„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Békés Márton | 2011. december 9.  | 09:00
Ilonka néninek nincsenek emberi jogai
A hivatásos jogvédők, a közismert rettegők és a civil aktivisták nem nagyon háborognak, pedig most tényleg lenne miért. Tamás Ilonát megfosztották állampolgári jogaitól.
"Még nem láttam olyat, aki az emberiséghez tartozna. Csak franciákkal, oroszokkal, perzsákkal találkoztam." Joseph de Maistre

Az Amnesty International nem ad nyilatkozatokat. Az Európai Unió nem tart a kérdéssel foglalkozó nyílt napot. Neves értelmiségiek nem írnak alá tiltakozásokat. Az ÉS-ben, a 168 Órában, a Mozgó Valagban nem méltatlankodnak. Nem utazik Rimaszombatra egy csoport civil aktivista sem. Emberjogi kérdésekben nem szólalnak meg elismert emberjogászok. Humanista szervezetek tiltakozó szava nem hallatszik.

Tamás Ilonát, a mindig a Felvidéken/Szlovákiában élő száz éves magyar ajkú nyugdíjas tanárnőt megfosztották állampolgári jogaitól, mert kérvényezte kettős, magyar állampolgárságát. A szlovák állampolgársági ellentörvényt foganatosító rendőrség felszólította az idős asszonyt, hogy adja le papírjait. Az Európában egyedülálló megalázó eljárás miatt Tamás Ilona Magyarországon élő lányához költözött.

Az Amnesty International emberi jogokra mindig olyan kényes képviselői most csendben vannak. Pedig lenne miért kampányolni. Itt helyeben, nem a messzi dárfúriak vagy a börtönbe zárt iszlamisták védelmében. Tamás Ilonának bizonyára nincsenek elidegeníthetetlen, globális emberi jogai. Neki csak speciális állampolgári jogai vannak. Pontosabban csak voltak. De az nyilván nem olyan érdekes. Amint annak idején Gyöngyöspatára, most nem utazik át a határ túloldalára Karsay Dorottya. Pedig itt világos tények ütköznek világos tényekkel. Pontosan lehet tudni, hogy mi történt, és ki a sértett. Aki nemrég egyébként úgy énekelt - a maga rohadtul irritálóan affektáló, nyafkaliberális hangján -, hogy "nem tetszik, hogy mindenki fél". Most, amikor egy idős asszony valóban fél, most persze kussol. Az Európai Unió bizonyos képviselői, mint annak idején a médiatörvény miatt, nem izgatják magukat, pedig egy hús-vér ember szenvedett el nagyon is érezhető jogsérelmet. Nem is kicsit.

Mindig úgy van az, hogy ha valaki az absztrakt és univerzális emberiség védelmében lép fel, akkor mindig szarik rá, hogy késelés folyik a szomszédban. Azok, akik az egyetemes emberi jogok valójában semmit nem jelentő, mert reálisan nem definiálható világában bolyonganak, nem veszik észre, hogy konkrét Ilonka néniket fosztanak meg valódi jogaiktól.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
butapesti | 2011. december 9.  | 10:28
# 1
Ez a kérdés azért is érdekes, mert Ilonka néni 1912-ben született Magyarországon magyar állampolgárként. Vagyis születetten magyar, attól fosztották meg jogellenesen és erőszakolták rá a csehszlovák, most meg a szlovák állampolgárságát. Jelenleg az aminek született, vagyis magyar állampolgár és a ráerőszakolt állampolgárságától fosztották meg. Nos a kérdésben inkább az anyagi jellegű motivumok a fontosak. Mert Ilonka néni nem bánja a ráerőszakolt szlovákságot, ha a többi  -egyébként az Unió által biztosított-  jogai nem csorbulnak. Pontosabban. ha a nyugdíját folyósítják, az orvosi kezelést, stb. a régi feltételekkel megkapja és magyarként háborítatlanul és pont úgy élhet, mint korábban.
Bakonyi Péter | 2011. december 9.  | 13:43
# 3

Engem is felháborít, hogy ezek a képmutató álemberijogi álaktivisták ilyenkor némaságba burkolóznak. Ugyanakkor az is elgondolkodtat, hogy miért is nincsenek olyan emberijogi intézmények, amelyek pont az ilyen (tehát valódi) ügyekkel foglalkoznak. Miért nem sikerült még ennyi évvel a rendszerváltás után sem egy olyan, aktivistákból is álló hálózatot, hátéérintézményi rendszert kialakítani, ami (többek között) a határon túli magyarok érdekeit védi? Én sem vetem senkire azt a bizonyos első követ... Éppen ezért inkább nem annyira kritikának szánom soraimat, mint inkább egyszerű kérdésnek: joggal várhatjuk-e el a "nemtetszikarendszerlánytól" hogy ilyenkor az utcára vonuljon? Vagy tenni kéne inkább valamit azért, hogy létrejöjjön (legalább) egy valódi emberi jogi, jogvédő szervezet?!

lastres | 2011. december 10.  | 02:36
# 4
Tudod békés márton, kevés gerinctelenebb manipuláció van, mint amit te csinálsz. Ha valaki nem nyilvánult meg egy ügyben, az nyilván érzéketlen, ál-jogvédő, stb. Megkérdeztél egyetlen TASZ-ost, Amnesty-st, mit gondol erről? Nyilván nem, csak örülsz, hogy epét hányhatsz. Mert ha megkérdezted volna őket, akkor elmondták volna, hogy 100%-ban elítélik ezt a jogfosztást. (Mint ahogy pl. az LMP elítélte: http://lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/30305/elfogadhatatlan-hogy-szlovakia-megfelemlitse-allampolgarait/) Hogy tudsz tükörbe nézni? Vagy nincs is tükröd, csak egy maxi Szíjjártó kép a falon, az lehet a baj.
kérdés | 2011. december 10.  | 12:54
# 6

Sokat gondolkodtam azon, leírjam-e?

 

Ilonka néni Törvénye:

magyar földön született, magyar polgárként.

Meghal magyar földön, magyar polgárként.

A két esemény között csupán egy véres viharokkal teli, bő évszázad múlik.

Telis tele mindenféle törvényhozással, s -szegéssel.

A világ pedig ezalatt semmit nem változik.

Máig marakodnak kalandorok, katonák, politikusok, üzletemberek, 'elemzik' a szakértők, a történészek.

 

polom13 | 2011. december 10.  | 13:58
# 8
A megoldás végtelenül egyszerű:be kell jelenteni,hogy Ilonka néni egy transzszexuális,illlegális bevándorló és máris tüntetne az összes jogvédő.
kesztió | 2011. december 12.  | 09:16
# 9

Nem akarok szentségtörő lenni, de miért csodálkozik mindenki annyira azon, hogy a szlovákok követték az idevágó hatályos törvény előírásait? (Függetlenül attól, hogy a törvény úgy, ahogy van, szemétség – ráadásul alkotmányellenes.)

A magyar hatóságok kicsit sem érzik felelősnek magukat, hogy Ilonka nénit felelőtlenül beengedték (belerángatták?) a buliba, ráadásul biztonsági öv nélkül? Ennyire ne lett volna tiszta, hogy a szlovákok igenis lépni fognak? Ugyan már.

Kis házi olvasmány a Szabadtéren (a sztori „játékelméleti” megközelítésével):

http://szabadter.wordpress.com/2011/12/11/ilonka-neni-esete-a-gyava-nyullal/

stockholm | 2011. december 16.  | 08:40
# 10

Ideje lenne felnőniük az ún. szlovákoknak: az ilyen gusztustalan, primitív hozzáállásukkal csak azt bizonyítják, hogy az összes szláv ország közül ők a legsilányabbak; ehelyett valódi, pozitív nemzeti identitást kellene teremteniük (ha tudnak), ami bizony mindezidáig teljesen hiányzik, és ezért joggal tekinthetők csupán felvidéki cseheknek.

 

 

 

Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.