„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
VSZ: Mizsei Eszter | 2012. március 8.  | 09:00
A klerikális reakció leleplezése?
Vajon szabad, és helyes-e az államnak beleavatkozni a társadalmi átalakulás folyamatába?
Nagy port vert fel a Magyar Családtudományi Társaság megalakulásának híre. Ellenzéki politikusok az emberek magánéletébe való kéretlen beavatkozással vádolták a kormányt, a szalagcímek intoleranciáról, kirekesztésről szóltak, még napokkal a kínos magyarázkodás és az elhatárolódó nyilatkozatok után is. Nem ez volt az első kísérlet a a keresztény erkölcsiség állami szintre emelésének »leleplezésére«.

Orbán Viktor nyilatkozataiban évek óta visszatérő motívum az »egyesült Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz« schumani eszméje. A kormánypártok választási programjaikban a hagyományos családmodell mellett foglaltak állást. Ezek után nem meglepő, hogy a kétharmados parlamenti többség adta lehetőségekkel élve az új alaptörvényben rögzítették a házasság fogalmát és a magzati élet védelmét, az oktatási tárca pedig fakultatív hitoktatás után erkölcstanórák bevezetésére készül. Baloldali megmondóemberek egyenesen miniszterelnöki irányítással zajló klerikális reakcióról cikkeznek. Meggyőződésem, hogy nem erről van szó.

A magyar jobboldal hagyományosan a népesedéspolitikát állítja társadalompolitikája középpontjába. Ennek létjogosultságát legújabban demográfiai és orvostudományi kutatási eredményekkel igazolják, amelyeket egyházi körök is szívesen használnak fel erkölcsi alapállásuk védelmében. Nem vitás, hogy a házasság a társadalom számára leghasznosabb párkapcsolati forma, mert a házaspárok több gyermeket és nagyobb társadalmi felelősséget vállalnak, mint a »papír nélkül« együtt élők. A jól működő családokban élők egészségesebbek és hosszabb életűek, mint az egyedül, a tartós párkapcsolat nélkül, vagy a gyermektelenül élők. Azonban a házasság - bár a magyarok szerint még mindig ez a legideálisabbnak tartott párkapcsolati forma - és a klasszikus családmodell sokat veszített megbecsültségéből az egész nyugati világban, a házasságkötés előtt megkezdett nemi élet és a születésszabályozás pedig régóta általánossá vált.

De vajon szabad, és helyes-e az államnak beleavatkozni a társadalmi átalakulás folyamatába?

Erre a kérdésre egy következetes konzervatív és liberális is nyilvánvalóan nemmel válaszolna. A magyarországi (érték)konzervatívok és kereszténydemokraták zöme azonban az állami szerepvállalás mellett érvel a közjóra hivatkozva, melynek nézeteik szerint egyik tartópillére a nemzet gyarapodása. Ezt nem a közelmúltban találták ki, már réges-régen meggyőződésükké vált.

Magyarországon a XIX. század végén kezdődött meg a népesség termékenységi arányszámának csak rövid időszakokra visszafordítható csökkenése, amelyet a családtámogatási formák körének azóta szinte folyamatos bővülése sem tudott megállítani. A népesedéspolitika Trianon után nemzeti sorskérdéssé vált. Ennek szellemében jelentek meg az első társadalom- és modernségkritikai tanulmányok a 1920-as években, majd a következő évtizedben a népi írók falukutatásai szélesebb körben is ismertté tették a népességfogyás problémáját. A magyarországi népesedéspolitikára annak ellenére sütik rá a nacionalista és rasszista bélyeget, hogy a népi baloldal képviselői is sürgős intézkedéseket javasoltak a népességfogyás orvoslására.

1963-ban az úgynevezett Ratkó-korszakot követő születésszám-csökkenés indokot adott a népi-urbánus vita újrakezdésére. A demográfiai helyzet miatti aggodalom és a bevezetett intézkedések sikertelensége miatt indult polémia újra és újra fellángolt, majd a kezdetben még a szocialista értékrend védelmében újrafogalmazott népi gondolat a nyolcvanas évekre nyílt hatalom- és rendszerkritikává érett. Az urbánus értékrendet védő íróknak, újságíróknak, társadalomkutatóknak azonban sohasem sikerült egységes álláspontot kialakítaniuk a kérdésben. A baloldal népies szárnyának folyamatos háttérbe szorulása miatt a népesedéspolitika az ellenzéki, az évtized végére pedig a formálódó jobboldali konzervatív tábor egyik kiemelt témájává vált. A rendszerváltozás idején meg- és újjáalakuló konzervatív és kereszténydemokrata pártok egyaránt zászlajukra tűzték a népesedési probléma ügyét. A nemzeti tematikától ekkora már jellemzően idegenkedő baloldali és liberális erők viszont továbbra sem fordítottak különösebb figyelmet a kérdésre, jellemzően inkább megmosolyogták, vagy kigúnyolták a magyarság fogyásáért aggódó idős hölgyeket, urakat. Igen, az a Fidesz is, amely néhány évre rá a családokat állította kormányzása középpontjába.

A kereszténydemokraták - mint látjuk - hűek önmagukhoz. Sokan közülük ugyanilyen következetességgel valláserkölcsi alapon ítélnek meg jónéhány kérdést, amit mások liberálisabb szemlélettel magánügynek tartanak. Számukra nem az. Keresztény politikusokon és közéleti szereplőkön tehát nem a világnézeti semlegességet kellene számon kérni, hanem azt, hogy ezekkel a sokak nemtetszését kiváltó intézkedésekkel közelebb kerültek-e a kívánt célhoz? Egyelőre úgy tűnik, hogy nem. A magyarok hiába házasság- és gyermekpártiak, a családbarát intézkedések ebből a szempontból nem bizonyultak eredményesnek.

A parlamenti ciklus félidejéhez érkeztünk. A kormánynak lassan döntenie kell, hogy az eddigi politikát folytatva újra és újra konfliktust vállal ezekben az ügyekben az emberek többségével, vagy a realitásokkal számolva változtat társadalompolitikai eszköztárán?
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
albion | 2012. március 8.  | 10:03
# 1

Feltételezem, hogy a szerző a többi JK2 taggal nagyjából egykorú. Ezért lep meg egyrészt az a szóhasználat, ami a rákosi időkben volt divatos. Klerikális reakció. Mindig is azt gondoltam, hogy annak aki elutasítja a kommunista múltat és gondolkodást ezt már a kifejezésmódjával is jeleznie kell, azaz semmi esetre sem használhat olyan szófordulatokat, amik egy súlyosan diktatórikus rendszerrel hozhatók kapcsolatba.

 

Másodszor az a megalkuvó szemlélet lep meg, hogy a kormány most már igazán észre térhetne, hogy vállal-e újabb konfliktusokat a következő választás megnyerése érdekében. Ez megint tiszta marxizmus. Nincs más, mint a politika, a politikai hatalom megtartása, ennek érdekében és ezért mindent ennek rendelünk alá, ergó elvek és ideálok nélkül vezetünk egy országot. Ha a kormány erre hallgatna, nem is jutnánk előre, jó pléda erre a szocialista kormányzás 8 éve. Gyakorlatilag semmit sem fejlődött az ország sem anyagiakban, sem erkölcsiekben.

 

A tartalmilag azt jegyezném meg, hogy semmi szokatlan sincs abban, hogy az állam beleszól az emberek életébe. Már a római jog is szabályozta ki kivel köthet házasságot és egyesek ebből a formából ki voltak zárva. Egy normális (demokratikus) állam a közösségért van, nem a saját állampolgárai ellen van. Ez a magyar felfogás ez is a kommunizmus maradványa.

Én nem becsülném le a magyar társadalmat abból a szempontból, hogy merre megy a jövőben. Eddig is fennmaradtunk, a jövőben is fennmarad a nemzet. Nálunk sokkal rosszabb statisztikákkal rendelkezik Ausztria vagy Németország, mégsem gondolják hogy itt a nemzethalál. Megjegyzem, az első világháború után azért csökkent olyan drámaian a születések száma, mert a behívott férfiak több évig nem voltak otthon és így nem volt lehetőség arra, hogy gyerekek szülessenek. Ezt a gyakorlatot a II. Világháborúban meg is változtatták.

 

crash24 | 2012. március 13.  | 22:52
# 2
A mai bellebirális újságírók tökéletesen viszik tovább azokat az antiklerikális hagyományokat, melyeket elődeik fektettek le az előző rendszerben. Tulajdonképpen csak az indíttatás változott. A polgári, nemzeti, keresztény kultúrkör megsemmisítése az előző rendszerben azért volt elengedhetetlen, mert ezen eszmék tökéletesen rávilágítottak az akkori rendszer romlottságára. Az akkori baloldal a hazaárulás skizoid öngyűlöletében találta meg a krédóját. A jelenkori baloldal pedig azért nem bírja elviselni a nemzeti és keresztény értékeket, mert ezen értékek megakadályozzák a tökéletes fogyasztói magatartás elterjedését. Minél inkább elfordulunk nemzeti hagyományainktól, annál inkább nemzetközibbé válunk és ez jó. Minél inkább elfordulunk a keresztény értékektől, annál inkább közelebb kerülünk a materializushoz és ez jó. Minél inkább elfordulunk a családtól és a hagyományos konzervatív értékektől, annál inkább közelebb kerülünk a liberális életszemlélethez és ez jó. Legalább is azoknak akik most rettegnek a klerikális reakciótól. Láthatjuk tehát, hogy a nemzeti identitás, keresztény hit és a konzervatív értékrendszer mind gátat szab a tökéletes fogyasztói embertípus megszületésének. A tökéletes fogyasztónak nincs hazája, mert nemzetközi. A tökéletes fogyasztónak hite, mert csak az anyagban hisz. Ismerős? Tulajdonképpen a lényeget tekintve semmi sem változott. Persze hogy félnek a klerikális reakciótól, hiszen hosszú évtizedek tudatos nemzetpusztításának vethet véget. Lesz ilyen reakció, amint működésbe lépnek a nemzet életbenmaradási reflexei.  
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.