Az értelmiség létformája az aggódás. És mindig van miért aggódni. Most a magyar demokrácia állapota az, amely aggodalomra ad okot.

Az értelmiség létformája az aggódás. És mindig van miért aggódni. Most a magyar demokrácia állapota az, amely aggodalomra ad okot, mióta 2010-ben a kétharmados úthenger, gyorsnaszád, tengeralattjáró elindult. Nem világosak persze az értelmiségi aggodalmak, már abban a tekintetben, hogy a demokrácia megszűnt már 2010-ben, vagy csak később? Már lezárult-e a demokrácia megszűnése, vagy még folyamatban van? Mikor mondható ki teljes biztonsággal, hogy eddig volt, most már nincs demokrácia? E kérdésben, ugyanúgy, mint a demokrácia elérésében, az értelmiségi vélemény homályos. A demokrácia léte vagy nem léte olyasmi, mint a szüzesség - vagy van, vagy nincs - ám azt mégsem tudjuk biztosan, mikor veszítettük el.

A balliberálisok értelmezésében a képlet egyszerű: miket mindenki szeret, csak Orbán Viktor viselkedik elefántként a porcelánboltban (porcelánbolt = Európa). Reggel fölkel, és jóízűen tipor egy kis jogot, bontja-bontogatja a jogállamot, és centralizálja a reggelijével együtt a független intézményeket. Délben brahiból fékeket és ellensúlyokat tesz tönkre. (Érdemes megfigyelni, melyek a kedvenc plüsspaneljei az értelmiségnek. A mostani a "fékek és ellensúlyok rendszere", e nélkül nem születhet valódi demokrata publicisztika. Ne legyünk telhetetlenek, most legalább nem a náci/antiszemita a mainstream, ez is valami.) Van miért aggódni, mérgelődni, nem tagadom. Nem kicsit idegesítő például, hogy nem szívhatok el egy jó cigit a kávém vagy a söröm/fröccsöm mellé (ez nem vicc).

Tudjuk persze, mit jelent a balliberálisoknak a demokrácia: amikor a baloldali-liberális politikai elvek érvényesülnek, az ő céljaik teljesülnek. Ha a nép az elmaradott, fundamentalista jobboldalt támogatja, akkor a nép ostoba, és az ő érdekében van szükség a demokrácia felfüggesztésére a szebb jövő érdekében (egy technokrata szakértői kormány, vagy a parlamentáris procedúráktól független civil, közvetlen demokrácia formájában). Amikor a többség a balliberálisokat támogatja, akkor a többségi elv mindent visz, ha a jobboldalt, akkor gyorsan előkerülnek a polcokról a Tocqueville-kötetek, és egyre többet hallunk a "többség zsarnokságáról". (Igaz, Tocqueville más észrevételeit kevésbé fontolják meg: a "vallás mint jelzőoszlop" kevéssé jelenik meg a publicisztikákban. Lehet, hogy egy korábbi kiadás van meg a Közíróknak.)

Nyilván egyszer arra is magyarázatot kapunk majd a balliberálisoktól, aggódóktól, hogy mióta egyezik az "európai civilizáció" vagy az "európai tradíció" fogalma a központi bürokrácia akaratával, a fundamentalista emberi jogi szervezetek elveivel, esetleg néhány virtigli ex-maoista nézeteivel. Ahogy minden bizonnyal arra is választ kapunk egy szép napon, hogy ezzel szemben az új magyar alkotmányban vállalt örökségük (kereszténység pölö) miért ellentétes az "európai civilizációval", normákkal. Röviden: hogy ’68 és a posztmodern miért inkább Európa, mint bármi más? Míg a választ megkapjuk, marad bennünk valami rossz érzés: Brüsszel nem Moszkva, a balliberálisok mégis ugyanúgy rohangálnak panaszkodni Brüsszelbe és nyugati elvbarátaikhoz, mint annak idején Moszkvába. A mucsai népet ugyanis csak külső erők bevonásával lehet civilizálni.

Mindennek elsődleges oka ideológiai, nem gazdasági. Azt ugyanis nehéz lenne sok esetben tagadni (sajnos), hogy a magyar gazdaságpolitikában, mondjuk így, jelen van a dilettantizmus. De a konfliktus oka nem ez. A balliberálisok ugyanis láthatóan képtelenek elfogadni, ha valahol nem az ő elveik jutnak érvényre. Hol van az megírva, hogy egy országnak nem szuverén joga, hogy a hagyományos házasság-koncepciót foglalja alkotmányba? Hogy a maga módján szabályozza az egyházak működését, amíg az valóban komoly jogsértésbe nem ütközik? Hogy a fogantatástól kezdve védje az életet? Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy mostantól valaki nem házasodhat össze sassal vagy pitypanggal: megteheti, csak az állam azt nem ismeri el. És arról sincs szó, hogy valaki nem alapíthatja meg a Gravitáció Egyházát: pusztán nem kap erre állami normatívát. A támadások elsődleges oka az, hogy az új magyar Alaptörvény nem ismeri el a liberálisok számára oly kedves elveket, a "szabad szóma, szabad szodómia" és hasonlókat. Ilyenkor persze nem számít a demokratikus felhatalmazás, a procedurális helyesség, stb. Ilyenkor tiltakozni kell, be kell vetni az összes fundi emberi jogi szervezetet, hogy emberi jog-sértő az új alkotmány, mert pl. nem garantálja a magzatok élve szeletelésének szabadságát. A megoldás nem a demokrácia, a nép akarata, hanem a koncentrált közíró-attak, meg a "nemzetközi nyomásgyakorlás". Tudjuk persze, ilyen nincs, ahogy a legutóbbi esetben is bebizonyosodott, hogy az összefüggés csak egy nemhálózatra mutat, és a nemhálózat, nem-összeköttetés amerikai felének nincsenek is politikai nézetei.

Mert a világnak mindenütt pont ugyanúgy kell kinéznie: ugyanolyan intézményekkel, ugyanolyan alkotmánnyal, ugyanolyan politikai elvekkel. A baloldal nem ragaszkodott mindig a demokráciához, ha az adott diktatúrában éppen a progresszív reményt látta megcsillanni. A centralizáció is csak akkor jó, ha "európai", ahogy a XX. század elején hallani sem akartak szupranacionális uralomról, amíg az reakciós volt.

A baloldali-liberális elit azonban teljesen alaptalanul hivatkozik a demokráciára. Ma a "demokratikus" vagy "európai érték" az, amit ők annak tartanak. Így pl. a vörös csillag viselésének engedélyezése demokratikus, európai érték a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság és a különböző emberi jogi gittegyletek szerint. Hogy miért? Mert az Emberi Jogi Bíróság azt mondja. A vitát és eltéréseket retorikájukban rendkívül tisztelő liberálisok tehát egy autoritásra hivatkoznak, nem érvelnek vagy meggyőznek. Ezek szerint az "emberi jogok megsértése" megegyezik a "nemzetközi szerződések megsértésével". Arra nem kapunk választ, hogy ha ez nem tilos, akkor a másik miért az, vagy ha mégis, kötelességünk elfogadni az emberi jogi érvelők megmondását. (A magam részéről nem tiltanám egyiket sem - hordja a paraszt, lehetőség szerint mind a kettőt.)

Számos más eset is mutatja, hogy szó sincs itt semmiféle demokráciáról, népakaratról, csak a baloldali-liberális elit politikai agendájáról, amit különféle, nemzetek felett átnyúló szervezeteken és intézményeken keresztül érvényesítenek, azaz kényszerítenek ki. (Magyarul a kényszer jó, ha emberi jogi celofánba van csomagolva, és ha a liberálisok alkalmazzák.) Még azt is készséggel elfogadjuk, hogy a népakarat nyakló nélküli megnyilvánulása talán nem mindig szerencsés, és szükség van korlátokra, a kérdés csupán az, hogy miért kötelességünk nekünk elfogadni egyedüli és végső autoritásként az európai balos-liberális elitet?

Jelszavuk szerint a balosok, liberálisok imádják a sokszínűséget, egyenesen lubickolnak benne. De ha ez így van, akkor mi a baj a magyar Alaptörvény "konzervatív" szellemiségével, vagy azzal, hogy mindkét totalitárius rendszer szimbólumait büntetik? A kérdés költői. A balliberálisok, emberijogászok pont annyira szeretik a pluralizmust és a vitákat - kicsiny hazánkban és külföldön egyaránt - mint az iszlamisták a bikinis lányokat.