Demszky Gábor 2006-ban szándékosan ellehetetleníti a gazdák demonstrációját, kitünteti a tömegeket szétverető Gergényi Pétert, aztán búcsúbeszédében elmondja, hogy ő szociálisan mennyire érzékeny. Bravó.

"A budapesti hajléktalanellátó-rendszert példaértékűnek tartják a nagyvilágban" - ezek a szókavicsok gördültek le a "középszerűség géniuszának" ajkairól múlt csütörtökön, miközben önnön teljesítményétől meghatódva ecsetelte, 20 éves regnálása során mennyire szenzitív volt szociálisan, meg amúgy is. Tény, hogy ilyen hosszú hivatali idővel inkább a bolivári szocializmus dél-amerikai fellegváraiban szokás kérkedni - ha gonoszak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy a nyugati világban ritka az ilyen, mint a fehér szabadmadár holló. De hát Demszky kilépett már az SZDSZ-ből, és halottról persze vagy jót, vagy semmit.

Csak azért vicces, hogy tényleg ekkora szakadék tátong a hétköznapi budapesti valóság és Demszky Gábor értékelési mechanizmusa között - de nem csak hajléktalanügyben. Be kell vallani, tényleg volt abban valami politikai zsenialitás, ahogy az "örökös lordmajor" 16 éven át egy-az-egyben meg tudta etetni a főváros népével azt, hogy a városvezetés a fejlesztésekből, átadásokból, a világvárosi fíling hangoztatásából áll. Ja, meg abból, hogy minden gondot s bajt arra fogunk, hogy a lábszagú, provinciális és retrográd jobboldali kormány 1998 és 2002 között annyira ellehetetlenítette Budapest helyzetét, hogy csak na.

Azért írtam előbb amúgy 16 évet, mert valójában nem most vagy az elmúlt egy-két évben tört meg Demszky - meg az egész fővárosi MSZP-SZDSZ - legyőzhetetlennek hitt imázsa. Hanem akkor, amikor 2006 októberében a mostaninál sokkalta rendpártibb Tarlós István főpolgármester-jelöltként alig 1%-al lemaradva végzett a második helyen, és csak úgy lett egy fős szoclib többség a közgyűlésben, hogy hősünk lemondott listás mandátumáról.

Igen, 2006-ban már kitapintható volt, hogy a "bűnös város" szavazóinak - az előző választások eredményeivel szöges ellentétben - durván fele nem kér már a multikultis-kirekesztésellenes mázzal leöntött semmiből, amit Demszky és a mögötte álló mesterházys-hagyós brigád kínált. És ez igazából nagy durranásnak minősült akkor is, ha hivatalosan még nem sikerült rendszerváltást kieszközölni a Városháza utcában. A paradigma - miszerint Budapest annyira liberális és befogadó, hogy itt az excrementumból profilt építő és azt folyamatosan őrző Demszky Gábort senkinek még csak esélye sincs legyőzni - végérvényesen megdőlt.

Az ezt követő 4 év pedig a főpolgármester és az őt támogató balliberális városvezetés brutális, bilincscsattogós hattyúdalává nemesült. Ez a városlakók és a városüzemeltetés szempontjából természetesen kíméletlen károkat okozott, politikailag azonban a jobboldalnak rendkívül hasznos volt. A kormányoldalt alkotó márkanevek (a.k.a. MSZP-SZDSZ) totális lezüllesztésében élen járó korrupciós ügyek figyelmet érdemlő része ugyanis ide koncentrálódott - és azt gondolom nem érdemes ecsetelni, hogy a BKV-s botrányok, Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő vesszőfutása, valamint a szocialisták és a megboldogult szabaddemokraták népszerűségvesztése között komoly "reflexív kölcsönhatás" tételezhető fel. Szóval, parlamenti vagy fővárosi koalíciós szakítás ide vagy oda, a bulvármédia által is kiemelten kezelt, szervezett és már-már maffiaszerű budapesti pénzszivattyúztatás billoga ott éktelenkedett áprilisban is a megözvegyült MSZP politikusainak homlokán, és ott fog most októberben is. A folyamatban pedig komoly érdemeket szerzett az "elképesztő kéréseiről" ismert Demszky Gábor.

Persze hihetnénk, hogy valóban ufók kényszerítették Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessé történő kinevezésére, vagy hogy csak azért tette ezt, mert "jókat hallott róla". Hihetnénk, hogy tényleg nem tudott Hagyó meg a többiek üzelmeiről, és hihetnénk, hogy csak azért növelte meg a labilis Fővárosi Közgyűlés mellett működő, és tuti MSZP-SZDSZ majoritással létrehozott gazdasági szuperbizottság hatáskörét, hogy egyszerűbbé tegye a döntéshozatalt. De nagy a valószínűsége, hogy nem ezek motiválták Demszky cselekedeteit, hanem az, hogy inkább fog össze magával Belzebúbbal, és ameddig csak lehet, két kézzel támasztja a csontvázas-szekrény ajtaját, semmint, hogy elismerje: valamit elszúrtunk, gyerekek.

A korrupciós esetek mellett persze ne feledkezzünk el az eszmei vonalról se: arról, hogy Demszky Gábor 2006 őszén - csakúgy, mint a teljes SZDSZ - cinikus módon szembeköpte '90 előtti önmagát. A főpolgármester - ahogy pártja a parlamentben - nyilvánvalóvá tette, hogy a sokat hangoztatott liberális értékek (úgy mint alapvető emberi és politikai szabadságjogok, szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága, a hatalom által üldözöttek védelme stb.) képviselete valójában egy nagy lózung, és szelektív módon csak akkor állnak ki mellettük, ha valami miatt éppen "fasisztaveszélyre" meg a "barna veszedelemre" kell felhívni a figyelmet.

Csak két kiragadott példa: 2006 októberében, mikor a vidéki gazdák demonstrációra készültek (volna) a Kossuth térre, a politikai szabadságjogokra és szociális jogokra oly kényes főpolgármester egy éjszaka alatt Budapestet "traktoroknak behajtani tilos" táblákkal címkézte tele, majd egy utóbb alkotmányellenesnek nyilvánított rendelettel minden egyes traktorra külön területfoglalási engedélyt íratott elő. A korábban szamizdatozó, illegális gyűléseken résztvevő, majd taxisblokádot támogató liberális politikus olyan érvekkel támasztotta alá intézkedéseit, hogy 1) a traktorok félelmet keltenek; 2) azokat a gazdák amúgy is a (budapesti) adófizetők pénzén vették, ergo ne nehezítsék meg azok közlekedését, akiktől a támogatást kapták; valamint 3) (ez a legszebb) pár ezer embernek már volna joga tüntetni, de pár száznak még nincs. A 2006-os októberi rendőri brutalitások után pedig mosolyogva kitüntette azt a Gergényi Pétert, aki - Demszkyhez hasonló cinizmussal - nyíltan letagadta egy sajtótájékoztatón, hogy rendőrei viperát használtak volna az őszi tömegoszlatások során. (A félreértések elkerülése végett: a fővárosi jobboldal valóban megszavazta Gergényi kitüntetésre való előterjesztését 2006 szeptemberének elején - tehát az őszödi beszéd kiszivárgása és a tömegtüntetések kezdete előtt).

Fentieket egybevetve - és akkor még nem is szóltunk a horvátországi nyaraló vagy az FKF-terepjáró sztorijáról - azonban az a legszomorúbb, hogy a felelősség-áthárítások feketeövese, Demszky Gábor úgy lép le 20 év után a politika nagyszínpadáról, hogy semmi szembesítés, semmi "álljon-meg-a-nászmenet", semmi "nanehogymár" hangulat. Az utolsó közgyűlési ülésnapon a távozó városvezető könnyes búcsút vesz, már-már kezd láthatóvá válni a glória feje környékén, még a Fidesz-KDNP is lapockán veregeti, hogy azért gratulálunk, és hogy ezekben az emelkedett pillanatokban nincs helye a csúnya szavaknak. Pedig szerintem lenne.