Nem hiszünk sem a multikulturalizmusban, sem az alárendeltségben: olyan kulturális nemzetfelfogást támogatunk, amely a kelet-közép-európai régió nemzeti közösségei közt a magyar összetartozás-tudatot erősíti, és nem engedi át ezt a terepet a szélsőségeknek.

Eddigi kudarcaink, 1920-1989

A trianoni békeszerződés aláírása óta eltelt kilencven évben a magyar politika két utat kínált az első világháborút lezáró döntés feldolgozásához. 1920 és 1945 között a mindenkori kormányok explicit követelésként fogalmazták meg a határok módosítását, az eredeti, történelmi területek visszaszerzésének igényét. Hiába valósult ez meg részben, a politikai és hatalmi realitás a második világháborút követően a trianoni határok visszaállítását vonta maga után.

Az 1945 utáni évtizedek, de különös tekintettel a kommunista diktatúra évei, egészen más gyakorlatot szültek: Magyarországon tabutémává vált mindaz, ami az első világháborút követően történt, és nemhogy a határrevízió nem jelenhetett meg a politikai közbeszédben, hanem ami ennél sokkal súlyosabb károkat okozott, a trianoni békeszerződés következtében más államok fennhatósága alá kerülő kisebbségi magyarok sorsa is teljes egészében lekerült a napirendről. Az "internacionalista automatizmusra" hivatkozva a magyarországi kommunista vezetés a szőnyeg alá söpörte az összes, a határon túli magyar közösségek életét érintő kérdést, amely "szívességet" a szomszédos államok vezetői okkal interpretálták úgy, hogy Budapest szabad kezet adott nekik a "nemzetiségi kérdés" kezelésében.

E két, végeredményét tekintve politikailag káros, a határon túli magyarok státusának kölcsönösen előnyös és megnyugtató rendezését hátráltató gyakorlat végére pontot kell tenni, amihez a trianoni békeszerződés aláírásának kilencvenedik évfordulója lehetőséget teremt. Olyan lehetőségről van szó, amely a kelet-közép-európai térség számára szenvedést hozó évszázad után megnyitja a konszolidáció, a kölcsönös előnyökön nyugvó, egymás megbecsülésén és a történelmi tények elismerésén alapuló többszintű regionális kulturális és gazdasági együttműködés lehetőségét. E példamutató, a nemzetközi közösség számára is pozitív üzenetet hordozó kapcsolatrendszer alapjául szolgálhat egy új magyar nemzetkoncepció is, amely végérvényesen félreteheti a XX. század felelőtlen, szélsőséges, célellentétes, a határon túli és anyaországi magyarság, valamint a hazánkkal szomszédos államok viszonyrendszerét mérgező kísérleteket.

A történelmi emlékezet fontossága és a pozitív Trianon-kép

Ahhoz, hogy a magyar kül- és regionális politika eme ambiciózus vállalása sikerrel járjon, először itthon kell új alapokat teremtenünk a Trianonról való gondolkodásban. Ebben az 1920 és 1990 közti indoktrinációs kísérletek szemlélete helyett a valóságból kiinduló, józan, történelmünk ismeretére alapozott megközelítés lehet segítségünkre. Sem az igazság elhallgatása, sem a békeszerződés okainak, következményeinek és tényszerű részleteinek irreális színben való feltüntetése nem az általunk kívánatosnak tartott folyamat elindulását, hanem a már ismert és bizonyítottan csak kárt okozó szélsőségek felerősödését szolgálja.

Trianon a magyar közgondolkodás és politika egyik neuralgikus pontja, lehetetlen érzelmek nélkül viszonyulni hozzá. Ha azonban az érzelmeken túlmutató, felülemelkedő megoldást akarunk találni, számba kell venni mindazt, amit az 1920-as szerződés eredményezett, és amit Magyarország el tudott érni az új helyzethez való alkalmazkodás kényszere alatt. A hazánk területében és népességében okozott veszteségektől semmiben nem marad el az a nemzetgazdasági kár, amelynek súlyosságát nehéz túlbecsülni. A történelmi Magyarország prosperálásában kulcsszerepet betöltő iparágak egész sora került egyik napról a másikra valamelyik szomszédos állam fennhatósága alá, szerves gazdasági egységek bomlottak fel, az ezeket összekötő infrastruktúra elvesztette jelentőségét, kereskedelmi kapcsolatok épültek le. Sóbányáink, kőolajkútjaink, erdőállományunk, rétek és legelők, összességében a magyar nemzeti vagyon mintegy 62 százaléka veszett el. (Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Osiris, Bp. 1999. 235.) A magyar szellemi és kulturális élet olyan központjai, mint Pozsony, Szabadka, Kassa és Kolozsvár, színházaikkal és egyetemeikkel, szintén az elcsatolt területekre került.

A korábban fennálló gazdasági keret teljes felbomlásával járó ellenőrizhetetlen infláció, a költségvetés teljes egyensúlyvesztése és a munkahelyek tömeges megszűnése szociális katasztrófával fenyegette Magyarországot, amely már születése pillanatában a "bukott állam" rémképével fenyegetett. Mindennek dacára hazánk az 1920-as évek második felére képes volt konszolidálni helyzetét, hitelképessé vált, sőt, nem csak elérte, de túl is szárnyalta az első világháború előtti gazdasági teljesítményét. Számítások szerint az 1913-as egy főre jutó és a trianoni határok szerint korrigált magyar GNP az európai átlag 69 százalékát érte el, 1929-ben már háromnegyedét (74 százalék). (Paul Bairoch számítása. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. Században. Osiris, Bp. 2001. 166.) Magyarország gazdasági növekedése ezekben az években tehát utolérte, sőt, kismértékben meg is haladta az európai átlagot. Ez nem kis mértékben a gyáripari termelésnek volt köszönhető, amely az 1924 és 1929 közt eltelt öt évben 70 százalékkal emelkedett, amely így a világgazdasági válságot megelőzően mintegy 12 százalékkal múlta felül a háború előtti szintet. (uo.) A sikeres gazdasági stabilizáció mellett hazánk egy, a mai napig példaértékűnek számító proaktív kultúrpolitikával elérte, hogy 17-ről 10 százalékra csökkenjen a magyarországi analfabetizmus (Gyáni Gábor-Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris, Bp. 2003. 218.): ez és az intenzív iskolaépítési program sikere elválaszthatatlan gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter személyétől.

A Trianon-diskurzust hosszú időn át uraló nemzethalál-kép helyett ideje Magyarország modern történelmének legnagyobb megrázkódtatását e fenti, pozitív elemek fényében újraértelmeznünk. Hazánk egy vesztes világháborút, egymást követő erőszakos rendszerváltoztatásokat, területi veszteségeket és gazdasági-szociális válsághelyzetet követően talpra tudott állni, és az 1929-33-as világgazdasági válság begyűrűzéséig konszolidálni tudta helyzetét. A magyarokban volt erő az újrakezdéshez, még akkor is, ha szinte nem volt család, amelyet ne érintett volna veszteség akár a harcokból, akár a területi elcsatolásokból adódóan. Ez az akaraterő, különösen kilencven évvel a trianoni békeszerződés aláírását követően, fontos üzenetet hordoz a ma élők számára: a magyarok, ha kellett, minden helyzetben újra tudták kezdeni és áldozatkész munkával a romok helyén új országot építettek.

Közös múltunk kötelez

Mire kötelez bennünket Trianon emléke? Arra, hogy ma élő magyarokként sose feledkezzünk meg nemzettársainkról, akik más államok fennhatósága alatt élnek - ez az aktív emlékezés azonban csak akkor ér valamit, ha mindvégig kétirányú marad, vagyis elfogadjuk, hogy nekünk, anyaországiaknak, pontosan annyira szükségünk van elszakított rokonainkra, mint nekik ránk. A mai Magyarország és a határon túli magyarok viszonya nem egyszerűsíthető le költségvetési kérdéssé: aki az erdélyi, vajdasági, kárpátaljai vagy felvidéki magyarokban egyszerű szociális transzferkérdést lát, legalább olyan súlyos erkölcsi és politikai hibát követ el, mint aki - figyelmen kívül hagyva ezen közösségek politikai érdekeit - irreális revizionista ábrándokat hangoztat.

A magyar politikának (nem csak alkotmányos) kötelessége egyenrangú félként tekinteni a határon túli közösségekre. Egy új nemzetpolitika többek közt azzal az előnnyel szolgál, hogy Európa többi állama számára is "érthetővé" teszi régiónk sajátos viszonyrendszerét. A mi nemzetfelfogásunk példát is mutathat a kontinens többi állama számára, hiszen világosan látszik: a XXI. században a nemzeti közösségek nemhogy veszítenének jelentőségükből, hanem továbbra is az államközi rendszer meghatározó szereplői és tényezői maradnak. Egy állam lehet gyenge vagy erős, attól függően, hogy milyen kormánya van. Egy nemzet erejét azonban az összetartozás-élmény erőssége, a szolidaritás, a másik iránt érzett felelősség és a közös múltból táplálkozó kulturális kapocs biztosítja. Ha ez elvész, lehet akármilyen ambiciózus is egy kormány, egy idő után nem lesz miből erőt merítenie. Európa erős országai mindig is szilárdan támaszkodhattak a nemzettudatban rejlő lehetőségre.

Egy új nemzetfelfogás felé

Magyarország és a régió többi államának többleterejét az adhatja, ha sikerül új tartalommal megtölteni a soknemzetiségű régió komplex, egyedi jellegét. Ezért az új magyar nemzetpolitika jobb, ha nem próbál meg más, Nyugat-Európában vagy Amerikában alkalmazott módszereket alkalmazni, már csak azért sem, mert ezek egy jelentős részéről kiderül: kudarcra ítéltetett. Evidens, hogy a magyar nemzet megerősítése a határok tiszteletben tartásából indulhat csak ki, hiszen a felelősségteljes politizálás más kiindulópontot nem választhat. A magyar nemzet azonban, hasonlóan több környező ország tapasztalatához, nem szorul e jogi kategóriák közé: erőnket mindig az adta, hogy együtt tudtunk élni más közösségekkel, befogadóak voltunk, nyitottak és a másikat egyenrangú félnek tekintettük. Intő példa, hogy valahányszor letértünk erről az útról, annak előbb-utóbb történelmi kataklizma volt a vége. Ezért a jövőben is arra kell építenünk, hogy más nemzeti közösségek integritását tiszteletben tartva valósítsuk meg a magyar nemzet egységét: nyitottnak kell lennünk arra, hogy aki el tudja fogadni kultúránk legalapvetőbb sajátosságait, azonosulni tud európai, zsidó-keresztény és nyugatos identitásunkkal, valamint történelmünkből fakadó közös emlékünkkel, az hozzánk tartozhat. Nem hiszünk sem a multikulturalizmus politikájában, sem az asszimiláló-alárendelő célkitűzésekben: olyan kulturális nemzetfelfogást támogatunk, amely a kelet-közép-európai régió nemzeti közösségei közt a magyar összetartozás-tudatot erősíti, és sem állam-, sem pedig politika-központú szélsőségeknek nem engedi át ezt a területet.

(Illusztrációnk a párizsi Nagy-Trianon-kastélyhoz tartozó Galérie des Cotelle teremről napjainkban fényképezett fotó felhasználásával készült.)