„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
 | 2010. június 14.  | 14:36
"Szartúrás zajlik" - erodálódás az MSZP-ben
Siralomház-szindróma. Ez a legplasztikusabb kifejezés, ami jellemzi az MSZP-ben uralkodó állapotokat. Ülnek, mint a halálra ítéltek, tudják, hogy valamikor bekövetkezik a vég, de azt nem, pontosan hol és mikor. A remény az ügyesen taktikázók számára az önkormányzati választások után csillanhat fel.
Bár széles kommunikációs felület kínálkozna arra, hogy a szocialisták verbális katyusa-rakéták áradatát zúdítsák a kormányzatra, ehelyett a "határozzuk meg kik is vagyunk" jelige mögé bújva inkább egymást csesztetik. A kormány bírálata valójában kimerül - az ő szájukból teljesen hiteltelen - nagytőkésezésben meg melósozásban, miközben az MSZP lassacskán fragmentumaira hullik, önmagukért való és önmaguk butaságát megmagyarázó "szartúrás zajlik".

"Amit most csinálunk, ebből nem a pártszakadás fog következni, ebből az erózió fog keletkezni" - mondta a Párt mónikashow-s odamondogatássá fajult kongresszusán nemrégiben Gyurcsány Ferenc. És megint milyen igaza volt. Az MSZP ugyanis tényleg elfelejtett politizálni. Egész egyszerűen nem találják helyüket az új szereposztásban: hiába mondogatják, hogy beteljesítették választási ígéretüket és egyéniben több mint egymillió szavazatot kaptak (nem, listán 990 428-at), meg hogy ők a baloldal egyedüli képviselői a Parlamentben (nem, ott az LMP is). Erre persze csak részben magyarázat az, hogy az elmúlt nyolc évet kormányzati pozícióban töltötték, és 2002-ben a Köztársaság téri székház alagsorának egy poros sufnijában hagyhatták a Hogyan szervezkedjünk illegalitásban? c. kisokost. Részben magyarázat az is, hogy hitelességdeficittel küzdenek és a pártszervezet testében röntgensugárral se mutatható már ki a hitelesség. Az elcsépelt vicc azon autókereskedőjévé váltak, akitől tényleg senki se venne gépjárművet. És nem feltétlenül azért, mert hiányzik mind a négy kereke. Hanem mert az antiszavahihetőség aurája lengi be az eladni kívánt termék minden porcikáját. Elvileg lehetne azon évődni, hogy most valóban bele lehet-e venni az Istenre való utalást egy törvényszövegbe (szerintem igen), vagy hogy a Fidesz most tényleg népnyúzó módon a budai nagypolgárok Herendi-étkészlet vásárlásait finanszírozza-e az adóátalakításokkal (szerintem amúgy nincs baj a középosztály erősítésével)? De praktikusan még a hivatásos cséplőgépkezelők is pofán röhögik ilyenkor Török Zsoltot, hogy "nehogymárte, öcsikém!"

Szóval jelenleg úgy néz ki az MSZP, mint valami megtestesült társadalomellenes hirdetés. A fentebb leírtakra persze még sok minden rátesz egy-egy lapáttal. Gál Zoltán (1964 óta az MSZMP tagja) jellemezte pártjának fiataljait, mikor úgy fogalmazott: "Felnőtt egy generáció az MSZP-ben, amely mindent megtanult és ellesett, amit már régen el kellett volna felejteni". És hát ha valaki tudja, mi mindent meg tudtak tanulni és el tudtak lesni, akkor az Gál Zoltán... Mondjon nekem valaki egy, csak egy olyan fiatal szocialista politikust, akit ki lehetne állítani akár csak a sajtótájékoztatók plexiállványa mögé, hogy hitelesen argumentálja bármilyen ügyben az ellenzéki álláspontot? Ki, ki lenne az? Molnár Csaba, Gyurcsány Ferenc famulusa? Ficsor Ádám? Ujhelyi, Botka, Tóbiás? Mesterházy? Ugye, viccelünk? Oda van írva a homlokukra, hogy "kompromittálódva". Másik óriási problémája szerintem az MSZP-nek: annyiszor kiáltottak már farkast, hogy most már senki sem hisz nekik. Most újra ugyanahhoz a retorikai, kommunikációs fegyvertárhoz nyúlnak vissza, melyet az elmúlt 20 évben használtak, és amit a választók végül is 2010-re meguntak. Az antifasiszta retorika, a "barna veszedelem" folyton-folyvást történő emlegetésével - ld. Szabó Albert, Bácsfi Diána etc. - annyira lejáratták ezeket a szlogeneket, hogy amikor valóban elkezdett éledezni Magyarországon egy széles körű radikális jobboldali mozgalom, különösebb népszerűségvesztést nem okozott számukra, mikor Mesterházy Attila lefasisztázta őket. (Szavamat ne feledjem, de antifa-témában a szocik hitelességét az is erősen megtépázta, mikor Donáth László csukott ajtók mögött cigányozó MSZP-sekről beszélt, vagy Suchman Tamás kijelentette, hogy "zsidó nem lehet az MSZP elnöke".)

De hasonló a történet a Fidesszel kapcsolatban is. Ki ne emlékezne az 1998-2002 közötti jajveszékelésre a kéthetente ülésező Parlament, a kétéves költségvetés, meg a "Ház ellenzék nélkül is működik" kitétel miatt? Akkor nyilvánvaló módon csak az ördögöt festették a falra. Ilyen az önbeteljesítő jóslat: most már - ahogy Kósáné Kovács Magda lényeglátóan megfogalmazta - kétharmados többséggel tényleg el is működik a Parlament ellenzék nélkül. Hozzáteszem, hogy ez a frusztráció egyrészről a demokratikus magyar választójogi rendszer következményeiből (az MSZP 1994-es 33%-os listás eredményéhez 54%-os parlamenti többség dukált!), másrészt abból a tévképzetből fakad, hogy az MSZP még mindig megkerülhetetlen politikai erő. Már nem. Még fájóbb lehet a szocialisták számára, hogy nem csak nem megkerülhetetlenek, de már lépéshátrányba kerültek a valóságértelmezések területén is. Ezt - és egy íráson belül immáron a harmadik kádernek adok igazat - Mesterházy Attila tök jól leírta Házidolgozatában ("A társadalom jobbra tolódása" 16. oldal). Valóban: bár nem tudom, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, de tény: akkora társadalmi ellenállás bontakozott ki az elmúlt években a balliberális országvezetéssel szemben, hogy azzal már könnyen tudott "együttműködni" az időközben megizmosodott jobboldali média. És én elhiszem, mennyire idegesítő tud lenni, ha minden második héten egy gyurcsányos-káromkodós hangfelvétel vagy egy hagyómiklósos-wiesztjánosos riport landol a plazmatévék képernyőjén vagy az újságok címoldalán. Plusz Krakkó Ákosék még azt is felveszik, mikor a vidéki ex-téeszelnök felesége budira megy.

A nyolc év kormányzat utáni tespedtség, a totális hitelességvesztés, az alkalmatlan és kompromittálódott "új generáció", a lejáratott antifasiszta és demokráciaféltő retorika és a valóságértelmezésre vindikált jog elvesztése mellett további, egyben talán 2. számú "legnagyobb probléma" az egykoron Horn Gyula vezette párt számára, hogy továbbra sincs egységes ellenzéki karaktere. Értve ez alatt azt, hogy az elvtársak nem vállt vállnak vetve küzdenek a "konzervatív fordulattal, turulállító, koronaúsztató, csendőrséggel kacérkodó, egyház és állam határait összemosó, dölyfös, giccses és álszent politikával" kacérkodó kormánypártok ellen, hanem megint csak egymást fúrják-faragják: hogy egy nagy klasszikust idézzünk, "teszetoszáskodnak". Persze, a látszat kedvéért Lendvai Ildikó igyekszik tartani a frontot, elmondja, hogy a Kósa-Szijjártó tandem volt az igazi "három csapás", meg ilyenek. Sőt, a látszat kedvéért - hivatalosan - elsöprő többséggel még köztársaságielnök-jelöltet is választottak június 6-án (az már más kérdés, hogy valójában a kongresszusi küldöttek összlétszámának kevesebb, mint fele szavazott Balogh András nagykövet úrra). A felszín alatt azonban megy a sokat emlegetett "szarakodás". Tömören Donáth László állt elő a farbával: "Sok a ganaj. Nem lehet elhitetni egymással, hogy nincs is trágya, mert mindenki érzi a szagát". (Szintén mellékes, mindazonáltal ugyanúgy érdekfeszítő, hogy mennyien használják az excrementum különböző megjelöléseit az MSZP-n belüli helyzet leírására...)

A helyezkedés, a "ha te elintézed nekem, én is elintézem neked" logikája újra győzedelmeskedett a tabula rasa felett: akinek van valami sütnivalója a szocialistáknál, az most, az önkormányzati választásokig háttérbe vonul, nem mutogatja magát. A két héttel ezelőtti "kibeszélős" után július elején jön a "tisztújítós" kongresszus, a "ki kivel van" játék megkezdődött. Ez kívülről szemlélve pedig a teljes összevisszaság benyomását kelti. Az egységes ellenzéki stratégia hiánya már érezhető volt egyes parlamenti ügyek esetében is. Érthetetlen és utólag megmagyarázhatatlan volt az, hogy Mesterházy Attila a bizottsági pozíciókról szóló tárgyalások közepette először átengedte a nemzetbiztonsági komité vezetését a Jobbiknak, majd a szocik végül is saját döntésükön háborodtak fel - miközben a Fidesz kényelmesen, feltartott kézzel tudott hivatkozni az egymással marakodó ellenzékre (a gordiuszi csomót végül ők vágták el). Vélelmezhető, hogy az első döntés alkalmával saját pártjából valakik egész egyszerűen rászedték a frakcióvezetőt. A döntésképtelenség és a belső anarchia jele volt továbbá - bárhogy is értelmezték ezt utólag - a kettős állampolgárság ügyében megengedett lelkiismereti voksolás, pontosabban az ennek következményeként előállt szétszavazás. Ugyanis hiába "csak hárman" szavaztak nemmel a törvényjavaslatra, az senkit nem érdekel, hogy például Harangozó Tamás vagy Tukacs Pista milyen gombot nyomott meg. Az, hogy Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor milyet - akinek nem világos: a "nem"-et, már annál inkább. A volt miniszterelnök belső fórumokon azóta is mantrázza, hogy a döntés igenlése "nem fér bele a szocialisták értékrendjébe" (ez esetben pl. nem tudom, miért kellene tisztázni azt, milyen is a baloldal viszonya a nemzettel, mert láthatóan nem túl baráti). A destruktív ellenzéki létet amúgy informálisan már korábban és általánosságban is üdvözítőnek tartó ex-kormányfő a nyilvánosság előtt természetesen roppant konstruktívnak igyekszik mutatkozni. A "semmi populizmus, semmi radikalizmus" és a "normálisnak kell maradni" álcája mögött azonban ott van az általa is elismert paranoia, hogy őtőle a jobboldal "bármi áron" meg akar szabadulni. (Mozgó Világ, 2010/6. 5. oldal). Ezért bár hivatalosan - pl. az új alkotmánnyal kapcsolatban - Gyurcsány azt írja, hogy "a majdan elkészülő javaslat alapján kell eldöntenünk, hogy mi lesz az álláspontunk", és nem lehet "zsigerből" elutasítónak lenni, addig zártkörű(nek gondolt) dzsemborikon sajátos stílusában utasításba adta, hogy "nem lesznek javaslataink és nem lesznek szakértői viták [...] [mert a Fideszt] politikai értelemben nem tudjuk máshogy megverni, csak kint az utcán". Érdekes, korábban még más volt a véleménye az utcai politizálásról...

Miközben tehát Gyurcsány "iszonyatosan pocséknak" tartja pártja eddigi ellenzéki teljesítményét (ebben neki is igaza van), addig Szili Katalin (vélhetően ő az, aki "a háttérben kokettál a Fidesszel") egyedüli szociként demonstratíve beül a parlamenti Trianon-emléknapra, Baja Ferenc Szocialista Platformja az elmúlt négy év hibáira vezeti vissza a mélyrepülést, Kiss Péter Baloldali Tömörülés Platformja pedig "zárt káderpárttá történő csökevényesedésről" beszél. Mesterházy Attila fentebb már említett házidolgozatában melegebb éghajlatra küldi el a giddensi "harmadik út" magyarországi követőit (tehát Gyurcsány Ferencet), miközben Gyurcsány röpiratában konkrétan arról beszél, hogy Mesterházy miniszterelnök-jelölté emelése felesleges és ártalmas volt ("Ha tudjuk, hogy veszteni fogunk, akkor nem a miniszterelnök-jelölt személye van a központban [...] mert ez nem fontos, hiszen nem lesz miniszterelnök"). A június 6-ai kongresszuson - ahogy említett esszéjében is - a volt kormányfő nekiront az egész pártvezetésnek (elege van a szarakodásból, a párt nincs vezetve stb.), Lendvai Ildikó finoman Gyurcsánynak, keményebben Szilinek és Szanyinak (utóbbiról az ATV szerint úgy szólt, mint aki egy perc médiaszereplésért az anyját is eladná, nemhogy a pártját). Persze Szanyi kapitány se volt rest: a kongresszus utáni hétfőn nyilvánosságra hozott "levele a pártvezetésnek" azóta is a legolvasottabb írás az MSZP honlapján. Az angyalföldi celeb - aki azért eddig is hivatásos megmondóemberként funkcionált - ezzel tényleg durván beolvas a "kedves Pártfőnökségnek és a többieknek", nyíltan azzal vádolva őket, hogy "behódoltak Gyurcsánynak". Felesleges azt hiszem tovább ragozni a dolgot.

Visszatérve a fő kérdéshez: a nagy marakodás közepette mi történhet a július eleji tisztújító kongresszuson és azt követően? Az bizonyos, hogy a pártösszetartáson elnyert mandátumok nem lesznek hosszú életűek. Ha - nyomatékosítom, ha - a Fidesz nem követ el valami égbekiáltóan hatalmas, a napirendet teljesen átalakító hibát (Gyurcsány Ferenc se kalkulálta be előre 2006 májusában beszédének szeptemberi kiszivárgását, vagy legalábbis annak mindent felülíró hatását) az új rendszer alapján működő, a győztesnek immáron kb. 70-30 arányban kedvező önkormányzati választásokon az ország újra narancsba borul. Az MSZP pedig utolsó, túlélést jelentő hálózatát is elveszíti, ami várhatóan nem kis turbulenciákat fog kiváltani a totális vereséget újra realizálni kénytelen baloldalon. És ekkor jöhet el újra az ügyeskedők, a deal-emberek ideje. Az, aki a szocialista pártban túlélésre tervez, most nem jelölteti magát semmilyen posztra se. Arra ugyanis, aki formálisan a már jelenleg is igencsak labilis politikai helyzetben vezető szerepet vállal a pártban - és várhatóan az önkormányzati választási vereségbe navigálja azt -, joggal mondhatják majd a most ügyesen háttérbe húzódók, hogy végleg lejárt az ideje. Én úgy gondolom, hogy erről szól Mesterházy előtérbe tolása, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Veres János ideiglenes háttérbe vonulása, Szekeres Imre, Hiller István vagy Juhász Ferenc vacillálása. Erről szól az is, hogy Gyurcsány Ferenc álmában is azt hajtogatja, hogy neki nincsenek ambíciói. Heh, neki ne lennének? A víziók, az álmok, a vágyak emberének? Dehogynem, vannak. Csak kivár. Várja azt a pillanatot, amikor oda lehet végérvényesen dörgölni az ő reformpolitikájában igazából nem hívő és őt leváltó szocialista politikai elitnek, hogy: lám, velem se ment, de nélkülem még rosszabb.

A vicc az egészben persze az, hogy ugyanaz az állampárti szociokulturális mechanizmus működik most is és fog ezután is működni az MSZP-ben, mint ami miatt lényegében idáig jutottak. És bárki is legyen október után a párt vezetője, alatta is ugyanúgy erodálódni fog a hálózat, mint most.

Hogy is mondta Pelikán, mikor kiderült, hogy doktor Kotász nincs ott és őt rehabilitálják? "Inkább tessék akasztani."

(Illusztrációnkon a 2010. június 6-ai MSZP-kongresszuson készült kép látható.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
stockholm | 2010. június 14.  | 15:15
# 1

 

Nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy Gy. Ferenc totálisan szétzilálja az mszp nevű jobb-lett-volna-ha-sosem-születik-meg képződményt.

 

Emellett rendkívül fontos volna, hogy létrejöjjön egy valódi szociáldemokrata párt.

 

Tehetetlen Dodó | 2010. június 14.  | 15:53
# 2

Lám, a címben jelölt tevékenységhez megvan az önjelölt, buzgó karmester is, a drága Fletó személyében.

 

Igazi Szartúró Toscanini.

Gandi | 2010. június 14.  | 19:08
# 3

Nagyon jó írás, egyet kell értsek főbb pontjaival.

De már annyiszor temették az MSZP-t, és mégis itt vannak, káoszban, egymást marva, de mégis tartják a tépett vörös(?) zászlót.

A szomorú az, hogy a háttérbe húzódás nem csak egyének túlélését szolgáló taktika, hanem jól kifizetődő politikai gyávaság. Még mindig ők a baloldal, és ez így is marad rengeteg választó szemében. Ha nem szakadnak szét, akkor két-három év múlva akár elindulhatnak felfelé. Cél a túlélés. Kérdés, hogy a várható önk. vereség mekkora károkat okoz nekik (elmaradnak a vállalkozói borítékok, pl. ).

Az LMP még rengeteget kell dolgozzon, hogy a baloldal váltó pártja legyen. 

Azért a főbb vezető pozíciók az MSZP-n belül most egy darabig gazdátlanul lebegnek, mint a tömött nyári buszon elengedett kánikulai, jó kénhidrogénes galamb. (Ha utalhatok cikk emészéshez kapcsolódó hm, képi világára)
Citoyen | 2010. június 14.  | 21:07
# 4

Önmagában semmi bajom ezzel a posttal - ha 1 hónappal ezelőtt készül egy ilyen, ilyesmi.

Az MSZP-vel kb. 2018-ig nem nagyon kell számítani -  szívesen olvasnék viszont a polgári kormány gazdasági és államszervezeti működésérő, a konzervatív elvek érvényesüléséről.

 

(Ahogy most látom: erről majd az önkormányzati választások után lesz szó, addig marad a Bajnai vonal továbbvitele, a pozíciók elfoglalása.)

abraxas | 2010. június 16.  | 13:28
# 6

Gyurcsány könnyen beszél utcai politizálásról, amíg védi az őrezred...

 

 

Mondjuk legutóbb a Klubrádió szerint sem voltak többen 200-nál...

Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.