Először ökölbe szorul az ember keze Kovalik nyilatkozatát olvasva, de javaslom, agresszió helyett inkább röhögjünk ezen az önteltségében rendkívül mulattató és szánalmas figurán.

Tragikomédia két felvonásban

1. felvonás

Eredetileg parlament-búcsúztatót ígértem a Jobbklikkre, merthogy az milyen aktuális most, de mégsem csak az lesz itt. Azért nem, mert egy ritka nagyképű kis pojáca felhúzott, nagyon. Ezért most olyan lesz ez a kis írás, mint az ugrálós-lapozgatós fantasy-könyvek voltak gyerekkoromban. Akit nem érdekel a kormányról alkotott véleményem, most rögtön ugorjon a második felvonásra. Akit érdekel, annak ideírom: megkerülni ugyanis szerintem sem lehet ma mindazt, ami a legújabb 56-os forradalom alatt történt (56 nap, ugye).

Remek kezdés, kettős állampolgárság, intelligens, nem acsarkodó, fontos Trianon-törvény, nagyvonalúság a kicsiny ellenzékkel, de trükkösen, ügyesen taktikázva. Ez tetszett. Aztán fordulat, nagyvonalúság visszavesz, hazaüzengetés tengerpartról, mára már agyontárgyalt személyi döntések: ez nem tetszett. Közben 29 pont, gazdasági csomag: irány a növekedésserkentő, aktívakat támogató adórendszer felé. Ott a pont. Simor András MNB-elnök fölösleges, idő előtti szapulása, amelynek következtében a Jóisten sem mossa le a Fideszről, hogy a jegybank függetlenségét támadja a kétmillás fizetéssel, miközben persze ennek a világon semmi köze a függetlenség nyirbálásához (azt csak a jegybanktörvény módosításával lehetne), de ezt már nem lehet megmagyarázni a világnak, s hogy nem, azt a Fidesz csak magának köszönheti. Béna. IMF, EU. Az szép, hogy csomagolniuk kellett, s a kormány nem a Valutaalap magyarországi helytartójaként viselkedik, mint tette azt elődje. Ettől még nyilvánvaló: a növekedés beindításához először forrás kell. Minden vállalkozás ilyen. Ezt a forrást szépen, csöndben kellett volna kialkudni. Akarta is a kormány, amikor még nem volt kormány: Matolcsy pre-miniszterként például nem egyszer megpendítette: 6 százalék fölötti hiányt is elfogadnának azok a bizonyos piacok. El kellett volna tehát fogadtatni, hogy magasabb lesz a hiány, s be kellett volna mutatni, hogy nem osztogatás lesz a plusz hitelből, hogy nem lyukas zsákba megy a pénz. Tehát azt a meggyőző, hosszú távú stratégiát kellett volna felvillantani, amely beindítja a növekedést, s akkor mindenkinek jobb lesz: befektetőknek, hitelezőknek egyaránt. Ez nem ment, sőt látványos kudarcot vallott. A 3,8 százalékhoz ragaszkodott az EU, az IMF - tehát nem sikerült a tervezett tárgyalási bravúr. Kár. A jövő évre tervezett 2,8 százalékot azért meg kell próbálni feljebb tornászni, egy rakás valódi reform pontos tervét téve le cserébe (BKV, Malév, Máv, stb.), talán összejön, ez mindenesetre még a jövő zenéje. Összességében tehát a kormány tevékenysége: szorgalomból ötös, magatartásból négyes alá. Ezt persze nem mindenki látja így. Ez önmagában természetes, ám itt jön a képbe az én kedves kis pojácám. Úgy hívják őt, hogy Kovalik Balázs.

2. felvonás

Kovalik Balázs, akinek lejárt a szerződése, így már nem igazgatja művészetileg az Operaházat, és ezért nagyon meg van sértődve, interjút adott a Süddeutsche Zeitungnak. A Mandineren meg is jelent ebből néhány szemelvény. Idézzünk.

"A Fidesz ellenségképre építette a politikáját. Ezek a szocialisták voltak. Most kétharmados többséget értek el, a baloldalt legyőzték, most új ellenségeket kell keresni. Most a nyugati filmek, az amerikai befolyás és a zsidó pénz ellen lépnek fel." Tényleg ezt a kifejezést használják, hogy "zsidó pénz"? - kérdi az újságíró, mire Kovalik: tartósan ezt, ha nem is hivatalosan. Az ilyen kifejezések lassan szalonképesek lesznek. "Általános a félelem. Vannak kijelentések, hogy a magyar kulturális életet meg kell tisztogatni belülről. Vagy: Magyarországnak egy nemzeti, költői, egészséges színházi életre van szüksége - ilyeneket hallani, olvasni."

Ez a fickó beteg. Ám a fentiekben még csak a Fideszt, a kormányt szapulja, amivel alapból nem lenne gond. Persze hozzátehetné, hogy "tegnap éjjel lázas voltam és ilyeneket álmodtam", de mindegy. Csakhogy jön a durvább rész. Kovalik ugyanis rátér operaházi viszontagságaira: "Sok jó ötletünk volt, de - képekben beszélve - a szuperautók elromlottak a hülye országúton." Eztán honfitársait kritizálja: "Nagyon kevés magyar ismeri a világot. A politizáló rétegek talán Horvátországba vagy a müncheni Oktoberfestre eljárnak vakációzni, a világot azonban nem ismerik. Elzárkóznak a világ elől és félnek a változásoktól. Magyarország évszázadok óta egy megoldatlan problémával küzd: lenyeljük vagy kiköpjük a nyugati kultúrát?"

"Ön fél?" - jön a kérdés. "Ha ez folytatódik, igen. A baloldali újságok - már amelyik még megmaradt - már diktatúráról beszélnek. És ami engem idegesít, az az értelmiségiek és a művészek hallgatása." No, hát akkor ne hallgassunk. Tegyük helyére mindazt, ami ennek a szereptévesztésben élő, rettentő arcú szerencsétlennek a fejében összekutyulódott.

Először is: Kovalikot eddig én tartottam el. Meg még néhány millióan, akik adót fizetünk. Mi álljuk azt a sokmilliárd forintot, amelyből az Operaház működik. Én is, aki nem vagyok megveszekedett opera-, sem Kovalik-rajongó. Mégsem hittem, hogy fölösleges őt kinevezni. Kovalik ugyanis azon kevés operarendező között van, akit ismernek a külföldi operasznobok is. Azért a 320 magyar operasznobért kicsit túlárazott költségvetés lenne a sok milliárd, az Operaháznak tehát csak akkor van értelme az én szempontomból, ha nemzetközi hírűvé, elismertté tud emelkedni. Ha Magyarország hírnevét öregbíti. Országimázs-elemként működik, mintegy. Minthogy a külföldi trendeket nem én szabom, de láthatóan ott is, operában is elsődlegessé vált a trendiség, ezért logikus, hogy ilyen kell Budapestre is, máskülönben nem figyelnek ránk és Bécsnél megáll a sznobkaraván. Mindegy, hogy számomra röhejes, amikor a polgárpukkaszó hevületüket kiélni kénytelen szerencsétlenek kínjukban az operában akarnak forradalmasdit játszani, ha már máshol nem maradt semmi hagyományos. Lényegtelen, hogy számomra az, ha Kékszakállú a földön fekszik, nem forradalom, csak apróbb vihar az egóbiliben, amely nem tud sérteni senkit, merthogy jelentéktelen.

Ám ha ez kell a high-class európai operasznobnak, hát kapja meg - nekünk az a jó, ha presztízshely lesz az operaházunk. Ha ez sikerül, megéri fenntartanom az adóforintjaimból akkor is, ha éppen rohadtul nem tetszik, vagy egyszerűen nem érdekel, ami a színpadán zajlik. De csak akkor.

Kovalik az átlag adófizető szempontjából tehát arra kapott megbízást, hogy öregbítse hazája hírnevét a saját szakmája által. Sajnos ezt képtelen felfogni azzal a szuperautószerű villámagyával. Pedig nem bonyolult. Egy állami intézmény feladata, hogy az államnak, az általa közrefogott közösségnek hasznára váljon. Kovalik e helyett azt hiszi, ő akkora zseni, hogy alanyi jogon jár neki a pozíció. Először ökölbe szorul az ember keze a nyilatkozatát olvasva, de javaslom, agresszió helyett inkább röhögjünk ezen az önteltségében rendkívül mulattató és szánalmas figurán.

Aki azt sem érti: ezzel az interjúval akkor is földig rombolt volna mindent, ha működési ideje alatt az Operaház a világ első számú intézményévé nőtte volna ki magát, mint ahogy egyébként nem nőtte ki. Ezekkel az aljas, hazug, pökhendi kijelentésekkel ugyanis sokkal többet ártott annak a közösségnek, amelynek jóvoltából megvalósíthatta terveit, mint amennyit használhatott volna neki. Tehát: minden egyes adóforint, amelyet én Kovalik működésére költöttem, kidobott pénzzé vált.

Érzi ezt persze ő is. Az interjú végén közli: ez után a beszélgetés után meglepné, ha Magyarországon még felkérést kapna, s ha nem fog, el kell hagynia az országot. Persze nála ez nem azt jelenti, hogy "most undorító módon telehazudtam ezt a lapot a hazámról sértettségemben, így aztán megértem, ha nem kérnek belőlem, de nem bírtam uralkodni magamon, bocs". Nem, ez azt jelenti: marhára mucsai ez az ország, már felkérést sem fog itt kapni, csak mert kimondta az nagy igazságot.

Én sajnos nem lepődnék meg, ha kapna itthon felkérést, s csak halkan reménykedem, hogy nem fog. Menjen Isten hírével, érjen el szép sikereket külföldön vagy maradjon itt és alapítson társulatot, amelyet hazai rajongói majd nyilván eltartanak szimplán a jegyvásárlással is, ha már egyszer ő ekkora zseni. Tehát sok sikert, Kovalik Balázs. Egy kérésem volna csak: az általam befizetett adóból is keletkező közpénz - "magyar pénz", ha úgy tetszik - közelébe se engedjék soha ezt a "zsidó pénzről" hadováló sértett pojácát.