Keserű a Hagyó-árvák kenyere. A szoci belharcok felemésztik a hagyómányos MSZP-seket. Czeglédy Gergő a Népszabadságban üzen a Vasárnapi Híreknek - már semmi sem szent az elvtársaknak?
A
Vasárnap Hírek korrupcióval vádol egy szocialista kerületi elnököt, és erről a
Népszabadságból lehet értesülni. A képviselő tagadja a vádakat, és perrel fenyegeti a balos hétvégi lapot. Új idők kezdetének tanúi vagyunk, vagy csak felfalják a hagyói szocialista forradalom árván maradt gyermekeit?
"Elvtársaim akarnak velem leszámolni". Ez a tételmondat nem a
Sötétség Délben című Koestler-klasszikus magyar kiadásának ajánlójaként jelent meg, hanem a hétfői
Népszabadság negyedik oldalán, és a szocialista párt óbudai elnökétől, Czeglédy Gergőtől származik. Be kell vallanom, az ifjúszocialista (?) Hagyó-árva és a párt
honlapja szerint nem túl aktív politikus számomra meglehetősen ismeretlen. Mindenesetre árulkodó a szocialisták állapotáról, hogy a 125 ezer lakosú városrész szocialista vezetőjének politikai munkássága komolyabb utánajárás után sem lesz nyitott könyv az érdeklődő állampolgár számára. Mi vezethette Czeglédyt e szomorú vád megfogalmazására? Szerencsére a baloldali
Vasárnapi Hírek (VH) segítségünkre van a válasz megismerésében.
Úgy tűnik, nincs is miért dicsekednie a párt honlapjának Czeglédyvel, legalábbis a VH
írása szerint. A lap vádja: Czeglédy
"védelmi pénzt" kért Főkert Zrt. vezetőjétől, Kocsis Lászlótól annak állásban
hagyósáért hagyásáért cserébe. A pénzt nem adták át, mivel kiderült (legalábbis a résztvevők számára), hogy
"magánakcióról" volt szó, Hagyó ugyanis nem tudott a dologról. Kocsis Lászlót idézve:
"Hagyóék hivatalba lépése után megkeresett valaki, és azt mondta: havi ötmillió lesz, vezérigazgató úr". És ez a valaki a VH szerint egy bizonyos C.G. , aki
"egy ideig Hagyó környezetében dolgozott". C.G., azaz Czeglédy Gergő korábban Hagyó titkárságvezetője volt 2006 és 2008 között. Később, a
"magánakciót" követő elbocsátása után megbízási szerződéssel foglalkoztatták 2,5 millióért a Főpolgármesteri Hivatalnál, méghozzá Hagyó Miklós
"tevékenységével kapcsolatos szakpolitikai feladatok ellátására" (idézet a
Népszabadságból).
Remélhetőleg az ilyen mértékű fizetség és öt állami, fővárosi, önkormányzati tulajdonú cégnél betöltött felügyelőbizottsági, illetve igazgatósági tagsága egybevág Czeglédy elvi elképzeléseivel. A
Népszabadságban tavaly publikált
írása szerint
"Budapestnek tehát nem arra van szüksége, hogy tömbházanként legyen saját önkormányzata polgármesterestől, titkárnőstől, tanácsadóstól, de nem is arra, hogy egyik napról a másikra összevonjuk a páratlan számú kerületeket a párosokkal. A nagyvárosi feladatok súlyához mérten jól képzett, elkötelezett és megbecsült hivatalnokokra, szakapparátusokra van szükség, melyeket az eddigi képmutató gyakorlattal eltérően tisztességesen meg kell fizetni, ha megfelelő szintű munkát várunk tőlük." És a gyakorlattal (sic!) eltérőként, szakértőként, fb-tagként van olyan jó fej, hogy figyelmeztet:
"Különben marad a kontraszelekció, a korrupció, a különböző felügyelőbizottsági és egyéb céges posztokért való tülekedés, legfeljebb kevesebb szereplővel. Nem az tehát a kérdés, hogy megspórolhatunk-e néhány milliárdot azzal, hogy egy vaktérképen ide-oda tologatjuk a kerülethatárokat, hanem az, hogy az adófizetők által összeadott pénzt hogyan tudjuk jóval hatékonyabban, képzett hivatalnokok segítségével, a helyi képviselők felelős döntéseivel felhasználni." Lenyűgöző, ahogy Czeglédy lazán néhány milliárd megspórolásáról, illetve az adófizetői pénzek "összeadásáról" ír, mély lényeglátásról tanúskodik már e néhány sora is.
A kerületi elnök már a napokban
tagadta a VH vádjait, sőt, fel fogja jelenteni
"a lapot, a kiadót, a szerkesztőt, az újságírót". Baloldali politikus a két korábbi baloldali miniszterelnök tanácsadójának főszerkesztésével működő kőbaloldali újságot, korrupciós vádaskodás miatt. Minderről pedig a
Népszabadság számol be nekünk. Útelágazódáshoz érkeztünk volna?
A korábban a minden időben hű Avar János által szerkesztett, rendkívül színvonalas, baloldali
Vasárnapi Hírek, mely külcsín tekintetében bármikor állná a versenyt egy tetszőleges egykori munkásőr pincéjéből előbányászott, besárgult 1991-es
Népszavával - hogy a belbecsről ne is beszéljünk -, nemrég főszerkesztőt váltott. Az új főnök a 2001-ben még a
Népszavánál főszerkesztő-helyetteskedő Gál J. Zoltán lett. Gál J. korábban nem állt túl távol Gyurcsány Ferenctől. Legalábbis a Debreczeni-féle, volt miniszterelnökről szóló, fedőlapok és borító közé csomagolt iromány alapján korábban együtt már sikeresen
"központosították a kommunikációt". Nos, azt nem tudjuk, hogy a történelem ismétli-e önmagát a "kommunikáció centralizálása" területén, és ez a cikk esetleg már egy ilyen együttműködésnek a része. Czeglédynek mindenesetre bizonyosan vannak ellenfelei a pártban, hiszen Óbuda hagyóista bevétele finoman szólva nem volt egészen
zökkenőmentes.
Csak bizakodni tudunk. Éberség elvtársak, mondhatnánk a klasszikussal, a fokozódó nemzetközi helyzet mellett, változatlanul figyelni kell a szocialista elvbarátok kínos ügyeire is, aztán szükség esetén el kell menni a bíróságra. Tudjuk, értjük, hogy az igazságszolgáltatás működése a baloldal visszatérő
gyanúja szerint esetleg nem mindig objektív, de amíg a demokratikus, jogállami berendezkedésnél jobb rendszert nem talál ki jogi és egyéb belső vitái rendezésére a progresszív oldal, addig marad a
hagyómányos megoldás. Ez esetben legalább majd nem lehet jobboldali elfogultsággal vádaskodni.
Kézbe veszem újra a
Sötétség Délbent, felcsapom, és elolvasom a nyitómondatot:
"Rubasov mögött becsapódott a cellaajtó."
(Illusztrációnkon az érkező Hagyó Miklós látható.)