„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
VSZ: Techet Péter | 2010. július 31.  | 10:00
Miért irigyeljük Svájcot? (1055. rész)
1054 ok van, amiért irigyeljük Svájcot. A bankokért, a jómódért, az Alpokért, a nyitottsággal elegy hazaszeretetért, a négynyelvűségért, a jobboldaláért. E sorok szerzőjének személyes indoka is lenne.
De legyen itt inkább szó a politikáról. Irigyeljük Svájc szuverenitását és demokráciáját. Azt, amiből valamennyi európai államban - így Magyarországon is - igen nagy hiány van. Amióta az Európai Unió tagjai vagyunk, szuverenitásunkat elvesztettük. Bár korlátozott szuverenitásról szoktak beszélni - valójában ilyen nincs. A szuverenitás ugyanis - Jean Bodin meghatározása szerint - teljes és oszthatatlan hatalmat jelent: a teljességnek és az oszthatatlanságnak pedig nincs korlátozott fajtája. A szuverenitás tehát vagy van, vagy nincs. Mivel az Európai Unió a tagállamok számára kötelező érvényű jogi normákat adhat ki, mivel az Európai Unió bírósága az alapszerződéseket - ahogy ott mondják - "dinamikusan" értelmezi, gyakorlatilag az unió olyan hatásköröket, jogköröket is nyert és nyerhet, amellyel a tagállamok eredetileg nem ruházták fel Brüsszelt. Számos alapszabadság és alapeszmény így nyert érvényt, s nem a tagállamok akarata révén. Ez persze nem gond, e sorok szerzője nem ellenzi az európai egységesülés tervét - igaz, nem úgy és nem azokkal, ahogy és akikkel ma az zajlik.

A jogtudományt számos olyan fogalom határozza meg ma is - ilyen a szuverenitás -, amelyek már rég elvesztették egykori jelentésüket: éppen ezért e fogalmak immáron nem leírnak, hanem elfednek. Ma a nemzetállami szuverenitás kifejezése nem a nemzetállami szuverenitás valóságát tükrözi vissza, írja le, hanem éppen ennek hiányát fedi el. Mivel azonban a hiány után keletkezett új valóságra egyelőre sem a jogtudomány, sem az alkotmányelmélet nem talált megfelelő válaszokat, terminológiailag egy olyan szókincs foglyai vagyunk, amely a vesztfáliai békével kialakult Jus Publicum Europaeum korszakában volt érvényes. A globalizáció, a nemzetközi tőkés társaságok határokon átívelő hatalma, a nemzetállami szuverenitás csorbulása, a nemzetállami politika fölé nőtt globális gazdaság fedett hatalma, a globális gazdasági és környezeti problémák intézményesített megoldásai, a transznacionális jog és politika - mindezekre a mai napig nem reagált semmit sem a jogtudomány. Mindaddig, amíg nincsenek szavaink a problémákra, megoldani sem tudjuk őket. Foglyai vagyunk egy letűnt kor nyelvezetének. Alkotmányozni készülünk - pedig először a szuverenitást kéne vagy visszaszerezni, vagy az új helyzetnek megfelelően újrafogalmazni.

Németországban a megmaradt régi világ néhány darabját - legalább a fogalmiság szintjén - a német Alkotmánybíróság őrzi még nagy erőkkel: a maastrichti szerződés kapcsán, majd tavaly a lisszaboni vonatkozásában mondták ki, hogy az Európai Unió sohasem lehet nemzetközi jogi értelemben állam, mert nemzetközi jogi értelemben nem több, mint egy államközi szerződés. Márpedig a nemzetközi jog alapelve, hogy a szerződések urai az államok. Azaz az Európai Unió nem akarhat többet, mint amit számára a tagállamok jóváhagynak.

Hiába persze a német közjogászok egyébként becsülendő kiállása, Németország zokszó nélkül veti alá magát olyan brüsszeli döntéseknek is, amelyekkel amúgy nem értene egyet, amelyet amúgy a nép - ha a német Grundgesetz egyáltalán engedné ezt - népszavazáson vetne el. De Szlovákia is hiába mond nemet - élve állítólagos szuverenitásával - a görögök megsegítésére, Brüsszel és Frankfurt urai nem hagyják. Ennyit a nemzetállamok szuverenitásáról. Magyarország is addig szuverén, amíg Brüsszelben vagy az IMF-központban meg nem mondják a házi feladatot - hogy merre van, az arra.

Svájccal és Svájcban azonban nincsenek ilyen gondok. Az ország valóban szuverén - hosszú ideig még az ENSZ-nek sem volt tagja -, és demokráciája példaértékű. Svájc talán Európa azon utolsó országainak egyike, amely - amint a velejéig demokrata és velejéig antiliberális Carl Schmitt még tudta - különbséget tesz demokrácia és liberalizmus között. A legtöbb európai államot azonban a brüsszeli diktátumoknak engedő, a külföldieket számolatlanul beengedő, a parallel-társadalmiságot eredményező, az őshonos népet megvető, a népszavazást populizmusnak, a határozott, karakteres politikusokat populistának tartó liberalizmus uralja. De nem Svájcot! Ott a demokráciát a schmitti és rousseaui értelemben gyakorolják: kis közösségekben és közvetlenül. Sőt, egyes kis, alpesi kantonokban olyannyira a schmitti demokrácia-felfogás érvényesül, hogy a népszavazások nem is titkosak, hanem nyíltak. (Schmitt alkotmánytanában azt állította, hogy csak akkor élő a közösség, ha tagjai egymás előtt is fel merik vállalni véleményüket - szerinte a titkos szavazás a közjó privatizálása. A nyílt, közös szavazáson az emberek közösséget alkotnak, a titkos szavazás azonban atomizálja a közösséget. Ez persze felettébb necces, de érdekes vélemény.) Svájc azért nem tagja még mindig az Európai Uniónak, mert ott nem a politikusok, nem alkotmánybírák döntenek a nép sorsa felett - hanem maga a nép. Ott egy szűk elit, értelmiség sohasem ragadta el tőle a hatalmat. (Ennek visszaszerzése lehet az orbáni forradalom egyébként.) Svájc azért szuverén, mert demokrata. A nép - mint a szuverenitás hordozója - valóban megnyilvánul. Ismerjük a viccet, hogy: mi a pezsgő? Olyan ital, amit a nép a választott képviselői útján fogyaszt. Svájcban a nép viszont maga fogyaszt, maga dönt. Ura önmagának, ura saját hazájának.

Amikor nemrég Németországban a bajorok nagy többségben - és egyébként szembe menve a müncheni politikuselit ajánlásával (no meg Megadja kolléga vágyaival:) - hatalmas arányban mondtak igent Európa egyik legszigorúbb dohányzási tilalmára, vagy amikor szintén nemrég a hamburgiak elutasították a valamennyi helyi párt által támogatott, baloldali ízű oktatási reformot, egyre többen veszik észre, hogy Németországban a nép egészen más pezsgőt fogyasztana - ha fogyaszthatna. A német hagyomány azonban más. Konrad Adenauer számtalanszor hívta félre a szocdem Carlo Schmidet, hogy jelezze neki: ő nem bízik a népben. Az 1933-as emlék olyan erős Németországban, hogy ma is Adenauernak adnak igazat: minél kevesebb közvetlen hatalom, annál jobb. Ám ma már csak hatalmas pimaszság mellett lehetne a német népről feltételezni, hogy Hitlerre mondana igent. Sokkal inkább a saját érdekét keresi. A német alkotmány azonban csak helyi népszavazásokat enged - az országos népszavazás intézményét, a weimari tapasztalatok okán, a német közjog nem ismeri.

Nemrég a bajor közszolgálati televízióban vitát rendeztek a német demokráciáról. Az apropót a balliberális Heribert Prantl aznapi nagyesszéje adta, amiben a Süddeutsche Zeitung belpolitikai rovatvezetője a népszavazások mellett tett hitet. A stúdióban ott ült egy bizonyos Roger Köppel is. Köppel kiváló debattőr, a neokonzervatív zürichi Weltwoche elegáns, jómódú, nagyvilági főszerkesztője; lapjával a radikális Svájci Néppárthoz áll a legközelebb. A svájci jobboldali újságíró csak mosolyogva hallgatta a németeket, amint arról vitatkoznak, hogy beleszólhat-e a nép saját ügyeinek intézésébe. "Bízzanak kevésbé a politikusokban, bízzanak jobban a polgárokban" - tanácsolta Köppel Németországnak és valamennyi európainak a műsor végén.

De hát az Európai Unió eddig majdnem mindig kárvallottja volt egy-egy népszavazásnak. Jó oka van, hogy féljen a néptől. Ausztriában már a lakosság hetven százaléka lépne ki az unióból. Miközben a szélsőjobboldali Szabadságpárton és a libertariánus BZÖ-n kívül mindegyik párt unióbarát, a nép másképp gondolkodik. A nép Rotterdamtól Bécsig elszakadt már a politikusaitól - és ha kap egy kis levegőt, szembe megy velük. Ezért erősödnek az ún. populista pártok. Elvégre a populizmus ugyanazt jelenti, mint a demokrácia - csak latinul. Demos, populus. Egy demokráciában nem lehet magasabb szentség, mint a nép. Egy liberalizmusban már igen: ott mindenféle elvekre, jogokra, jogállamiságra stb. hivatkozva a nép is zárójelbe tehető. Ezt hívja Kis János alkotmányos demokráciának: ahol a jelző voltaképp fosztóképző. A populizmus ezért lett egyenlő a szélsőjobboldalisággal, a rendszerellenességgel. Mert a rendszer immáron fontosabb, mint a nép.

A demokráciával szemben csak egyetlen érv lehet: hogy a nép hülye. Ezt az érvet azonban éppen a liberálisok és a baloldaliak nyilvánították reakciósnak. De Maistre vagy Donoso Cortés népundorát utasította el a liberalizmus. És most, mire a liberalizmus jutott hatalomra, ő kezdett el fintorogni a nép láttán. Mindenki populista, aki a nép érdekét követi, aki a népnek tetszik.

Svájc példája azt mutatja, hogy az a nép, amely megvédheti különállását, nem hülye - rá lehet bízni a sorsát. Hogy a liberalizmussal felmosott európai népekről is elmondható-e ez, már nem ilyen egyértelmű.

(Illusztrációnkon a svájci hadsereg kiképzése látható, a II. világháború után.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
kérdés | 2010. július 31.  | 15:14
# 1

Der Landfrauenverein und die Maennerriege ... laden die ganze Bevölkerung herzlich zum 1. August 2010 ein.

 

                                  PROGRAMM

 

  • 13.30 - 17.30 Fussballturnier für Jung und Alt
  • 13.30 - 20.00 Festwirtschaft beim Schulhaus
  • ab 15.30        Verteilung der Verpflegungsbons für den Grillplausch
  • ab 20.00        Brötliplatz (gemütliches Beisammensein)
  • 22.00 Uhr       Anzünden des 1. August-Feuers                

Lassen Sie sich von der G'meinde eine Wurst und ein G'traenk spendieren und nehmen Sie an unserem Anlass teil.

 

ACHTUNG: Im Umgang mit Feuerwerk ist aeusserste Vorsicht geboten. Zündhölzer und sonstiges Feuerwerk gehören nicht in die Haende von unbeaufsichtigten Kindern. Das Abbrennen von Feuerwerk ist nur beim 1. August-Feuer gestattet. Zu Unterlassan ist das Abbrennen von Feuerwerk in Glasflaschen!

ethnografus | 2010. július 31.  | 19:48
# 2
Mein lieber Gott, hol élsz Te kedves szerző...?
disfear | 2010. augusztus 1.  | 09:46
# 3

Alapvetően nagyon sok csúsztatást érzek a cikkben, bár leszögezném előre, az általad említett - fogalmazzunk úgy alkotmánytanokat - nem igazán ismerem; valamint azt is leszögezem, hogy ha zavarodottnak fogok tünni, az azért van mert másnapos vagyok.

 De mostmár egyre nehezebben tudom magamban összerakni a konzervativizmus értelmét. Gyakrolatilag arról írsz, hogy a nép hatalma mindenek felett a legfontosabb elv. (tessék, és már akkor ez is valamiféle rendszer). Eddig, én úgy voltam vele, a konzervativizmus legfontosabb eleme a felvilágosult polgárság, középosztály, aki, mondjuk úgy legjobban kiveszi részét a hatalom gyakrolásából, tudatos állampolgárként, és az Ő elvei érvényesülnek. Ebben nincs is semmi baj, mindenki szeretne művelt, viszonyag jómódú, haza- és békeszerető, öntudatos, szabad polgár lenni. Csak úgy vélem, azzal csúsztatsz, hogy ezt azonosítod a néppel. Mert a nép, legyünk realisták, sose lesz ilyen. A nép, mint minden nagy tömeg, vagy mint mindenki, krízishelyzetekben elhamarkodottan hoz döntéseket. Lásd pld a szélsőségek hatalomra jutásának történelmi példáit, legyenek balról vagy jobbról érkezők. Önmagában egy nép csak egy zavarodott tömeg, és nem lenézően szeretném ezt mondani. Nézzük csak meg, magának a konzervativizmusnak is vannak értékei, sőt ezeken alapul az egész eszmerendszer. De ha ezekről beszélünk, akkor már önkéntelenül is fel kell tennünk azt a kérdést: akkor most léteznek a nép akartán felül álló erők? Véleméynem szerint kell, hogy létezzenek, mert útmutatást, irányt adni mindenféleképpen szükséges.

 

A teljesen a nép általi kontrolláltság lehet ugyanúgy téves, mint a politikus vezetők általi. Ugyanis mindkét csoportban emberek vannak, akik nem tévedhetetlenek. 

 

Svájban lehet, hogy ez működik, de ahhoz, hogy ez máshol is működöképes legyen (mondjunk itthon), előbb kellene lefektetni valamilyen alapokat, olyan jólétet teremteteni stbstb. és a gondolkodásbeli változás megint magában hordozza az ehhez szükséges eszmék létjogosultságát.

Kosinva | 2010. augusztus 1.  | 11:50
# 4
Veszélyes a szerző gondolatmenete, mert Viktor kijelentette hogy az új Alkotmánynál nem lesz népszavazás, akkor most Magyarország miniszterelnöke gonosz balliberális, mert csak a pártok véleményét kéri ki és népét nem?Amúgy kellene népszavazás is az Alkotmányról a parlamenti szavazás után, de ez már egy másik kérdés és másik téma.
kérdés | 2010. augusztus 1.  | 14:44
# 6

Nekem tetszett a cikk, bár egy kicsit herodotoszos-hvg-s, csak a címét nem tudom hová tenni.

Miért irigyeljük Svájcot?

Talán valamennyit tompítana, ha az lenne a címe: miért lehet Svájcot irigyelni?

Azért, mert nem a legszebb tulajdonságok közé tartozik az irígység. Még akkor sem, ha össznépi. Hiába tudjuk, hogy az emberi irígység a legnagyobb hajtóerő, akkor sem igazán szép dolog.

Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.