„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Békés Márton | 2010. május 31.  | 10:12
Balsors
A baloldalon sem az ideológia-mentesítés, sem az ideológia-építés nem segít már. Ha az MSZP lesz az új SZDSZ, vagy ha visszakukázzák a kádári nosztalgiát, azzal egyaránt szellemi-politikai válságukat tetézik tovább. Baloldal: jó éjt!
A szombaton hivatalosan is megalakult rendszerváltás utáni harmadik polgári kabinet nem csak a második Orbán-kormány lesz, hanem az első olyan jobboldali adminisztráció, amely a siker minden esélyével rendelkezik ahhoz, hogy a baloldalt az eddigi húsz évvel ellentétben az elkövetkező húsz évben kisebbségi politikai meggyőződéssé tegye.

A kormányprogram és a miniszterelnök fölényes országgyűlési megszavazása és az új jobbközép kormány május végi megalakulása óta a politikai döntések meghozatalának joga hivatalosan is elkerült a baloldaltól. Az a nagy törekvés, hogy az ország többsége a baloldal üzeneteire legyen fogékony, és ez az országgyűlési matematikában is érvényre jusson, legalább négy évre elveszett. Azt gyanítom azonban, hogy az elmúlt két évtized háromszor négy éves baloldali-liberális kormányzásáért, s különösen a mögöttünk hagyott nyolc évért legalább még egyszer ennyit kell bűnhődnie a szocialistáknak. Az 1990-94 és az 1998-2002 közötti két polgári ciklus érettebb, biztosabb és szervezettebb folytatására lehetőséget kapó jobboldal ugyanis legalább akkora hitelességi tőkét szerezhet a jó kormányzás megvalósítása révén, mint amekkorát a balliberális kormányzás csődjéből mint bizalmi tőke, már megszerzett.

Mindezzel persze bebizonyosodik Molnár Tamás tétele, vagyis, hogy a jobboldal inkább ellenfele végzetes hibái és lejáratódása miatt szokott győzelmet aratni, mintsem az önmaga iránt keltett szimpátia kifejeződése eredményeként. Nixon 1968-ban az LBJ-adminisztráció sikertelensége miatt, Reagan 1980-ban a Carter-kabinet népszerűtlensége folytán tudott győzni, de 1972-es és 1984-es újraválasztásukat már mindketten maguknak köszönhették. A több évtizedes munkáspárti kormányzást lezáró Thatcher az állampárti korszak legitimáció-vesztését használta ki 1979-ben, de 1990-ig önnön vállalkozás-párti teljesítményét díjazták a választók. A rendszerváltás utáni hat országgyűlési választás éppen fele-fele arányban végződött bal- és jobboldali győzelemmel. Ami a jobbközépen azonban - egyelőre - hiányzik, az az újraválasztás élménye (talán a példátlanul magas, történelmi jelentőségű felhatalmazás és a koalíciós kényszer hiánya kárpótol ezért). Mostantól azonban páratlan lehetőség nyílik meg arra, hogy a jobbközép ne a baloldalból való kiábrándultság, hanem önnön értékei miatt legyen szimpatikus a társadalom többségének. A régi-új miniszterelnök szimpátiaindexe biztató jövőt ígér. Tovább növeli az esélyeket, hogy a kétharmados parlamenti többség és a jobbközép kormányzati pozícióba kerülés ma együtt jár a baloldali politizálás csődjével, a '80-as évek közepe óta meghatározó progresszív (liberális, szocialista, reformközgazdász, neomarxista) gondolkodás krízisével és a közvélemény - talán egyelőre csak szubjektív benyomások révén észlelhető - változásával, amely nem a baloldalinak mondott, hanem a jobboldalhoz kötődő értékeknek és érdekeknek kedvez.

Beszéljünk a baloldalról. Gyurcsány Ferenc szerette a misszionárius pózt, amelynek erőltetése a baloldal - vagyis Közép-Európa legtovább felszínen maradó utódpártja és a szövetségeséül szegődő ex-demokratikusellenzéki radikális liberálisok - impotenciájához vezetett. (Politikai kategóriákban tessék mindezt érteni!) A 2004 és 2009 közötti, közel félévtizedes gyurcsányi kísérlet bukása nem csak a kormányciklus bukásához vezetett, de egy olyan dezintegrálódott és történetfilozófiai céljaiban elbizonytalanodott, ráadásul közutálatnak örvendő baloldalt eredményezett, amelynek romjai között elvtárs elvtársnak farkasa lett. A "baloldali modernizáció" programjának a felülről vezérelt neojozefinista hatalomtechnikával és a kommunikációs válságkormányzással való ötvözése oda vezetett, hogy Gyurcsány Nagy Menetelésébe a vezető pártok belefáradtak (az SZDSZ egyenesen belehalt, bár az MSZP is súlyos beteg), a "balliberális reformkor" ígérete hamisnak bizonyult, a 2006 tavaszi társadalmi támogatottság a ciklus alatt elpárolgott és a baloldali politizálás, mint olyan, lejáratódott. Vannak korszakok, amelyek baloldal nélkül maradnak. Amit a gyurcsányi reformdühöngés megtett azért, hogy a szabaddemokraták és a szocialisták kisebbségbe kerüljenek, azt a jobbközép egy pozitív program alkotásával és annak hiteles végrehajtásával elmélyítheti.

A választások előtt megjelent Hazá®djáték című kötet úgy kezelte a 2002-2010 közötti két szoclib kormányzati ciklust, mint egy parabolát, amelyet a rövid Medgyessy-évek "jóléti rendszerváltásának" krízisbe kerülése vezetett fel, delelőpontján és mértani középszakaszán a Gyurcsány-rezsim négy és fél esztendejének "országreformja" állt, ezt pedig a Bajnai-kormány kármentő tevékenységének lelkesedés nélküli hónapjai zártak le. A Kende Péter-i balos démonológia "nagy sátánját" 2002-ben legyőző Medgyessy Péter szürke kabinetjét és a Kovács László-féle avíttas pártvezetést rövidesen felváltó Gyurcsány-korszak új ideológiát, új programot, új kormányzást és új kommunikációt ígért. Persze nem csak az MSZP-nek, hanem az országnak is. A 2004-es pártpuccs és a 2006-os ősz közötti hiperaktív kormányfői reformizmus és reformprogram-tombolás arra vállalkozott, hogy az ország arculata egyszer és mindenkorra megváltozzon, mégpedig a haladás történelmi szükségszerűségének és a posztkommunista hatalom-megmaradás törvényének egyszerre engedelmeskedve. Gyurcsány Giddens-en edződött messianisztikus ideológiája és a kormányzatban érvényesített menedzser-típusú cselekvésmodellje "új szociáldemokráciát", "új polgárosodást", "jobb országot" ígért, amit "meg kell csinálni". A 2006-os kormányprogramról szólva például úgy fogalmazott, hogy "kiigazítására van szükség. Új reformkorra. Országreformmal, reform Országgyűléssel, reformkormánnyal." 2007 elején pedig már úgy szólt, hogy "nincs más út, mint a reformok, a progresszió". Végül 2010. márciusában, az általa alapított Demokratikus Charta előtt elmondott országértékelő beszédében, kifejtette: folytatni kell a nevéhez köthető "reformidőszakot", méghozzá bármi áron, hiszen a történelem menete erre halad. Majd hozzátette: ha a társadalom nem ért ezzel egyet és a jobboldal reakciós hajlamaihoz híven akadályozni próbálja, "igen, akkor is megcsináljuk". De meg ám! Egy hónap elteltével, a történelmi vereség után közzétett elemzésében sem a reformok értelmét, milyenségét kérdőjelezte meg, hanem a kommunikációt hibáztatta és az ország felkészületlenségét tette felelőssé a bukásért. A történelmet ekkor ismét saját messianisztikus elhivatottságát igazoló passzív alannyá tette.

A kötetben Héjj Dávid meggyőzően mutatja ki, hogy a kormány társadalmi megítélése és támogatottsága 2002 májusától 2009 decemberéig néhány, egyszer-egyszer javuló szakasz dacára összességében folyamatosan csökkent. Elemzése szerint a korai Medgyessy-kabinet, az első Gyurcsány-kormány vége és a 2006-os választást követő pár pre-őszödi hónap, majd 2008 vége és a Bajnai-kormány konszolidációja idején rövid kiemelkedéseket mutattak a statisztikák. A Medgyessy-féle klasszikus szocialista fosztogató-osztogató politika kifulladása jelentette az első mélyebb ráncot a polgári kormányt lecserélő baloldal arcán. A többi talán már csak botox volt: az elveszített 2004-es EP-választás után jött Gyurcsány, akivel 2005 végére vissza lehetett szerezni a népszerűségét s kitartani azzal 2006 szeptemberéig. Ekkorra azonban a pártelnök-kormányfő-főideológus népszerűsége az MSZP-ével és a kabinetével kapcsolódott össze. Így 2007 tavasza óta - vagyis az elmúlt három év folytatólagos trendjeként! - a kormány és a baloldali párt romló támogatottsága érdemben nem változott (az MSZP-t Mesterházy Attila jelölése sem mozdította el a holtpontról és a példátlan korrupciós ügyek sem tettek jót a baloldal respektjének). A 2008-as népszavazás, az SZDSZ-nélküli egyedülkormányzás és az egy évvel későbbi Gyurcsány-Bajnai-csere, valamint a gazdasági válság hatása pedig ismét nagyot lökött a lejtőre került baloldalon.

Héjj elemzéséből kiderül: személy szerint Gyurcsány Ferenc, a kormányzatot tekintve a 2002 és 2010 közötti kabinetek, politikai szempontból pedig a baloldal fokozatosan és visszafordíthatatlanul csökkenő görbével tartott a társadalmi támogatottság zérus pontja felé. Ha az 1990 és 2010 közötti két évtizedet a baloldal (mint szellemiség) által meghatározott korszakként olvassuk, akkor kijelenthetjük, hogy a két jobboldali ciklus "üzemzavarként" lépett fel, de a húsz éves időszak utolsó negyedében már valóban egyre kevesebb szufla volt a balliberális erőkben. Ezzel együtt 1990 óta velünk élő mítoszok sora morzsolódott szét. Csak néhányat sorolunk fel. Nem a baloldal többé a politikai tér meghatározó pólusa. A liberális értelmiség elveszítette egyeduralkodó szellemi pozícióját. Véget ért a médiában uralkodó balliberális hegemónia. A társadalmi és politikai közgondolkodást nem jellemzi többé a jobboldali értékek tömeges elutasítása és a jobbközép iránti bizalmatlanság. A baloldali szakértelem későkádári legendája a XXI. század második évtizedének hajnalán (végre valahára, ideje volt!) illúziónak számít. Végül egy esztendő óta a hosszú ideig kormányzó - és alternatíva nélkülinek mondott - pártból középpárt, majd kis-középpárt lett, amely a maga által kiváltott válság politikai (mellék)termékével, a Jobbikkal versengett a választásokon, és a baloldali identitás formálásáért vívott versenyben az LMP mögött kullog. A jobboldal így komolyan vehető baloldali versenytárs nélkül maradt.

Az MSZP ma az ostromlott várak legrosszabb és legveszélyesebb játékát űzi: az ideológiai és mentális meghasonlás végkifejlete felé tart. Míg a Fidesz-KDNP pártszövetség korszerű, az európai néppárt-családnak is utat mutató, széles társadalmi támogatottságot élvező formáció lett, addig a szocialisták visszaidézhetik 1990 és 1992 közötti éveiket, amikor karanténban vesztegelve keseregtek a régi jó idők elmúlásán. Ma azonban nincs SZDSZ, amely a chartás mozgalommal akkoriban kiszabadította a szalonképtelen szocikat, s nincs olyan Horn Gyula, aki exkiszes ifjúszocinak és spontán privatizálónak egyaránt erőt és hitet adott. Az MSZP (ahogyan a Jobbik és az LMP is, bár nekik ez nem feltétlenül gond) ideológiailag és taktikailag is magára maradt az Országgyűlésben. A csupán egy híján hatvanfős, szorongatott parlamenti partizánsereg körében ráadásul felütötte fejét a szakadárság. Plasztikusan demonstrálta ezt, hogy az új kormányfő esküjét követően kizárólag csak az MSZP-padsor perifériáján elhelyezkedő Gyurcsány-frakció nem tapsolt.

A Gyurcsány-fiókák közé tartozik többek között Ficsor Ádám, Hiller István, Molnár Csaba, Szűcs Erika, Vadai Ágnes és őket erősítik a Hagyó-árvák. Náluk azonban talán fontosabb, hogy az egykori miniszterelnök a Demokratikus Chartából a későbbiekben protopártot formálhat. Ennek nyitánya az idézett 2010. március 19-i országértékelő volt, ahol castrói hosszúságú beszédében Gyurcsány megidézte a republikánus reformradikalizmust, a haladáspárti társadalommérnökség kultuszát és az ideológiai voluntarizmust. A személyek és gondolatok folytonosságában megtestesülő újratöltött gyurcsányizmus alkalmas lehet arra, hogy emlékeztessen a nevéhez köthető rövid népszerűségi hullámra, a baloldal megújításának egykori ígéretére és egy anti-Orbán ikont kreáljon türelmetlen küldetéstudata hívőinek. A chartás országértékelőn egyébként jelent volt: Bauer Tamás, Eörsi Mátyás, Gál J. Zoltán, Gréczy Zsolt, Kökény Mihály, Mécs Imre, Molnár Csaba, Vitányi Iván szóvivő. Az egyik út jelszava tehát: Gyurcsány a program és a program Gyurcsány. A másik út az ismeretlenbe vezet. A Medgyessy-tanítvány Mesterházy és a mentorát megbuktató Gyurcsány közötti köztudomásúlag rossz viszony alkalmas lehetne arra, hogy a volt miniszterelnök-jelölt egy mérsékeltebb és kevésbé ideologikus ellenpólust képezzen a chartapárt és az MSZP-frakción belüli frakció ellenében. De a szocialistáknál semmi sem ilyen egyszerű. Mesterházy vérszegény szellemi és parlamenti teljesítménye ugyanis nem predesztinálja őt semmiféle súlypont képzésére, hacsak az öregek közül Lendvai Ildikó és Kovács László nem ülnek mellé a kakashintára. Halavány útkeresést jelez, hogy Mesterházy debütáló kampányklipje óta a "melósok" érdekeire hivatkozik, amely úgy manifesztálódott a májusi kormányprogram-vitában, hogy - háta mögött Gyurcsányékkal - kijelentette: a program a bankárok és nagytőkések érdekében íródott. S akkor még nem is szóltunk a számtalan szabad vegyértékről (Juhász Ferenc, Kiss Péter, Szanyi Tibor, Szekeres Imre, Szili Katalin), akik talán csak túl szeretnék élni a (minimum) négy szűk esztendőt. Annyi biztos: az önbizalomhiányos és perspektívátlan utódpártiság és a túlmozgásos reformradikalizmus felújítása nem valószínű, hogy megfér egymással egy amúgy is szűk akolban.

2010. május 27-én a két balos napilap print és online változatában egyszerre jelent meg a baloldal jövőjével foglalkozó egy-egy cikk. A két szerző eltérő perspektívája a fenti kétpólusú MSZP mögötti kettős szellemi bázis küzdelmét erősíti meg. A Gyurcsány-Charta támogató, ex-szabaddemokrata közgazdász Bauer Tamás a Népszabadságban azon háborog, hogy Gyurcsányon, Molnáron és Szanyin kívül minden MSZP-s képviselő vagy megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, vagy el sem ment (vagy jelen volt de nem szavazott, esetleg tartózkodott). Mindezt úgy értékeli, hogy a 2004. december 5-én vele együtt nemmel szavazók elveszítették pártjukat és nincs, aki képviselje őket. (Érdekes magyar párt lehetett az, amelynek egyetlen célja az volt, hogy ellenezze magyarok magyar állampolgárságát...) Majd így fakad ki: "A jobboldalnak ma a magyar Országgyűlésben politikai értelemben nincs ellenzéke. A magyar progresszió romokban hever, az alapoktól kell újjáépíteni." A poszt-SZDSZ-es értelmiség tehát a puszta észelvűségre lecsupaszított progresszióra, a nemzeti kérdést szándékosan elutasító álláspontra helyezkedik (vissza). A balliberális elkötelezettségű író, Kertész Ákos a Népszavában ugyanekkor nem véletlenül azt javasolja, hogy a baloldalt az állami újraelosztás fő fészkévé teendő kultúra felől újítsák meg. A XX. századi ideológiák lejáratódása után a szociáldemokraták sajnos kidobtak minden ideológiát - írja -, márpedig ez "Hiba volt. Az ideológia eszköz. Bármire használható, mint a kés. [...] Ideológia nélkül nincs távlati cél, nincs stratégia." A baloldal tehát azért van a padlón, mert nem volt ideológiája, vagy csak megtagadta a régit. A Marx-idézetek mögül felsejlő primitív antikapitalista, egalitárius, redisztribúciós javaslatok semmi jót nem jósolnak, amint a meg nem hallgatottsága okán sértett entellektüel érdektelen nyafogása sem.

A tanulság a következő: a baloldalon sem az ideológia-mentesítés, sem az ideológia-építés nem segít már. Ha az MSZP lesz az új SZDSZ, vagy ha visszakukázzák a kádári nosztalgiát, azzal egyaránt szellemi-politikai válságukat tetézik tovább.

Baloldal: jó éjt!

(Illusztrációnk az MSZP 2006-os választási győzelmét ünneplő rendezvényről készült fotó felhasználásával készült.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Gabibbo | 2010. május 31.  | 11:00
# 1

Ez a párt, amely NEM EGY BALOLDALI PÁRT, már úgy és olyan erővel, mint 2002 második felében, véleményem szerint nem fog talpra állni. Az ok ugyanaz, mint a bukásuk oka: mert olyanok, amilyenek: a kommunista utódpárt emberi anyagából született.

 

Ezért ha valaki / valakik nálunk a hagyományos baloldali értékeket képviselő szervezetet akarna létrehozni, a nagyközönség előtt eddig ismeretlen emberekből teheti ezt majd meg. De ehhez sok-sok idő, pénz - és persze határozott, kidolgozott politikai elvek és célok kellenének.

Egyelőre ilyeneknek még halovány lila sejtéseit sem látjuk...

Pedig mindenkinek jobb lenne - a jobboldanak is -, ha létre jönne egy ilyen szerveződés -, akikkel nem lövészárkokból lehetne csak tárgyalni a közösség érdekében, hanem értelmes emberek módjára asztal mellett - valódi elképzelésekkel és érvekkel. Elismerem, ma ez még lehetetlennek látszik, de remélem, nem lesz mindig így - a saját (jobboldali) érdekünkben is.

Tehetetlen Dodó | 2010. május 31.  | 14:57
# 2

Mesterházy iránya egyébként meglehetősen egyszerű: valamiféle kádárista ideológia-restaurációban látja a kiutat.

Utánam, srácok! - kiáltja a nyugdíjasoknak, és vesszenek a burzsoák! -bíztatja a melósokat.

Szegény nem érzi, hogy az ő szájából ez mennyire siralmasan hiteltelen. Még ha a derék Horn Gyuszi mondta volna, ő még értett Kádár népének nyelvén.

 

Summa summarum: ezekből a leszerepelt káderekből - Fletótól Mesterházyig, Szilitől Szanyin és Lendvain át Vitányiig, ebben az életben már nem lesz hiteles baloldali megújulás.

 

Nem akarják tudomásul venni, de egyszer majd ráébrednek, hogy nekik már nincs tovább.              

wandakutya | 2010. május 31.  | 15:11
# 4
Nem vagyok valami optimista. A baloldal társadalmi megítélésének szerintem nem sok köze van sem elvekhez, sem elvtelenséghez. A plebs azt látta, hogy "ezek" ott lopnak, nekünk meg a nadrágszíjat tekerik a nyakunk köré. Elborította a vér sokak agyát, és vagy a Fideszre szavaztak, vagy nem mentek el voksolni. Zsigeri szavazás volt. Ahogyan 2002-ben is... Ugyanez a népség négy év múlva le fogja szavazni a Fideszt, ha nem lesz kolbászból a kerítés. Márpedig nem lesz. És senkinek ne legyenek illúziói, csak mert az SZDSZ kimúlt, csak mert az MSZP görcsöl és nyavalyog, a hátország működik. Tessék megnézni az elmúlt pár hét anyagát a Népátszabóságban, a Népsavában, a 168vekkerben, az ÉS-ben. Még meg sem alakult a kormány, de amit ellenük írtak, azzal meg lehetne tölteni a Háború és béke legalább első kötetét. És nem az a kérdés, hányan olvassák a nevezett orgánumokat. Elég, ha csak pár ezren, de a pletyka működik. Calumniare audacter, semper aliquid haeret - Rágalmazz bátran, valami mindig odatapad! Bokros-csomag? Hol van az már! 2002-ben és 2006-ban vidáman beszavazták ugyanazt a szellemi garnitúrát, és lőn olyan "reform", amihez képest a Bokros-pakk cserkészek számháborúja. Hornékat leszavazták 98-ban. Gy.Ferencéket 2010-ben. Vajon miért? Nem azért, mert a baloldal szelemileg megbukott, pláne nem azért, mert a jobboldali gondolkodás és értékrend elfogadottabbá vált volna.
skynet | 2010. május 31.  | 18:54
# 8
a xx század nehezen bomló történelmi hulladéka... ez a magyar baloldal ... el kell rendesen földelni  
rabban | 2010. június 1.  | 08:55
# 12

Demszky: Egyszerű nyugdíjas leszek http://index.hu/belfold/budapest/2010/06/01/demszky_egyszeru_nyugdijas_leszek/

 

 

Persze, persze.

Elképzelem Demszkyt, ahogy szombat reggel kiveszi a protkóját a vizespohárból, felszáll a buszra, a kockás bevásárlókocsiját tolva megveszi a csirkefarhátat meg a zacskós levest a piacon, majd szépen hazamegy. Attól tartok, ez csak álom, és Demszky - valamilyen funkcióban - még sokáig fogja rontani itt a levegőt!

albion | 2010. június 1.  | 09:59
# 13

A válasz egyértelmű, az MSZP az új SZDSZ, azaz nincs tovább nekik, csak ezt ma még hangosan kimondani szalonképtelen, mint kb 6 hónappal ezelőtt az SZDSZ ügyében. Az újságírók egy része még csak most próbálgatja magában a gonolatot, de hangosan nem meri kimondani.

 

Más. Kevesebb több lett volna, mármint elemzés. Rövidebb mondatok, egyszerűbb fogalmazás. És még egy. Arra a kérdésre, hogy miért nyert a Fidesz, mitől jobb, most se kaptam meg a választ, azon túl, hogy az MSZP hiteltelen lett, és a baloldali progresszió romokban hever. Ez a konstruktív hozzászólás volt, a nemzeti összefogás jegyében ... 

sico01 | 2010. június 1.  | 17:04
# 16
Kukába velük! Gyurcsányostul ,Zildikóstul,házistul
Citoyen | 2010. június 1.  | 19:39
# 18
Nekem úgy tűnik, hogy több post is a kádárizmussal, a posztkommunizmussal foglalkozik - de csak aktuálpolitikai szinten.

http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=21

http://jobbklikk.hu/index.php?Cikk=6

 

Jó 8 évig ezzel így biztos nem kell(ene) foglalkozni - szerintem sokkal aktuálisabb, hogy most valóban győztesnek mondható-e a konzervativizmus - vagy "csak" a kádári kisembert, a "panelprolit" sikerült átcsábítani?

 

 

Búúúúúúú | 2010. június 3.  | 10:11
# 19

Egy biztos eddig semmiből sem tanultak és ez megalapozhatja kispárttá válásukat.

Ne értsétek félre gyurcsányit én igazán a … kívánom, illetve minimum megérdemelt helyére a rácsok mögé. Viszont ha kint maradna örök mementóként, az elképesztő butaságok gyártójaként a nemzet élő mumusa lehetne. Megvédene minket a vörös veszedelemtől, egy új szimpatikusnak tűnő, hatalomra kerülve aztán nemzetvesztő, erősebb baloldali párt kialakulásától. Aki olyan, úgyis az mszp-re szavaz.

Az szdsz kaméleon örököse a Liberális Magyar Párt pedig jobb, ha minél kevesebb szavazatot kap.

 

Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.