Történelmi perceket élünk, kedves Olvasók. Kolontárral átszakadt a gát - a nyugati sajtóban. Bécsben a liberális sajtónak is feltűnt, hogy az MSZP kommunista utódpárt.

Gregor Mayer számos osztrák, délnémet lapot, valamint a két állami hírügynökséget (dpa, APA) tudósította eddig rendszeresen a magyar eseményekről. Ha annyit mondok, hogy Vásárhelyi Mária neve rendszeresen előfordult cikkeiben, hol mint független szakértő, hol mint még függetlenebb szociológus, az utóbbi időkben pedig mint üldözött értelmiségi, akkor el tudjuk képzelni a tudósítások objektivitását.

És igen. Gregor Mayer, ez az amúgy kiváló újságíró, aki matematikát és filozófiát tanult, doktorált, magyarul igen jól beszél, a magyar kultúrát és történelmet - már csak felesége okán is - ismeri, kedveli, aki nem csak Budapestet, de Belgrádot és Bagdadot is megjárta, nos, ez a hatvannyolcas szemléletű újságíró meglehetősen gyűlölte a magyar jobboldalt, különösen Orbán Viktort. A bécsi Standardnak és a Profilnak néha heti rendszerességgel számolt be arról, hogy mekkora már a szélsőjobboldali veszély Magyarországon, és voltaképpen már csak egy lépésnyire vagyunk egy náci diktatúrától. És ezek még a finomabb írások voltak. Egyik könyvében Orbán Viktort a háborús bűnös Szlobodan Milosevics és a félőrült, fasiszta provokátor Vlagyimir Zsirinovszkij társaságában kezelte, mondván: ők Európa veszélyes emberei.

Hogy a német, de különösen az osztrák sajtó miért viseltet a rendszerváltás óta ellenszenvvel a magyar jobboldal iránt, egy meglehetősen hosszú, de annál érdekesebb téma lenne. Nem beszélhetünk tudatlanságról: Bécsből igenis jól látszik Budapest. Az osztrák értelmiség azonban a magyarnál is jobban mucsainak érez mindent, ami nemzeti, keresztény, jobboldali. A bécsi értelmiség nem csak a magyar jobboldallal, de sajátjával szemben is - és nem csak Haider, de Schüssel esetében is - undorral viseltetik. Amikor egyes magyar jobboldaliak arról panaszkodnak, hogy a magyar értelmiség magyarellenessége párját ritkító, akkor érdemes lenne nekik megismerkedni a bécsi balliberális körökkel. Ahol az osztrákokról csak mint butuska, náci, kispolgári, elmaradott, szexéhes, perverz valakikről szokás gondolkodni. Nem a németek utálják önmagukat - dehogyis utálják: a németek ma is megmaradtak néha túlzóan büszke, beképzelt népnek, csak ma nem a nácizmus felől fogalmazódik meg az egójuk -, hanem a bécsi balliberális körök. Elfriede Jellinek, osztrák írónő külön kérte országát, hogy még véletlenül se tekintse megtiszteltetésnek a Nobel-díjat - mert ő csak szégyenkezik osztrák polgártársai miatt. Ilyen hangon egyetlen német író, a balos Günther Grass sem beszél a németségről. És akkor Martin Walserról vagy más, baloldali német patrióta szerzőkről még nem is szóltunk.

Egy bécsi újságíró tehát értelemszerűen kispolgárinak, szexéhesnek, perverznek, nácinak, primitívnek, analfabétána fogja tartani azt a magyar jobboldalt, amelynek tényleg sok közös vonása van az osztrákéval.

Egy bécsi újságban így kevéssé számítsunk arra, hogy - amint azt a berlini szélsőbaloldaliak vagy az angol mérsékelt balosok is megengedték maguknak - majd Orbánt fogja bárki is dicsérni. (Igaz, azért a Herrengasse-i Standardnál vagy a Die Pressében is sokat finomodott már a hangnem: Peter Bognar, a Presse tudósítója kifejezetten objektívnek tartható.)

Gregor Mayer azonban tartja a frontot - és néha Lendvai Pál felel neki. Azonban valami történt.

Talán a kolontári katasztrófa kapcsán már nem lehetett bevágni a Magyar Gárdát, és csak nehezen lehetett elővenni a nyilas múltat is - így meg kellett jobban ismerkedni a valósággal. És jé, mi derült ki? Hogy a posztkommunista vircsaft, amelyben Gyurcsány Ferenc benne van, 1990 után - amúgy néhol az Antall-kormány csukott szemei előtt - szétprivatizálta az országot, semmibe vette a lakosság érdekeit, és a legrosszabb kapitalista hagyományokat ébresztette fel. Amire jogos válasz volt a jobboldal nem ritkán megnyilvánuló antikapitalitmusa, antiglobalizmusa, nacionalizmusa. Mert az a jobboldal, amely negyven évig a nyugati demokráciáról álmodott, hirtelen megtapasztalhatta, hogy a Nyugat számára a kommunizmus mégsem a "gonosz birodalma" - hanem egy kellemes, mert igen hajlékony üzleti partner. És a német vagy az osztrák cégek, bankok igen hamar megjelenhettek a magyar piacon. Pőre gazdasági érdekek húzódnak meg hát amögött, amikor Orbán esetleges protekcionista politikája ellen a német vagy az osztrák sajtó a demokráciát meg a hasonlókat védelmezi. Ugyan, kérem, gazdasági összefonódásokról, és nem eszmékről van itt szó.

A magyar spontánprivatizáció, a Németh- és Antall-kormány időszakának vadkapitalizmusa továbbra is feltáratlan fejezete az elmúlt húsz évnek. Pedig erről tudni, ezt rendbe tenni tán fontosabb, aktuálisabb feladat, mint a már úgyis kihunyt marxizmussal leszámolni. A mi kommunistáinkkal ugyanis nem az a baj, hogy marxisták. A mi kommunistáinkkal az a baj, hogy vadkapitalisták, és a kapitalizmust ugyanolyan brutális módon akarják saját érdekeiknek megfelelően felhasználni, amint tették ezt a kommunizmus idején. Ha az MSZP megmaradt volna magyar PDS-nek, Linkspartei-nak, KSCM-nek, tán kevesebb kárt okozott volna, mint így, hogy olyan szépen belesimult az új gazdasági mechanizmusba. És lettek ők a gyártulajdonosok. Egy orosz vicc szerint korábban azt hittük, hogy a kommunisták a kommunizmusról és a kapitalizmusról egyaránt hazudnak. Most már tudjuk: csak a kommunizmusról hazudtak. Az a kapitalizmus, amit eszme nélküli kommunisták valósítanak meg, szörnyűbb, mint a kommunizmus eszméje.

Kolontáron átszakadt a gát. A Profilban Gregor Mayer a posztkommunista MSZP-ről ír. Arról, hogy a MAL tulajdonosai Gyurcsány baráti köréhez tartoznak, és bár megszokásból populistázik még egyet a szerző Orbán kapcsán - a sors iróniája, hogy a szélsőjobboldali jelzőt a Jobbiknak kell fenntartani, így Orbán már csak populista tudhat lenni -, de ez már nem a régi hangnem. Talán Nyugat-Európában végre rájönnek, hogy Magyarország legnagyobb problémája nem a "fasizálódás", nem a Magyar Gárda, nem a Jobbik, nem a populizmus - hanem azok a posztkommunisták, akik éppen a nyugati, főleg német és osztrák szociáldemokraták segítségével tudták magukat átmenteni az új rendszerbe.

Ha forradalom volt áprilisban, akkor ezt és nem a kommunizmust akarta a nép elsöpörni. Elvégre a kommunizmust 1989-ben valóban legyőzték, kár ellene hadakozni. Főleg ha komolyabb ellenfelek vannak még velünk.

(Illusztrációnkon a Men's Adventures című, '50 évek elejei amerikai képregény egyik számának borítója látható, amely a koreai háború idején jelent meg.)