„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
VSZ: Schuck Attila | 2011. május 22.  | 22:19
Jelszavaink valának... És politikai program?
Bajnai Gordon vajon az MSZP fragmentálódása miatt próbál óvatosan újra visszatérni a politikai életbe?
Bajnai Gordon az utóbbi hónapban több nyilvános szereplést is vállalt, két előadást is tartott, igaz, kerülve a belpolitikai témákat. A kérdés már ezen előadások kapcsán felvetődött, ezek a szereplések - óvatos visszatérése a közéletbe - összefüggésben lehetnek-e azzal, hogy a jövőben újra politikai szerepre vállalkozik, vagy esetleg valamilyen más célt szolgálnak? Azonban nemrég bemutatta a decemberben bejegyzett Haza és Haladás elnevezésű alapítványát, melynek már dedikált célja belpolitikai koncepciók kialakítása.

Abban az időszakban szaporodott a baloldali formációk száma, amikor amúgy is a levegőben van a szocialisták döntéskényszere, a Gyurcsány Ferenc-féle Demokrata Párt és a Mesterházy Attila által vezetett MSZP között. Ebben a közegben indult útjára a Haza és Haladás Alapítvány, amely előtt nyitott a kérdés, hogy harmadik úttá válva próbál-e a két másik erőtér mellett érvényesülni és párttá alakulni? Azonban adódik a kérdés, hogy a pártépítés és pártvezetés terén van-e Bajnai Gordonnak kellő felkészültsége a feladatra, mindenesetre társadalmi elfogadottsága magasabb lehet, mint társainak. Vagy elképzelhetőnek tartja-e az összefogást valamely politikustársával. Egy februári Magyar Hírlapban megjelent cikk szerint Mesterházy a Bajnai-féle alapítvánnyal szövetkezve képzeli el a következő években az együttműködést és a programalkotást.

Alapítványának kuratóriumában és felügyelőbizottságában azonban olyan nevek találhatóak, mint Hegedűs Dóra, Szigetvári Viktor, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, vagy Balázs Péter volt külügyminiszter. Egy Bajnaival jól együttműködni tudó gárda megtartása és egy alapítványba integrálása egyben a hosszú távú célok meglétét is feltételezi.

Bajnai láthatóan kerüli, hogy politikai visszatéréséről, vagy terveiről beszéljen, ennek megfelelően az alapítvány honlapján nem sok információt találni, a szakmai munkát későbbre ígérik. Azonban a küldetésük megfogalmazása már megtalálható a honlapon.

Haladó gondolkodású polgárnak nevezik magukat, amihez ha hozzávesszük, hogy baloldaliak is, akkor eszünkbe juthat, hogy mintha már láttuk volna, hogy a haladó szocializmus mire képes. Megemlítik, hogy keresik a szövetséget "mindazokkal az európai és tengerentúli partnereinkkel, akik Magyarországot a szabad világ és a nyugatos haladó törekvések egyenrangú részesének tekintik." Azt is láttuk már, hogy a külföldi szövetségesek keresése mit is jelent szocialista megfogalmazásban: az ellenfél lejáratása külföldi segítséggel.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.