„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
VSZ: Kiss Dávid | 2010. december 30.  | 08:00
Ökokonzervativizmus
A környezetvédelem sohasem volt a konzervatívok szívügye. Pedig valójában sokkal szorosabb a kapcsolat közöttük, mint azt gondolnánk.
A konzervatívok az utóbbi évtizedekben kifejezetten ellenségesen viszonyultak a zöld törekvésekhez. Nem véletlenül persze. Elég, ha csak a zöld pártok újbalos politikájára, a Greenpeace radikális megmozdulásaira, vagy a már-már vallásos mélyökológia-hívőkre gondolunk, akik közül néhányan emberek és állatok teljes egyenjogúságát hirdetik. Velük a konzervatívoknak valóban lehetetlen volna közösséget vállalni. Az is igaz, hogy még a "józan" ökológia (ami talán a valódi környezetvédelmet jelenti) és a konzervativizmus között is vannak vitás - filozófiai, gyakorlati - kérdések.

Ilyen alapvető eltérés lehet közöttük az ember természetben elfoglalt helyének megítélése. Mert bár egyik sem fogadja el a felvilágosodás tételét az ember eredendő jóságáról, a konzervatívok így is sokkal inkább emberközpontúbbak, mint a zöldek: a konzervatívok a környezettel való bánásmódot az emberi érdekek keretében értelmezik, a zöldek ellenben önálló létezőként tekintenek a természetre. Másik probléma lehet, hogy a zöldek ugyan hitet tesznek a "kisléptékűség" mellett, ugyanakkor a globális perspektíva iránt is elkötelezettek ("gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!" - szól egyik közismert jelszavuk). Ez valóban feszültségben áll a konzervativizmus hagyományos változataival, különösen ami a nemzeti érdek előtérbe helyezését illeti. Ez a fajta globális etika ugyanis a nemzetállamok hatáskörét szűkítő nemzetközi szabályozó szerveknek legitimációt biztosíthat.

Konzervativizmus és ökológia között azonban sokkal több a közös nevező, mint az eltérés. Az ökológia ugyanis - a konzervativizmushoz hasonlóan - sokkal inkább attitűd, mint ideológia. Nem egyenlő azzal, hogy szelektív hulladékgyűjtőbe dobáljuk a szemetet, majd azzal a lendülettel kiugrunk a Tesco-ba vásárolni. Sokkal inkább egy életszemléletet, értékrendet jelent.

Egyetértés van például a két nézet között abban, hogy a fogyasztói társadalom és a materiális érdekek negatív hatással vannak a hagyományos értékekre és szokásokra. A liberalizmus individualizmusával szemben mindkettő az élet közösségi formáit (helyi és egyéb kisközösségeket) részesíti előnyben. Szembehelyezkednek a liberalizmus énközpontúságával időbeli síkon is: mindkettőre jellemző a multigenerációs nézőpont. Ez kötelez minket arra, hogy ne zsákmányoljuk ki a felmenőinktől örökölt földet, a jövő nemzedékek jogaira való hivatkozás pedig ugyanígy hatékony eszköz arra, hogy határokat szabjunk a jelen változásainak. Legjobban talán Edmund Burke fogalmazza meg ezt a közös álláspontot széles körben ismert nézetével: "Bizonyos, hogy a társadalom szerződés. Nem csupán az élők, hanem az élők, a már holtak, és a még meg nem születettek közötti társas viszony ez."

Mindkét irányzat szkeptikus a haladás eszméjével szemben is: nem utasítják el a változást, de a lassú, organikus, fenntartható fejlődés hívei. Egyikük sem hisz a korlátok nélküli kapitalizmusban. A "tudományos racionalizmussal" szemben mindkettő belátja az emberi tudás korlátait, elfogadja az élet bonyolult rendjét, és egyaránt óvatosságra int a beavatkozás léptékét és mértékét illetően. Fontos számukra a dolgok emberi léptékének megőrzése.

Nem túlzás kijelenteni, hogy az elkövetkező évtizedek meghatározó kihívásai a fosszilis erőforrások kimerülése, az energiaárak elszabadulása, az ivóvízbázis feletti rendelkezés és az élelmiszerbiztonság kérdései lesznek. A kormányoknak, pártoknak előbb-utóbb át kell dolgozniuk programjaikat, felkészülve ezekre a kihívásokra. A konzervatív, jobboldali pártok ebből a szempontból előnyből indulhatnának, hiszen nem kényszerülnének radikális irányváltásra, pusztán alapelveiket kellene továbbgondolniuk. Egy ökokonzervatív politika fő feladata a megfelelő egyensúly megtalálása lenne a vitatott kérdésekben. A környezetvédelem természetes helye ugyanis nem a baloldalon van.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Pilbeam | 2010. december 31.  | 11:23
# 1
Further reading: Bruce Pilbeam: Természetes szövetséges? A konzervativizmus és a környezetelvűség viszonyának áttekintése. In: Oikosz és Polisz. Zöld politikai filozófiai szöveggyűjtemény (Budapest : L'Harmattan , 2009).
butapesti | 2010. december 31.  | 17:54
# 3
Azt hiszem, már késő, a folyamatok visszafordíthatatlanok. A Földünket sikerült tönktretenni. Az Aurelio Peccei fémjelezte Római Klub már a 24. óra után jött létre, és ez is már néhány évtizeddel korábban..
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.