A mi szocialistáink az EU segítségével mindent megvonnának a nemzetállamtól, ha épp nem ők kormányoznak - sokak szerint még akkor is.
A leggyakoribb kritika az Európai Unióval szemben az, hogy csorbítja a nemzetállamok szuverenitását, a még szkeptikusabbak szerint pedig egyenesen egy szuperállamot akar létrehozni, liberális elvekkel és központosított gazdasággal, amelyben a polgárok legitimációja nélkül hoznak döntéseket a képviselők (lásd pl. Nigel Farage érveit). Roger Scruton, mikor legutóbb itt járt Magyarországon, abbéli reményét fejezte ki, hogy a magyarok EU-elnöksége visszaadhatja a nemzetállamok méltóságát és önrendelkezését.
Noha a szuverenitás elve és a nemzetállam mint képződmény is naphosszat bírálható, az minden ország nemzeti érdeke, hogy szuverenitását megvédje; nem így a mi szocialistáink, akik mindent megvonnának a nemzetállamtól, ha épp nem ők kormányoznak (sokak szerint még akkor is).
Göncz Kinga, bevetve minden báját és lobbi-erejét, épp azon igyekszik, hogy elősegítse az Unió szankcióit Magyarországgal szemben a médiatörvény miatt. Sőt, adott esetben a szavazati jogát is megvonná. A saját országától. Tudjuk-tudjuk, nagyon lejáratták már azt a bizonyos h-betűs szót, pedig kavarog a fejünkben. Kovács László mindössze azzal hárította el az újságírók felvetését Göncz kijelentésével kapcsolatban, hogy Göncz szava tulajdonképpen súlytalan, így amit mond, veszélytelen is. Semmi elhatárolódás.
Vajon miért van az, hogy a magyar baloldal a megváltást mindig olyannyira a külföldtől várja, hogy a nemzeti érdek és önrendelkezés fogalmai fel sem merülnek benne? Miért, hogy ilyenkor beigazolódnak a legrosszabb előítéletek is, hogy ez a párt az a párt, hogy az aktuális haladás-eszmény miatt állandóan zálogba kívánják adni az országot? De még az önrendelkezésre is csak akkor hajlamosak hivatkozni, amikor épp egy nekik nem tetsző berendezkedést kell szétverni, mint pl. a monarchia esetében (más kérdés, hogy akkor is a külföld önrendelkezett helyettünk, hiszen sem akkor, sem az utána következő korszakban nem a magyarok kívánták lebontani a meglévő rendet).
A proletárnak nincs hazája, ezért a gyámság indokolt minden olyan esetben, ha az országot mucsai reakciósok vezetik. Ahogy John Stuart Mill, a liberálisok védőszentje már megírta Szabadságról c. opusában: a zsarnokság indokolt, ha egy adott társadalom még "fejletlen": "Ahol a nép még kiskorú, ott a spontán fejlődés útjában álló kezdeti nehézségek oly nagyok, hogy ritkán lehet válogatni a leküzdésükre alkalmas eszközök között; s egy olyan uralkodó, akit a jobbítás szelleme vezet, jogosult bármilyen eszközt igénybe venni, ha ezzel egyébként esetleg elérhetetlen célt tud megvalósítani. Barbárokkal szemben a zsarnokság jogosult kormányzási forma, ha a cél viszonyaik jobbá tétele, s az eszközök bizonyítottan e cél elérését szolgálják. A szabadság mint alapelv nem alkalmazható annál az időpontnál korábbi állapotokra, mikortól az emberiség képessé vált rá, hogy szabad és egyenlő viták révén tökéletesedjen."
Mi mindig kiskorúak vagyunk, ha nem a baloldal kormányoz.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
kérdés | 2011. január 30. | 19:12
#
1
Nem hiszem, hogy Göncz Kinga (kb. az én korosztályom) nem a térdre kényszerítettek nemzedékéből került volna ki.
Szüleinek, elvtársainak maradék önigazolását keresi a romok között.
Vagy legalább egy felmentést, hogy megnyugodhasson lelkiismerete.
Aki gyáva volt, vagy vaksi évtizedek alatt szembenézni azzal a szolgaszereppel...vagy legalább csak felismerni...amit Moszkvával kiegyezett nagyhatalmak osztottak ki, az most már hiába kutat, hogy igazolást kaphasson saját dicsőnek és szakmainak vélt múltjára.
Göncz Kinga sem merte sosem felmérni, vállalni, realizálni, miért járt kinevezés, jutalom, fizetésemelés és biztos előremenetel, tisztes nyugdíj.
Nem becsületes megmérettetésből kerültek ki káderek, nem volt rivalizálás, csak feltétlen megbízhatóság és fölfelé elvakult engedelem.
Ezekből a premisszákból Moszkvának hű helytartói születtek, majd Szu szétesvén a hatalmat, hitték, az eu váltotta fel.
Minél kevésbé voltak képesek önálló gondolkodásra, kivitelezésre, annál alkalmasabbak lettek helytartói státusz betöltésére.
20 éve várták, hogy a zsarnok majd elélép s még most is remélik, hisz ezt tanulták az iskolákban eléggé, a nyugat, a kapitalizmus valami hatalmas szörnyeteg, aminek pénzeszsákból lelke s profit a napi ebédje ...úk megtestesítették a monopolista szörnyet ... most keresi, hogy hol lehet ennek a feje.
Nem érti, hová bújt, hová tűnhetett...hisz nemrég megvolt még minden történelemkönyvben. Benne volt a filmekben, benne színdarabokban. Benne a levegőben, benne a sarlóban, a kalapácsban, a fényes szelekben és a vörös csillagokban.
Bolyong, mint temetői kísértet, bolyong és keresi és kutatja, hogy a romok között mit talál.
Óramű pontossággal fogja napjait beosztani, morzsolni a hátralévőt. Elméje mással nem foglalkozik, csak keresi a megtalálhatatlant, kutatja a láthatatlant, egyre kérdezi az elmúlt időt.
happymind | 2011. január 31. | 23:52
#
2
"De még az önrendelkezésre is csak akkor hajlamosak hivatkozni, amikor
épp egy nekik nem tetsző berendezkedést kell szétverni, mint pl. a
monarchia esetében (más kérdés, hogy akkor is a külföld önrendelkezett
helyettünk, hiszen sem akkor, sem az utána következő korszakban nem a
magyarok kívánták lebontani a meglévő rendet)."
Húha, kedves Gábor, a monarchia esetében a magyarajkú lakosság önrendelkezhetett? Vagy már a lebontés előtt külfödiekké váltak? Felsorolná a későbbiekben a külfölkdről érkező önrendelkezési szándékot? Húha, kedves Gábor, ön még újságír? Érettségi?
Geo | 2011. február 3. | 21:41
#
3
Nincs senki, aki rájönne, hogy az oldal szerzői már nem ellenzéki pozícióban vannak?
1. Nincs baj a média (és egyéb) törvénnyel, a törvénykezéssel? A külvilágon kívül pl. egy konzervatív erő megllítani a demagóg állam-dúlást?
2. Gondolom, a szerző a mostani hatalom nevében evvel az írásával meaculpázni akar amiatt, hogy az elmúlt években, ellenzékiként hányszor és miért szaladtak Brüsszelbe.
Normális esetben arról kellene hogy szóljon a társadalmi vita, hogyan tovább,
Finomítani, kidolgozni a részleteket, berendezkedni az elkövetkező gazdasági nehézségek okozta 'világégésre', kiküszöbölni a lehető legtöbb rizikó tényezőt.
Ehelyett egyhelyben toporgunk.
Birkózunk az ideológia harcosaival, akik betokosodtak egy '50-es évekből származó gondolati-gazdasági struktúrába.
Lassan letelik az első év és nem sikerült elérni, hogy a jobboldal nyugodt körülmények között fellélegezhessen, rendezze sorait, mert egyfolytában a múlt közelsem árnyai kötik le a mindennapok energiáját.
Rendületlenül cipeli a hatvanvalahányév terhét, nemcsak a jobboldal, hanem a bal is, a liberálisok egy elbiotoposodott lagunában dagonyáznak.
Akkora erővel brekegik saját sikertelenségük és kudarcaik hírét, hogy mindenki azt hiszi, jogosak lehetnek a kritikák...pedig csak utolsó kétségbeesett halálkiáltások ezek....tán őket kéne először sínre rakni annak, aki békés építkezésben reménykedik, aki áttekinthető terveket, jövőképet és tervezhetőséget kíván.
Szemmel láthatóan, füllel hallhatóan nem tudnak mit kezdeni magukkal. Hajtja őket a megszokás, a mindenkinél mindig mindent jobban tudó okoskodás.
Semmilyen alternatívájuk nincs, semmire, csak az örökös ellent mondás, meglepetésszerű fejre állítás.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.
