„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Békés Márton | 2012. április 20.  | 10:00
Moszkva tér-konzervatívok
A konzervativizmus nem azt jelenti, hogy beülünk az élet múzeumába teremőrnek. A többi pedig ízlés dolga.
"Attól, hogy gyöngysort hordasz, még nem vagy konzervatív."
Harry Goldenblatt, Sex és New York

"A haladás nagyszerű dolog, csak tudjuk, hol a határ."
Mac Taylor nyomozó, CSI New York

Amint a nyugat-európai baloldalnak van egy olyan, talán leginkább bizonyos életmód-elemekkel körülírható része, amelyik társadalmi "osztályhelyzet" és kulturális felfogás tekintetében jócskán eltávolodott a klasszikus szociáldemokráciától, úgy az amerikai jobboldalnak is létezik egy rétege, amely pedig a mainstream jobboldali közeghez képest bír más karakterrel. Akárcsak a River Cottage nevű brit gasztro-projekt televíziós műsorvezetője, Hugh Fearnley-Whittingstall - aki amúgy munkáspárti szavazó - helyi hagyományokat, lokális ételkülönlegességeket kedvelő és az iparosítás miatt eltűnő kisközösségi életformákat felélesztő legismertebb real-food aktivista is, az egy évtizede kialakulni látszó, már csak idézőjelesen baloldali alternatív kultúra valamilyen módon vissza kíván kapcsolódni ahhoz a hagyományhoz, amelyet éppen a nem-idézőjeles baloldal törölt el.

Ehhez hasonló Rod Dreher amerikai nonkonformista konzervatív-liberális szerző törekvése, aki 2006-ban írott Crunchy Cons című könyvében írta körül azt a csoportosulást, amely a ’68-as ellenkultúra után megváltozott amerikai társadalmi-kulturális viszonyok között bár a klasszikusan liberálisnak tekinthető szociológiai jellemzőkkel bír (képzett, mobil, urbánus, sok kérdésben szabadelvű), de kulturális tudata a konzervativizmushoz áll közel, noha a jobboldal főáramába nem tartozik bele. A könyv terjedelmes, beszédes alcíme (How Birkenstocked Burkeans, gun-loving organic gardeners, evangelical free-range farmers, hip homeschooling mamas, right-wing nature lovers, and their diverse tribe of countercultural conservatives plane to save America, or at least the Republican Party) már kifejezésre juttatta, hogy a jobboldal különböző csoportokból, törzsekből, klánokból és családokból álló diverz kulturális közegében létezik egy olyan „mozgalom”, amely a republikánus tábor szokványos szociokulturális összetételére rácáfolva ötvözi a vallásos neo-tradicionalizmust a környezetvédelemmel, a fegyvertartás jogához való ragaszkodást az állatvédelemmel, stb.

Az amerikai "Crunchy-konzervatívok" könyvben megfogalmazott kiáltványa többek között így fogalmazott: "(1.) Olyan konzervatívok vagyunk, akik kívül állnak a jobboldal főáramán, ám éppen miatt tisztábban látjuk az igazán fontos dolgokat. (2.) A modern jobboldal túlságosan a pénzre és a hatalomra fókuszál, így az egyéni és társadalmi megelégedettségre kevésbé figyel oda. (4.) A kultúra sokkal fontosabb dolog, mint a politika és a gazdaság."

Amit Rod Dreher "right-wing tribalism" néven emlegetett kötete megjelenése ötödik évfordulójára időzített írásában, az nem más, mint a világ sokféleségét és az emberi természet rendkívüli különbözőségét kínosan tiszteletben tartó konzervativizmus következménye a politikai kultúrában. Ahogyan a konzervativizmus nem dogmatikus ideológia, mivel nem 1789 eszméiből táplálkozik, hanem éppen azok ellenére, úgy a jobboldal mögött sem lehet homogén társadalmi tábort elképzelni. A sokszínűség és a sokféleség védelmezése, a teremtett világ változatosságának megóvása, az egymás mellett élő "dolgok" egymástól különböző eredeti formájának megőrzése nem csak a nemzetek szükségessége melletti érv, hanem a természetben élő fajok és az emberi gondolkodás diverz voltának tiszteletben tartására szóló nyomatékos kérés is.

"Azt kívánom, hogy az emberek legyenek minél különbözőbbek" - írja Thoreau a Waldenben, akiről nehéz eldönteni, hogy Rousseau kései, szuper-individualista amerikai mása, korai ökoanarchista vagy ókonzervatív transzcendentalista volt-e (inkább). S valóban, mit kívánhatnánk az egyneműsítő ipari, majd a tömeges fogyasztásra ingerlő posztindusztruális társadalom, a homogenizáló hatású egalitárius jóléti állam és a kommunizmus évtizedei után konzervatívként, mint azt, hogy térjen vissza a teremtő sokféleség, a kreativitást kibontakoztató egyenlőtlenség és az egyszerre anarchikus és hierarchizált érték- és érdekviszonyok átláthatatlan - de mégis működő - káosza. Nincs ez másként a sokféleség mellett nyilatkozó konzervativizmus elveit leginkább képviselő jobboldal esetében sem. Amint a konzervativizmus ugyanis idegenkedik elvei ideologikus összefoglalásától, azaz az organikus hagyomány racionális utópiává torzításától, úgy a jobboldalnak is szükséges, hogy a létező társadalmi valóság sokszínűségét képviselje. Kulturális áramlatként egymás mellett élő klánok koalíciójaként, törzsi konföderációként, politikai családszövetségként.

Nagy Britanniában egyszerre működik jobboldali reform-mozgalom (a Phillip Blond által vezetett "vörös toryk" szociálkonzervatív kommunitárius csoportja, amely a ResPublica agytröszben összpontosul) és alternatív baloldali kör (amely Maurice Glasman vezetésével a "Blue Labour" kialakításán dolgozik). Amerikában napjainkban két ígéretes kezdeményezés próbálja színesíteni a jobboldali palettát: egyfelől a Ron Pault támogató jobboldali libertárius csoportosulás, amely vélhetően a texasi képviselő elnökjelölt-jelölti kampánya után sem fog feloszlani, és egy évtizeden belül potenciális kihívója lehet nemcsak az Obama-féle „szocialista” demokratáknak, hanem az eszmei kiüresedést mutató GOP-establishmentnek is; másfelől például Patrick Deneen Front Porch Republic-ja, amely az önző nacionalizmus és a fogyasztás ellenében egy életvédő platformot kíván kialakítani, elsősorban fiatal konzervatívok körében.

A jobboldal két jeles gondolkodója, az osztrák születésű Erik von Kuehnelt-Leddihn és az angol Roger Scruton szintén arra sarkall, hogy hitet tegyünk a sokféleség mellett. Előbbi az 1981-es The Portland Declaration című szövegének huszonhat pontjában tett hitet amellett, hogy míg a baloldal a világ egyneműsítésére törekszik, addig a jobboldal a sokféleséget kell, hogy őrizze, így mindig a filozófiai redukcionizmus, a hatalom centralizálása, a gondolati uniformizálás, a vagyoni egyenlőség és a világkormány törekvése ellenében szükséges határozottan fellépnie. Scruton legújabb könyvében (Green Philosophy: How to Think Seriously About the Planet) a környezetvédelemről való konzervatív fogalomalkotást segíti, méghozzá éppen az emberi és az embert körülvevő világ eredendő sokféleségének megóvása, és a modernitás előtti ember-természet viszony felidézése felől.

Andrew Sullivan amerikai konzervatív blogger 2001-ben kijelentette, hogy "South Park republikánus vagyok", majd Brian C. Anderson 2005-ben megírta South Park konzervatívok: Lázadás a liberális média egyoldalúsága ellen című, a konzervatív ellenkultúrát hordozó jobboldali média-offenzíváról szóló pamfletjét. Azóta széles körben elterjedt az a nézet, hogy a hagyományos jobboldal polgári mentalitása mellett létezik egy másik jobboldali törzs is, a többnyire libertárius, ugyanakkor szemtelenül antiliberális, ráadásul a szokásos burzsoá mentalitástól mentes, és többnyire reflektáltabban konzervatív fiataloké. A ’60-as évek óta uralkodó liberális kulturális felfogást kifigurázó, önironikus rajzfilmsorozatban nem kell konzervatív "ideológiát" keresni, hiszen ott semmiféle ideológia nincs - éppen ezért képez közös halmazt a konzervatív attitűddel (Megadja Gábor: Klerikális helyett vulgáris reakció). Nem arról van tehát szó, hogy mindenben azonosulni kellene Cartman felfogásával, de arról igen, hogy a sok ideig kultikus és megkérdőjelezhetetlen liberális ideológia ellentmondásait kérlelhetetlenül le kell leplezni, miközben az ezredforduló utáni konzervativizmusnak friss és versenyképes szellemiséget szükséges adományozni.

A konzervativizmus ugyanis nem azt jelenti, hogy beülünk az élet múzeumába teremőrnek. Sokkal inkább a következőket:

1. A szépnek mondott utópia helyett inkább a gyakran rútnak tapasztalt valóságot választani.

2. A megkonstruált rendszerekkel szemben a rendben bízni.

3. Kant ellenében Hobbes-nak igazat adni.

4. Felismerni, hogy problémáink erkölcsi természetűek, válságunk kulturális krízisből fakad, bajaink nem elsősorban anyagi, hanem szellemi eredetűek, hiszen a felszín kérdéseinek mélyén teológiai tételek ülnek. A gazdaság helyett ugyanis az eszmék mozgatják a világot.

Ízlés kérdésében pedig azt hiszem, Moszkva tér-konzervatív vagyok.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Laziale | 2012. április 20.  | 12:45
# 1
Inkább dolgoznál valamit. Valami olyat, aminek az eredménye értékes.
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.