Egy, a Jobbik jövőjén lamentáló Nézőpont-kutatás szerint előfordulhat: a párt szakadni fog. A kérdés az: van-e létjogosultsága egy más típusú radikalizmusnak és milyen profilt kell felvenni ehhez?
A Nézőpont Intézet kutatása szerint "az országos proteszthangulat megszűnése, a Jobbik tanácstalansága a parlamenti ellenzéki szerepben, az élesedő belső konfliktusok és a győztest erősítő módosított önkormányzati választási törvény miatt a radikálisok és szélsőségesek közötti harctól hangos párt számára az önkormányzati választás várhatóan kudarc lesz." Mivel a pártnak nem sikerült túlzottan messzemenő politikai stratégiáját (ld. a "Fidesz fenyegeti a Jobbik kétharmadát" és "ha bekerülünk, nem marad más párt, csak a Jobbik") már az országgyűlési választásokon sem érvényesíteni - ugyanis nem lett sem a második erő, sem a "forradalmi változások" zászlóvivője -, így az önkormányzati választások elé megtörten, csalódottan és meglehetősen fáradtan tekint.
A pártban szervezeti, vezetési és eszmei-kulturális értelemben egyaránt eleve kódoltan benne lévő radikális-szélsőséges feszültség egy ilyen helyzetben könnyebben kipattan, amelyet a közvélemény felé számos kisebb ügy felszínre kerülése dokumentál. A nézőpontos anyag szépen fel is sorolja Kiss Róbert gárda-főkapitány lemondását (amely az ország közvéleménye előtt érdektelensége folytán észrevétlen maradt), a pártból való kilépéseket és a Morvai-Vona pártkapcsolat rejtegetett zabigyerekét, amely nem más, mint a pártot parlamentbe segítő ex-liberális amazon és a helyét máig kereső, manapság igen csendes pártelnök közötti vezetési-politikai feszkó.
A radikálisok és szélsőségesek harcát olyan emblematikus figurák küzdelme jelzi, mint a több pártot és egy felelős tisztséget is megjárt Pősze Lajos és a politikai neolitikumhoz is csak nagy jóindulattal sorolható Zagyva György Gyula HVIM-vezér ellentéte. De jellemezhető úgy is, mint a magukat szakpolitikusoknak nevezők (Nyikos László, Losonczy Pál) és a zavaros háttér mögül gyanús gondolatokkal érkezők (Novák, Toroczkai) különbsége. Mindez más szemszögből nem több, mint a túlzók és a veszettek örök küzdelme egy olyan pártban, amely képtelen mérsékelni magát, mert csak úgy tud a felszínen maradni, ha a kormány cselekvéseire ráígérget, vagy szánalmasan annyit mond: a Fidesz csupán az ő programját valósítja meg.
Az egy hete bemutatott nézőpontos jelentésre a Jobbik pártlapja a szokásos módon reagált: a közepesnél is gyengébb cím alatt (ELNézőpont) a Barikád kiváló tollú újságírója érdemi cáfolat nélkül jól leleplezi a Fidesz "fiókszervezeteként működő Nézőpont Intézet" kutatóit. Ezzel a dolog azonban nincs megoldva: ha a félszáz főt sem számláló Jobbik-frakció ilyen gyengén folytatja országgyűlési munkáját és ennyire láthatatlan lesz a párt, ill. kommunikációja a tavaszi kampány idején alkalmazott harsánysághoz képest, akkor borítékolhatjuk, hogy a mostani önkormányzati megmérettetés után egészen 2014-ig választás-mentesen lezajló időben el fog jelentéktelenedni. Ez pedig azt jelenti (folytatva e prognózist), hogy a Jobbik legjobb választási eredménye a 2010-es volt. (Jegyezzük meg, más radikális pártok sem értek meg többet egy ciklusnál: a '20-as évek közepének fajvédői 1928 után nem indultak többé, a MIÉP pedig 2002-ben kiesett.)
A szavazóknak szóló jobbikos frazeológia ("nincs baj, csupán a narancsbőrbe kötött papírpolitológusok akarják lejáratni az új erőt, hejj") azonban nem takarhatja el a párt előtt álló feladat nagyságát: a Jobbiknak politikai stratégiát kell váltania. Fel kell tennie a kérdést, hogy lehet-e más a Jobbik? Egy munkahelyi beszélgetés során számomra az derült ki: a jobbközépen alapvetően két különböző vélemény van a Jobbik jövőjével kapcsolatban, de a két forgatókönyv egyikével sem számolnak igazán a konzervatívok, hiszen egyik lehetséges alternatíva megvalósításához sem tartják elég (na, hogyan is mondjuk) eszesnek a jobbikos vezetőket. Nézzük az opciókat!
Az egyik felfogás szerint a Jobbikból egy olyan, reális társadalmi problémákat erősen, sőt felnagyítva exponáló antiliberális párt válhatna, amely a Nyugaton ismert hasonló frakciók (egymástól igen eltérő karakterrel: BNP, BZÖ, Front National, NPD, holland Szabadságpárt stb.) példáját követve egy modern nyelvezetet használó, a társadalom bizonyos köreiben otthonosan mozgó, elitellenes retorikát használó csoport lehet. Ellentétben tehát a MIÉP-pel, egy ilyenné váló Jobbik a régi, letűnt világ iránti nosztalgia helyett a nacionalizmust a reális gazdasági és szociális problémákkal ötvöző párttá lehet, amely a nemrég elért 17%-os eredményt ugyan biztosan alul múlva, de stabil 8-10%-ra mindig számítva, a magyar közélet maradandó aktora lehet. Vagyis, plasztikusan szólva, egy idő után nem a két világháború közötti keresztény (felső)középosztály zsáneralakjainak utódai (budai körorvosok, szórakozott bölcsészprofesszorok, posztimrédysta villamosmérnökök) szavaznának majd rá szívesen, hanem a rendszerváltás veszteseihez tartozó mindennapi emberek (pesti zöldségesek, balatoni pincérgyerekek, tiszakécskei magyartanárnők).
A másik felfogás szerint (amely az enyém) viszont a Jobbikban nagyjából öt éve nincs olyan szellemi potenciál, amely jelentős taktikai és stratégiai fordulatot tudna végrehajtani. Az előbbi alternatíva ráadásul azért sem tűnik túlságosan reálisnak, mert a Jobbik politikai kultúrája, retorikai készlete, szavazói minimum egyharmadának elvárásai és a párt vezetőinek szociokulturális beágyazottsága nem teszi lehetővé, hogy a kortárs nyugati radikálisok után menve egy "modern" párttá váljon. A Jobbik nyelvhasználata és vezetőinek gondolkodásmódja a legrégibb régmúlt és nem a jövő felé tekint, a párt a magyar nemzet fájdalmait exponálja folyton mazochista módon, semmint olyan kérdésekre reagálna, mint mondjuk a német, osztrák vagy francia radikálisok. A Jobbikban tehát egyszerűen nincs annyi, hogy képes legyen megváltozni, főképp, hogy szavazóinak jelentős része nem is vár el tőle ilyen fordulatot. Miután azonban a volt szoci-szavazók lemorzsolódnak, a kevésbé lelkesek eltántorodnak és talán a HVIM-Kuruc.info tengely is eltávolodik a "mérsékeltektől", kiderülhet, hogy csupán a nagy-magyarországos-árpádsávos mitológia tartja össze a párt szavazóit. Ha pedig így lesz (úgy gondolom, hogy így lesz), akkor minek változtatni bármin is, hiszen okosabb megőrizni a kemény magot.
A Villányi úti pártirodában tehát el kellene gondolkodni a "hogyan tovább"-ról. Ehhez először gondolatok kellenek majd. Ahhoz pedig olyan szerv, ahol ezek születni szoktak.
(Illusztrációnkon a volt fajvédő Gömbös Gyula miniszterelnök látható, debreceni kampánybeszéde idején.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
gloire | 2010. szeptember 9. | 12:43
#
1
Előre bocsájtom: kevésbé érdekel a Jobbik sorsa, mint az egyik meghatározó fideszes orgánum-é, a Jobbklikk-é, ezért ragadtam klaviatúrát. Az írás egészen durva csúsztatásoktól, vagy tévedésektől hemzseg.Gyakorlatilag a hatodik bekezdése, mely így kezdődik: "Az egyik felfogás szerint..."valójában nem alternatívát, jövőbeni elképzelést fogalmaz meg, hanem gyakorlatilag a párt közelmúltját írja le. Ezt nem vette észre a szerkesztő? Tehát azt az utat vázolja fel, ahogy a Jobbik a balatoni "pincérgyerekek", kelet-magyarországi magyartanárnők, stb. pártjává válhatna. De sajnos - a cikk írója szerint - erre a vezetés szellemi fogyatékossága miatt nincs esély. Holott a valóságban pontosan ez a fordulat történt meg az elmúlt egynehány évben a jobboldal szélén, a Jobbik eltávolodott a MIÉP-es (felső)középosztálybeli zsáneralakoktól, és a jórészt a szocialistáktól "rabolt" fiatal pincérgyerekek, és magyartanárnők pártja lett. (Ez a két szereplő egyébként olyannyira tipikus, hogy a saját ismerteségikörömben mindkettőre találni példát. Székesfehérvári rokonságomban van, a Velencei tónál pincéreskedő, ifjú jobbikos, barátnőm volt osztálytársnője pedig nógrádi megyei magyartanár, szintén jobbik szavazó.)A másik ökörség (már elnézést) ez a mondat: "Jobbikban nagyjából öt éve nincs olyan szellemi potenciál, amely jelentős taktikai és stratégiai fordulatot tudna végrehajtani."A Jobbik öt éve sehol nem volt. Parlamenti képviseletük halovány illúzió sem volt. Idén áprilisban viszont már csak kevésen múlott, hogy nem szereztek meg minden ötödik szavaztatot, sokan már a váltópárti státuszt is megelőlegezték nekik.Ez hatalmas fordulat, nyilvánvaló, hogy taktikai, stratégiai gondolkodás nélkül nem sikerült volna. A lényege egyébként ennek a fordulatnak az volt, ahogy sikerült a csalódott szocikat, a legkülönfélébb demagóg szirénhangokkal maguk mellé állítaniuk, és ezzel kb. megháromszorozták a szavazótáborukat. Mindez persze nem igényel különösebb szellemi potenciált, némi krakéler handabandázást, gátlástalan nyomulást, némi józan paraszti észt, egy pár külsőség és téma átvételét a hasonszórü _kelet-európai_ formációktól, és kész is vagyunk. Az írásnak ugyanis ez a másik hatalmas tévedése. A Jobbiknak ugyanis nem a teljesen idegen, a közép- és kelet-európai szocializációtól totál elszakadt nyugat-európával, és annak szélsőjobboldalával kell összevetnie magát, hanem a szlovák, lengyel és román jobboldal szélsőségeseihez kell minél inkább hasonlítania, ha társadalmi bázisát meg akarja szilárdítani. Ennek egy nagyon egyszerű magyarázata van: Magyarország egy közép-európai ország, azaz nem Nyugat-Európában helyezkedik el. Érdekes mi? 天
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.
