, Viktor", stb.

 

II. A magyar "rendszerváltás" nem történt meg. Egy simlis alku történt csupán, amelyet igazi demokratikus akarat sosem legitimált. Ugye nem kell mondani, hogy az 1949:XX törvényt nemalkotmányosan fogadták el annak idején - ráadásul az 1989-es novellát sem. Nem is az utolsó bolsi parlament miatt (az megszavazta, amit elétettek), hanem azért, mert az EKA záródokumentumát se írták alá az SZDSZ, a Fidesz és a Kisgazdapárt. Akik aztán együtt 50 % körül kaptak 1990-ben (csak ez lehet a mérce, mert a korábbi közvéleménykutatások semmit se érnek, a szocdemeknek olykor 20 %-ot adtak). Vagyis még a "rendszerváltó" erőknek is csak a kisebbsége akarta ezt, hiszen a szocik 8-10 %-ánál az akarat nem volt őszinte, hanem kényszerített.

Reprivatizáció nem történt, csak egy elfuserált kárpótlás - vagyis a "rendszerváltás"  megszegte azt a klasszikus jogi alapelvet, hogy a tolvaj a lopott holmin sose szerezhet tulajdont (Deák ezt a kiegyezésnél következetesenérvényesítette!). Az emberektől elvett vagyont nagyrészt megtarthatta az állam, és "újraeloszthatta"... A haveroknak, persze.

Molnárgörény | 2010. május 27.  | 09:31
# 5

III. A rendszerváltás csődjét a sólyomi alkotmánybíróság teljesítette be, amikor elfogadta, hogy a visszamenőleges megsemmisítés csak kivételes eset lehet. Mindezt a "jogbiztonság" égisze alatt. Pontosan ugyanaz történt, mint az ellopott vagyonok megtartásakor: Sólyomék szépen felbiztatták az államot (sőt, az önkormányzatokat is), hogy csak nyugodtan tessék harácstörvényeket hozni, ha hatályon kívül is helyezik azokat (sokszor csak évek múlva!), az így összeszedett (de facto lopott) holmit megint nem kell visszaadni. A sólyomi jogbiztonság csupán alaki: a lezajlott eljárásokat védi, de nem a tulajdont (az lenne a valódi, anyagi jogbiztonság). Egy közismert példa: a Bokros-csomag lakosságsanyargató része nagyrészt alkotmányellenes lett (hnapokkal később), de a gyorsan beszedett pénzt állambácsi megtarthatta, vagyis a tolvaj megint tulajdonossá válhatott - akár a kommunizumusban...

 

IV. A Fidesz ebbe szépen beleszocializálódott.Egyrészt már korábbi kormányzása alatt is megvoltak a saját piszkos ügyei (Ezüsthajó, Josip Tot, stb.), másrészt profi hatalomtechnikussá fejlődtek. Most már kubatovizmus van, és marad is. Obán a 2002-es vereségből nem azt szűrte le, hogy abszolút tisztességesen kellett volna (mert őrá magára is jókora árnyék vetült a hülye szőlészkedése és az ezzel kapcsolatos hazudozás miatt), hanem azt, hogy erélyesebben-erőszakosabban kell a hatalmat megragadni. Közjó? Ezektől ugyan aligha... A választási elsöprő győzelem nem a bizalom miatt volt, hanem a kormánnyal szemben kialakult óriási bizalmatlanság miatt. Egyszerűen nem volt kire szavazni: a Jobbikot mindkét fél nagyrészt sikerrel démonizálta (és a Jobbik számos hülyéje mindent megtett, hogy ez sikerüljön), a kis pártok szétestek, maradt hát a Fidesz. A nyolc év hatalommentesség adott annyi "erkölcsöt" (mármint annak látszatát), hogy érdemi program és ígéretek nélkül is győzhettek.

Molnárgörény | 2010. május 27.  | 09:57
# 6

V. Végül pedig: újjáalapítani semmit nem lehet. Az időt nem lehet visszaforgatni, és azok, akiktől elvettek plusz húsz évet, vagy már nem is élnek, vagy megöregedtek, vagy már régen elvesztették a reményeiket. Akiktől a bolsevikok elvették a földet, a műhelyt, a lakást, aztán kaptak pár szál ócska, rögtön a tőzsdén névértéke harmadára esni engedett kárpótlási jegyet: azok miért higgyenek el bármit is? Amikor a különböző politikusi disznóságokat sose követte büntetés, illetve amikor a magyar közvagyont bagóért szétosztották csúszópénzért külföldieknek, akkor vajon mit gondolt az, aki immár munkanélküliként állhatott sorba a segélyért, holott valaha esetleg vagyonos ember volt?

 

Nem, ezek a sérelmek véglegesek. Talán visszaszerezhető a közvagyon? Talán visszaadható az a vagyon, amit az állam jogtalanul ellopott, Rákositól egészen a Bokros-csomagig (illetve, olykor azután is)??? Orbán ezt tudja is, és - nem törődik vele. Úgy gondolja, hogy hát istenem, megtörtént, de már késő bármit tenni. Most új bázisra vadászik, megpróbálja a fiatalokat lekötelezni (elvégre ők többször fognak még voksolni, mint az öregek), és nem tesz jóvá semmit - hanem berendezi az országot a saját luxuslakásának. A tényleges konzervatív attitűdaz lenne, hogy - kerül, amibe kerül - visszamegyünk az utolsó legitimitásig (ami 1944. márciusában volt, a megszállás előtt - de már akkor is súlyosan sérült az alkotmányosság, lásd pl. a zsidótörvényeket), és szépen onnan póbálunk megmenteni-helyreállítani, amit lehet. Persze Európának ez nem tetszene - na de miféle nemzeti konzervatív kormány az, amelyik Európa véleményét a saját népénél és a klasszikus konzervatív elveknél előbbre tartja???

 

Amíg a lopott holmin az állam tulajdonszerzését megengedik, addig itt semmi nem változik. Úgy vélem: a mostani négy év alatt sem fog...

Molnárgörény | 2010. május 27.  | 10:08
# 7

Itt van egyben, és kijavítva itt-ott:

 

http://molnargoreny.blog.hu/2010/05/27/szaporodo_nyalokak

 

Csak hogy megmaradjon, mert élek a gyanúval, hogy errefelé a vélemény addig lesz tolerálható, amíg korlátlanul kormánypárti.

rabban | 2010. május 27.  | 10:34
# 8

Üdv mindenkinek!

 

Nem rossz ez az új Jobbklikk, de az nem tetszik, hogy a neveket csupa nagybetűvel írja. És az sem, hogy a terjedelem korlátozva van.

Az meg végképp nem, hogy Navracsics úr elhagyott bennünket egy rongyos miniszterelnök-helyettesi székért. ;-)

rabban | 2010. május 27.  | 10:39
# 9

butapesti | 2010. május 26.  | 11:56

Csak azért is a régi módon válaszolok. :-)

Örülök, hogy minden régi elvtárs klikktárs itt van! :-) 

És még egy: meg kellene oldani, hogy a hozzászólás ablaka külön Windows ablakként jelenjen meg, mint a régiben, hogy lehessen mozgatni (láthassam pl. a szöveget, amihez hozzászólok).

A terjedelmi korlátot pedig javaslom eltörölni!

rabban | 2010. május 28.  | 09:56
# 16

Molnárgörény | 2010. május 27.  | 21:45 

 

  "Különben meg nézz föl, ki lehet azt játszani, csak több fejezetben kell megírni, amit gondolsz." 

 

 Igazad van, csak ez kényelmetlen, és másra nem jó, mint hogy amit eddig  1 bejegyzésbe zsúfoltál bele, azt most 3-4-be kell szétszórni. Persze a blognak ez jól jön, mert megsokszorozódik a kommentek száma. Viszont én, aki időnként szeretek elég hosszú kommenteket írni, nem tartom elég rugalmasnak ezt a lehetőséget. 

rabban | 2010. május 28.  | 10:11
# 17
És hogy a cikkhez is hozzászóljak: valóban egyedülálló, hogy egy konzervatív kormány most valóban forradalmi változtatásokat visz véghez, mégpedig már azelőtt, hogy ténylegesen megalakult volna. A Fidesz-KDNP frakciók május 14., az új Országgyűlés megalakulása óta kb. két tucat fontos törvényjavaslatot nyújtottak be, s ezek nagy részét az új kormány holnapi megalakulásáig el is fogadtatják. Tehát már azelőtt elkezett a Fidesz "kormányozni", hogy ténylegesen a kezében lenne a kormányrúd. Bizarr látvány volt a parlamenti közvetítés: Szekeres Imre, Kiss Péter, Hiller, Szabó Vilmos, Molnár Csaba stb. ott ültek a miniszteri bársonyszékekben, miközben már rég nem róluk szólt az egész. Jól mondta Simicskó István a plenáris ülésen: a Fidesz két hét alatt többet tett az országért, mint az MSZP 8 év alatt. :-) 
arvisura | 2010. június 2.  | 08:04
# 19
Én kicsit mértéktartóbb lennék
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.