„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
 | 2011. augusztus 31.  | 11:32
"Azt sajnálom, hogy a hadművelet nem sikerült..."
De Gaulle elnök nem a szerethető politikusok archetípusa. De azért negyven évvel a halála után még mindig azon keseregni, hogy nem sikerült megölni, minimum bornírtság.
Hosszú cikket lehetne írni arról, miért nem volt, illetve arról is, miért volt nagyon is szerethető politikus Charles De Gaulle, Franciaország 1958 és 1969 közötti köztársasági elnöke. Hogy az elsőre mondjunk egy példát: Maurice Papon párizsi rendőrfőnök kitüntetése azt követően, hogy 1961-ben egy Algéria függetlenségéért rendezett - igaz, nem engedélyezett - tüntetést brutálisan szétvert. (Az arányokról: eredetileg 4 hallottról volt szó, ma a becslések szerint 200 körüli tüntetőt lőttek a Szajnába.) Hogy az utóbbira is: ma is az a Franciaország működik, amit ő közjogi, politikai és intézményi értelemben megteremtett. És mellesleg minden hónapban kifizette az Élysée-palotából magáncélból kezdeményezett hívásainak számláját...

De Gaulle minimum megosztó figura. Elévülhetetlen érdemei közé sorolható, hogy képes volt lezárni a francia állam szó szerinti egységét fenyegető algériai függetlenségi háborút úgy, hogy elengedte az egykori gyarmatot. Algéria szimbolikája a franciáknak akkor maga volt Az Állam Integráns Része - nem beszélve az ott élő franciák százezréről... 1962-ben De Gaulle mégis képes volt erről lemondani, amiért ugyanezen év augusztusában egy obskúrus, O.A.S. nevű titkos hadsereg, amely az Algéria elszakadása ellen harcoló egykori katonákból és zavaros alakokból verődött össze, merényletet hajtott végre ellene. A sikertelen gyilkosság relevanciája: három magyar is részt vett benne, közülük Marton Lajos könyvet is írt minderről, és a mai napig büszke tettére. (Marton életműve szintén külön bejegyzést érdemelne, saját honlapján sokat lehet róla olvasni, többek között Toroczkai László tollából.)

A fentiek és sok más miatt is, lehet kedvelni és elutasítani is De Gaulle elnököt. Könyvet is lehet írni mindkét álláspontról. Van viszont az emberi jóízlésnek egy határa, amit nem szerencsés átlépni. Ide tartozik az, ha négy évtizeddel De Gaulle halála után azzal haknizik valaki, hogy máig büszke tettére, és leginkább azt sajnálja, hogy elvétette a célpontot azon az augusztusi estén. Van, ami ennél is rosszabb: ennek politikai használt remélve, lakossági fórumot tartani. Ez már annyira groteszk, hogy a szervezőkön nem is lehet meglepődni, de azért mégis...

Bár kicsit későn szólunk, ha van szarvasi olvasónk, aki ott volt, bátran küldjön beszámolót, mégis mi hangzott el, és a szervezők milyen szavazói réteg megszólítására törekedtek. Tehát: Szarvason augusztus 29-én este 6-kor Marton Lajos (vitéz) arról nosztalgiázik az új erő pártja szervezésében, hogy hogyan is véthette el De Gaulle-t 1962 augusztusában. Az este stílszerű címe, ami megegyezik a vitéz memoárjáéval is: "Meg kell ölni De Gaulle-t".

Szerintünk inkább megérteni kéne. (És ha már Marton Lajos vitéz részesült az elnöki amnesztiában 1968-ban, nem ilyen könyvvel kellene turnézni, hóna alatt a francia állampolgársággal. Apropó: ez az apró tényező nem zavaró a szervezőknek?)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.