„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Varga Gergely | 2010. június 1.  | 11:36
A Nemzeti Együttműködés Külpolitikája?
Az új Országgyűlés megalakulása óta minden párt némileg elmozdulni látszik korábbi külpolitikai álláspontjától, amely esélyt adhat a közös nemzeti célok eddig hiányzó, konszenzusos képviseletére.
344 igen, 3 nem, 5 tartózkodás. Szűk néhány napos parlamenti vita után. A döntés nemzeti volt és együttműködést sugallt. Szűk néhány nappal a kilencven évvel ezelőtti magyar tragédia évfordulója előtt. Micsoda kontraszt a hat évvel ezelőtti, hónapokig tartó belpolitikai iszapbirkózáshoz képest, amelynek nyertesei nem, csak vesztesei voltak! Vajon a mostani történelmi jelentőségű döntés kivételes alkalom volt csak, vagy valóban fordulat következik a be a hányatott sorsú magyar kül- és nemzetpolitika történetében?

A kétharmados többséget szerzett jobbközép kormány biztos belpolitikai háttérrel veselkedhet neki a külpolitikai kihívásoknak. Ám bármilyen biztos felhatalmazást is tudjon maga mögött a kormány, az ellenzéknek továbbra is fontos szerepe lesz a külpolitika és általában véve az ország nemzetközi kapcsolatainak alakításában. Pláne az Európai Unió tagjaként, ahol a pártok hazai és brüsszeli képviselői szinte napi rendszerességgel érintkeznek uniós kollégákkal, üzletemberekkel, véleményformáló értelmiségiekkel. Közhely, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a sikeres külpolitika egyik alapfeltétele a közös, összehangolt fellépés és érdekképviselet.

A mögöttünk hagyott két évtizedben a magyar politikai élet szereplői érzékelhetően nem jeleskedtek ezen alapigazság megfogadásában. A paradoxon, vagy még inkább szomorú az, hogy miközben a külpolitikai kérdések túlnyomó többségében valójában hasonló álláspontot képviseltek a meghatározó politikai erők, addig a külpolitikai viták alapját képező kérdések határozták meg nemcsak a politikai diskurzust, hanem a cselekvést, pontosabban a közös fellépés hiányát. Habár a környező országokban a belpolitikai csörte olykor hangosabb a hazainál, külpolitikai, nemzetpolitikai kérdésekben általában villámgyorsan össze tudnak zárni. Nemzeti érdekből. Tanulhatnánk tőlük.

Természetesen ahhoz, hogy a külpolitikai, nemzetpolitikai kérdésekben ne beszéljünk százfelé százfélét, nem árt, ha az állandó vitákra alapot adó néhány meghatározó alapvetésben egyetértés, vagy legalábbis hasonlóság van a politikai erők között. Bár közel sem gondolom, hogy a kettős állampolgárság megszavazásával beköszöntött a boldog békeidő korszaka a kül- és nemzetpolitikai kérdéseket illetően, néhány pozitív fejleményre azért fel szeretném hívni a figyelmet. A jelen politikai erők mindegyike ugyanis szépen lassan egyfajta közös nemzeti minimum felé látszik konvergálni külpolitikai kérdésekben. Feledni látszanak azokat az elemeket, amelyekkel a magunk mögött hagyott évtizedben a leginkább ki akartak tűnni a többi politikai erő közül, s talán éppen ezért a realitások talajáról elrugaszkodva túlzásokba estek. Vegyük sorra a pártokat (az e tekintetben még szűz LMP kivételével).

Az MSZP, valamint a volt SZDSZ és holdudvaruk hat évnyi, felemás eredményekkel bíró uniós tagság után ma már talán elismeri, hogy az EU nem a "történelem végét" jelenti, sem pedig cukrászdanyitást Bécsben, hanem alapvetően a nemzeti érdekeknek egy újfajta, kétségkívül minőségileg más keretrendszerben történő érvényesítéséről szól. Persze e tekintetben sokat köszönhetünk északi szomszédunk néhány közszereplője kitartó munkájának... A Jobbik háza táján szintén észrevehetőek a középre húzás jelei. Azt lehet mondani, hogy a Jobbik programjában nem szerepel az euroatlanti szervezetekből való kilépés ösztönzése - amint Vona Gábor elnök néhány hete érvelt a televízió képernyőjén. Ez esetben viszont nem értem, hogy miért kampányolt a radikális párt képviselőinek sorában ülő Novák Előd és a Jobbik annak idején az uniós tagság ellen, méghozzá a kommunizmus, a nácizmus és az Európai Unió között egyenlőségjelet tévő plakátokkal? A március 15-i földvédelemről szóló, hangzatos szónoklat (gárdista bizottságokról és egyebekről) pedig valójában csendes visszavonuló volt a Jobbik korábbi, teljes földvásárlási moratóriumot fenntartó álláspontjától - az EU-ban alkalmazott gyakorlatok felé. A kormánypártokat sem hagyhatjuk ki a sorból. A korábbi évekre jellemző, Moszkva irányába meglehetősen - fogalmazzunk diplomatikusan - kritikus retorikája után komoly változást jelent és talán eredményeket rejthet magában a hazai jobbközép politikai erőknek a keleti gazdasági kapcsolatok fejlesztésének kormányprogramban is deklarált célkitűzése, amelynek komolyságát Orbán Viktor tavaly őszi orosz útja is megerősítette.

Mindez - még egyezer hangsúlyozandó - nem jelenti természetesen a külpolitikai viták lezárását. Afganisztán, Közel-Kelet, IMF, transz-atlanti kapcsolatok - csak néhány olyan terület, amely bőséges belpolitikai vitákra szolgáltathat alapot az elkövetkezendő években. Csupán annyit állítunk, hogy a magyar külkapcsolatok szempontjából néhány kétségtelenül meghatározó területen - pl. az EU-s kérdésekben, az orosz kapcsolatok és a nemzetpolitika területén - talán több lesz itthon a közös nevező. Különösen ez utóbbi vonatkozásban ennyivel nemcsak az itthoniaknak tartozunk, hanem határainkon túl élő nemzettársainknak is. Nemzeti érdekből, együttműködéssel. Trianon után kilencven évvel talán éppen ideje volt.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Bíró | 2010. június 1.  | 14:21
# 1

"Az MSZP, valamint a volt SZDSZ és holdudvaruk hat évnyi, felemás eredményekkel bíró uniós tagság után ma már talán elismeri, hogy az EU nem a "történelem végét" jelenti, sem pedig cukrászdanyitást Bécsben, hanem alapvetően a nemzeti érdekeknek egy újfajta, kétségkívül minőségileg más keretrendszerben történő érvényesítéséről szól."

 

Ezen mit értesz pontosan? 

 

butapesti | 2010. június 3.  | 09:24
# 3

Kedves Jobbklikk!

Eltelt egy pár hét, nem megy az új Jobbklikk.

Kérjük vissza a régi, könnyen kezelhető felületet, technikai megoldásokat.

Kérjük, hogy olyan témákat hozzanak ide amelyeknek egy csöppnyi aktualításuk is van.

Szeretnénk, ha a moderátorok is feljönnének néha az oldalra.

Amig lehet maradunk, ha nem tudunk tovább maradni a fentiek hiányában, nos akkor a Jobbklikknek annyi. Meg fog szünni.

 

Tehetetlen Dodó | 2010. június 3.  | 20:15
# 5

Molnárgörény | 2010. június 3.  | 13:34

 

Hagyd, ezek a hülye tótok maguktól beleszaladtak a pofonba.

Csináltak egy olyan törvényt, amelynek alapján az összes egyéb kettős állampolgárjuk, például a cseh/szlovák is elvesztené a szlovák állampolgársáot.

Most rohangásznak, hogy a magyarokon kívül mindegyikkel bilaterális egyezményeket kössenek. Ami mellesleg az EU nemzetiségi politikájának arculcsapása.

Kiváncsi vagyok, hogy másznak ki ezek a marhák a maguk ásta veremből.

Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.