„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
 | 2010. július 24.  | 10:08
Two in one - avagy Kovalik és a kormány
Először ökölbe szorul az ember keze Kovalik nyilatkozatát olvasva, de javaslom, agresszió helyett inkább röhögjünk ezen az önteltségében rendkívül mulattató és szánalmas figurán.
Tragikomédia két felvonásban

1. felvonás

Eredetileg parlament-búcsúztatót ígértem a Jobbklikkre, merthogy az milyen aktuális most, de mégsem csak az lesz itt. Azért nem, mert egy ritka nagyképű kis pojáca felhúzott, nagyon. Ezért most olyan lesz ez a kis írás, mint az ugrálós-lapozgatós fantasy-könyvek voltak gyerekkoromban. Akit nem érdekel a kormányról alkotott véleményem, most rögtön ugorjon a második felvonásra. Akit érdekel, annak ideírom: megkerülni ugyanis szerintem sem lehet ma mindazt, ami a legújabb 56-os forradalom alatt történt (56 nap, ugye).

Remek kezdés, kettős állampolgárság, intelligens, nem acsarkodó, fontos Trianon-törvény, nagyvonalúság a kicsiny ellenzékkel, de trükkösen, ügyesen taktikázva. Ez tetszett. Aztán fordulat, nagyvonalúság visszavesz, hazaüzengetés tengerpartról, mára már agyontárgyalt személyi döntések: ez nem tetszett. Közben 29 pont, gazdasági csomag: irány a növekedésserkentő, aktívakat támogató adórendszer felé. Ott a pont. Simor András MNB-elnök fölösleges, idő előtti szapulása, amelynek következtében a Jóisten sem mossa le a Fideszről, hogy a jegybank függetlenségét támadja a kétmillás fizetéssel, miközben persze ennek a világon semmi köze a függetlenség nyirbálásához (azt csak a jegybanktörvény módosításával lehetne), de ezt már nem lehet megmagyarázni a világnak, s hogy nem, azt a Fidesz csak magának köszönheti. Béna. IMF, EU. Az szép, hogy csomagolniuk kellett, s a kormány nem a Valutaalap magyarországi helytartójaként viselkedik, mint tette azt elődje. Ettől még nyilvánvaló: a növekedés beindításához először forrás kell. Minden vállalkozás ilyen. Ezt a forrást szépen, csöndben kellett volna kialkudni. Akarta is a kormány, amikor még nem volt kormány: Matolcsy pre-miniszterként például nem egyszer megpendítette: 6 százalék fölötti hiányt is elfogadnának azok a bizonyos piacok. El kellett volna tehát fogadtatni, hogy magasabb lesz a hiány, s be kellett volna mutatni, hogy nem osztogatás lesz a plusz hitelből, hogy nem lyukas zsákba megy a pénz. Tehát azt a meggyőző, hosszú távú stratégiát kellett volna felvillantani, amely beindítja a növekedést, s akkor mindenkinek jobb lesz: befektetőknek, hitelezőknek egyaránt. Ez nem ment, sőt látványos kudarcot vallott. A 3,8 százalékhoz ragaszkodott az EU, az IMF - tehát nem sikerült a tervezett tárgyalási bravúr. Kár. A jövő évre tervezett 2,8 százalékot azért meg kell próbálni feljebb tornászni, egy rakás valódi reform pontos tervét téve le cserébe (BKV, Malév, Máv, stb.), talán összejön, ez mindenesetre még a jövő zenéje. Összességében tehát a kormány tevékenysége: szorgalomból ötös, magatartásból négyes alá. Ezt persze nem mindenki látja így. Ez önmagában természetes, ám itt jön a képbe az én kedves kis pojácám. Úgy hívják őt, hogy Kovalik Balázs.

2. felvonás

Kovalik Balázs, akinek lejárt a szerződése, így már nem igazgatja művészetileg az Operaházat, és ezért nagyon meg van sértődve, interjút adott a Süddeutsche Zeitungnak. A Mandineren meg is jelent ebből néhány szemelvény. Idézzünk.

"A Fidesz ellenségképre építette a politikáját. Ezek a szocialisták voltak. Most kétharmados többséget értek el, a baloldalt legyőzték, most új ellenségeket kell keresni. Most a nyugati filmek, az amerikai befolyás és a zsidó pénz ellen lépnek fel." Tényleg ezt a kifejezést használják, hogy "zsidó pénz"? - kérdi az újságíró, mire Kovalik: tartósan ezt, ha nem is hivatalosan. Az ilyen kifejezések lassan szalonképesek lesznek. "Általános a félelem. Vannak kijelentések, hogy a magyar kulturális életet meg kell tisztogatni belülről. Vagy: Magyarországnak egy nemzeti, költői, egészséges színházi életre van szüksége - ilyeneket hallani, olvasni."

Ez a fickó beteg. Ám a fentiekben még csak a Fideszt, a kormányt szapulja, amivel alapból nem lenne gond. Persze hozzátehetné, hogy "tegnap éjjel lázas voltam és ilyeneket álmodtam", de mindegy. Csakhogy jön a durvább rész. Kovalik ugyanis rátér operaházi viszontagságaira: "Sok jó ötletünk volt, de - képekben beszélve - a szuperautók elromlottak a hülye országúton." Eztán honfitársait kritizálja: "Nagyon kevés magyar ismeri a világot. A politizáló rétegek talán Horvátországba vagy a müncheni Oktoberfestre eljárnak vakációzni, a világot azonban nem ismerik. Elzárkóznak a világ elől és félnek a változásoktól. Magyarország évszázadok óta egy megoldatlan problémával küzd: lenyeljük vagy kiköpjük a nyugati kultúrát?"

"Ön fél?" - jön a kérdés. "Ha ez folytatódik, igen. A baloldali újságok - már amelyik még megmaradt - már diktatúráról beszélnek. És ami engem idegesít, az az értelmiségiek és a művészek hallgatása." No, hát akkor ne hallgassunk. Tegyük helyére mindazt, ami ennek a szereptévesztésben élő, rettentő arcú szerencsétlennek a fejében összekutyulódott.

Először is: Kovalikot eddig én tartottam el. Meg még néhány millióan, akik adót fizetünk. Mi álljuk azt a sokmilliárd forintot, amelyből az Operaház működik. Én is, aki nem vagyok megveszekedett opera-, sem Kovalik-rajongó. Mégsem hittem, hogy fölösleges őt kinevezni. Kovalik ugyanis azon kevés operarendező között van, akit ismernek a külföldi operasznobok is. Azért a 320 magyar operasznobért kicsit túlárazott költségvetés lenne a sok milliárd, az Operaháznak tehát csak akkor van értelme az én szempontomból, ha nemzetközi hírűvé, elismertté tud emelkedni. Ha Magyarország hírnevét öregbíti. Országimázs-elemként működik, mintegy. Minthogy a külföldi trendeket nem én szabom, de láthatóan ott is, operában is elsődlegessé vált a trendiség, ezért logikus, hogy ilyen kell Budapestre is, máskülönben nem figyelnek ránk és Bécsnél megáll a sznobkaraván. Mindegy, hogy számomra röhejes, amikor a polgárpukkaszó hevületüket kiélni kénytelen szerencsétlenek kínjukban az operában akarnak forradalmasdit játszani, ha már máshol nem maradt semmi hagyományos. Lényegtelen, hogy számomra az, ha Kékszakállú a földön fekszik, nem forradalom, csak apróbb vihar az egóbiliben, amely nem tud sérteni senkit, merthogy jelentéktelen.

Ám ha ez kell a high-class európai operasznobnak, hát kapja meg - nekünk az a jó, ha presztízshely lesz az operaházunk. Ha ez sikerül, megéri fenntartanom az adóforintjaimból akkor is, ha éppen rohadtul nem tetszik, vagy egyszerűen nem érdekel, ami a színpadán zajlik. De csak akkor.

Kovalik az átlag adófizető szempontjából tehát arra kapott megbízást, hogy öregbítse hazája hírnevét a saját szakmája által. Sajnos ezt képtelen felfogni azzal a szuperautószerű villámagyával. Pedig nem bonyolult. Egy állami intézmény feladata, hogy az államnak, az általa közrefogott közösségnek hasznára váljon. Kovalik e helyett azt hiszi, ő akkora zseni, hogy alanyi jogon jár neki a pozíció. Először ökölbe szorul az ember keze a nyilatkozatát olvasva, de javaslom, agresszió helyett inkább röhögjünk ezen az önteltségében rendkívül mulattató és szánalmas figurán.

Aki azt sem érti: ezzel az interjúval akkor is földig rombolt volna mindent, ha működési ideje alatt az Operaház a világ első számú intézményévé nőtte volna ki magát, mint ahogy egyébként nem nőtte ki. Ezekkel az aljas, hazug, pökhendi kijelentésekkel ugyanis sokkal többet ártott annak a közösségnek, amelynek jóvoltából megvalósíthatta terveit, mint amennyit használhatott volna neki. Tehát: minden egyes adóforint, amelyet én Kovalik működésére költöttem, kidobott pénzzé vált.

Érzi ezt persze ő is. Az interjú végén közli: ez után a beszélgetés után meglepné, ha Magyarországon még felkérést kapna, s ha nem fog, el kell hagynia az országot. Persze nála ez nem azt jelenti, hogy "most undorító módon telehazudtam ezt a lapot a hazámról sértettségemben, így aztán megértem, ha nem kérnek belőlem, de nem bírtam uralkodni magamon, bocs". Nem, ez azt jelenti: marhára mucsai ez az ország, már felkérést sem fog itt kapni, csak mert kimondta az nagy igazságot.

Én sajnos nem lepődnék meg, ha kapna itthon felkérést, s csak halkan reménykedem, hogy nem fog. Menjen Isten hírével, érjen el szép sikereket külföldön vagy maradjon itt és alapítson társulatot, amelyet hazai rajongói majd nyilván eltartanak szimplán a jegyvásárlással is, ha már egyszer ő ekkora zseni. Tehát sok sikert, Kovalik Balázs. Egy kérésem volna csak: az általam befizetett adóból is keletkező közpénz - "magyar pénz", ha úgy tetszik - közelébe se engedjék soha ezt a "zsidó pénzről" hadováló sértett pojácát.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Zsárka Gábor | 2010. július 24.  | 15:30
# 1

Nagyon fontos  nemcsak a magyar politikai kultura védelme szempontjából, hogy a bizonyithatóan aljas, rosszindulatú rágalmazókat és a hitelességet nem ellenőrző , sajtó terméket, kerül-amibe kerül - rágalmazásért felelősségre kell vonni.

Történt- e  a magyar kormány részéről, helyreigazitási kérelem?

Amikor  a kormányzat , esetleg semmit sem tesz  a rágalmazás visszaverésére,akkor a magyar politikai közélet védelmében nem jár el védelmezően. Miért vannak a követségek, ha nem ezért?  Nincs pénzünk egy jobb ügyvédi irodára ,-  a gatyáját is leperelni a szerzőnek és kiadónak. Ha történt ilyen lépés , akkor kérjük a nagy sajtónyilvánosságot, - más gazemberek okulására, -azért ,hogy megtanulják, komoly vesztenivalójuk van.

Az új magyar alkotmány, egyik rendelkezése kell hogy legyen - az arra méltatlanná váló polgártól, a parlament javaslatára ,lehetőség legyen  az állampolgárság elvétele.

 Amikor az illető hontalanná válik , az mindenki tanuságául szolgál.

A megjelent cikkben általánositó magyargyalázó kitételek engem is megsértettek- mint adófizető magyar polgárt!

Kérem a kormányt , hogy védjen meg a rendelkezésére módon!

 

Igen! Meg kell dönteni a régi tabukat. A magyarságot MEG KELL becsülni!

Aki- nem tiudja megbecsülni - annak segitünk a távozásban.

polom13 | 2010. július 24.  | 17:08
# 2

Azt,hogy a3.8-as hiánycélt nem sikerült feljebb tornászni a görögöknek köszönhetjük,meg persze a Bajnai-kormánynak ami egy évvel elhúzta a szocik vergődését a kormányon.

Az IMF (Lázár János szavaival)bankárszakszervezetként viselkedik ami felháborító,a kormány nagyon helyesen járt el velük kapcsolatban.

Kovalik nem normális. 

Gabibbo | 2010. július 25.  | 09:02
# 4

Nincs abban semmi meglepő, hogy Kovalik úr lepocskondiázza hazáját és kormányát. Nyilván eddig csak az ellenzékről nyilatkozott így: hiszen ezért kapta a kormányon lévő haverjaitól és más "forrásokból" a pénzét. Most a kormány lett diktatórikus, antiszemita. stb.stb. Tehát az égadta világon semmi új nincs az ő véleményében.

 

Vajon kárhoztathatjuk azért, hogy most is szeretné a pénzét megszolgálni? Bizonyára abban is reménykedik, hogy elvtársai megszánják és legalább a maszop-cincogó-kórus vezetését rábízzák: igaz, lehet, hogy az nem annyira kifizetődő, mint egy haveri külföldi tudósítónak mélyenszántó nyilatkozatokat adni..!

abraxas | 2010. július 25.  | 11:22
# 5
Micsoda egy antiszemita disznó ez a Kovalik. Nem lepne meg, ha a holokausztot is tagadná! Remélem sehol nem kap munkát!
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.