„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Békés Márton | 2012. március 28.  | 19:20
Nagyon ciki már
A Schmitt-ügy és az ügynökkérdésben tanúsított viselkedés igen rossz fényt vet a posztkommunizmus lezárásával és új erkölcsi minőség igényével fellépő jobboldalra. A Heti Választ közben elvesztettük.
A Jobbklikk részéről már január 13-án megírtuk, hogy mivel Schmitt Pálra az erős gyanú árnyéka vetült, ezért haladéktalanul le kell mondania, mivel a köztársasági elnök intézményének tekintélyét veszélyezteti, ha marad. Főként, ha nem tisztázza magát. Schmitt Pál azóta sem tisztázta magát, Szijjártó Péter "bulvárkacsának" minősítette a plágium nagyon igaznak látszó vádját, de a napokban napvilágra került bizottsági vizsgálat eredménye bizony azt mutatja, hogy a doktori disszertáció nagy része másolat. (Az már más kérdés, hogy a bizottság ezért nem a másolást elkövető személyét, hanem az őt nem figyelmeztetőket tette felelőssé, amely kifejezetten hamis és cinikus magyarázat.)

A Schmitt-ügy a kommunista-posztkommunista állapotok közötti átmenet, vagyis a demokrácia szürke zónájának tipikus esete, úgy is mondhatnánk, hogy a plágiummal való PhD-címhez jutás a "tudás spontán privatizációjának" tekinthető. Hogy is szól a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata? Úgy, hogy az "az átmenet két zavaros évtizede" után, az általa kiváltott "mély lelki, politikai és gazdasági válság" miatt következett el a 2010-es választás hatalmas sikere, amely a szavazófülkékben bekövetkező forradalomként a megújulás reményével hatott. A '90-es évek elején - a doktori cím és eljárás rendezésének 1993-as megvalósulásáig - bizony sokszor előfordult, hogy nem konkrét tudományos teljesítményért, hanem hivatalból kapott valaki akadémiai/tudományos címet. Nincs okunk abban kételkedni, hogy a másolással, vagyis plágiummal készült, a mai tudományos minősítési eljárásoknak közel sem megfelelő módon kapott kisdoktori cím a posztkommunizmus egyik megnyilatkozási formája, amelyet éppen úgy egyszer és mindenkorra magunk mögött kell hagyni végre, mint a posztkommunista gazdasági és politikai elitet, vagy az elmúlt évtizedek balliberális véleménydiktatúráját.

Egy köztársasági elnök erkölcsi felfogásom szerint nem viselheti többé ezt a tisztséget (és nem rombolhatja az intézmény tekintélyét), ha kiderül, hogy húsz évvel ezelőtt plágiummal szerezte doktoriját. Egy államtitkár vagy egy bolti eladó megteheti ezt, de a nemzetet képviselő államfő nem. Ez ugyanis etikai és nem jogi kérdés!

A Fidesz 2010-es földindulása a korábbi nyolc éves baloldali-liberális rezsim hitelvesztése, gazdasági sikertelensége, politikai legitimációvesztése és elsősorban erkölcsi válsága miatt következett be. Igény volt a politikai hitelességre. A jobboldal győzött, de a baloldal volt az, amely morális értelemben rommá verte önmagát saját kormányzásával. A Fidesz egy erkölcsi felháborodás miatt kapott kétharmadra váltható parlamenti felhatalmazást, amelynek segítségével végre rendezhetőek volnának az olyan, tipikusan posztkommunista problémák, mint a hiteltelen politikai elit lecserélése és az egykori állampárt szolgálatában álló ügynökhálózat tagjainak és működtetőinek nyilvánosságra hozatala. Schmitt Pál helyett már januárban - amikor amúgy is az IMF-megállapodás és az EU-s viták voltak a vezető hírek - lehetett volna egy nála alkalmasabb köztársasági elnököt találni és választani, az LMP ügynöktörvénye pedig módosító indítványokkal kiegészítve biztosan elfogadható volna egy olyan, magát deklaráltan antikommunistának tartó párt számára, amely fő legitimációját éppen ebből meríti. Az egyébként hiányos ügynöklisták nyilvánosságra hozatala nyilván nem lesz fájdalommenetes, de a posztkommunizmus lezárásának ez a része nem mehet fájdalommentesen. A fontos az, hogy megtegyük. Ez is etikai kérdés.

A Schmitt-ügyre, mint 19-re, újabb lapot húzott a Heti Válasz, pontosabban Borókai Gábor, aki már a botrány kipattanásakor megírta egyébként, hogy ebben a kérdésben "nem bloggereknek" kell dönteniük. (Nem is döntenek, csak véleményt nyilvánítanak, ahogyan Borókai is.) Stumpf András Schmitt-ügyet egyéni hangnemben értékelő cikkét a lap on-line kiadásáról személyesen törölte az újság főszerkesztője, aki ezt a magyarázatot fűzte a dologhoz: "Stumpf András tegnapi publicisztikáját visszavontam, amint megtudtam, hogy szerkesztői láttamozás nélkül került ki a Heti Válasz online oldalára. Nálunk nem szokás, hogy fontos ügyekben a szerző - legyen az akár a főszerkesztő is - ne konzultálna kollégáival, lévén a Heti Válasz műhely. Most mégis így történt. Az első benyomást persze nem lehet másodjára megszerezni, főként nem az újságírásban. Most mégis erre teszek kísérletet." Mit lehet erre mondani? Stumpf András nem egyeztette a szövegét a köztudottan "műhelyként" (???) működő lap felettes énjével, így hát nyilván törölni kell a cikkét, bármennyire is ciki ez. Márpedig nagyon az. Ez ugyanis szintén etikai kérdés.

Van még tovább, illetve lejjebb is. Múlt héten a Heti Válasz címlapját - a megérdemelten Kossuth-díjas - Ákos képe díszítette (ez átlag félévente egyszer amúgy is előfordul), azzal a felirattal, hogy "KONZERVATÍV IKON". Ákos közismert számának címfeliratban való megidézése és az énekes felfogására jellemző konzervatív szó társítása nyilván magyarázható, de azért talán mégsem kellene ennyire előre szaladni. Konzervatív ikonnak maximum Ronald Reagant szokás tartani, őt is csak halála után. Az eheti Heti Válasz címlapját a szintén - megérdemeltem - Kossuth-díjas Miklósa Erika mosolygós arca díszíti, a felirat azonban újra elgondolkodtató: "TERMÉSZETES ORBÁNIZMUS". Sokat gondolkodtam, hogy mit is jelenthet ez. Nem jöttem rá. Remélem előzetes egyeztetés után valaki megírja majd. Etikai kérdés lenne.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
savanyukut | 2012. március 28.  | 22:27
# 1

Az igazán ciki a teljes politikai felkészületlenség, másképp alkalmatlanság, amely ismét eluralta a Fideszt. Tulassaytól kaptak egy hónap vagy még több időt arra, hogy készüljenek föl és kidolgozzák ki, hogyan váltják le Schmittet. De nem készültek semmivel. Mit képzeltek? A professzorok legalizálják a legalizálhatatlan? Nekik másnap majd be kell menniük, szembe kell nézniük a hallgatókkal és vizsgáztatniuk kell!

kérdés | 2012. március 28.  | 23:55
# 2
Rossz fényt vet-e....SP? az én műszaki szakdógáim nem-e lehetne-e bölcs észekkel újra vizsgáltatni? :-) Hátha mégsem felelnék meg. Előljáróban mondok, szívesen le is vizsgázom, mégegyszer. :-) Mert csakolyan volt az én szakmám is, mint a sportdiplomásoké.....a gyakorlatban, a teljesítményben lehetett lemérni a valós eredményeket. Az meg ugye, az idő múltával,a  hajrákkal egyre kerekedett. Közbevetőleg mondok: most alá-, vagy mellé, vagy fölé van rendelve a kormánynak a KE Hivatal? Mellesleg ma rokonságom népesebb tagjánál érdeklődtem, diploma nélküliek, abszolút hidegen hagyja őket ez a hisztéria, amit a netkommandósok keltenek. Kérdem: van-e joga a KE-nek saját harcmodorában megküzdeni? A többieknek mi olyan sürgős? Csakhogy ne maradjak le. Zárszónak mondok: szerintem joga van akkor és úgy lemondani, ahogy jónak látja.
kérdés | 2012. március 29.  | 00:01
# 3

HV

 

Miért ne barkácsolhatnának a  műhelyben azt, amit jónak látnak?

 

Én úgy veszem észre, Békés Mártonra is átragadt valami hisztériaféle.

Az emberek zöme nem úgy gondolkodik, mint egy eltés.

 

Ui.: Az a  földmoratórium mikor jár le?

Ha el lehetne intézni, hogy egész kivételesen ez utóbbira kapjak választ....megköszönném.

butapesti | 2012. március 29.  | 00:46
# 4

\"Egy köztársasági elnök erkölcsi felfogásom szerint nem viselheti többé ezt a tisztséget (és nem rombolhatja az intézmény tekintélyét), ha kiderül, hogy húsz évvel ezelőtt plágiummal szerezte doktoriját. Egy államtitkár vagy egy bolti eladó megteheti ezt, de a nemzetet képviselő államfő nem. Ez ugyanis etikai és nem jogi kérdés!\"

----------------------------------------------------------------------------------

Bocs. Akkoriban egy kisdoktori így volt megszerezhető. Nem volt túl nehéz, sokszor csak azt nézték meg, hogy ki adta be és hány oldalas. Illő volt még \"vörös farok\" is hozzá. Az előszóban ki kellett domborítani, hogy a téma a szocializmus épitésében mennyire fontos és az élenjáró szovjet tudomány milyen komoly eredményeket tud felmutatni. Az előszót rendszerint végigolvasták..

A nagydoktorit máskép védték. Nos egy ilyen \"védésen\" én is jelen voltam az Akadémia Nagytermében, ahol maga Aczél et. személyesen megjelent és ezzel máris eldőlt, hogy az illetőből bizony a \"tudományok doktora\" lesz.Az opponensek feltettek két vérszegény kérdést, az eredményt rögtön kihírdették.

Akkoriban így mentek a dolgok.

kérdés | 2012. március 29.  | 12:05
# 10

Lenne egy kérésem.

 

Az egy főre jutó diplomások, doktorok számának alakulására lennék kíváncsi, de nagyon, \'45 után.

 

Különösen annak függvényében izgalmas lenne egy grafikon, hogy tudjuk, az értelmiségi, polgári réteg folyamatosan, időnként tömegesen az országból távozott.

 

Az a sejtésem, hogy nemcsak a saját ingatlan aránya kiugróan magas az eu-s átlaghoz mérten még, hanem a diplomásoké is.

 

 

crash24 | 2012. március 29.  | 12:43
# 12
Ami igazán álságos, az nem az ami 20 éve történt, hanem ami most történik. Az elnöki pozíció, a három közjogi méltóság közül kétség kívül a legmagasabb tisztség. Tény és való, hogy a mindenkori köztársasági elnöknek erkölcsileg és morálisan is fedhetetlennek kell lennie. A bizottság állásfoglalása egyértelműen kimondta, hogy a dolgozat megfelelt az 1992-es formai követelményeknek. Schmitt Pált nem a kisdoktoria miatt lett köztársasági elnök, hanem mert a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként, konzervatív politikusként, olimpiai bajnokként sokat tett ezért a nemzetért. Méltatlannak tartom a sajtó támadásait. Mielőtt erkölcsi alapon keresztre feszítjük a köztársasági elnököt (tudni illik ez most a legnagyobb probléma ebben az országban) nem ártana mérlegelni, hogy Schmitt Pál esetleges lemondásának milyen politikai következményei lennének. Tekintettel a Magyarországra nehezedő példátlan külföldi nyomsára. 
Lukácsi Katalin | 2012. március 29.  | 13:18
# 14

A cikk vége nagyon övön aluli.

Miben érzitek különbözőnek magatokat, hogy látszatra hivatkozva beszéltek becstelenségről, tisztességtelenségről és méltatlanságról, azoktól, akik látszatra hivatkozva beszélnek európaiatlanságról és diktatúráról?

Hogy egy főszerkesztő valamivel nem ért egyet, az nem a sajtó szabadság korlátozása. Ha a Heti válasz hű akar maradni elveihez és elköteleződéséhez, ez szabad joga. Neki is és másnak is, nekem is. Az a megkérdőjelezhető, ha ezért bárki nekünk esik. És visszamenve elvon tőlünk minden érdemet.

Az ügynöktörvény kérdése pedig nincs lezárva. Ha jól tudom, a Fidesz-KDNP nem áll koalíciós viszonyban az LMP-vel, ezért nem volt köteles úgy táncolni, ahogy az LMP fütyült. Mégis akadtak akik így is szavaztak, de maga a helyzet volt demagóg és képmutató. Trendi ügy és szerethető az ügynökkérdés, de önmagában csak akkora lufi, mint hogy \\\\\\\"lehet más a politika\\\\\\\". Egy ország kormányzása nem merül ki a látszatkormányzásban, sem a hisztériák kiszolgálásában. Remélem, továbbra is a munkán és az eredményeken marad a hangsúly.

butapesti | 2012. március 29.  | 14:28
# 15

Álljunk meg egy szóra! Sehol sincsen előírva az, hogy a Köztársasági Elnöknek doktori címmel kell rendelkeznie. Anno Göncz Árpádnak sem volt. Nos abba kell belegondolni mi is a szerepe a Köztársasági Elnöknek.

Amikor a négyigenes választás volt egy hosszabb beszélgetést folytattam Szabad Györggyel az országgyülés későbbi elnökével. Nos Szabad György azt mondta, hogy egy erős köztársasági elnök visszavinne minket a kommunista rendszerbe. Mi itt tényleges demokráciát és nem prezidenciális rendszert akarunk, tette hozzá. Utána professzori alapossággal kifejtette, hogy milyen jogköröket hagyna meg az államfőnek. Azt kell mondanom, hogy nagyjából azonos, sőt némileg nagyobb is a K.E. jogköre annál amit anno Szabad György felvázolt.

Tehát Schmitt Pált kiemelkedő sportkarriere, komoly idegennyelv tudása, fellépése igenis  alkalmassá teszi a tisztsége betöltésére.

Most egy megveszekedett ellenzék belerúg mindenbe és csorgó nyállal, vicsorogva rohangál Brüsszelbe, ahol minden nap feljelenti valamiért a magyar kormányt. Most mi nem engedhetünk ennek a nyomásnak.

Schmitt Pálnak pont azért kell maradnia, hogy ezek a kutyák lássák, hiába ugatnak.

Lukácsi Katalin | 2012. március 29.  | 15:00
# 18

Hozzászólásomban nem emeltem ki kellőképpen, és egyre inkább felháborodok rajta.

Mi az a kicsinyes magatartás, amelyik a \"konzervatív ikon\" megnevezéssel viaskodik? Ráadásul nem érdemli meg jobban Reagen, mint Ákos. Ha dr. Schmitt Pál lemond, esze ágába ne jusson azért lemondani, mert a baloldalnak nem felel meg a dr. a neve előtt.

KToM | 2012. március 29.  | 17:04
# 21

Istenem, hova lett az erkölcs, a jóérzés????

Aki egyetért azzal, hogy ez nem plágium és nem kell lemondania S.P.-nak az beadná és elfogadná a dr cimet ahogy S.P. tette??? És utána nyugodtan aludna?

En nem politikai kérdés... 

kérdés | 2012. március 29.  | 20:34
# 25

Egy versenyen, az első helyezésért aranyat lehet kapni.

A lopásért börtönbüntetést kell kapni.

 

A vita, amit mesterségesen szítottak, most kezdődik igazán, mert fejeket akarnak.

Gyurcsány nem megjósolta, hanem kikotyogta a tavaszi hadjáratot.

 

Rövidre pedig így akarják zárni: lopásért Schmittet végleg elítélni.

 

Azt gondolom, ezzel indulhat a második fejezet.

 

Mindeközben zajlik az oszd meg és uralkodj, nemcsak itt, hanem világpiaci szinten.

Ezért igen sajnálatos, hogy a forradalmi lendületben a konzerv jobboldal épp az elvtelen  leninfiúknak nyílna meg.

 

 

 

 

jobbszélső | 2012. március 30.  | 10:35
# 37
Óriási, hogy a kommentekben azokat szapulják, akik ugyanazt állítják, amit a szerző. Itt most nem arról van szó, hogy ki melyik oldalon áll, ki vallásos, ki tette tönkre az országot. Itt egy a kérdés: maradhat-e Schmitt Pál, miután lebukott, és utána még hazudozott is. Ennyi a kérdés. A Jobbklikk eddig szervilis főszerkesztője tudja a választ. Nem azért, mert jellemesebb vagy erkölcsösebb lett, mint korábban, amikor a kormány következetlen szócsöve volt, hanem azért, mert pragmatikusabb, mint néhány butább fideszes hívő, akik nem tudnak adaptálódni az új helyzetekhez.
crash24 | 2012. március 30.  | 12:15
# 41

Alapvető szűklátókörűségnek tartom azt, hogy minden olyan vélemény amely szembe megy az erkölcs bajnokává előlépett többnyire balliberális és neokon szónoklatokkal, az nem lehet más mint \"természetes orbánizmus\". Kíváncsi lennék arra, hogy az igazság és az erkölcs újonnan felkent bajnokai hol voltak az elmúlt huszonkét évben és hol voltak az őszödi beszéd kirobbanása idején. Mert ennyi erkölcsvédőt biztos hogy nem láttunk még pár évvel ezelőtt. Biztos hogy Schmitt Pálon kell leverni az elmúlt huszonkét év politikai frusztrációját? Schmitt Pál vélhetőleg elkövetett egy hibát, aminek vannak erkölcsi vonatkozásai, de alapvetően tudományos kategória. Éppen ezért tudományos szinten vizsgálták ki, meghozták a vizsgálat eredményét, amely maga után vonta azt a tudományos szankciót hogy megfosztották a doktori címétől. Egészen idáig még meg is lehet érteni a felháborodókat, akik várták az ügy tisztázását. Itt viszont húznék egy határvonalat. Vannak akik nem elégednek meg ennyivel és az erkölcsi megtisztulás reményét csak is Schmitt Pál lemondásától remélik. Naivitásnak tartom, hogy csak ettől a lemondástól erkölcsileg más irányba fog menni az ország és ugyancsak naivitás azt gondolni, hogy ez az országnak lesz jó nem pedig a kormány ellenfeleinek. Ha a külföldi sajtó megengedhet magának olyan ténybeli tévedéseket, amelynek a következményeit február 9-én világosan láttuk Brüsszelben, akkor ne gondolhatja bárki is azt, hogy az egyébként fideszközeli elnök távozását ezek az újságírók és véleményformálók majd megértően és jóhiszeműen fogadják majd. Nem elég ha valaki foglalkozik a közélettel, teoretikusan (konspirációkban nem áthajolva) kell látni a dolgok közti összefüggéseket. Véleményem szerint a nemzeti érdek kérdése jóval bonyolultabb és összetettebb kérdés annál, mint ahogy azt a kormány bírálói gondolnák jelen pillanatban. Mindent összevetve örülök ennek a bejegyzésnek, mert a rekordmennyiségű kommentnek. Nem gondolom hogy akkora tragédia az, hogy itt a jobb oldalon nem értünk mindenben egyet. Sőt, csak az ilyen viták során lezajló véleménycserék mutathatnak egy egészséges vitakultúra irányába. Sokan gondolják a fiatal jobboldalon, hogy felül fogják múlni, okosabbak, erősebbek és rátermettebbek lesznek majd mint elődeik. Egy dologban viszont már most látni hogy példát vehetnénk az elődeinktől, ez pedig a lojalitás.

albion | 2012. március 30.  | 15:27
# 44

Azért azt vegyük észre, hogy ez az ügy csak Magyarország erkölcsi slamposságát manifesztálta.

Magyarországon bárki bármit aláír, visszadátumoz, bíróság előtt nem mond igazat, rávetül a választásokra, hogy a szavazatokkal visszaéltek, de nem folyik vizsgálat (2002), miniszterelnök simán közli, hogy hazudott (2006)stb. Nem adunk számlát, nem kérünk számlát, mindent hamisítanak, szerződéseket nem tartjuk be, alvállalkozót nem fizetjük ki, 10%-ot visszakérünk a HM-ben stb.

 

Ilyenek vagyunk. Ennek az ügynek a kapcsán vagy leszámolunk ezzel a magatartással vagy ilyenné rögzülünk. 

Lehet az életet tisztán is élni. Nagy-Britanniában az iskolában az a fogalom hogy \'súgás\' vagy \'puskázás\' nem létezik és nem is gyakorolják. Aki csal azt azonnal kizárják, de nem is igen fordul elő, mert erre nevelik a gyerekeket, ez a norma. Skóciában elég a szóbeli megállapodás ingatlan adásvételhez, nem kell ügyvéd, meg közjegyző stb. Az adott szó kötelez. 

cristobal | 2012. március 30.  | 19:44
# 47
Kedves Crash24, egyetértek utolsó pár soroddal, amelyben örömödet fejezed ki a sok posztnak és a jobboldali vitának. NEm vagyok viszont neokon, és aki neokonnak gondolja a jobbklikket, az nem tudja kik voltak azok a neokonzervatívok, de bizonyosan nem olvasta Békés Márton könyvét. Nem vagyok tehát kommunistából, vagy liberálisból lett konzervatív sem, ilyenek viszont vannak ma a Fideszben. Az elsők között voltam a Kossuth-téren Gyurcsány öszödi beszédének kirobbanása után, de nem vettem részt a székházostromban. Nem örülök annak, hogy Schmitt Pál ebbe az ügybe keveredett, nem érzek semmiféle elégtételt sem, ha lemond. Egyszerűen csak úgy érzem hogy ez erkölcsi kötelessége és az elnöki tekintély megörzésének követelménye. Keresztényként én is úgygondolom, hogy bizony meg kell bocsátanunk, de azt is hiszem, hogy a bűnbocsánathoz személyes belátás is szükséges, ez pedig jelenleg hiányzik a köztársaság elnökénél. A természetes orbánizmus pedig egy nagyon is létező jelenség, de abban igazad van, hogy nem szerencsés ellenfeleink lejáratására használni. A HEti Válasz elvesztéséről meg csak annyi, hogy olvasva Borókai két írását, úgy tűnik még sincs így. http://mandiner.hu/cikk/20120328_borokai_gabor_konnyitett_eljaras_sulyosbito_korulmeny http://hetivalasz.hu/jegyzet/a-szabadsag-nem-nelkulozheti-a-felelosseget-47515/
butapesti | 2012. március 31.  | 02:49
# 49

Hála Istennek Schmitt Pál pontosan érzékeli, hogy ez a támadás nem neki, hanem a 2/3 Fidesz többségnek szól és ugyanazok a gerinctelenek csinálják akik Brüsszelben és máshol lejáratják az országot.

Tehát bölcsen nem mondott le!

Az \"ellenzék\" ha ezt a söpredéket az LMP-sekkel annak lehet nevezni a feje tetejére állhat, vonyíthat naphosszat, önkielégithet a Népszavában és a Népszabadságban. Schmitt Pál gerinces és akkor sem fog élemondani, ha a liberálisok mind ott fetrengenek a palotája előtt.

Adjon az Isten erőt Schmitt Pálnak, hogy mindnyájunk érdekében bírja erővel, és elviselni ezt a sárdobálást!

kérdés | 2012. március 31.  | 09:55
# 50
A megfagyott ergé sirámaira írt re-akcióm ide is beírom: Az ifjú, János-arcú generáció. Céljait újnak nevezi, de minden a régi. Az idő rég megállt, nem lehet sem előre, sem hátra kilépni. Az a következmények nélküli ország, ahol majd ők is a saját elkapkodott szaruk pucolják. Ahol mindezt megteheti, mert hiába figyelmeztetik. Az a tompa érzés újra, mint mikor leesett, hogy valaki feldobta ... Az a haveri irígy kutya., aki nem soká vergődik. Azok a motivációk, mik mindig egyértelműek. Az arcokra vannak írva, a szemekből üzennek. Azokról mindenki tud, akit már egyszer beköptek. Az a nézés balra, az a beszélés jobbra. Csak egy őszinte kérdés, ami idejében elmaradt. Helyette sértődés, sebnyalogatás, piti bosszú. Majd mellednek szegezve: az ősök mindenért a felelősek, pedig csak útban vannak, mert Te csörtetnél előre. Miért nekem kellett észrevennem, hogy nem voltál őszinte? Az az első reakció, ami szádon kibukott, jelezte előre, akármi történik, Te harcolsz ellene. Kezdted a strigulázást, gondolkodás helyett. De homlokodra raktad ki ezzel csak a jelet. A tájfotók, vándorlások, képmutató cikkek.... hosszú hónapok, mialatt János-arcúvá értél. Az a látszólag polgári kiegyensúlyozottság, amihez kevesen férnek a Te korodban hozzá. A végzett diplomások hány százaléka? Akiket Te most, magadat előre tolván bepaliznál. Míg végül rádsül a bélyeg: RG az erkölcs- és lelkitorna tanár. Mondd, cikket miért nem őszintén írtál? Hogyan intézzük el szüleinket, s egyúttal, egyszerre a magyar történelmet. Szívhez szóló sirámodból csak egy momentum hiányzik: 22 évet várt, aki a hírt adta ki, Kisjani.
nacho | 2012. április 1.  | 23:26
# 55
Bocsánat a kötekedésért, de SPnek nem volt Phd-je. 92-ben itthon nem volt még Phd. Legfeljebb az Európai Parlament honlapja szerint. Kisdoktorija volt. A parlament.hu szerint a tudományok doktora (ami tudtommal a nagydoktori), ez megint nem igaz.
Barna | 2012. április 2.  | 00:30
# 56
Nagyon korrekt cikk, gratulálok
Barna | 2012. április 2.  | 00:41
# 57
Egyébként sajnálattal látom, hogy a kommentelők egy része teljesen agymosott (gondolom még kádár alatt szocializálódtak), gyakorlatilag semmilyen szinten nem fogják föl a cikk értelmét. Torgyán doktortól minden alja demagógig, minden bűnös politikus mentsvára a \"politkiai célú rágalmazás\" Rosszul jött ez a fidesznek? Persze. jól jött az ellenzéknek? Persze.  Etőll még a helyzet egyértelmű: lebukott egy opportunista csaló komcsi. Az én nagyapám rendszeres vendége volt az andrássy 60-nak (nem mint ávós) azt hiszem az ő nevében is mondhatom: hozzák nyilvánosságra az ügynök- aktákat. Nem kifogás hogy de nem az elempé javaslatát, már elnézést de ezt a fidesznek kellett volna javasolni, ha már nem ők tették akkor meg nyomni egy igent az eltussolás helyett 
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.