„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Farkas Anikó | 2010. május 28.  | 11:07
Katonadolog
Szükséges a hivatásos katonák létszámának növelésével párhuzamosan a civil tartalékos haderő kiépítése és a nemzeti ügy elkötelezett szolgálata is.
A kormányprogram elfogadásával és az új miniszterek kinevezésével közügyeinket illetően alkalmunk nyílik átgondolni többek között azt, hogy miért is van szükség a Magyar Honvédség megerősítésére, miért kell növelni a hivatásos katonák és az önkéntes tartalékosok számát, mi az értelme a külföldi missziókban való hangsúlyosabb szerepvállalásnak, s főként azt, miért kell a honvédelemnek nemzeti üggyé válnia?

Sokan az iménti kérdések érvényességét is megkérdőjelezik, tagadva, hogy mindez valóban szükséges lenne. Pedig az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése egyértelmű célt tűz ki, és megfogalmazza a legfontosabb választ: deklarálja, hogy "a Magyar Honvédség alapvető kötelessége a haza katonai védelme és a nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása." Feltehetően még a most kiköltöző honvédelmi kormányzat köreiben sem találnánk egyetlen embert sem, aki azt állítaná, hogy a Magyar Honvédség ma képes ezen alkotmányos feladatainak ellátására. A Magyar Honvédség - az elmúlt kormányzat hibáinak köszönhetően - nem képes alkotmányos kötelessége teljesítésére. Vannak, akik erre azt mondják, hogy a magyar haderőnek nem is kell megvédelmeznie a hazát, hiszen külső támadás esetén számíthatnánk a szövetséges erők segítségére. Ez az érvelés azonban több sebből vérzik. Nem ad választ arra, hogy ki vagy mi nyújthat védelmet hazánknak a szövetséges erők megérkezéséig, és nem ad választ arra sem, hogy mi történik, ha a szövetségen belüli államok között robban ki feszültség? Az ultima ratio mégis az, hogy ahogyan 1904-ben nem gondolta volna senki, hogy egy évtizeddel később a világ lángba borul, úgy nem tudhatjuk ma sem, hogy meddig uralkodik béke térségünkben. Ha eddig a megfontolásig eljutunk, úgy azt is be kell látnunk, hogy a honvédség erejének növelése nem csak hogy nem fölösleges, de azt nem megtenni egyenesen a józan ész ellen való vétek.

A kívülállók számára is világosan látszik, hogy a Honvédelmi Minisztérium és szervezetrendszere ma súlyos vezetési és morális válságban van. Az elmúlt években egyre szaporodtak az átpolitizálási törekvéseket sejtető személyi döntések, a meggondolatlan átszervezések, és különösen fájó módon az állami működés más területein is gombamód szaporodó korrupciós botrányok, valamint a honvédség presztízsét tovább romboló szimbolikus ügyek. Vegyük röviden számba ezeket.

A Fejlesztési és Logisztika Ügynökség több vezetőjét nemrég azért vették őrizetbe, mert kiderült, hogy az intézmény egy fővárosi fogorvosi céggel szerződött a honvédelmi tárca adószakértői, jogi, informatikai tanácsadásra, s mintegy négymillió forintot fizetett ki évente az elsősorban fogorvosi, szépségápolási és fodrásztevékenységgel, illetve egyéb termékek ügynöki nagykereskedelmével foglalkozó társaságnak. (Ráadásul valószínű, hogy az ügynökség olyan beszerzési szerződéseket kötött, amelyek felbonthatatlanok még abban az esetben is, ha a megbízott vállalkozó nem teljesít.) Ezt az esetet megelőzően a minisztérium legnagyobb hadiipari cégének, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt-nek a vezérigazgatóját helyezték előzetes letartóztatásba, nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanújával, korábban pedig a HM Térképészeti Nonprofit Kft. két alkalmazottja járt ugyanígy vesztegetés miatt. Az ország egyetlen katonai felsőoktatási intézményét, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet sem kerülték el a korrupció szálai, itt - házkutatás után - a rektort vették őrizetbe, befolyással való üzérkedés gyanújával. Szekeres Imre ex-honvédelmi miniszter pedig az őrizetbe vételek kapcsán annyit tartott fontosnak hangsúlyozni, hogy "nem politikai ügyekről volt szó".

Korrupciós indexünknek már nem, önbecsülésünknek - és főként a honvédség társadalmi megbecsülésének - azonban további károkat okozhatnak azok hírek, amelyek például egy korábbi '56-os vérbíró kitüntetéséről vagy a katonai objektumok In-Kal őrző-védő cég általi védelméről szólnak. Utóbbi számos kormányzati intézménytől, köztük a Honvédelmi Minisztériumtól is jól fizető megbízásokat kap évek óta az egyes közfeladatokat ellátó intézmények őrzésére. (Ezért ellenszolgáltatásként a HM esetében évente 200 és 300 millió közötti összeget fizet ki.) Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy is várhatnánk, hogy a Magyar Honvédség a társadalom megbecsülését élvező intézmény legyen, ha azt látjuk, hogy saját objektumainak védelmére a minisztérium őrző-védő céggel szerződik? Olyan ez, mintha a magyar kormány felbérelné egy jól menő cég vezérigazgatóját, hogy kormányozgassa helyette az országot. Megengedhetetlen.

Melyek lehetnek azok az eszközök, amelyekkel a számos - remélhetőleg már csak múltbeli - negatívum után az új honvédelmi kormányzat újjáépítheti a Magyar Honvédséget? Feltétlenül szükségesnek tűnik a hivatásos katonák létszámának növelése, illetve ezzel párhuzamosan a (jogszabályilag már létező) civil tartalékos haderő kiépítése. A toborzás akkor vezethet eredményre, ha a honvédség megerősíti kapcsolatait a civil társadalommal és az oktatási intézményekkel, valamint ha sikerül a katonai életpályát vonzóvá tenni, ami össztársadalmi érdekként egyúttal a leszakadó társadalmi rétegek elhelyezkedését és felzárkózását is segítheti. E célok maradéktalan teljesüléséhez persze jelentős anyagi forrásokra lenne szükség, s e téren a kormány mozgástere korlátozott. A sikernek azonban - a pénzt részben helyettesítő - záloga lehet a nemzeti ügy elkötelezett szolgálata is, mely a szemléletmód formálása révén mindannyiunk feladata.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
pulailaszlo | 2010. május 28.  | 14:49
# 1
Szomorúan látom amitt az utobbi másfél évtizede művelnek a Magyar Honvédségnél.A folyamatos létszám csökkentés és a haditechnikai eszközök kivonása mind az ország védelmi képeségét rontja ezt hívták reformnak.Akkor lehetne reformnak nevezni ha az elavult technikát modernebre cseréljük,és nem szüntetünk meg alakulatokat,pl: harckocsidandár, tüzérdandár,gépesitett lővészdandárok.Ehelyett létrehoztak ugynevezett öszfegyvernemi zászlóaljakat illetve ezredeket,mindenből egy kicsit.Igy a ,felesleges, technikát elajándékoztuk illetve kohokban végezték.Iraknak 70-db T-72 es harckocsit ajándékoztunk,sőt fel is ujitotuk őket nekik,ez kérem hazaárulás.Ugyanis a jelenleg felesleges technikát le is lehet konzerválni.A légvédelem siralmas egyetlen egy vadászrepülő század védi a légteret,ez jelenleg megfelel de egy konfliktus esetén ez édes kevés,a 14-db Grippen.Egyetlen egy légvédelmirakéta alakulatunk van elavult technikával.Kérem ide ebbe az országba harci helyzetben úgy berepülnek minta pinty.Mire reagálnánk már el is végzték a feladatukat.Összevonták a helikopter ezredeket igy a felesleges helikoptereket szétszedik alkatrésznek.Egy pár helikoptert ugyan felújitottak de ez édeskevés hamarosan új tipust kell rendszeresíteni.Személyesen nem értek egyet azzal hogy minek hadsereget fentartani mert a NATO megvéd minket a környező országok mind arra törekednek hogy az anyagi és lehetőségük szerint modernizálják a hadseregüket.A sorkatonaság eltőrlése helyes lépés volt mert csak pénz kidobás volt,de a jelenlegi szerződéses létszámot emelni kéne,visszaállitani az alakulatokat,ezzel is munkát adna az állam.A tartalékos rendszert meg felállitani a mostani huszas harmincas korosztályból akkik még voltak sorkatonák.Ezek mellet fontos volna bevezetni hogy minden 18-évét betöltött személy fiuknak kötelezően, lányoknak önkétesen, eltöltsön leglább egy-két hónapot a honvédségnél hogy legalább alapfokú honvédelmi ismereteket megtanulják.Szerintem sok fiatalra rá is férne.
abraxas | 2010. május 28.  | 16:15
# 3
Hölgyeim és Uraim! Ha komolyan gondolják a civil tartalékos haderő megszervezését, rám számíthatnak. Másnap már jelentkezem is. Nem azért mert bárkit meg akarnék támadni, de a haza védelme kötelesség. Meg egy kis testmozgás sem árt. :-) És persze bízzunk Istenben, és tartsuk szárazon a puskaport! :-)
Pumalyos | 2010. május 28.  | 16:36
# 4
Nincs értelme a fenti gittegyeltet fenntartani. Normális méretű haderőre nincs pénz, erre a pár bohóbcra meg felelsges költeni.
skynet | 2010. május 28.  | 18:44
# 5

első körben talán azt kell  eldönteni milyen tip kihívásokra legyen alkalmas a honvédség , pl  nem biztos hogy  modern páncélosokra, nehéztüzérségre  szükség van, mert annyit úgysem tudunk fenntartani amennyivel hatékonyan védekezhetünk, azonban pl ha hatékony kézi páncélelhárító , meg légelhárító eszközökkel (képzett emberekkel ) rendelkezünk  akkor akár ilyen jellegű támadásra keményen  válaszolhatunk.

 

szerintem -de ez csak megérzés-: a magyar hadsereget  könnyű gyors reagálású  gyorsan bevethető, igen jól képzett  hivatásos ... mag köré szervezett másodvonalban  mozgósítható  bokorugró gerilla tip hadviselésre alkalmas  önállóan bevethető kis egységekből... (búvóhelyek  gyorsan feltölthető titkos fegyver lőszer élelmiszer raktárak rendszere ...stb)   kell összerakni  

 

irakkal, afganisztáni szovjet majd amerikai megszállással  kapcsolatban jól látszik hogy a hagyományos reguláris hadsereg, nehézkes , sérülékeny , és rohadt drága ... és hát az amerikai hadsereg elég gyorsan szétkapja adott esetben

 

amivel nem  nagyon bírnak az az össznépi bújócska alapú ied, elés , a diverziós, vallási fanatikus (terrorista)  ...civil kapcsolathálós  tip ellenállás , városi közelharc saját helyismeretre , civil ellenállás alapú támogatásra alapozott ... gerilla tip hadviselés

 

ennek előnye hogy viszonylag olcsó :  elszántság kell hozzá, helyismeret, civil kapcsolatok  és persze amit a hondvédség tud adni : viszonylag könnyű  hordozható fegyverek , robbanó anyagok  és a képzettség ami az egészet olyan hatékonnyá tudja  tenni , hogy komoly nagy hadsereg sem tudja lefogni 

 

 pl jön egy idegen támadás ... első körben a hivatásos állomány reagál ... valamilyen nagyságrendig képes erre  , vagy győz vagy nem

 

pl nem bír velük akkor szépen mindenki hazamegy és átöltözik ,  és beindul a partizánosdi ... és akkor azzal már egy nagylétszámú megszálló erő sem képes mit kezdeni mehetnek a tankjaikkal ide oda aztán hol innen hol onnan  lőnek ki egy páncéltörő rakétát ... és akkor welcome in hungary

skynet | 2010. május 28.  | 19:26
# 6

pl elköltöttek 25 milliárdot (ha jól emléxem ) az gripen légi utántöltés technikai hátterére (mert akkora nagy az országunk hogy  4 perc alatt át lehet repülni de tőtögetni a levegőben azt aztán kell ) 25 milliárdból  mondjuk vagy 3000 db  40 000  dolics/db stinger -t is lehet venni , amivel mondjuk kb 800 -1000 ellenséges légi valamit le lehet szedni adott esetben

 és  egy nagyon komoly légvédelmi potenciál

 

helyette van  egy század gripenünk 14 gép  összesen mennyibe került ? sokba  került  plusz  még 25 milliárd a baromságra és kész a 

 

a vegytiszta  hadászati idiótizmus korrupciós pénzeken élősködő politikus módra  

 

 

 

pulailaszlo | 2010. május 28.  | 21:22
# 9
Ugyan nem volna rossz ha lenne Stingerünk de a légvédelmet nem oldja meg, mert ez egy rövid hatótávolságu eszköz.Egyépként meg rendelkezünk ilyen légvédelmi eszközökel Mistral,illetve szovjet eredetü tipusokal.Egy modern profeszionális hadseregnek rendelkeznie kell modern harcieszközökkel.Modern tankokkal,páncélozott harcjármüvekkel,modern tüzérségel.Még az Amerikai hadsereg is szügségesnek tartja ezen eszközök hadrenbe tartását.Ami a légierőt illeti nem csak légtérvédelem a feladata hanem a szárazföldi csapatok légitámogatása is.Nálunk erre nagyon kevés lehetőségünk van,ugyanis a Grippen adotságait nem használjuk ki.Nem rendszeresitünk hozzá olyan fegyvereket amivel támogatni tudnánk a földi egységeket.Grippennel az a baj hogy kevés van belőle legalább ugyanennyi kellene mint ami most van.A légiszállitás is nagy probléma ez jelenleg szövetségi rendszerben müködik.Tudom ez mind pénz kérdés és fontosabb dolgok is vannak mint a haditechnika.De muszáj forditani rá mert rosszabb helyzetben van a honvédség mint a két háború között.Ez nem vicc hanem véresen komoly.Az a nemzet aki nem tudja megvédeni magát az elvan veszve.
pulailaszlo | 2010. május 29.  | 14:50
# 12
Tudom én hogy a pénz nagy úr de voltak több lehetőségünk arra hogy a honvédséget modernizáljuk.Az angolok pár éve ezelött felajánlottak C-130 as szállitó repülőgépeket ingyen csak az üzembe helyezést kellet volna fizetni ugyanis tartalékban voltak.Nekünk nem kellet és mindjárt a Románok le is  csaptak Herkulesekre.Mi meg drágán fizetünk külömböző légiszállitó cégeknek hogy utánpotlás érkezzen az Afganisztánban lévő katonáinknak.2001- tájékán haderő csökkentés volt a Német hadseregben a felesleges technikát felajánlották nekünk, nem kellett, Lengyelországnak kellet.Tehát nem feltétlenül az új méregdrága technikát kell csak figyelembe venni hanem a lehetőségeket is ki kell használni.A szűk látókörü politikai vezetőség nem ezt tette.Remélem a jövőben ez változni fog,és nem csak a politikusok döntenek hanem a katonaivezetőségnek is lesz beleszolása a jövőben.De a szovjet technikát se szabad kizárni hisz ott is folyamatos fejlesztések vannak és olcsobbak is.Ugyanis a Honvédség 75-százalékban szovjet-orosz technikával rendelkezik már ami meg maradt belőle.
skynet | 2010. május 29.  | 19:28
# 13
pulailaszlo | 2010. május 28.  | 21:05 # 8

Ne haragudj hogy ezt írom de szerintem nincs fogalmad a mai haditechnikával kapcsolatosan, az a partizán harcmodor csak egy katonailag legyözött országban müködik ahol van még ellenálás.Én nem szeretnék legyözött lenni.

 

 

szerintem meg nem látod vietnam  irak afganisztán élő egyenes  tanulságait

nekimennek túlerővel csúcstehnikával us army val és megszopatják őket mert nem hadseregük van hanem elszánt civil bázison hazafias  ellenállóik... úgynevezett terroristák  akik nem állnak ki a lövészárok másik oldalára céltáblának... ahogy azt a hülye jenki elvárja  igy aztán hajkurászni kell őket , és az idő megy az amerikai adózók dollárjait meg nyeli az egész , kiderül hogy hülyeség az egész megszállás  

 

 

,   ráadásul nem azt írtam hogy eleve erre kell berendezkedni , hanem azt hogy ez lenne a második lépcső hogyha az hivatásos nemtudomén mivel felszerelt békebeli lihgt hadseregünnek túlméretes ellenség támad  2 világháborút veszítettünk el meg még sok kicsit ...erre az hogy dehát én nem szeretnék veszíteni ez lenne a válasz  ?  románia 23 milliós , az orosz 200 milliós  ki ellen akarsz védekezni ???   egy 10 milliós elöregedett országban  100 ezres valóban  profi hadsereg ? 3-4 ezer  milliárd  vagy nézd meg izrael hogyan csinálja ? ja hát kötelező sorkatonaság van mai napig meg amerikai nagybácsi

 

 a a te forgatókönyved szerint  3 szlovák paraszt  agresszor ? vagy 4-5 afgán kecskepásztor , aki szabad idejében mudzsahed? vagy mittudomén milyen terrorista  ki az ellenség ? támadunk védekezünk ? mit akarunk csinálni ?  amit a nató nekünk előir ? 

 

 

ezekre válaszolj please

 

a katonai ismereteket civilek felé , önkéntes nemzeti gárda ilyesmi-n keresztül átvinni ettől olcsóbb hatékonyabb nincsen . swájc miért csinálja ? miért csináltak a délszláv balhé idején gyorsreagálású egységeket ? mert mire az elavult nagy  ruszki mintájú hadsereg összevakaródzik és csak megmozdulna , már a fél országnak lőttek nem ?

 

 

 

 

Búúúúúúú | 2010. május 30.  | 13:17
# 17

Támadást „szokás szerint” a kisantant államaitól várhatunk. Mire az Unió megmozdul, eltelik egy kis idő, főleg ha ez két Uniós ország belső „vitája”.

Erős hivatásos és nagyszámú elkötelezett tartalékos erő kell. A hivatásos katonák a rövidebb ideig tartó bármilyen irányból érkező támadásokat hárítják el. A tartalékos honvédek pedig a több irányból egyszerre érkező vagy a hosszabb ideig tartó támadások esetén vethetőek be, illetve részt vehetnek katasztrófák esetén a kárelhárításban.

Bíró | 2010. június 1.  | 14:45
# 18
A katonai alapfeladatok kiszervezése szerintem is abnormális, ebben jó lenne, ha a FIDESZ gyorsan lépne. Nonszensz az egész személyvédelmi kamara működése, és létszáma, a probléma, hogy képes lesz-e a FIDESZ fellépni a lobbiérdekekkel szemben. Remélem igen. A katonai életpálya kialakítása fontos lenne, ennek az eszközeit még nem látom a FIDESZ programjában, remélem más szemmel fogják megközelíteni mint a kormánytiszviselők kérdéskörét. A "nemzeti ügy elkötelezett szolgálatán" mit értesz pontosan?
Tehetetlen Dodó | 2010. június 1.  | 18:14
# 19

Kezdetnek nem rossz: ma már megkezdődött a banda lefejezése.

De ez kevés,nagyjából derékban kell elvágni őket a megújulás érdekében.

butapesti | 2010. június 3.  | 09:26
# 20

Kedves Jobbklikk!

Eltelt egy pár hét, nem megy az új Jobbklikk.

Kérjük vissza a régi, könnyen kezelhető felületet, technikai megoldásokat.

Kérjük, hogy olyan témákat hozzanak ide amelyeknek egy csöppnyi aktualításuk is van.

Szeretnénk, ha a moderátorok is feljönnének néha az oldalra.

Amig lehet maradunk, ha nem tudunk tovább maradni a fentiek hiányában, nos akkor a Jobbklikknek annyi. Meg fog szünni.

 

Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.