„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Dömötör Csaba | 2010. július 9.  | 10:46
Még pár mondat az elnökségről
2011-ben többrendbeli esélyt kapunk. Egyebek közt kitörhetnénk végre a puszta-paprika-gulyás-pornófőváros-legszebblányok megkövült ötszögéből, még ha az utolsó pont igaz is.
A magyar uniós elnökség, mint közéleti kérdés, még azelőtt lerágott csont lett, hogy egyáltalán közelébe értünk volna. Egy éve tele volt a padlás 2011 logós konferenciákkal, mostanra viszont mintha alábbhagyott volna a téma csócsálása. Pedig a közelgő magyar félév akkor is fontos mércéje az ország állapotának, ha a Lisszaboni Szerződés (de nehéz ezt beleéléssel leírni) kicsit zárójelbe tette ezt az országok közti karmesteri körforgást.

Az új felállásban az EU elnökének megválasztott politikusnak elvileg nagyobb hangja lehetne, mint az elnöklő tagállamoknak. Amíg azonban Herman Van Rompuy nem váltja be az erős karizmával és markáns politikaformálással kapcsolatos elvárásokat, addig az egyes fővárosok igenis viselhetik a csapatkapitányi karszalagot. Budapest is, ha akarja. A legrosszabb, amit történhet velünk, hogy a magyar elnökség úgy múlik el, hogy fel sem tűnik senkinek.

2011-ben többrendbeli vizsgát teszünk. Mindenekelőtt érdekérvényesítésből. Fajsúlyos téma lesz elég. Akkorra már zajlanak majd a következő hétéves költségvetésre vonatkozó egyeztetések, ezek 2020-ig nagyjából kőbe vésik az EU politikáinak filléres vonatkozásait. Jó lenne többek között kivédeni a közösségi agrárpolitika szétverését, ha már egyszer hosszú évek után elérjük a nyugati gazdák támogatási színvonalát. Nem lenne utolsó szempont a sajátosan magyar témák (regionalizmus, kisebbségek, energiaellátás biztonsága) fedélzetre csempészése sem.

A sikeres elnökséghez meg kell szólalni olyan ügyekben is, amelyek nem a Hegyeshalom-Biharkeresztes tengelyen csüngenek. Az EU elnökeként talán szólni kell majd pár szót a palesztin-izraeli csörtéről, a nemzetközi klímavédelmi maszatolásokról, vagy épp rendkívüli ülést kell összehívni egy tagállam pénzügyi összeomlása miatt. A napirendre makacsul szállingóznak majd olyan témák, amelyekben a magyar külpolitika eddig nem kellett, hogy megnyilvánuljon.

Vizsgázunk szervezetkultúrából is. Abból, hogy a magyar elnökségi stáb képes-e pár óra alatt új kompromisszumos javaslatokkal előállni? Abból, hogy az ülések magyar levezető elnökei képesek-e mederbe terelni 26 másik tagállam különböző érdekeit, illetve, hogy képesek-e kezelni a legnagyobb tagállamok politikai nyomásgyakorlását? Nem árthat addig pár angol- és francialecke sem.

Megméretődik az országimázs is. Az uniós elnökség ugyanis jó fogódzó azon országoknak, akik szeretnék átrázni kicsit külvilági képüket. Magam nem bánnám, ha kitörnénk végre a puszta-paprika-gulyás-pornófőváros-legszebblányok megkövült ötszögéből, még ha az utolsó pont igaz is.

A hat hónap legfontosabb tétje mégis hazai vonatkozású. Egy markáns elnökség talán végérvényesen megváltoztatja az integrációval kapcsolatos, bennünk élő képet. Az EU a fejünkben ma még vagy Uncle Fejőstehénként, vagy mindenbe ok nélkül belepofázó kekec hivatalnokként él. Ha sikerül ezekről a kategóriákról elmozdulnunk, már megérte.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.