„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Megadja Gábor | 2010. szeptember 20.  | 10:40
Du Pape, 2010
A "humanista" turbószekularizmus bajnokai úgy használják antikatolicizmusuk kitüntetett eszközét, a pápa elleni gyűlölet kifejezését, mint a nácik az antiszemitizmust.
"Catholic-baiting is the anti-Semitism of the liberals." (Peter Viereck)

Mindig megható, ugyanakkor mulatságos is, ahogyan a tolerancia bajnokai (a fanatikus szekularisták) nekirontanak a pápának és a katolikus egyháznak. Ennél is viccesebb azonban az, ahogyan bizonygatják: ők valójában a megtévesztettek oldalán állnak, akiket meg akarnak menteni egy autoriter, atavisztikus intézmény zsarnoki uralmától.

XVI. Benedek pápa az Egyesült Királyságban járt John Henry Newman bíboros boldoggá avatása miatt. Az ottani "kulturális elit", az intelligentsia nem hagyhatta ki az alkalmat, és tüntetett a pápa jelenléte ellen. Meg egyáltalán: a léte ellen. Az emberiség legnagyobb barátai ugyanis néha nem átallnak olyan kijelentéseket tenni, melyek még a pápa emberi mivoltát is kétségbe vonják; a pápa nem egyszerűen rossz ember, hanem a világ egyik leggonoszabb vallásának (Richard Dawkins megengedő: szerinte a katolikus vallás csak a második leggonoszabb a világon) vezetője. Miatta terjed továbbra is az AIDS, miatta gyűlölik a nőket és a homoszexuálisokat. Ja és persze a pápa náci.

Az most mellékes, hogy a fanatikus ateisták - R. Dawkins, J. Hari és S. Fry vezényletével - egy viszonylag szánalmas kis dzsemborit tudtak csak összehozni a Nagy Római Parázna (copyright Luther Márton) ellen. Ennél érdekesebbek az érveik. Ők ugyanis azt mondják, valójában az egyszerű katolikusok nekik is szövetségeseik, pusztán nem tudják; ők mindenki elnyomása ellen küzdenek, a katolikus hívők is el vannak nyomva, és fel kell szabadítani őket a pápista dogmatizmus uralma alól.

Fordítsuk le ezt újbeszélről magyarra: a katolikus hívők, ha végre megvilágosodnak, nem vetik magukat alá a pápai és egyházi autoritásnak, "szabadgondolkodókká" válnak, támogatni fogják a homoszexuális házasságot és az abortuszt. Ettől persze tisztelhetnek valamilyen rejtélyes Szentháromságot, de haladóbb gondolkodásúak lesznek. Így szerethetővé válnak végre a szekularisták számára is. Az "elfogadható katolikus" összefoglalva tehát az a katolikus, aki megszűnik katolikusnak lenni.

A toleráns humanisták részéről az elvárás tehát az, hogy az egyház autoritása helyett az ő autoritásukat válassza mindenki. Az emberek hite ne valami kétezer éves intézmény zavaros hagyományán alapuljon, hanem a véleményformáló elit, khm, véleményformálásán. Mármost. Ha korábbi századokat lehetett is azzal vádolni, hogy embereket a vallásos hitre kényszerítettek, ezt ma már senki sem veheti komolyan. Vajon miért nézi a radikális ateista értelmiség tudatlan gyermekeknek emberek millióit? Akik a vallásukat gyakorolják, azok ezt szabad akaratukból teszik - nincs szükségük arra, hogy erőszakos értelmiségiek szóljanak bele abba, hogyan és egyáltalán, hogy miben higgyenek.

Természetesen ma már annyira szabadok vagyunk, hogy bárki bírálhat egy adott nézetet, legyen az akár a katolikus (ehhez persze nem ártana megismerkedni azzal, amit bírálnak, ám ez most mellékes). De intellektuálisan tisztességesebb, ha magát nem tünteti úgy föl senki, mint aki amúgy a "megtévesztett hívők" oldalán áll. Az egyház is egy intézmény, bizonyos dogmákkal, és amúgy a radikális értelmiség is az, kicsit több dogmával. Miközben az egyház nem kardoskodik a radikálisok "kiirtása" mellett, az értelmiség ezt teszi. Felmerül a kérdés, hogy ha így tesz, vajon melyik intézmény toleránsabb? Ha a vélemények szabad versenyében hisznek, miért örülnének annak, ha egy vélemény eltűnne a világból?

A válasz nagyon egyszerű. A radikális szekularisták, humanisták, értelmiségiek stb. a világ legintoleránsabb intézményét alkotják, akik konformizmusához egyik másik intézményé sem mérhető. Mi pedig a magunk részéről, köszönjük szépen, de nem kérünk önjelölt véleményvezérek és más területeken kontárkodó sarlatánok (gyk. Richard Dawkins) atyáskodásából és gyűlölködéséből; az egyház tekintélyének elfogadása a hívők szabad döntése, a zsarnokoskodást pedig inkább látjuk a radikálisok tartozékának, mint az egyházénak.

A szerző konvertita, neofita katolikus.

(Képünkön III. Pál, az ellenreformáció pápájának vatikáni síremléke látható.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
MorbusHungaricus | 2010. szeptember 20.  | 11:49
# 1

Írnál egyszer arról személyesebb hangvételben, hogy miként lettél "konvertita katolikus"? Nagyon érdekelne.

 

Üdvözöl: Vaszil György

LF | 2010. szeptember 20.  | 23:05
# 4
nehéz eldönteni miből van több e bejegyzésben, az (állítólagos) értelmiségi dogmatizmus megvetéséből vagy a neofita vehemens buzgalmából. a kifejtett gondolatok ez előbbire utalnának, de a stílus már inkább az utóbbira vall...
MorbusHungaricus | 2010. szeptember 21.  | 09:30
# 5
Csak a rend kedvéért, ha esetleg nem volt világos: Nagyon tetszik az írás, és nem volt célom semmi Sturz-hoz (#2-ben) hasonló kötekedés. Magam is buzgó neofita konvertita katolikus révén, egyszerűen kíváncsi vagyok.
butapesti | 2010. szeptember 21.  | 10:39
# 6

Egy szóra álljunk meg! Az írek buzgó katolikusok és az Északír konfliktusokban, meg az angol-ír ellentétekben mindig ott van, hogy az angolok VIII. Henrik óta protestánsok, vagy anglikánok, (aminek nevezzük) és az írek azok katolikus hitet képviselnek.

A római Pápa Írországban biztosan diadalmenetben masírozott volna, de ez az írekkel meglehetősen gyakran konfrontálódott angoloknál nem így van.

Szóval a Pápa jelenléte bizonyos mértékig provokálta is az angolokat, mert az angol-ír konfliktust, robbantásokat, merényleteket, IRA-t, stb. juttatott eszébe azoknak akik sokszor ártatlan elszenvedői voltak (vagy tán még ma is azok) ennek az újkori, furcsa "vallásháború"-nak.

butapesti | 2010. szeptember 22.  | 01:12
# 12

Albion: Addig amig a gyarmatokon dolgoztak a feketék és a hinduk addig Anglia szépen gyarapodott. Most megfordult a dolog, most odamentek dolgozni Angliába és kell nekik szállás (szépen gettósodnak egyes véárosrészek..) ellátás, miegyéb.

Nézzük az érem másik oldalát. Van egy bennszülött (Fekete, vagy bármilyen más) aki egy sokkal normálisabb helyről jött és bezsufolják egy tízmilliós városba ahol metró, lárma, autók, stb. Nem tud beilleszkedni. A bennszülött is elidegenedik ettől az életformától, de neki eleve idegen.

Szóvala liberaálizmus leghülyébb tétele, hogy mindenki éljen ott ahol akar. Egyszerűen hazugság. A bevándorló nem ott él ahol akar, mert akkor nem hagyná el a hazáját, a tágas réteket, kéklő hegyeket, hogy a londoni utcát koptassa. A bevándorló ott él ahol meg tudja keresni azt a keveset amit otthon sajnos nem tud. Az éhinség elől menekül, és ez a valóság. Persze, hogy nem szereti a helyzetét, lázad és nem is szereti és becsüli azt a helyet ahol élni kényszerül.

A többi liberális maszlag a multikultival együtt.

Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.