"Rólunk mesélnek az utcán, nekünk mesélnek a terek,
De amiről mi pofázunk, ez a lakótelep."
Siska Finuccsi
"Adj pár percet, hogy elmondjam mit jelent nekünk a beton / Ahol élünk, ahol halunk, járdák, utcák, utak peron" - e sorok Dipától, a DSP egyik MC-jétől származnak. A szám címe
Beton, az ihletet adó helyszín Békásmegyer. Budapest belvárosi lakosként bevallom, körülbelül annyit tudok utóbbiról, hogy valahol Észak-Budán van, vagy az már talán nem is Buda, illetve dereng még valami a HÉV kapcsán is, úgy hívják az egyik vonal végállomását; igaz még sosem mentem ki addig. Itt meg is áll a tudomány. Ahogy hallgatom a
Betont, elgondolkozom azon, hogy a helyieken kívül vajon mindenkinek csak BKV táblák szélét jelenti-e ez a kerületnév? Arra jutok, hogy vélhetően igen. Nincs híres épületük, nincs se híres, se közepesen híres focicsapatuk, nincs odatartozását fennhangon hirdető médiaszemélyiségük, stb. Békásmegyerhez most először tudok bármi arcot, hangulatot kötni, huszonöt év alatt.
Békásmegyerből pedig - szintén Budapest belvárosi lakosként szemlélve, meglehetősen öntelt első gondolatként - az jut eszembe, hogy van vagy huszonöt Magyarországon. Van, amit Havannának hívnak, van, amit József Attiláról neveztek el, és van aminek a neve Marcalváros. Ezek mind olyan helyek, amelyekhez ha valaki nem ott él, nem tud többet kötni, mint egy nagy szürke paneltömb-erdőt, vagy felújítási programon átesett telepek esetében furcsa árnyalatú narancssárga és zöld betondzsungelt.
Tömbök, amelyeket az autóból, vonatból kifelé tekintve látunk, és amelyek látszólag céltalanul, megszeppenve magasodnak a városképek szélén, egy befuccsolt rendszer szimbólumaként. Magyarországon több mint hárommillió ember lakik ezekben a tömbökben, javarészt korábbi politikai tervrajzok nyomán odatelepültek és leszármazottjaik. Olyanok, akiknek az előző rendszer sokat ígért, de nem váltotta be az azokat, az új pedig nem igazán tett nekik semmiféle fogadalmat. Aki tehette, lépett, aki nem, jobb híján beletörődött mindebbe. Azóta telnek-múlnak az évek, a panelek vagy szürkén, vagy furcsa színekben pompázva állnak a lábukon, a bennük ragadt alsó-középosztálybeliek pedig tengetik hétköznapjaikat, hó elején kicsit vígabban, mint hó végén.
Így több mint húsz évvel a rendszerváltás után viszont fel kell, hogy ismerjük, hogy létezik már egy teljesen új generáció, amely sosem választotta ezt az életformát, sosem tette le a voksát mellette semmilyen ígéretért cserébe. Ennek a generációnak a tagjai pusztán beleszülettek a frusztrált és csalódott nihilbe, és szüleik, nagyszüleik összetört álmainak folyományaként mind anyagi, mind szellemi értelemben nehéz kitörniük onnét. Vágyaikban azonban ők sem különböznek azoktól, akik más körülmények között nőttek fel: gyerekként hősökre van szükségük, felnőttként büszkeségre. A lakótelepi emberek számára utóbbiak keresése táptalajt adott egy mára bivalyerőssé vált magyarországi szubkultúra számára, mely e cikk témáját is adja. Ez pedig nem más, mint a telepi rap.
Siska Finuccsi, Phat, DSP, NKS, Funktasztikus. Néhány előadó, kik a fentebb leírt hiphop-nemzedék tagjai, és ebben a zenében kezdték el keresni a saját kiútjukat jó tíz évvel ezelőtt. Mára klubokat töltenek meg országszerte hétvégenként, számszerűsíthetően nagyobb és lelkesebb online rajongói táborral bírnak, mint a kereskedelmi médiagépezet által gyártott popzenészek zöme. Ők mind több százezres, olykor milliós nézettségű
videóklipeket adnak ki, de olyan is van, hogy éppen egyes szövegrészleteket pólókra, pulóverekre nyomnak, amelyeket napok alatt elkapkodnak a fanok. A hátterük és tevékenységük mellett közös bennük, hogy rendkívül hatékony az önreklámozási képességük, illetve többé-kevésbé segítik is egymást, megosztják a másik zenéit a saját nyilvánosságuk előtt, nem egyszer együtt lépnek fel, vagy éppen közreműködnek egy-egy számban, videóban. Ez a zenei szegmensek között ritkán tapasztalható összetartás nagyban hozzájárult annak az országos hálózatnak a kiépüléséhez, amely a telepi rapet a lakótelepeken túlra is elvitte.
Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy menő élethelyzet lett a művház előtti padon hesszelés, a szotyolázás és dobozos sör-pusztítás, de még a csöpögő hűtő miatti plafon beázás képe is. A fekete alapon fehér
"Telepi" feliratú pólókat az ország legkülönbözőbb pontjairól rendelték az emberek. Azon pedig, amikor az MR2 kiemelt helyen vette be rotációjába a
Lakótelep című stílushimnuszt, valószínűleg a fent említett MC-k lepődtek meg a legjobban.
A magyar rap kedvelőin kívül ez jó pillanat lehetett mindazok számára is, akik szeretik a feddhetetlen
grassroots mozgalmak előretöréséről szóló sztorikat. A telepi rap előörse gyakorlatilag semmi másba nem fogott, mint hogy a mikrofonon keresztül
"köpte ki azt a mocskot ami ráragadt", hol vicces, hol komorabb formában. Végeredményét tekintve tömegeknek teszi büszkébbé azokat a pillanatokat, amikor harmadik felhúzásra kiszakad a kínai futócipő csőrtájékon, vagy amikor a lábak alatt ropog a napraforgómag.
A szerző egy vidéki lakótelepen nőtt fel.
