A hazai szocialisták és az amerikai jobboldali populista Tea Party mozgalomban két hasonlóság biztos van: Gyurcsány Ferenc és Sarah Palin divatos szemüvege mellett a rövid emlékezet.
Két éve dőlt be az amerikai Lehman Brothers befektetési bankház, elindítva ezzel az elmúlt nyolcvan év legnagyobb pénzügyi-gazdasági válságát. Két évvel a válság után az Egyesült Államokban a Tea Party nevű jobboldali, csípőből Obama- és elitellenes populista mozgalom, élén a "nemzet hokianyukájával", Sarah Palinnal, komoly szereplője a novemberben esedékes kongresszusi választásoknak.
Obama elnök etatista gazdaságpolitikája - ld. mesterséges pénzügyi ösztönző csomagok, állami szerepvállalás növelése a szociális szférában - nem meglepően élénk vitákat gerjesztett az erőteljes antietatista hagyományokkal rendelkező Amerikában. Az elnök gazdaságpolitikája kétségtelenül kevés látványos eredménnyel büszkélkedhet, úgy fest, az amerikai gazdaság a kormányzati pénzpumpa ellenére rettentő nehezen talál magára. A Tea Party kritikái és hangzatos jelszavai - kevesebb állam, több szabadság - első ránézésre csábító alternatívának tűnnek. Csakhogy.
Először is érdemes visszatekinteni arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a mostani pénzügyi válság egy, a Tea Party-éhoz meglehetősen közel álló gazdaságpolitikai filozófiának volt köszönhető. A hazaihoz hasonlatos tehát a képlet: miután a hosszú ideig regnáló kormány gazdaságpolitikája a szakadék szélére vitte az országot, a volt kormánypártiak immáron ellenzékből az új kormány nehéz helyzetén élcelődnek.
A hazai szociálliberális kormányok és a tengerentúli tea pártiak hasonló - téves - gazdaságfilozófiát vallottak. A pénzügyi krízis nem a túlzott állami szerepvállalás és túlszabályozottság eredménye volt, hanem éppen ellenkezőleg, a fékevesztett neoliberális gazdaságpolitikáé. Reagan szavait megfordítva, nem az állam, hanem a korlátlan szabadpiac volt maga a probléma. Kiderült az is, hogy az állandó deficit és eladósodás, amely a konzervatív Bush-korszak alatt szaladt el, ellentétben Dick Cheney alelnök 2003-ban kelt megjegyzésével, igenis számít. Az Obama gazdasági ösztönző programja ellen oly ádázul küzdő jobboldali mozgalmárok általában elfelejtik, hogy Obama giga nagyságú, 700 milliárd dollárnyi első stimulusa előtt ugyanekkora összegű pénzt pumpált még a Bush-kormány az USA bankjaiba a Lehman csődöt követően; amelynek pontos okát, célját, a pénz útvonalát, felhasználási módját közel sem kísérte akkora republikánus figyelem, mint a reálgazdaságot megsegítő Obama-injekciót. A fiskális szigor mellett oly hevesen kampányoló tea pártiak foggal-körömmel ragaszkodnak a Bush korszak idején bevezetett, a leggazdagabb amerikaiaknak is járó adókedvezmények fenntartásához, amelyet Obama el kíván törölni, a bevételkiesés ellentételezéséül szolgáló lehetséges költségvetési lefaragások helyéről persze nem sokat beszélnek.
Természetesen a biztonsági-katonai szektor komoly költségvetési megnyirbálásáról szó sem lehet a szemükben, hiszen az hazaárulással érne fel. Fareed Zakariahoz, a
Newsweek főszerkesztőjéhez hasonlóan hagy hívjam fel a figyelmet néhány "apróbb" fejleményre: 2001 szeptember 11-e óta az amerikai kormány 236 rendvédelmi-biztonsági kormányzati szervet hozott létre vagy alakított át, a titkosszolgálatok költségvetése 250%-al nőtt, a katonai kiadásoké hasonló mértékben, egyedül a Belbiztonsági Minisztérium 230 ezer embernek ad munkát.
“Csak egy figyelmes és öntudatos állampolgári tudat képes ellenállni a hatalmas katonai ipari komplexum hálózatának a békés eljárásaink és céljaink segítségével, hogy a biztonság és a szabadság együtt virágozhasson." E szavak Dwight Eisenhower republikánus elnök, a második világháború egyik legsikeresebb tábornokának szájából hangzottak el, 1961-ben.
Ami pedig a "konzervatív" gazdaságpolitikát illeti. Mint a nyugati világban általában mindenhol, a hazai konzervatív oldalon is sokan etalonként tekintenek Ronald Reagan elnökségére, gazdaságpolitikájára. Habár Reagan kétségtelenül komoly energiákat szabadított fel az amerikai gazdaságban, arra azért szeretnék emlékeztetni, hogy a Reagan-féle gazdaságpolitikának köszönhetjük többek között annak az IMF-nek a megerősödését is, amely néhány fejlődő ország esetében az elmúlt évtizedekben nem kis kudarcot vallott, és amely ellen jelen kormányunk gazdasági szabadságharcot hirdetett - a hazai konzervatív értelmiség nem kis örömére. No és persze a “piacok" mindenhatóságának dogmája is Reagan elnöksége alatt lett kőbe vésve, amely végső soron a jelenlegi pénzügyi krízis egyik fő okozója volt.
Mégis igazságtalan lenne akár Reagan, akár a jelenlegi magyar kormány konzervativizmusát elvitatni. Konzervatívnak lenni sokkal inkább az értékekhez való ragaszkodást, a szerves építkezést, és ha szükséges, a szerves változást jelenti, valamint a végletes dogmák, az "élettelen" struktúrák elvetését. E tekintetben Reagan elnök, alkalmazkodva kora kihívásaihoz, konzervatívként alkotott nagyot, reménykedjünk benne, hogy a hazai konzervatív kurzus sem a dogmákhoz, hanem az értékekhez lesz hű - és persze így lesz sikeres.
(Képünkön a Reagan utáni amerikai elnökök sora látható. Balról jobbra: idősebb George H. Bush, Barack Obama, ifjabb George W. Bush és Bill Clinton.)
