Molnár Tamás világossá tette: a modernitással szembeni mély szkepszis nem hiba a filozófiai és politikai gondolkodásban, hanem éppen ellenkezőleg: a legutolsó esélyünk.

Egyik legutolsó könyvét, az 1998-ban már magyar nyelven írott A modernség politikai elveit olvastam tőle először. Huszonévesen bizony erősen kellett kapaszkodnom, amikor fejezetről fejezetre addig ismeretlen, ma már mindennapi gondolkodási-meditációs objektumokat szolgáló szerzőket értelmezett és fűzött fel erre vagy arra a szellemi láncolatra. Burke, Tocqueville, Donoso Cortéz és Bernanos a jobb-, illetve Comte, Saint-Simon, Marx, Sartre a baloldalon - szűrtem le mindebből akkor azt, amit képes voltam megérteni. De a legfontosabb mégis Molnár Tamás volt: a könyv rabul ejtett és nem engedte el a gondolataimat. Ma sem engedi, sőt kilencven évesen bekövetkezett halála után még erősebben tartja fogva. Tőle tanultam meg az európai eszmetörténetet, az ezen való gondolkodás szükségességét, azokat a fogalmi és normatív kereteket, amelyek minden bizonnyal mindvégig meg fogják határozni elveimet.

Az 1921-ben Budapesten született, majd a II. világháború után John Lukacshoz hasonlóan emigráló Molnár Tamás először Franciaországban lelt otthonra és vált a frankofon katolikus világ szerelmesévé. 1960-ban megalkotta az első, Bernanosról szóló átfogó munkáját, amely azonban már Amerikában jelent meg. Ekkor már itt volt John Kekes és a régebb óta itt tartózkodó közép-európai emigránsok közül Strauss, von Hayek, Hans Morgenthau és Voegelin. Két év múlva az amerikai külpolitika két útjáról írt, amelyben az aktív antikommunista fellépést javasolta. Az USA örökre az otthona lett (ahol oktatott a new york-i Brooklyn College-ban és a Long Island-i Egyetemen), noha a rendszerváltás után számos alkalommal járt itthon és több magyar egyetemen is oktatott. Élete végén visszatért - egyébként sosem szűnő - érdeklődése az Újvilág iránt: 1991-ben figyelmeztetett rá, nehogy egy univerzális "amerikanológia" ejtse rabul az Egyesült Államok képzeletét. Három év múlva pedig kimondta: Európa és Amerika, a két testvérkontinens eltávolodni látszik eredeti keresztény gyökereitől. És ez nem jó.

Szintén a '60-as évek elején jelent meg angolul nagy műve, az értelmiség alkonyáról. Mindaz, amiről ma itthon beszélünk, fél évszázada világos volt Molnár előtt: az értelmiség konstrukciók megrontják világunkat és elszakítanak a valóságtól. A felfordulás évtizedében és a '70-es években nem mulasztott el határozottan állást foglalni a csendes, de aktív kulturális ellenforradalom mellett és a baloldali radikalizmus ellenében. Majd a kereszténység helyzetét elemző írásaiban reflektált a Katolikus Egyház missziójára és a "keresztény humanizmus" révén a gonosznak tett engedményekre. Nem bátorította a II. vatikáni zsinatot követő enyhülési folyamatot, amelyet a Vatikán 1789-ének tekintett. A '70-es, '80-as években könyvek sorát alkotta meg, amelyek mind az ortodox, tridenti katolicizmus alapján definiálták korunk és a nyugati gondolkodás legalapvetőbb problémáit, köztük a tekintély kérdésessé válását, az istenhívő és ateista gondolkodás szembenállását, a belső isten-képzet tarthatatlanságát. Hitbéli és erkölcsi meggyőződése ekkor ismét nem engedte, hogy a modern világ hereziseit szó nélkül hagyja, köztük megvizsgálta a korunkban is érezhető pogány kísértést, az utópia örök eretnekségét, a gépesített emberiség lélek nélküliségét.

Politikai realizmusa okán Amerikában kezdetektől konzervatív filozófusnak tartották. Ezt megalapozta, hogy koránt publikált az általa nagyra tartott Russell Kirk Modern Age című lapjába, de kétségtelenné tette felfogásának milyenségét a hatalom két arcáról és a liberális hegemóniáról írott két könyve is. Tucatnyi tanulmánya világossá tette: a modernitással szembeni mély szkepszis nem hiba a filozófiai és politikai gondolkodásban, hanem ellenkezőleg, az utolsó lehetőség arra, hogy az ember nem változó természete - Isten kegyelmének hála - ne vezessen katasztrófákra.

Molnár életműve teljes kört ír le: amivel ötven évvel ezelőtt elkezdte, ahhoz tért vissza. Szerteágazó érdeklődését bizonyítja, hogy afrikai élményeiről a '60-as években politikai útikönyvben és egy Délnyugat-Afrika-monográfiában számolt be.

Molnár Tamás az ideológiai univerzalizmusok és a politikai-kulturális globalizmus ellen több ízben és határozottan nyilatkozott. Ezekkel szemben a szó eredeti, görög értelmében katholikosz volt. Azaz egyetemes gondolkodó.

(Képünkön Molnár Tamás látható a '60-as évek közepén tett egyik afrikai útja során.)