„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Varga Gergely | 2012. június 9.  | 11:39
Kompországból hintaország
Hol, hová tart ma Magyarország? Ady kompországa vagy Kodály hídországa vagyunk? Ma leginkább hintaország vagyunk.
Hol, hová tart ma Magyarország, Ady kompországa vagy Kodály hídországa vagyunk? Nem vagyunk kompország, mert habár névleg kikötöttünk, valójában mozdulatlanul állunk. Világkép, pillérek, iránytű az előző ciklusokhoz képest kétségtelenül létezik, koherens, átfogó, kiszámítható koncepciók, stratégiák azonban kevésbé. Nem vagyunk hídország sem, mert a roskadozó gazdasági-társadalmi pilléreinkre nem lehet hidat építeni, rendezetlen közös ügyeink, vitáink pedig szétfeszítik e pilléreket.

Hintaország vagyunk, mert a közéletben egyik végletből a másikba esünk, az "aranyközép" a kivétel, sok a rögtönzés, a bizonytalan mozdulat, miközben valójában egy helyben állunk. Habár a felszínen húsz éve sikerült leráznunk magunkról a keleti láncokat, az Európai Unió és a NATO tagjai lettünk, továbbra sem találjuk igazán a helyünket. Sem Magyarország, sem annak magát jobboldalinak valló politikai közössége. Az elmúlt húsz évben voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, kompország kikötött, lehorgonyzott valami mellett. Baloldalon sokan azt hitték, ez maga a cél, ez maga a Kánaán. Mindeközben a politikai spektrum másik végletében sokan egyre nagyobb meggyőződéssel vallják, hogy az országot az integrációval sokadszorra becsapták, elárulták. És a jobboldal meghatározó ereje, amelyet tíz éve egyszerűen csak Fidesznek keresztelhetünk? - Nos, e két véglet között azóta is vitatkozik magával, keresi helyét, mondandóját, céljait.

Miért? Mert a magyar politika racionalitása és a néppárti jelleg következményeként oly sok mindenkinek meg szeretne felelni. Mindezek közepette csak hosszútávú nemzetstratégiát nehéz építeni. Politikai narratívánk meghatározó dichotómiái továbbra is a népi-urbánus, kuruc-labanc, kozmopolita-nemzeti ellentétek. Mindeközben Nyugaton sokan még mindig nem értik, hogy Trianon máig velünk élő öröksége, a rendszerváltoztatás után kontraszelektív módon általuk támogatott politikák (a "washingtoni konszenzus", a nyugati európai PC-doktríner erőltetése, a kettős mérce alkalmazása) hazánkban nem a politikai-gazdasági konszenzus építést és a konszolidációt segíti elő, hanem az árkokat mélyíti kifelé és befelé egyaránt. De talán nem is volt rá a Fidesz részéről valódi szándék, erőfeszítés, stratégia, hogy ezen megpróbáljunk változtatni. Mert nem csak ők nem értenek minket, magyarokat, magyar jobboldalt, mi is talán egyre kevésbé értjük a körülöttünk lévő világot.

Multipolaritás és apolaritás a világban


Tavaly nyáron néhány Pentagon-tisztviselő összeállított egy tanulmányt, amelyben a jelenlegi történelmi léptékű átrendeződést megélő világban az amerikai stratégiaváltás szükségességére, a növekvő alkalmazkodási kényszerre hívták fel a figyelmet. Az Államok ugyanis egyre inkább a nyílt kényszer helyett befolyásolás révén tudja csak érvényesíteni érdekeiket. A lokális és globális problémák hermetikus feltartóztatása lehetetlen, ezért a hosszútávú fenntarthatóságra kell összpontosítani. A nemzetközi hatalmi berendezkedést a statizmus helyett a növekvő verseny jellemzi. E versenyben kiemelkedik a narratívák versenye, civilizációk, vallások, államok, nemzetek, régiók, városok, közösségek narratívájának versenye. A nyugati narratíva már nem képes dominálni, de mi, pontosabban mik jönnek helyébe? A globális hatalom-eloszlás tekintetében G-8 helyett G-20-ak, vagy inkább a "G-0" felé haladunk? Igen, az Egyesült Államok védelmi minisztériumában fogalmazódtak meg e gondolatok, ez az az intézmény, amely a világ katonai kiadásainak közel fele felett rendelkezik, és amely a történelemben továbbra is példátlan előnyt élvez riválisaival szemben.

E fenti változások motorjai olyan fogalmak, mint a globalizáció, a versenyképesség vagy az emberi jogok szerepe. Olyan fogalmak, amelynek értelmezésében a mai magyar jobboldal nemcsak rendkívül sokszínű, hanem egyenesen zavarban van. Az elmúlt húsz évben ugyanis e fogalmak zászlaja alatt meghirdetett - ám elhibázott - politikák vezettek el 2008-ra a teljes zsákutcába. A magyar jobboldal jelentős része azért csalódott a Nyugatban, mert csalódott e fogalmakban.

Globalizáció és emberi jogok


A globalizáció oly sok nyugat-európai polgárhoz hasonlóan sok magyar ember számára is munkahelyek elvesztését, növekvő létbizonytalanságot, homogén, globális javakkal - ami a gyorsétteremtől a kínai cipőn és a nemzetközi kockázati alapokon keresztül az amerikai popiparig bezárólag sok mindent felölel - való elárasztást jelentett. De nem kell Kínáig menni, hogy a globalizáció és versenyképesség más értelmet nyerjen. Finnország, Észtország gazdasági felemelkedése elképzelhetetlen lett volna a tőke szabad áramlása, a termelési láncolatok globalizálódása, a szabad kereskedelem nélkül - miközben természetesen nemcsak ezek játszottak benne szerepet. Írország nem önmagában a globalizáció egésze, hanem annak egyik vészesen fékevesztett szegmense, a pénzügyi intézmények korlátlan étvágya és szabályozatlansága - valamint ehhez kapcsolódóan a fogyasztási hitelek nyakló nélküli hajtása - miatt került gyors fejlődés után nagy bajba.

Mindeközben a világ más részein történelmi léptékű változások mentek végbe a globalizáció örve alatt. Kína és Ázsia növekvő gazdaságainak felemelkedése ugyancsak nem valósulhatott volna meg szabad tőke áramlás, kereskedelem, technológia-transzfer nélkül, amelyek ugyanúgy részei a globalizációnak, mint az IMF által a `80-as, `90-es években erőltetett gazdasági és szociális válságokat csak mélyítő programok. Egyedül Kínában három évtized alatt 600 millió embert emelkedett ki a mélyszegénységből. Hogy ezen óriási tömegek életkörülményei európai mércével mérve gyakran rettenetesen nyomorúságosak, és e fejlődés óriási szociális és környezeti kihívásokat hordoz magában, az kétségtelen. De egyetlen ország gazdasági felemelkedése sem valósult meg máról holnapra. Ilyen volumenben a mindennapi tömeges éhezés megszüntetése, az alapvető létszükségletek biztosítása a történelemben példa nélküli, önmagában is hatalmas eredmény.

Ugyancsak a globalizáció hozta magával az információs technológiák tömeges elterjedését, amely az információ-elosztás demokratizálódását eredményezte. A mobiltelefon, az internet, a közösségi oldalak a XX. század domináns információs monopóliumait (nyomtatott sajtó, rádió, televízió) megtörték. Ezek nélkül a technológiák nélkül éppúgy nehezen lehetett volna elképzelni akár az arab világban történt forradalmi eseményeket, mint a magyarországi radikális jobboldal megszerveződését. Érdekes közbevetés, hogy miközben számos európai radikális szélsőséges honlap első számú célpontja a "gonosz amerikai birodalom", addig ezeknek a honlapoknak a szervereit történetesen a szólásszabadság nagyobb határai miatt az Egyesült Államokban tárolják, és nem valamely "ellenálló" ázsiai országban.

A világ leginkább globalizált, nyitott országai között olyanokat találunk, mint Svájc, Szingapúr, Svédország, Németország - olyan országok, amelyek egyikére-másikára politikai ízléstől függően irigykedhetünk. Ami közös bennük, hogy a globalizáció előnyeit képesek voltak maximalizálni, mégpedig nem uniformizálás révén, hanem éppenséggel egyedi, sajátos történeti, kulturális, földrajzi adottságaik kreatív kihasználása és felmutatása segítségével.

A globalizációhoz hasonlóan az emberi jogok koncepciója is világunk meghatározó, alakító tényezője. Ahogy a Közel-Keleten az arab társadalmak politikai ébredése, a nők helyzete, a palesztin sérelmek, vagy az iráni ellenzék elnyomása mind végső soron emberi jogi kérdés, úgy Közép-Európában a munkavállalói jogok, a szociális jogok, a nemzeti és etnikai kisebbségek egyéni és közösségi jogai ugyancsak az emberi jogok különböző megnyilvánulási formái. A magyar jobboldal számára továbbra is jelentős figyelmet kívánó feladat, hogy a számára e körben különös jelentőséggel bíró ügyeket, mint például a határon túli magyarok helyzetének előmozdítását, a Nyugat számára is jobban érthető és emészthető kisebbségi jogok, szubszidiaritás, tolerancia, stb. fogalmaiba csomagolja.

Bulldózer-politika az európai térben


Az elmúlt évtizedben a Fidesz holdudvarában szerveződött szellemi műhelyekben, a mai új jobboldali nemzedékben látszódik lehetőség arra, hogy a szabadság, felelősség, hagyomány pillérein át megtalálja az utat a jelenlegi európai és globális trendekben rejlő lehetőségek megragadására. Magának a Fidesznek az elmúlt évtizedben, és azon belül különösen az elmúlt két évben követett politikája ambivalens képet sugároz e tekintetben.

Sejthető volt az elmúlt évtized tapasztalatai alapján, valamint a nemzetközi sajtó, a nyugati politikai és üzleti életnek a magyar jobboldalról alkotott általános képe alapján, hogy a Fidesz számára 2010-től meredek lesz az európai politikai pálya. Mégis a Fidesz vezetését érzékelhetően meglepte az ellenszél ereje, amellyel a Nyugat politikai és pénzügyi központja az itthon kétharmados parlamenti támogatottsággal bíró magyar kormány unortodox intézkedései ellen fellépett. Mint oly gyakran az elmúlt két év belpolitikai intézkedései során, a külső európai politikai erőtér felé is az előkészítés, a részletes aprómunka, a hosszútávú hatások felmérésének "elnagyolása" volt jellemző.

Az európai politikai szelek előre sejthető változásának figyelembe vétele mellett e nemzetközi, ám egyre inkább integrált politikai erőtérben a diplomáciai rések és kiskapuk aprólékos feltérképezése, a koalícióépítés és kompromisszumkeresés Varsótól Brüsszelen át Washingtonig talán jelentős ütközetektől kímélték volna meg a magyar kormányt a saját unortodox programjának számos elemének lényeges sérelme nélkül. Vagyis olyan politikai stratégia alkalmazására lett volna szükség, amelyet ma sok helyen csak "smart powernek" neveznek. Mindez értelemszerűen nem a magyar diplomácia karon múlt, hanem a belpolitikai szempontokat gyakran előtérbe helyező politikai vezetés döntésein.

A demokratikus kormányzás körébe tartozó ügyekben, mint az igazságszolgáltatási reform, a média-szabályozás, a Parlament törvényalkotási gyakorlata, amelyekben a legszélesebb spektrumból érkeztek hasonló jellegű kritikák, a nagyobb nyitottság és kompromisszumkészség a kétharmad mellett nem a gyengeség, hanem az erő jele lett volna. Ezeken a frontokon a Fidesz és a magyar kormány komoly defenzívába szorult, miközben jelentősen kisebb védekezési kényszer mellett nagyobb tér nyílt volna nemzetpolitikai és stratégiai célok elősegítésére: Szerbia (kisebbségi jogok) vagy Horvátország (gázvezeték) vonatkozásában az uniós csatlakozási folyamat jobb kihasználására, Románia irányába az EU intézményein keresztül az autonómia-törekvések erőteljesebb támogatására, Lengyelországgal a stratégiai együttműködés elmélyítésére.

A keleti szél nyugatra fúj?


A "keletre nyitás" önmagában üdvözlendő programja gazdasági fronton eddig nem hozott stratégiai áttörést. A Fidesz más politikai köntösben, de lényegében az elődök által elkezdett ütemben folytatta e nyitást. Ne legyenek azért illúzióink, a stratégiai potenciállal bíró kapcsolatokban - Oroszország, Kína, Közel-Kelet - nem mi diktálunk, hacsak nem végletesen előnytelen és alárendelt szerepet kívánunk magunknak megszerezni. Kína vagy a Közel-Kelet számára hazánk lehetőség, de korántsem az egyedüli, a kapcsoltok fejlesztésére vonatkozó döntésekben vélt vagy valós kulturális-történelmi szálak jelenthetnek kivételes esetben apró előnyöket, de alapvetően - mi más? - rideg gazdasági-stratégiai célok lesznek a meghatározóak. E tekintetben pedig sokkalta jelentősebb, hogy hogyan állunk oktatásban, innovációban, beruházási környezetben, mint Nyugat-ellenes nyilatkozatokban.

Ami pedig e kapcsolatoknak politikai-stratégiai fejlesztésére irányuló, jobbszélről érkező elképzeléseket illeti. Az EU, USA, avagy éppen Izrael (olykor megalapozott) kritikájára épülő politika nemcsak kétségtelenül belpolitikailag racionális, hanem a jobboldali radikális világképbe koherensen illeszthető stratégia. Ám hogy a regionális politikai konfliktusokba való belekeveredéstől továbbra is látványosan ódzkodó Kína, vagy éppenséggel arra régiónkba túlságos is egyoldalúan hajlamos Oroszország a magyar kül- és biztonságpolitika elsődleges tereit képező Nyugat, Közép-Európa, poszt-szovjet térség, avagy a Balkán vonatkozásában mi igazán előnyöset hozhat, az nem egészen világos.

A keleti nyitás potenciális előnyeit az euroatlanti integrációs intézményeken belül tudjuk igazán kihasználni. A feltörekvő ázsiai országok számára nem a 10 milliós Magyarország az igazi lehetőség, hanem a 400 milliós EU. Magyarország annál jobban és erőteljesebben tudja szempontjait kelet felé érvényesíteni, lehetőségeit kihasználni, minél erősebbek a pozíciói, minél mélyebb beágyazottsága van Nyugat-Európa felé. E nélkül nem lehet sem Törökország, sem Szingapúr, sem Hong Kong felemelkedését megérteni.

Erőpolitika és intelligens politika


A hatalom, az erő, az érdekek ugyanúgy a politika lényegét képezik a világban, Európában, a magyar politikában, mint Bethlen, Tisza vagy Zrínyi idejében. Az ember nem változott, a hatalom eloszlása, a politikai intézmények komplexitása, az információhoz és tudáshoz való hozzáférés azonban folyamatosan változik, napjainkban minden korábbinál gyorsabban.

Ahogy ma a piacon egy termék értékének már 90%-át a benne lévő anyaggal szemben a benne felhalmozott "tudás" határozza meg, úgy a politikában önmagában az erő értéke, tartóssága minden korábbi korhoz képest nagyobb mértékben függ a gyors tanulási képességtől, a tradíció és az újdonság szintézisétől, a perspektivikus gondolkodástól, egy egyre csak táguló térben a pozitív imázsában rejlő hatalomtól. A hatalmat, az erőt használni kell, erről szól a politika, erről szól a vezetés. De a kevesebb, a kifinomultabb néha több.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
stockholm | 2012. június 18.  | 12:45
# 1

 

Szerintem bizonyos, hogy a magyarság mindaddig nem fogja igazán megtalálni a helyét Európában, amíg világosan fel nem ismeri és ki nem mondja: a germán-latin-szláv (indoeurópai) környezettel ugyan jól ki kell jönnünk, alkalmazkodnunk kell hozzá, bizonyos dolgokat át kell vennünk, de nem tehetünk úgy, mintha közülük valók lennénk. 

Ők is látják, hogy nem így van; és bár bőven vannak közös dolgaink, lehetetlen tudomást nem venni a Szent István előtti évszázadokról.

Ehhez persze bátorságra volna szükség, például nyelvi bátorságra: lehetne stratégiánk, hogy fontossága miatt kiválóan megtanulunk angolul, de mellé nem egy másik indoeurópai nyelvet választunk, hanem egy ugor vagy türk nyelvet.

Merész?

Lehet, de objektíve valós, szubjektíve vállalható magyar identitás kialakításához - úgy gondolom - nélkülözhetetlen volna. 

 

Dankó | 2012. július 10.  | 20:17
# 2
Ideje lenne már elfelejteni ezt az ostoba kompország hasonlatot, amikor van egy sokkal kifejezőbb és tartalmasabb: az öt géniusz földje, amit Hamvas 1948-ban, a fordulat évében fogalmazott meg. Persze ez valamivel összetettebb és szofisztikáltabb, több gondolkodást igénylő, mint a leegyszerűsítő Kelet-Nyugat dichotómia, de ha már megújulásról és helykeresésről beszélünk, talán nem ártana megszabadulni a Nyugat-buzi, narcisztikus és önsorsrontó Ady elméletétől (legalább az ún. jobboldalon), és egy használhatóbbra lecserélni, amiből talán meg is értjük, milyen áramlatok között is csapongunk, és nem pusztán az örök vesztes, szuicid, pusztai bugris nemzet képét szuggeráljuk az emberekbe, ahogy tette azt Ady egész életével... Ami a geostratégiai helyezkedésünket illeti, sokkal inkább Közép-Ázsia (pl. Kazahsztán), mint Közel-Kelet a fókusz, ha jól tudom. Vagy tévedek? (Az EU-ban pedig nem 400, hanem 500 millió ember él, de ez gondolom csak elírás...)
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.