„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Megadja Gábor | 2010. július 15.  | 08:41
Diogenész modern hordója
A mai Diogenész nem vonul ki a világból, nem él hordóban. Tömegben mozog, könyveket ír, politikus és vállalkozó lesz. Az erényesek viszont hordókba bújtak.
"Cinikus az, aki mindennek ismeri az árát, de semminek sem az értékét." (Oscar Wilde)

"Mondd, neked mennyi az árad?" Kevés olyan populáris kultúrán felnőtt embertársunk lehet, aki nem hallotta ezt a mondatot valahol. Ha máshol nem, amerikai filmekben biztosan. A modern cinikus életcélja nem az erényesség, mint az antikoknál - bármiben álljon is ez -, hanem az erény fogalmának teljes elvetése.

Lánczi András így ír legutóbb megjelent könyvében: "elmúlt éveink legátfogóbb benyomása a cinizmus, amikor az egyik oldalon ott állnak a szétporladó értékek felett sopánkodó valamit akarók, a másikon pedig a meggazdagodni vágyó cinikusok felduzzadt seregei". Hozzátehetjük, hogy ez nem pusztán az elmúlt évek tapasztalata, a cinizmust ma többé-kevésbé széleskörű konszenzus övezi. Aki mégsem része ennek a közmegegyezésnek, azt kigúnyolják, naivnak nevezik. A gátlástalan karrierizmus öncél lett.

A cinizmus legfőbb forrása a relativizmus. Minden viszonyítás kérdése. A probléma csak egy ezzel a felfogással, avagy logika 1.0: ha minden állítás, érték viszonylagos, akkor az az állítás is relatív, hogy minden állítás relatív.

A cinizmus nem csak a politikát érinti, mindennapi jelenségről van szó. Elég, ha fél füllel hallgatunk rövid beszélgetéseket, amelyek bizonyos megfontolandó cselekvéseket, erkölcsi perplexusokat feszegetnek, és az arra adott rövid, velős válaszokat. A válaszokból árad a felelősség és a lelkiismeret teljes hiánya, bármiféle érték (az egyén éppen adott céljain kívül) megvetése és becsmérlése.

A probléma csak az, hogy manapság hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy jobbára úgy fognak bánni velünk, ahogyan mi bánunk másokkal. Amennyiben nem tartjuk problémásnak a másokon való átgázolást, és a saját érdekeinket mindenek fölé helyezzük, mások is így fognak tenni velünk szemben. Homo homini lupus.

A mai Diogenész nem vonul ki a világból, nem él hordóban. Tömegben mozog, könyveket ír, politikus és vállalkozó lesz, saját képére formálja a körülötte lévő világot. Részt vesz a népnevelésben, de nem erényes polgárt akar faragni a nebulókból, hanem keserű cinikusokat. Az erényesek hordókba bújtak.

A cinizmus egy kényelmes álláspont, de önfelszámoló. "Cinikusan is lehet szenvedni, de csak kifelé fog szólni. Mi van belül? Na ugye, ott tapintható a természet láthatatlan kézzelfoghatósága."

Mindennek ára van, értéke nincs; így azonban az ezt valló cinikusnak is ára van, és ő maga pedig értéktelen. Megveszik, eladják, cserélik, eldobják. Használják. Vajon amikor neki számít valami, de nem számíthat a hitvallás miatt, egy kérdés merül fel: megéri-e?

(Illusztrációnkon John W. Waterhouse Diogenes című 1905-ben készült festménye látható.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
kérdés | 2010. július 15.  | 09:31
# 1

'Sápadtarcú testvérünk' egész jól ítéli meg. Csak kezdeni nem tud vele semmit.

Idővel minden szép lassan üzletággá avanzsál.

Ugyanis, abban a pillanatban, amikor egy eset jelenséggé válik, rendes emberi szokás szerint, rögtön megjelennek az említett cinikusok, hogy kiaknázzák.

Például azt, hogy a hordó komfortfokozata sem mellékes kérdés.

Innentől 'iskola' lesz, meg politikai fegyver, megélhetési lehetőség, stb.

Az értékek pedig olyan 100 évenként invertálódnak...konvertálódnak...transzformálódnak...amortizálódnak s kezdődik minden előlről. Ehhez is kell egy adag cinizmus.

 

ifsz | 2010. július 15.  | 12:15
# 2

Van a cinizmusnak az általad leírtnál egy magasabb formája. Ott nem arról van szó, hogy minden érték viszonlylagos, inkább arról, hogy a cinikus képes mögé látni a dolgoknak és azért neveti ki az értékeket, mert képes meglátni az értékítéletek mögött rejlő emberi képmutatást, kivagyiságot. Nem annyira viszonylagosnak, inkább üresnek látja a cinikus ember az értékeket. A cinizmusnak ez a formája nem igazán tér el a klasszikustól, de jóval kevesebben is űzik.

aristo | 2010. július 16.  | 06:57
# 4
Mindenképpen megér néhány sort annak elgondolása, hogyan is alakult a cinikus fogalma a mai jelentésééig. Nyilván a görög (é a nyugati) gondolkodás gyökeréig kell visszanyúlni a megértéshez. Kiindulópontkén fogadjuk el és gondoljuk át, hogy Antisztenész - az iskola atyja - ugyanúgy Szókratész tanítványa volt, mint Platón. Szókratész tanításából - bármi volt is az, hiszen Nietzschétől tudjuk, Szókratész "elöl Platón, hátul Platón, középen pedig a kiméra" - Platónt és tanítványait a logosz ragadta meg, a "jó élet" gondolata is ezzel összefüggésben határoztatott meg, a kontemplatív élet fogalmában. Itt a társadalom, az egyén életének kerete, a magától értetődő  "talaj", melyből a "vita kontemplatíva" mintegy kisarjad. Nem tagadták ugyan az életkörülményeknek az emberre gyakorolt hatását, azonban úgy gondolták, hogy a logosz hatalma révén, a jól elrendezett társadalomban, e körülmények rendelkezésre állhatnak és innentől az egyén nevelésén, hajlamain múlik minden.  Sarkosan fogalmazva az egyént a közösség felől gondolták el. Nem így Antisztentész követői, ők az egyén felől indultak el és logikusan jutottak el a társadalom - mint objektív külvilág - korlátozó hatásának felismeréséig. A társadalomban élő egyének között a kapcsolatot - annak korlátozó, szűkítő értelmében - a javak közvetítik, a szellem objektivációi, melyek megkötik az embert, melyek birtoklásáért a legszélsőségesebb cselekedetekre ragadtatják magukat. Végül a bűnös "vágyban" találják meg minden rossznak okát, mely a romlott emberi természet mélyén munkál és rabbá teszi az egyént, önmaga és a körülmények rabjává. A platonikusok társadalmi "talaja" - melyből a gondolat virága kinő - bűzös trágyadomb a szemükben, és - ismerjük el - jócskán el kell vonatkoztatni, ha a trágyadombon növekvő rózsa illatában és szépségében kívánunk gyönyörködni. Mindennek eredményeként elutasították a javak birtoklását és a társadalom szokásait és hiteit is, önkéntes száműzetésbe vonultak kívül a társadalmon, a szokásokon és a birtoklás minden formáján. Ebből fakadt - és ez vezet a cinikus mai értelméhez - a szokások és hitek kemény bírálata, mellyel minden "nagy" és "nemes" mögött meg kívánták mutatni az alantas szándékokat és vágyakat, visszavezetve azokat a legprimitívebb, állatiasabb ösztönökre, mint a szexualitás, vagy a mohóság. A századok során a cinikusok tanításának filozofikusabb tartalma és alapvető etikai jószándéka elveszett. A fegyvert feltalálója ellen fordították, úgy vélték a társadalom-kritika pontosan a cinikusok romlott természetéből ered, képtelenek a "nagy" és "nemes" dolgok felfogására, mert maguk kicsinyek és nemtelenek. Minden pszichologizáló antropológia csapdája ez. Ha te pszichológiai alapon magyarázod az én viselkedésemet, nekem is jogom van ugyan ezen lapon, a te véleményedet magyarázni és nincs kapaszkodó - legalábbis szorosan vett logikai értelemben - amely segítene eldönteni a végtelenné váló vitát. Ha az erkölcsöt társadalmi képződményként képzeljük el, a társadalom elutasítása a meghatározott társadalmi erkölcs elutasítását vonja maga után. Az "emberi természet" újkori kritikája, Hume és társai nyomán, veszélyesen hasonló képet rajzolnak az emberről mint Antisztenész követői. Cinikusnak így nagyrészt azt nevezzük ma, aki a tettek és szándékok mögött érdeket lát - és valljuk be - sajnos túl sokszor van igaza.
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.