„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Böszörményi Nagy Gergely | 2010. november 1.  | 22:33
Egy vérbank öröksége - Theodore C. Sorensen halálára
Legelőbb nem az általa írt beszédek, keretbe foglalt narratívák okán érdemes az emlékezetre. Barát és ennél több: a hűség szobra volt, ahogy az a politikai tanácsadók világában ritkán tapasztalható.
"Az Új Határvidék, amelyről én beszélek, nem ígéretekről, hanem kihívásokról szól. Nem azt foglalja magában, amit az amerikai népnek ajánlani akarok, hanem azt, amit kérni akarok tőlük."
Los Angeles, 1960

"Polgártársaim, ne azt kérdezzétek, mit tehet az országotok értetek; azt kérdezzétek, mit tehettek ti az országotokért."
Washington, DC, 1961

"Kétezer évvel ezelőtt az emberek azt mondták büszkén: Civis Romanus sum. Ma, a szabadság világában pedig ezt mondják: Ich bin ein Berliner."
Berlin, 1963


A Jobbklikk hasábjain, amilyen gyakorta citálunk amerikai gondolkodókat, annyira ritkán tesszük ezt liberális demokratákkal - többnyire vonzóbbak találjuk konzervatív oldalpárjaikat. A világ azonban nem fekete-fehér, és a Minőség előtt mindig, minden körülmények közt érdemes fejet hajtani.

A tegnapi vasárnapon elhunyt Theodore C. Sorensen. Mindezt a Paul, Weiss, Rifkind, Wharton & Garrison LLP, a new yorki hatodik sugárút patinás ügyvédi irodájának megbecsült nemzetközi jogászaként tette - ahogy az elmúlt évtizedekben általa képviselt vállalatokon kívül, más aligha emlékezne rá. Előző életét viszont - melyet a sors kegyeltjeként lehetősége nyílt ugyanebben az életben élni - Ted Sorensen a történelem hegygerincén töltötte, a XX. század egyik legnagyobb hatású - befolyásában nehezen mérhető, mert nehezen túlbecsülhető - politikai tanácsadójaként.

Ami nekünk, magyaroknak Ohio, az a dánoknak Nebraska állam: a nemzeti emigráció szíve. Az egykor itt megtelepedett, unitárius Sorensen család kezdetben ugyan republikánus közszolgákat adott az országnak, ám a fiatal Ted egyetemi évei során inkább baloldali aktívák résztvevője lett. A politika - apjához hasonlóan, ám nála még inkább - magával ragadta, s tanulmányai befejeztével rögtön megindult Washingtonnak, hogy kisvártatva barátságot kössön egy hozzá hasonló korú, s a fővárosba szintén frissen érkezett szenátorral. Elképzeléseik egy "megjavítható világról" hasonlónak tűntek, családi hátterük, ambícióik és főként személyiségük azonban rendkívül különbözőnek; minden adott volt tehát egy, az írást beszéddel, a hedonizmust kiegyensúlyozottsággal, a rejtőzködést exhibicionizmussal kiegészítő, tartós szövetséghez.

Úgy esett, hogy a fiatal politikusból az 1960-as évek vezetőideálja és egy mélyen megosztó, ám retorikáját és marketingszemléletét tekintve máig meghatározó elnöke lett - és mi nem tudjuk, mindez sikerült volna-e tanácsadója, Ted Sorensen nélkül? Hajlunk a nemleges válaszra.

John F. Kennedy nagyravágyó társadalompolitikája, az Új Határvidék; irodalmi forrásértékkel bíró nagy beszédei a Rice Egyetemen bejelentett Holdra-szállástól az American University hallgatói előtt kifejtett békekoncepcióig, mind egyetlen ember tollából erednek, akit még egy hiúságáról ismert elnök sem szégyellt "szellemi vérbankjának" nevezni. Szinte valószínűtlen, ahogy egy Sorensenhez hasonló idealista a rögvalóság csúcsáig érjen, sőt a maga feladatában ott is hallatlanul eredményes pályát fusson be.

Ted Sorensen legelőbb mégsem az általa írt beszédek, keretbe foglalt narratívák okán érdemes az emlékezetre. Barát és ennél több: a hűség szobra volt. A Kennedy-családban megszemélyesült hitvallása mellett olyan korán elkötelezte magát, s mellette olyan sokáig kitartott, ahogy az a politikai tanácsadók világában csak a legritkább esetben - s Karl Rove vagy Mark Salter példái mellett ma már egyre kevésbé - tapasztalható. Nyolcvankét éves volt.

(Illusztrációnkon Robin Skjoldborg fotográfus Ted Sorensenről készülő portrésorozatának munkálatai láthatók (Dánia, Mors-sziget, 2003. május).
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
albion | 2010. november 2.  | 09:51
# 1
R.I.P.
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.