„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Megadja Gábor | 2011. július 28.  | 09:00
Finnya, egy párhuzamos valóság
Orbán nem mondott semmi egyebet, mint azt, hogy a néhány évtizede kitalált modern jóléti állam modellje nem működik. Épp ezért ezt a receptet követni badarság volna, még ha Nyugatról érkezik is.
Far be it from us to despise "verbal" statements, "formal" guarantees and "institutional" elaborations of liberty; but with them, the problem ends for the Liberal, whereas it begins for the Conservative lover of freedom: hence the latter will also be inclined to emphasize them less, and generally, to take a different position on many of the standard problem surrounding the theme of liberty. Being interested in the basic reality rather than in an impeccably perfect and fully dressed-out fetish of liberty, he is apt to be misinterpreted to-day, by shallow "democratic" opponents, as a mere "Rightist" counterpart to the "Leftist" totalitarian, or a mere "rival" type of "Fascist" beside others. Kolnai Aurél

Először jártam Tusványoson, idén (fideszül: ebben az esztendőben). Töredelmesen bevallom, hogy nem a politikusok amúgy bizonyosan érdekfeszítő beszélgetéseiért, még csak nem is a "politikai kapcsolatépítés" (értsd: idegesítő fontoskodás) miatt mentem Tusnádfürdőre. Ellenben útközben két estét töltöttem Kolozsváron, láttam a parajdi sóbányát, jártam a Szent Anna-tónál, a házigazdáinkkal ittam pálinkát, ettem puliszkát, és igyekeztem minél többet elraktározni abból az Erdélyből, amit ott láttam. Finoman szólva is pöktem a sok okoskodásra, amikor úgyis annyit kapok belőle itthon nap mint nap.

De azért vannak kivételek. Elnök Urat mégiscsak meghallgattam. Igaz, közben kukoricát ettem, kávét ittam, cigiztem és társalogtam is. A figyelmem enyhén megoszlott. Így nem is tűnhetett föl, hogy a pódiumon beszélő miniszterelnök időközben megforgatja a világot - vagy legalábbis a hazai sajtó gyomrát. Amerre nézek, mindenhol azt olvasom, hogy Orbán már megint megveti a Nyugatot, sőt talán még meg is tapossa azt. Meg visszavinne minket Levédiába, meg "ilyet szól, bazmeg". És nem csak a főfirkászok, ugye, mert azoknak úgyis az a dolguk, hogy nyavalyogjanak, kiéljék cinizmusukat, meg az egójukat fényezzék. Épp ezért úgy döntöttem, csak megnézem még egyszer, ezúttal figyelmesen azt a beszédet. Hátha nem vettem észre, hogy a Főnök tényleg tatár-jelmezbe bújt, és már a szentistváni-nyugati magyar gondolat is liberális köcsögség.

A véleményem a Nyugat kontra Kelet témában ismert, és azt továbbra is fönntartom. Ösztönszerűen ódzkodom a keleti világtól, "Bizánctól", és - beismerem - némi "történeti eredetű russzofóbiát" is tartalmazok nyomokban (nagyobb nyomokban, mármint). Így nem fogadom kitörő örömmel a "keleti szelet", főleg, ha azt túl komolyan veszik, sem a ruszki nyomulást (történjen az Magyarországon gázzal, vagy Grúziában katonákkal), és a kínai kommunista rendszer sem tetszik. Ahogy egyik kommunista rendszer sem tetszik. A kínaiakkal való együttműködést pusztán gazdasági természetűnek, és eddig a pontig hasznosnak is tartom - ugyanúgy, ahogy Obamától Merkelig az egész "Nyugat" hasznosnak tartja (tőlem akár emberijogozni is lehet, attól nyugszik a firkász).

Hallgatom a szöveget, de sehol sem tudom kivenni belőle a "Nyugat megtaposását", megtagadását, elvetését, meggyalázását. És azt sem, hogy a Nyugat számunkra börtön volna. Azt igen, hogy a "régi világ" (a szöveg kontextusából fakadóan: a jóléti állam nyugati és keleti modellje) inkább "börtön" vagy "kényszerlakhely" volt, és ezért nem kár. Hm.

A jóléti állam válságáról legalább 30, inkább 40 éve értekeznek - Nyugaton. Liberálisok, konzervatívok egyaránt. A kritikusok szerint a jóléti állam, amely annak idején létrejött - Nyugaton -, fenntarthatatlan, finanszírozhatatlan, és ráadásul - egyesek szerint - morálisan káros. Kérdem én: a nyugati jóléti államok e nyugati kritikusai mind Nyugat-ellenesek volnának? Vagy pusztán egy aktuálisan létező jelenséget bírálnak, egy kísérletet, ami megbukott?

Amit firkászaink beleolvasnak Orbán szövegébe, az pont nincs benne: a Nyugat eszméjének vagy hagyományainak, civilizációjának elvetése. Orbán egy II. világháború utáni projektet kritizált, ami szerinte - és sokak szerint - megbukott. Ez csak akkor volna egyenlő a "Nyugat fikájával", ha a Nyugat is csak fél évszázada létezne. Ám érdekes módon épp a korábbi Nyugatra hivatkozva szokás jobb helyeken védelmezni a Nyugatot.

Most akkor a Nyugat minden éppen aktuálisan létező viszonya, minden egyes politikusának a döntése automatikusan védendő, és "nyugati", szemben az azokat érő kritikákkal, melyek nem azok? Ha egy ország politikai vezetése korábban a korlátlan bevándorlás mellett döntött, akkor a vezetés nyugati és az azt bírálók nem azok? Ha később inkább megnyomják a "mégse" gombot, az a nyugati? Vagy lehet, hogy a Nyugat nem foglalható bele éppen aktuális intézkedésekbe, és a szellemisége alatt valami mást értünk? Mivé válik a "nyugati civilizáció", ha minden éppen vezető elit aktuális döntését annak nyilvánítjuk, és az azzal ellentétes véleményt "nem-nyugatinak"? Csak nem buta dogmává? Orbán nem mondott semmi egyebet, mint azt, hogy a néhány évtizede kitalált modern jóléti állam modellje nem működik. Épp ezért ezt a receptet követni badarság volna, még ha Nyugatról érkezik is. A modern, néhány évtizedes jóléti állam azonban nem egyenlő és nem egyidős az "európai" eszmével, szellemiséggel.

Finnyaországban a hermeneutikai eljárás persze nem általános, hiszen Finnyaországban a firkászok finnyáskodnak. Ott annak örülnének, ha Orbán elmondaná minden héten, hogy "mádörn, vesztern politiksz" meg "rúlofló", meg "csekszendbelönsziz". Politikailag nem lenne kifizetődő, de e varázslatos országban nyugalom honolna. Vagy nem. Arrafelé ugyanis párhuzamos valóság létezik, jelszavak, szlogenek, és apró idézetek döntő jelentőségűek a valóságos viszonyok és azok értelmezése helyett, és mindig azt hallják, amit hallani akarnak (lásd pl. "az EU-n kívül is van élet" sztoriját). Ezek nélkül nincs valódi európaiság, anélkül pedig nincs kék ég Finnyaországban.

(A cikk akinek inge alapon működik.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
stockholm | 2011. augusztus 3.  | 16:22
# 1

Szerintem elég egyértelmű, hogy itt nem tartalmi kérdésről van szó, hanem arról, hogy lehessen gyalázni azt a embert, aki igencsak kellemetlen a háborgók (idáig zavartalanul bitorolt pozíciói) számára.

 

Ami a valódi kérdést (Kelet/Nyugat) illeti: észre kellene már venni, hogy nem statikus, hanem dinamikus a kép.

Nincsen egy állandóan 'csúcsszuper' Nyugat és egy gusztustalanul 'bizánci' Kelet.

Jelenleg a Nyugat gazdaságilag meglehetősen ingatag lábakon áll, szellemi/lelki tekintetben eléggé üressé vált. Igencsak eljött az ideje tehát, hogy leszálljon a magas lóról és egyenrangú félként tekintsen a Kelet emberére. Legalább kényszerből tegye meg, amit már rég magától meg kellett volna tennie.

 

Nekünk, magyaroknak pedig különösen érzékeny kérdésnek kell lennie a Kelet/Nyugat témának (egyensúly!), hiszen kultúránk formálódása során mindkettőből merített.

 

 

 

Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.