„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
VSZ: Tóth Andrea | 2011. július 29.  | 09:00
Egyház, kétház... tizennégyház - avagy mi a baj az új egyházügyi törvénnyel?
Nyugodtan nevezhetjük felelősségteljes döntésnek, hogy a parlament nem hagyja gomba módjára elszaporodni a sokszor nem egyértelmű szándékkal alapított, kétes hátterű egyházakat.
A parlament által újonnan elfogadott egyházügyi törvény újabb okot adhat a felháborodásra. A törvény szerint az egyházi nyilvántartásba vételről a parlament dönthet kétharmados többséggel, miniszteri előterjesztés után. A törvény 14 egyházat és vallásfelekezetet ismer el. Felmerül a kérdés, hogy joga van-e az államnak meghatározni, hogy melyik vallási szervezet lehet egyházi intézmény? Nem kellett volna állam és egyház területeinek már réges-régen szétválniuk?

Alighogy elfogadták az egyházakkal kapcsolatos törvényjavaslatot - "a tinta sem száradt meg a papíron" -, a demokrácia önjelölt védelmezői máris a polgárok vallásszabadsága miatt aggódnak. "Orbán Viktor lassan már azt is megszabja, hogy miben hihetünk!" - hallhatjuk, és szavaik nyomán Orwell ködös utópiájának gondolatrendőrsége sejlik fel előttük.

De mi köze az egyháznak és a hitnek egymáshoz? Kétségtelen, hogy a két fogalom szoros kapcsolatban áll egymással, de mindenképpen különbséget kell tennünk az egyház szó két értelmezése között. Az egyik nézőpont szerint - mondjuk a hívő szemszögéből - az egyház elsősorban vallási közösség, amely hasonló gondolkodású tagokból áll, akik e közösségen belül, annak szabályait betartva gyakorolhatják hitüket. A hangsúly itt az együttléten és a valahová tartozáson van. Ebbe valóban semmilyen demokratikus kormány vagy állam nem szólhat bele. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy milyen csoporthoz kíván tartozni hazánkban is!

Ugyanakkor van az egyháznak egy jogi szempontú értelmezése is, amely szerint az egyház egy társadalmi szervezet vagy intézmény, amely igényt tarthat különböző kedvezményekre és anyagi támogatásokra az államkasszából, azaz az adózók pénzéből. Ha erről az oldalról vizsgáljuk a problémát, az államnak nemhogy joga, de kötelessége is meghatározni - vagy ha jobban tetszik behatárolni - azt, hogy melyik szervezet élvezheti az "egyházsággal" járó kiváltságokat, illetve melyik nem. Nem azon az alapon, hogy "akinél a pénz, az diktál" (ráadásul pénz sem igazán van), hanem azért, mert az adófizetők pénzéről van szó - hívőkéről és ateistákéról egyaránt -, amelyért az ország demokratikusan megválasztott vezetői a felelősek. Nyugodtan nevezhetjük felelősségteljes döntésnek, hogy a parlament nem hagyja gomba módjára elszaporodni a sokszor nem egyértelmű szándékkal alapított, kétes hátterű egyházakat. Különösen fontos ez napjainkban, mikor is a relativizmus és pluralizmus égisze alatt minden gondolatra új intézményt húznak fel, melyek aztán tartják a markukat. Mostantól kevesebb marok lesz.

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ha az országgyűlés elismer egy közösséget jogi értelemben egyháznak, akkor annak egyes értékeit is igenli. Egy nemzet vagy társadalom mindig értékek mentén szerveződik és ettől egységes. Ha túl sok egymással ellentétes értéket legitimizálnánk, akár egyházak formájában, könnyen lehet, hogy ez a szükséges társadalmi kohézió meggyengüléséhez vezetne, a közösség pedig káoszba is fulladhatna. De lehet, hogy ezzel túl messzire mentem, nem szeretnék homályos jóslatokba bocsátkozni. A lényeg, hogy kell néhány kritérium, amelyek alapján ésszerű keretek közé lehet szorítani az "egyházdömpinget" és nem utolsó sorban kiszűrni a csalókat. Mindez nem fenyegeti senki szabadságát a hitben és nem fenyegeti semmilyen hívő közösség fennmaradását. Maximum azokat veszélyezteti, akik olyan pénzhez szeretnének hozzájutni, ami nem illeti meg őket.

Az újonnan elfogadott egyházügyi törvény, bármennyire is szeretnék egyesek az ellentétét elhitetni velünk, nem egyházellenes. Nem akar megszabadulni az egyházaktól, hiszen nyitva hagyja az ajtót a vallási közösségek előtt, hogy megszerezhessék ezt a rangot. Mindösszesen annyi változott, hogy nem adják ingyen: kitartással, teológiai és hitéleti megalapozottsággal, történelmi folytonossággal lehet kiérdemelni. Egyházi rangot kaphat olyan szervezet, amely vallási tevékenységet végez elsősorban, van hitvallása, tanítása, vannak képviselői, tevékenysége nem sért semmilyen törvényt és jogszabályt, sem mások jogait, szabadságát és legalább 20 éve szervezetként működik Magyarországon. Amely szervezet teljesíti ezeket az elvárásokat, az megkaphatja a hőn ámított jogi értelemben vett egyházi rangot. De talán ez is csak egy címke és a lényeg sokkal mélyebben van: a közösség erejében, akár egyház, akár nem.

Különösen fontos itt a Hit Gyülekezetének a kérdése, amely sokáig nyílt politikai elköteleződést mutatott, nem éppen a mai kormánypártok irányában. Időközben azonban a Hit Gyülekezete is komoly, nagy létszámú közösséggé érett, amelynek jelentős nemzetközi kapcsolatai vannak. Jellegét tekintve e gyülekezet neoprotestáns/evangéliumi egyház, amely jelentős társadalmi és nemzetközi támogatással bír és ennek megfelelően fontos feladatokat is teljesít. Ezért egyházi minősítése megalapozott.

Végül egy kérdés: az egyházakra vonatkozó törvénykezés sérti-e az állam semlegességének elvét? A jelenlegi szabályozás, mint Semjén Zsolt rámutatott, teljes mértékben elkülöníti az egyházi és az állami szerepköröket, ugyanakkor elismeri az egyházaknak a közösség szolgálatában végzett morális és szociális tevékenységét. A korábbi kormányzati ciklusban az állam képviselői sokszor ellenségesen tekintettek az egyházakra és jogsértő módon igyekeztek visszatartani a törvény szerint nekik járó anyagiakat. Ez a helyzet mára megszűnt. Ez azonban csak annyit jelent, hogy az állam, semlegessége mellett, jogalkotó és egyben jogkövető magatartást tanúsít az egyházak iránt. Az egyházakra, ismerjük el, szükségünk van mai életünkben - nemcsak mint a hitélet kereteire, hanem mint élő és ható társadalmi erőkre, amelyek képesek arra, hogy a közösség moralitását, jellemét, tanügyét megerősítsék.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.