Az áprilisi választások környékén egy ismerősöm kissé szomorkásan mondta, hogy most már tényleg nincs kire szavaznia. Nem, hogy szétporladt, de még hamvaiban sem indul az SZDSZ - az a párt, amely minden viszontagsága, visszássága ellenére is egy meghatározott szociokulturális közeg számára több volt, mint egy egyszerű párt. Érzelmi kapcsolat fűzte őket az SZDSZ-hez, és szerelmes emberként mindent megbocsátottak neki: az elkurvásodás minden jelét. És csak szomorúan legyintettek, amikor ott állt előttük az SZDSZ pőre prostituáltságának eredménye. Hogy kezdettől fogva egy ilyen párttal volt dolguk, fel sem merült e szűk rajongói klubban. Őnekik csak az kellett, hogy szavazhassanak az SZDSZ-re, ahogy 1990 óta mindig is tették. Mert "eszdéeszesnek" lenni kód volt - mindenki a maga módján dekódolta ennek üzenetét.
Áprilisban azonban nem indult "eszdéeszes" párt - ugyan az LMP esetében néhányak gyanút fogtak, de 1) az
LMP deklaráltan nem liberális párt (igaz, valójában az SZDSZ sem volt az, ergo ez még nem érv), 2) túllépett már azokon az érzelmi mélyedéseken, kérdéseken, vitákon, amelyek mindig is az "eszdéeszesség" lényegét adták. Egy "eszdéeszes" párt sohasem maradt volna bent a parlamentben Trianon kapcsán - igaz, 1990-ben nem ők, hanem a fideszesek vonultak ki, de akkor igen sok "eszdéeszesnek" ők voltak a liblingjeik -, nem szavazott volna meg állampolgárságot a határon túli magyaroknak, nem fogadta volna végül is baráti hangnemben a
Főgonoszt, nem beszélne "rendőrterrorról" 2006 ősze kapcsán. Stb. Az LMP a látszat és a szavazóinak egy része ellenére sem "eszdéeszes" párt - a lehetőség persze ott van benne, de Schifferék pontosan tudják: mindazt, ami egykoron az "eszdéeszességet" jelentette, egy hatalmas nemzeti együttműködés keretében utasítja el voltaképp az egész ország. Budapest néhány utcáját leszámítva.
Nincs tehát SZDSZ, de még "eszdéeszes" párt sem. Aggódó ismerősöm szülei szerint egyenesen "négy nacionalista párt" maradt csak: a gyurcsánytalanodó MSZP, a nemzeti-keresztény állampártként működő Fidesz-KDNP, a "náci Jobbik" és a szintén gyanús LMP. Néhányan e kiábrándult rétegből bizonyosan áprilisban leszavaztak az LMP-re, netán az MSZP-re - de igazából ülnek otthon, és kaparják a falat. Nekik kínált volna kiutat Ungár Klára egy olyan programmal és jelölt-listával, ami után valóban minden "eszdéeszes" csak hosszan, örömében felsírni tudott volna. Ungár Klára pártja, a Szabad Emberek Magyarországért nekivágott az őszi önkormányzati választásoknak, még
Tarlós Istvánt is le akarták győzni - végül aztán talán egy tucatnyi önkormányzati képviselő- és három polgármester-jelölt jött össze. Maradt a magány és a falkaparás.
Ungár Klára szerint
nincs ma liberális főpolgármester-jelölt. Ez persze azt jelenti, hogy eddig volt. Hogy Demszky ma is liberálisnak számít az "eszdéeszeseknek". Ez meg azt jelenti, hogy szerintük a liberalizmus egyenlő a korrupció megtűrésével, a széttúrt utakkal, a lerobbant házakkal, a kihalt, bedeszkázott Rákóczi úttal, a plázatömegekkel, a húsz éve épülő négyes metróval. Demszky Gábor húsz évvel ezelőtt Béccsel akart versenyezni. Az persze már akkor is vicces volt, de idénre jó lenne, ha legalább Belgrád, Kijev, Zágráb és Bukarest vonatkozásában felkötnénk a gatyát.
Helló, Liberalizmus!
De ne fogadjuk el ilyen könnyen Ungár Kláráék definícióját! Hátha nem csak korruptságot, csődöt és hazátlanságot jelent a liberalizmus. "Liberális vagyok", mondaná
Andreas Mölzer, az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt főideológusa, EP-képviselője, a bécsi
Zur Zeit hetilap főszerkesztője. Amint Jörg Haider is annak vallotta magát, és igencsak megsértődött volna, ha valaki a némettelen konzervativizmus közelébe akarta volna tolni. Német földön a liberalizmus az 1848-as eszményekhez, a már korábban kibontakozó
Vormärz ifjúsági,
Burschenschaft-mozgolódásaihoz, a nemzeti liberalizmus vagy akár később a bismarcki államépítés hagyományaihoz való ragaszkodást jelenti. (Ezzel szemben a konzervativizmus a rendi, dinasztikus érdekeket, a helyi közösségeket védi a nemzet nagy absztrakt eszményével szemben.) Az "eszdéeszes" körökben szitokszónak számító nacionalizmus egy liberális találmány, nem a katolikus egyház, nem a konzervatívok gondolták ki a nemzetet, a demokratikus nemzetállam eszményét. Helló, Liberalizmus!
Az "eszdéeszesek" megalakulásuk óta egy tévképzetben éltek: hogy ők lennének a
magyar szabadelvű hagyomány képviselői. Holott ők sokkal inkább - és ezt már 1990-ben, a programjukban kimondták - a baloldali polgári radikálisoknak (Jászi Oszkár), vagy Kéthly Anna szociáldemokráciájának, vagy Nagy Imre reformkommunizmusának, vagy a hetvenes évek, reformkommunista reformközgazdászainak az örökösei. Helló, Liberalizmus!
Az "eszdéeszesség" esztétikailag mindig is egy balos párt képét, egy értelmiségi jakobinus szabadcsapatét mutatta. "Eszdéeszesnek" lenni nem vasalt öltönyt, nem szarukeretes szemüveget, nem bőrtáskát jelentett - nem volt sok köze egymáshoz egy újlipótvárosi SZDSZ-szavazónak és egy heidelbergi, FDP-szavazó ügyvédnek. AZ FDP Németországban mindig a nemzetben (no meg pénzben) gondolkodó, vállalkozó fölsőpolgárság pártja volt. Az "eszdéeszességnek" viszont nem ez volt a tipikus attribútuma. Zágrábban (HSLS), Prágában (US, TOP09, stb.), Bukarestben (PNL), Varsóban (PO) egyaránt jobboldalról jön a liberalizmus -
nem azzal szemben, hanem annak részeként fogalmazza meg magát majd mindenütt a liberalizmus. Az SZDSZ - és mostanság a SZEMA - úgy próbált meg liberális lenni, hogy esztétikájában mindig is az volt, ami: egy
szűk belvárosi, radikális, jakobinus társaság. Emberijogi radikalizmus, baloldali egalitarianizmus, kisebbségi jogvédés - mindez nagyon szép, de nincs sok köze a szabadelvűséghez. Tény, Magyarországon szabadelvű pártra nem igen került sor - tán az 1994 és 1998 közötti Fidesz és az MDNP tekinthető ilyennek; mára a szabadelvűek a Fidesz-nagyszoba egyik szegletében üldögélnek. Amúgy, minden ellenkező híresztelés ellenére, nem elhallgattatva.
Ungár Klára szerint az LMP-szavazók egy jó része úgyis átszavaz majd a liberálisokra. Áprilisban mondta,
ígérte ezt. Most ősz van, és az LMP-szavazók még akkor sem tudnának átszavazni a SZEMA-ra, ha egyébként ehhez lenne kedvük. Azt a fajta balliberalizmust, amit a SZEMA kínált, és ami az "eszdéeszesség" lényege volt, felnyelte az LMP. Ahol ugyanis a liberálisok baloldaliak, radikálisok és alternatívak lesznek, nincs már rájuk szükség, és eltűnnek a zöld szörnyecske gyomrában.
Így történt ez Ausztriában is, ahol
Heide Schmidt liberális politikusnő kivált a nemzeti liberális Jörg Haider pártjából - rossz nyelvek szerint azért, mert az italt nem éppen megvető Schmidt inkább egyesült volna Jörg Haiderrel, mármint a férfival, de az nem volt erre vevő -, és létrehozta az osztrák SZEMA-t, a
Liberales Forum-ot. A párt egy rövidke felívelés után már csak akkor kerül a hírekbe, ha a háttértámogató Strabag környékén újfent
felmerül valami korrupció. A LiF szavazói igen jól elvannak a kinti LMP-vel, a zöldekkel, és oda szavaznak.
És a liberálisok? Őnekik ott van a Szabadságpárt, a Haider-örökös Ausztria Jövőjéért Szövetség (BZÖ) és a konzervatív ÖVP. Magyarországon sem lesz ez másképp: a balliberálisok egy idő után már hiányérzet nélkül fognak az LMP-re szavazni - a szabadelvűeknek meg ott marad a Fidesz mindig kínálkozó lehetősége.
Helló, Liberalizmus!
(Illusztrációnkon a Nemzeti Szabadelvű Párt 1930-as debreceni pártvacsorája látható, a bal szélen Rassay Károly.)
