„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
VSZ: Kéri Szvetlana | 2011. július 1.  | 10:48
Orbi Update
Úgy tűnik Magyarország kormánya beszállt az egészséges életmód bizniszbe. Kérdés, hogy tényleg ilyen jellegű megszorításoktól, többletterhektől lesz-e soványabb és egészségesebb a magyar ember?!
Benyújtották a korábban csak "hamburgeradó" néven emlegetett javaslatot az Országgyűlés elé. A dolog pikantériája, hogy az elnevezéssel ellentétben a gyorséttermek termékei csak részben szerepelnek a megadóztatni kívánt áruk listáján.

Az adót öt termékcsoportra vetné ki a jogalkotó: a cukrozott, és 25 százaléknál kevesebb gyümölcsöt tartalmazó üdítőitalok adója literenként 5 forint, a cukrot és koffeint is tartalmazó energiaitalok literenkénti adója viszont 250 forint lesz. A szilárd termékek közül az előrecsomagolt sütemények adója kilogrammonként 100 forint, a sós snackeké 200, míg az ételízesítőké 500 forint, ugyancsak kilogrammonként. A tervezet szerint a hamburgeradót, vagyis a népegészségügyi termékadót az a vállalkozás fizeti majd, amelyik a meghatározott termék esetében a törvényben megszabott mértékek feletti, hozzáadott cukor- és só-, valamint koffeintartalmú élelmiszereket elsőként értékesíti a belföldi piacon, illetve az, amelyik az édességek, jégkrémek, sós snackek, energiaitalok és üdítőitalok közül valamelyiket gyártja, vagy importálja. Ilyetén lesznek olyan termékek, melyek az adó következtében akár 10-15 százalékkal is drágulhatnak, ezek jellemzően az olcsóbb termékek lesznek, míg a drágább, de ugyanúgy egészségtelen termékek esetén az árnövekedés elenyésző lesz az eredetihez képest.

A listából furcsa mód kimaradt a "hungarikumnak" számító, húst csak nyomokban tartalmazó, de tartósítószerrel, állományjavítókkal és ízfokozókkal dúsított, bőrkéből és az állat egyéb furcsa részeiből készült párizsi, vagy műbeles virsli... Kérdéses például - a törvény szellemisége alapján legalábbis - a szalonna és az abból készült töpörtyű, a cukrozott házi lekvárok és szörpök legitimációja is.

A javaslat külső szemlélőként olyannak tűnik, mintha a jogalkotó egy hipermarketben kóvályogva néhány nassolnivaló vackot összeszedett volna, és a bevásárló kocsi helyett egy törvénybe rakta volna őket - látszólag mindenféle koncepció nélkül. Az alapgondolatnak nyilván van létjogosultsága, de ki az, aki részrehajlás nélkül, és abszolút megkérdőjelezhetetlenül el tudja dönteni, hogy mi egészséges, és mi nem? Biztosan lesz olyan kivétel, ami, roppant egészségtelen ugyan, de valami oknál fogva ki fog maradni a törvényből. Ebből kifolyólag néhány cég jelentős piaci előnyre tehet szert. Kérdés: mennyit ér meg egy nagy cégnek az a fajta előny, hogy mondjuk egy 500 forintos termékére nem kell befizetnie plusz 250 forintot? És ki lesz az az ember (vagy testület), akit biztosra vehetünk, hogy nem csábul el egy sok nullás összeg láttán? Vajon ki választja ki, ki szűri majd meg ezeket az embereket? Tegyük fel, mégis lenne a mai Magyarországon ilyen emberünk, esetleg testületünk. Akkor is probléma ennek az elméletnek az ilyen formájú törvényi megfogalmazása: mert például mennyi cukor tartalom számít egészségtelennek? És a só? Előre csomagolt süteménynek mi számít? A zacskós szeletelt kenyér melyik kategória? A kávé mennyi? És mennyi akkor, ha két kanál cukorral kérem? Akkor meg kell, hogy üsse az energia italok szintjét mind cukor, mind koffein tartalomban. Továbbá, ha az egészségre gyakorolt hatást nézzük, akkor az sem mindegy, hogy 5 kanál cukrot teszünk a kávéba vagy felet. Ha a pirított mogyorót otthon megsózom, akkor adócsalást követek el? Vagy pirított mogyorót árulok, és adok mellé ajándékba egy tasak sót? Az efféle kérdések sorát a végtelenségig lehetne folytatni.

Tételezzük fel, hogy minden lobbi és részrehajlás nélkül sikerül nagyon igazságosan eldönteni, hogy mi egészségtelen és mi nem, ám akkor is, a feketepiaci hatások miatt, a gazdasági haszon elúszik azon, hogy a "csempészett" termék után semmiféle adót nem fizetnek a fogyasztók, legalábbis Magyarországon nem. Mert, ha valaki minden nap elfogyaszt egy-két energiaitalt, akkor megéri neki átruccanni a környező országok valamelyikébe, és hozni két-három kartonnal. De, ha már ott van, akkor hoz a haveroknak egy zacskó sós ropit meg egy kis ezt-azt is... Ezenfelül kiesik x forint SZJA is, amit például a MOGYI-ban/Chio-ban dolgozó ember fizetett eddig.

Mondjuk, ha a népszerű üdítőital-gyártó és forgalmazó kifejti lobbitevékenységét és nem mellékesen mondjuk egy sportklub szponzora lesz, máris mentesülhet majd a törvény hatálya alól, holott termékei egy jottányit sem lesznek egészségesebbek. Persze nem csak Magyarország működik ez így, hanem az EU is. A nagyok és erősek kilobbiznak maguknak, amit tudnak, a kevésbé tőkeerősek nem: ők elhullnak, a nagyok meg átveszik helyüket a piacon, az "erősebb kutya elve" alapján. A kormány meg nyilván csak olyan mértékig tudja megóvni a hazai termelőket, amennyire ez nem veri ki az EU-biztosítékot.

Sajnos nem azon múlik majd a honfitársak konfekciómérete és koleszterinszintje, hogy tíz forinttal drágább lesz-e a finomított cukor vagy a majonéz, mert ezek a termékek még így is jóval olcsóbbak, mint azok a fogyasztási cikkek, amelyek az egészséges életmódot hivatottak biztosítani. Az alacsony jövedelemmel rendelkező egyének egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy 50-100 százalék gyümölcstartalommal rendelkező ital kerüljön az asztalukra, vagy, hogy finomított kristálycukor helyett mondjuk a kilogrammonként ezer forintba kerülő, de ugyanakkor rendkívül egészségesnek tartott nyírfacukorral édesítsék a teájukat. Ám ezek az emberek is szeretik, szeretnék olykor-olykor megengedni maguknak az "élvezeteket", hogy úgy érezzék, nem csak a létfenntartásuk érdekében nyúzzák le magukról egyik réteg bőrt a másik után.

Az ötlet, az egészségesebb életmódra nevelés, az erre való törekvés ideája nem lenne rossz gondolat, de nem a hamburger-, chips- vagy habossüteményadó kivetése fogja az emberek életszemléletét megváltoztatni (már, ha tényleg csak ennyi az ezzel elérni kívánt cél). Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy dohányosból és alkohol-fogyasztóból sem lett kevesebb a jövedéki adó emelésének hatására, pedig e két élvezeti cikk nem létfontosságú, nem úgy, mint az étkezés! Amíg az átlagkeresetből, vagy annál jóval kevesebből élők vannak többségben, addig a már-már szemérmetlenül drága bio- és egyéb egészséges ételek helyett a 12 százalékos almalé és az előrecsomagolt keksz lesz a luxus, és a háziasszonyok, a kilogrammonként 300 forintért elérhető fehér cukorból és az olcsó BL-55-ös finomlisztből készítenek majd süteményt a vasárnapi ebédhez...

A fogyasztási szokások megváltozása érdekel majd valakit?
Változni fog ez egyáltalán?
Fogja ezt mérni valaki?
Tudja ezt mérni valaki?
Nem.
Ez egy PR-törvény.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
stockholm | 2011. július 2.  | 18:44
# 1

Nyilván a törvényalkotók sem úgy gondolták, hogy így egy csapásra mindent meg fognak tudni oldani.

Ám ez nem ok a tétlenségre; tehát: másokhoz hasonlóan Magyarország is tett egy lépést előre.

Reméljük, további lépések is következnek.

 

 

 

kérdés | 2011. július 4.  | 23:45
# 2

Én nem tisztán pr-törvénynek tartom.

El kell kezdeni valahogy az átállást, az átállítást.

Sajnos, a legbeváltabb módja a törvényhozás, mert annak a betartását majd számon is lehet kérni. Különbensemmi nem fog változni.

 

Amennyiben abból indulok ki, mennyi kezdeményezés van az EU országaiban, mennyi területet érint, és ezeket kell összhangba hozni, koordinálni úgy, hogy ebből majd egy egészségesebb (ne túlfogyasztásos, vagy alultáplált) nemzedék nevelődjön, a feladat nagyon nehéz.

 

Valamikor elkezdődött, a jóléti, a fogyasztói, aztán az eszetlen fogyasztói társadalomra való átállás is. A reklámokon át.

Akkor, amikor nagyanyáink eredeti receptjeit átírták.

Ami befőzésnél azelőtt alapszabály volt, hogy a gyümölcs érettségétől függően 30-50 dkg cukrot adtunk a lekvárhoz, az bizony a '80-as évekre fordult.

Akkor már úgy 'tanították', hogy egy kiló gyümölcshöz 1 kg cukor.

Nem beszélve a süti receptekről. Én feleannyi cukorral csinálom, és jobban fogy, mert nem ragacs édes.

Gondolom, a cikk írója ezt már aranyszabálynak veszi, pedig csak a cukorgyárak trükkje volt.

 

No, ezt azért nem lesz könnyű korrigálni.

 

Ha belegondol, mennyi kárt okoz tartósan a  cukortúlfogyasztás, akkor megpróbálhatnánk, hogy reklámozzuk csak úgy, baráti körben, fórumon, mindenhol ezeket a turpisságokat.

Sok ilyen van, ilyen pl. az olaj-trükk, a szójamánia, az E-vitaminok, ízfokozók...sorolhatnám.

Gasztro-blogra nem mehetek ilyen témával, ide illik ugyan, de mit kellene kezdeni vele, hogy divatba hozzuk? Hogy ne csak elolvassák, hanem be is tartsák?

Nincs ötlet?

Kedvet kellene kapni és csinálni hozzá!

 

:-)

butapesti | 2011. július 13.  | 18:05
# 3

Kedves Szvetlana!

Idézem:

"A listából furcsa mód kimaradt a "hungarikumnak" számító, húst csak nyomokban tartalmazó, de tartósítószerrel, állományjavítókkal és ízfokozókkal dúsított, bőrkéből és az állat egyéb furcsa részeiből készült párizsi, vagy műbeles virsli..."

Mégis melyek az állat "egyéb furcsa részei"?

Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.