„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Thaisz Miklós | 2010. július 27.  | 08:48
Ellenszélben
A kormány eltökéltsége nem véletlenül népszerű Magyarországon, az igazi mérce azonban az lesz, hogy a kabinet képes lesz-e sikeres gazdasági modellt állítani az IMF által erőltetett út helyett?
Magyarország egész múlt héten címlapon volt a nemzetközi sajtóban és általában nem éppen számunkra kedvező kontextusban. Orbán Viktort nevezték "populistának" (Financial Times, The Wall Street Journal), "sovinisztának" és "kitaszított páriának" (The Washington Post), "nacionalistának" (The Daily Telegraph), valamint "bármire képes" autokratának (Tages Anzeiger) a nyugati lapok. A kormány népszerűsége a magyar választók körében mindennek ellenére töretlen, sőt, talán ha most vasárnap lennének a választások, még annál is nagyobb arányban győzne a Fidesz-KDNP pártszövetség, mint áprilisban.

Most akkor ez azt jelenti, hogy Orbánék valóban populisták, akik az egészet a sikeres őszi önkormányzati választási szereplés miatt csinálják, ahogyan ezt a nyugati sajtó sugallja? Orbán Viktor és a Fidesz többi vezetője politikusok, akik nyilvánvalóan fél szemmel mindig a választók véleményét fürkészik. Ha "populizmusnak" nevezzük azt, hogy egy párt a választók érdekét előtérbe helyezi a multinacionális vállalatok, nemzetközi szervezetek érdekeihez képest, akkor Orbán Viktor feltehetőleg büszkén vállalja, hogy "populista".

Az Orbán-kormány nemzetközi pénzvilággal - IMF-el, külföldi bankokkal, EU-val - kapcsolatos politikája valóban sokszor nem tűnt koherensnek az utóbbi hetekben, a kormányzat tisztviselői elkövettek kommunikációs hibákat, a Fideszes politikusok nem mindig egyeztették mondandójukat. Az azonban kétségtelen, hogy a kormány nagyon bátor tettet hajtott végre: hosszú idő után elsőként az európai kormányok közül nyilvánosan ellenszegült a nemzetközi pénzvilág diktátumainak. Orbán Viktor vállalta az "úttörők" mindig hálátlan szerepét; óriási nemzetközi ellenszélben elfogadtatta a bankszektort terhelő adócsomagot és visszautasította a Nemzetközi Valutaalap megszorításokat előíró követeléseit. Hasonló tettekkel Európa legnagyobb országai is kivívták volna a pénzvilág koncentrált támadásait, nemhogy egy Magyarország méretű állam. Hiába vezetett be bankadót Magyarországot megelőzően Barack Obama az Egyesült Államokban, ettől függetlenül a magyar kormány javaslatára zúdult elképesztő mértékű támadássorozat a pénzvilág részéről, nem az Obama adminisztrációra. (Igaz ugyan, hogy az amerikai adó mértéke kisebb a magyarénál, nem szabad elfelejteni azonban, hogy a hosszú évtizedek óta kicsi államot, deregulációt, adócsökkentést hirdető Egyesült Államokban drámaibb változást jelent a bankadó ténye, mint Magyarországon.)

Jellemző, hogy a nyugati lapokban nyilatkozó pénzemberek nagy része azért aggódik elsősorban a magyar bankadó miatt, mert fél a többi európai ország számára kínálkozó precedenstől. Az IMF más szempontból szeretné példaként állítani Magyarországot a világ elé: Magyarország "elég nagy ahhoz, hogy feltűnjön, de elég kicsi ahhoz, hogy krízis esetén ne váltson ki dominóhatást. Ezért Magyarország az ideális ország a spórolni nem akaró Görögország és Portugália figyelmeztetésére. Mint ellenszegülő bűnöst, elrettentésképp akarják a finanszírozók Magyarországot nyilvánosan pellengérre állítani" - írta múlt héten az osztrák Der Standard.

Nem csoda, hogy a magyar kormány megszorításokat elutasító, pénzintézeteket megadóztató, nemzetközi szervezetekkel és pénzintézetekkel dacoló lépései szimpátiát váltanak ki a válság idején is nyereséges bankok tevékenységét undorral figyelő választópolgárokban. A kormány bátorsága, eltökéltsége nem véletlenül népszerű Magyarországon, az igazi mérce azonban az lesz, hogy a kabinet képes lesz-e sikeres gazdasági modellt állítani az IMF által erőltetett neoliberális út helyett. A 2014-es választási kampányban már nem lehet majd a "gonosz pénzvilágra" és a - valóban elképesztő mértékű - nemzetközi ellenszélre hivatkozni az esetleges gazdasági kudarcok, a devizahitelesek számára rendkívül fontos forint-árfolyam gyengülés vagy az esetleges újabb megszorítások kapcsán. A nyugati sajtóban a múlt hét végén/e hét elején már - elvétve ugyan, de - lehetett a magyar kormány erőfeszítéseit méltató, vagy legalább tárgyilagosan közlő cikkeket is olvasni (The Times: Orbán Viktor az "emberek népvezére", akinek feltűnt, hogy a senki által meg nem választott, ill. a nemzetek fölötti hatóságok - a kommunistákhoz hasonlóan - elveszik szuverenitásunkat). Bízzunk benne, hogy a lassú fordulat nemcsak a nemzetközi sajtó Magyarország-képében fog bekövetkezni, hanem a magyar emberek életszínvonalában is.

(Mellékelt videónkon a Pennywise Straight Ahead című 1999-es albumának Greed című nyitószáma hallható.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
gloire | 2010. július 28.  | 00:55
# 1
"Nagyot lendült a hétmérföldes gumicsizma!"http://alkaloida.blogspot.com/2010/07/paros-labbal.html
Tehetetlen Dodó | 2010. július 28.  | 19:08
# 2
Mi mást mondhatnék erre: hajrá kormány!
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.