Bertalan András (Berci), a Liberal Youth énekese az új albumról, baloldaliságról, hardcore-reneszánszról. Békés Márton interjúja.

Non-konform

A magyar hardcore-színtér legbrutálisabb előadója vagy, aki energiabombaként robban a színpadon. Neked mit ad egy-egy Liberal Youth-koncert?

Mi vagyok? Igyekszem 100%-ot adni mindig, mindent, ami tőlem telik. Ha valaki ezt így látja, annak örülök, de nem színtérpontokért és elismerésért csinálom. Számomra egy koncert találkozás azokkal, akik szeretik ezt a zenét - azon belül azt, amit mi játszunk -, ugyanakkor feltöltődés is. Azt érzem, hogy ha vége, van erőm menni még tovább. Úgy kezdődik, hogy beülünk a buszba, mindenki elmondja, hogy mi a gondja, zenéket mutatunk egymásnak, veszekedünk (néha azt is kell!), aztán megérkezünk, végtelen sora jön az ismerősöknek, haveroknak, mindenkivel váltunk pár szót - többet, kevesebbet, ahogy sikerül -, de ez éppen olyan fontos része számomra egy koncertnek, mint maga a színpadi történések. Tulajdonképpen az otthonomból elmegyek haza, egy másik otthonba. Nagyon fontos, hogy mindenki megadja a másiknak a tiszteletet. Nem kezelünk senkit "rajongóként", mert én is egy hardcore-punk rajongó vagyok, egy közülük, csak azon az estén éppen felmegyek a színpadra egy fél órára. Ez így működik bennem, hogy eljöttünk, felmegyek a színpadra, mondok nektek valamit, aztán ha végeztem, akkor lemegyek, és dumálunk tovább.

Közismert vagy arról, hogy a számok előtt rövid "prédikációt" tartasz, amolyan bevezetőt a számokhoz. Miért?

Szerintem ez nagyon is a része a koncertnek. Pontosan ettől több a hardcore egy szimpla rock-koncertnél. Mert nem arról szól, hogy mi eljátsszuk a számokat, ti meg rajongjatok értünk. Hanem arról, hogy azok az emberek, akik eljönnek, azért vannak ott, mert magukénak érzik azt, amit mondasz. Ezt kell megerősíteni magunkban, ez egy kölcsönös megerősítés. Aki pedig még nem volt ilyen bulin, jobban meg tudja ismerni a mondanivalót, a szellemiséget. Én is azért hallgatok ilyen zenét, meg megyek el más zenekarok koncertjére, mert az engem megerősít. Egymás hitét támasztjuk alá, hogy nagy szavakat használjak. Minket nem csak a zenei ízlés köt össze, ez ugyanis több, ez egy közösség. Persze, van, aki nem vegetáriánus, nem straight edge, nem emberi jogi szószóló, satöbbi, de mégis van egy közös pont, ami összetart. Nehéz ezt szavakba önteni, ezt tényleg azok értik, érzik, akik benne vannak.

Te melyik vagy?

Én mindegyik!

Közel két évtizede benne vagy a magyar hardcore-szcénában, azt is tudni lehet, hogy straight edge vagy. Mit jelent neked mindez?

Nem számolom, hogy hány éve csinálom. Én nem olyan straight edge vagyok, akinek volt egy dátum, hogy például 1999. január elsejétől kezdtem. Nálam ez valamikor 1998 környékén alakult ki, amikor elhagytam sok mindent, mert rájöttem, hogy ez nem kell nekem. Akkor már rég nem is ittam. Elég sok szarság történt velem az azt megelőző időben, és szép lassan rájöttem, hogy tudatmódosító szerekkel nem lehet megoldani a problémákat. Ráadásul tetszett a straight edge-ben, hogy ez tulajdonképpen egy lázadás. Amikor Amerikában a straight edge a ’80-as évek elején elindult, akkor ez a punk-hardcore színtér - nekem ez egy dolog - belső életének szólt. Azt jelentette, hogy hardcore-kölykök lemondtak a drogokról, a piáról, ami akkoriban dominált a színtéren.

Nagyjából akkor választottam ezt az utat, amikor Magyarországon egyre jobban elterjedt a straight edge, népszerűvé váltak olyan zenekarok, mint a Hold X True. Mi a Speak Up!-al, ahol a Liberal Youth előtt énekeltem, nem voltunk straight edge zenekar, de aki ivott alkoholt, azzal sem fordult elő, hogy részegre itta volna magát. S bár nem volt kifejezetten megemlítve, de a szövegekben valahol benne volt a straight edge-üzenet. Ábri-side meg én annak idején rajzoltunk a kézfejünkre X-et is, mert akkor úgy gondoltam, hogy el akarom mondani ennek az üzenetét.

Számodra mi ez az üzenet?

Az például, hogy nem jó az, hogy elmész koncertre, már előtte jól bebaszol, majd hazamész, és másnap nem emlékszel az egészre... Amikor egyszer például elmentünk Madball-koncertre, ott feküdt részegen egy srác. Egész koncert alatt Madball-pólóban, ájultan feküdt a boxban. Ő másnap lehet, hogy azt mondta, hogy voltam Madball-koncerten. Pedig nem volt. Ha elmész a haverokkal valahova, akkor van, aki feloldódik az alkoholtól, van, aki könnyebben jól érzi magát. Nekem ahhoz, hogy jól érezzem magam ezzel a társasággal, ahová tartozok, nem kell meginnom egy centiliter alkoholt sem.

De azonnal hozzáteszem, hogy sohasem tetszett a radikális hozzáállás, amikor egyesek például direkt úgy mosh-olnak, hogy kiüssék mások kezéből az italt. Viszont mindig próbáltam erről az életmódról beszélni, és örülök annak, hogy van egy-két ember, akiket bár nem megtéríteni akartam, de végül ezt az utat választották. Mondják, hogy a magyar nyelv nagyon kifejező, ami így is van, de sajnos mégsem lehet teljes mértékben visszaadni azt, amit az jelent, ha azt mondom: I’m not straight edge - I’ve got a straight edge. Vagyis, hogy nem én címkézem fel magamat, hogy ez vagyok, hanem van egy út, amit választottam, és amin járok. Én így élek.

Ebben a dologban a tolerancia és az empátia nagyon fontos. A Liberal Youth nem straight edge zenekar, a tagok közül én követem egyedül. Viszont maximálisan el tudom fogadni, hogy rajtam kívül mindenki iszik alkoholt. Amíg ezzel senki nem okoz kárt, addig nincs is semmi baj. Csak azt nem szeretem, ha valaki a koncert előtt iszik, mert a közönség megérdemli azt, hogy száz százalékosan játszunk. Utálom az olyan zenekarokat, akik részegen játszanak. Félreértés ne essék: nem azt utálom, hogy isznak, hanem azt, hogy a koncertre odamegy valaki, aki pénzt adott ezért, és a kedvenc zenekara feltámolyog a színpadra, és szarul, részegen játszik. Ez tiszteletlenség.

Colonia-core

Honnan számítod a saját indulásod?

Az első koncert, amin ott voltam, és már hardcore-punknak volt mondható, az valamikor 1988 őszén volt, méghozzá Szombathelyen, az Orosz Teázó nevű hely fölött. Ott működött egy ifjúsági művelődési egyesület, annak a színháztermében volt az AMD, a Trottel és a Rés közös fellépése. Én meg csak álltam és néztem. Mind a három letaglózott, de azt kell mondanom - még ha a Lőrke meg is sértődik, he-he -, hogy engem a Trottel ütött agyon. Sotár viszont egyszerűen karizmatikus volt. Eleve egy testes, mokány alkat volt, Youth of Today pólóban, terepszínű nadrágban, varkoccsal a tarkóján. Fejjel lefelé fogta a mikrofont, lenyűgöző volt és félelmetes egyszerre, azonnal magával ragadott. Akkor, emlékszem, nagyon örültem, hogy egy oldalon állunk, mármint hogy ő is punk. Az AMD egyébként a városból indult a híres németországi turnéjára (ha jól emlékszem). Szóval az a koncert olyan ütött rajtam, amit azóta sem tudtam kiheverni.

2003-ban csatlakoztál az akkor újjáalakult Liberal Youth-hoz. A ’95-ben Szombathelyen alapított zenekar a Savaria Colonia Hardcore ős-triójának alapcsapata volt, és mai is az. Az 1997-es első albumon (Korlát nélkül) még Norszi énekelt, majd következtél te. Mit csináltál addig, hol, milyen bandákban zenéltél?

A zenélést a Blast-ban kezdtem. 1994-ben keresett meg Hodzsi és Geo, és azt mondták, hogy csatlakozzak az éppen megalakuló bandájukhoz. Azért esett rám a választásuk, mert látták, ahogy az Aréna nevű klubban, ittas állapotban (ha-ha-ha), párszor végigénekeltem jó néhány lemezt, és kívülről fújtam őket. Kérdezték, hogy lenne-e kedvem beszállni, nekem meg volt. Az első fellépésünk még dobgépes volt, mert nem találtunk dobost. Olyan volt a koncert, mintha hip-hop alapokra hardcore-t játszanánk... Aztán találtunk dobost, és megváltoztattuk a nevünket Joined Hands-re. Hamarosan Petivel, a dobossal zeneileg klasszikus old schoolt akartunk játszani, és jeleztük, hogy csinálunk egy saját zenekart. Ebből lett a United Side, 1996 végén. Ekkor a Béláék, vagyis a Social Free Face, és a Liberal Youth már nagyban zenéltek. Harmadiknak jöttünk mi.

Miben volt más a United Side, mint a másik két banda?

Zeneileg, tartalmilag nagyjából ugyanazt képviselte mind a három zenekar, de a szövegek írói más módon közelítettek a világhoz, ettől voltak egy kicsit különbözőek. Nem akarom megmondani mások nevében, hogy melyik miről szólt, de talán a Social Free Face olyan igazi harcos, kiállós stílusban nyomta, a Liberal Youth kiábrándultabb, depressziós irányt választott, a United Side viszont pozitívabb, idealistább vonalon állt.

Balos együttes volt?

Mindenképpen, ha a baloldaliság szabadságharcos, antirasszista és a szolidaritásról szól...

1996 körül állt össze az SCHC. A megszakítás nélkül több mint másfél évtizede működő közösség azóta új együtteseket (Cöldlook, Who Shows Violence Reaps Storm, Wroongg!) termelt ki magából, talán kijelenthető az is, hogy itt a második generáció. A csoport működéséről már szakdolgozat is született. Mi tart össze benneteket?

Ebben a társaságban van olyan, akivel egy óvodába jártunk. Bélával, a Social Free Face énekesével középsős korunk óta ismerjük egymást, később osztálytársak is voltunk. Majd jött a hardcore. Minket nem a hardcore kötött össze, hanem együtt találtuk meg a hardcore-t. Ezért ez egy sokkal erősebb kapcsolat, amely túlmutat a zenén. Mások egy punk-koncerten találkoznak, és onnan jön a barátság, nálunk fordítva történt a dolog. Itt az volt, hogy a lakótelepen lakott 10-15-20 srác, akik haverok, barátok voltak, és először együtt hallgattuk a metal-zenét, aztán a punk-hardcore-t. A barátság után jött tehát a zene. Minden közösségben van súrlódás, ez sem tökéletes természetesen. De a barátság hozzásegített ahhoz, hogy ilyen sokáig megmaradjon a Savaria Hardcore, és együtt túl tudjunk élni dolgokat. A mai, fiatalabb srácok számára pedig ez lehetett, ami igazán vonzóvá tette ezt a "crew"-t, legalábbis remélem!

A United Side után a Speak Up!-ban énekeltél. Majd ez megszűnt. Hogy kerültél a Liberal Youth-ba?

A Speak Up! 2003-ra kifulladt. Sas ugyanebben az időben újra akarta kezdeni a Liberal-t. Ekkor én pár hónapja már zenekar nélkül voltam, és pont kapóra jött, hogy szabad voltam. A Sas megkérdezte, hogy nem akarok-e részt venni a Liberal Youth feltámasztásában. Előtte már OWOT néven volt pár buli Bélával, ami tulajdonképpen ennek az időszaknak a kezdete volt. Mindig a zenekar rajongója voltam, ha énekeltem a számaikat, úgy tettem, mintha a sajátjaim lennének, így nagy megtiszteltetés volt a felkérés. Összeálltunk, 2003 nyarán gyorsan meg is csináltuk a Mi vagyunk az ellenséged című demót. Volt egy kis fanyalgás, hogy a ’90-es évek végihez képest más anyagot készítettünk, minek ezt Liberal Youth néven kihozni, de rengeteg új arc is volt, akik nem ismerték a régebbi hangzást, az új viszont tetszett nekik.

Miben volt más az új Liberal Youth, mint a régi?

Amint mondtam, a régi Liberal Youth negatívabb hangvételű volt, az 1996-os fekete borítós demo több száma kilátástalanságot sugárzott (a Sivatag például), én viszont mindig próbálok a szövegekben kiutat mutatni, aztán hogy ez sikerül-e, azt nem az én tisztem eldönteni.

Már te énekelted fel a Mi vagyunk az ellenséged című demót, amelynek címadó dalával szoktátok kezdeni a koncertjeiteket. Ki a címzett?

Ez az első szövegem volt a Liberal-ban. Te annak énekled, aki a te ellenséged, én meg annak, aki az enyém. De az világosan benne van a szövegben, hogy "gonoszságod sohasem győzhet, rossz szándékkal nem fertőzhet, mi a gyengék oldalán állunk". Ami kötelezettség. Abban hiszek, hogy az erőnek az a feladata, hogy ne uralkodjon, és elnyomjon, hanem arra használja a képességét, hogy minden rossz dolog ellen harcoljon, és akik nem tudják megvédeni magukat, azokat megóvja. Az az erő, amely nem védelmez, óv, vagy épít, az ostoba és értelmetlen. Az az ellenség. Ha módodban áll olyanokért szólni, akik nem képesek kiállni önmagukért, akkor meg kell tenned. És ha nem teszed meg, az mulasztás, vétek...

Proletár-provokáció

Szociális kilátástalanság, korrupció, hódító háborúk, gazdasági kizsákmányolás, és az a sor, hogy "a pártok, az egyház, a szar média, megváltozni nem fog soha". A 2005-ös, Pénzért, haszonért című stúdióalbum témáit soroltam fel. Dühösek voltatok a világra?

A szövegek nagy részét én írtam. A Korrupt megszületett régebben, de azért tettük fel, mert úgy gondoltuk, hogy aktuálisabb, mint valaha. Láttuk, hogy Magyarország egyre jobban belesüllyed abba a helyzetbe, ahol pénzzel mindent elérhetsz. A politikai becstelenség nem válogat, mindig lesznek, akik erkölcsileg megtörnek, és "dicsőséges" elveiket kicsit háttérbe helyezik, amíg eladják magukat kilóra.

Az előbb idézted a Soha ne higgyetek a szemeteknek! című számot, amiben nem a vallást támadtam, hanem azokat az egyházakat, amelyek a pénz bűvkörében élnek. Nem a krisztusi szegénységet vállalják, hanem vezetőik luxusautókban, sofőrrel közlekednek, beszélhetnék az aranyat halmozó és fegyvergyárakban részvénnyel rendelkező vatikáni bankról is, amely maga istenkáromlás. Persze ez legyen az ő problémájuk, majd nekik kell elszámolni a főnökkel, engem a képmutatásuk dühít fel.

A Pénzért, haszonért borítóján bordó alapon egy meglehetősen emblematikus kalapácsos embert látunk, aki lerombolja a tőkét. Ez hogy jött?

A proletárdiktatúra egyik plakátját tettük a borítóra. Ez tulajdonképpen provokáció volt, akkoriban páran kommunistáztak minket, és pont ezért választottuk ezt a grafikát. Nem mondjuk azt, hogy töröljük el a pénzt, nem filozófusok vagyunk, akik új társadalmi berendezkedésről álmodoznak. Csak azt próbáltuk a képpel sugározni, hogy a pénz irányítja ma a világot. A profitorientáltság, a haszonmaximalizálás. Ez is ellenség, egy igazságosabb világ ellensége.

Melyik a hibás: a kapitalizmus, vagy az emberi kapzsiság?

A kapzsiság, amelynek a szüleménye a kapitalizmus. Vagy a vadkapitalizmus.

Az együttes neve Liberal Youth, a szövegek egy része könnyen értelmezhető baloldalról megfogalmazott - és kivétel nélkül jogos - társadalomkritikaként. Néhány szöveg az emberfelfogását tekintve viszont konzervatív...

Igen, ezt ki lehet jelenteni, de mi nem gondolkozunk oldalakban... Nem oldalakban gondolkozunk.

...ezek után hogyan lehet meghatározni a politikai felfogásotokat? Meg lehet, vagy kell-e egyáltalán?

Mi sokkal szabadelvűbbek vagyunk annál, semhogy azt mondjuk, hogy mindent elfogadunk, ami ma magát baloldalinak nevezi, vagy a politikai felosztás alapján - helyesen vagy helytelenül - baloldali gondolatnak minősül. Zárójelben jegyzem meg, hogy az angol "liberal" fogalom inkább szabadot, szabadelvűt jelent, nem pedig a mai politikai liberálist. Tudni kell, hogy a zenekar ’95-ben kapta a nevét, és a "liberális" kifejezés akkor még nem volt szitokszó. Az, hogy az lett, a baloldalnak és a jobboldalnak egyaránt köszönhető. Előbbinek azért, mert gyermeteg módon áll hozzá az ellenfeléhez, az utóbbinak meg azért, mert rendszeresen az a reakciója valamire, ami nem tetszik neki, hogy az "liberális".

Fontos az is, hogy minket nem érdekelnek a pártok. Ha valaki nekem azt mondaná, hogy valamelyik oldalra feltétlenül oda kell állnom, akkor a baloldal lenne az, de nem tenném örömmel. Szerencsére nem kell tennem, ezért mindig érvénytelenül szavazok. A klasszikus baloldali értékektől a mai magyar baloldal nagyon messze, igen távol van. Rengetegszer hangsúlyoztam, hogy semmilyen izmusban nem hiszek, kivéve a humanizmust. Mára már mindent kiforgattak. Voltam tagja megfigyelt anarchista csoportosulásnak, ott is előbb-utóbb azt tapasztaltam, hogy - mint minden olyan mozgalom, amely a világot radikálisan meg akarja változtatni - lenézi azokat, akikért - saját szavai szerint - az egészet csinálja. Sokszor előfordul, hogy valami gyönyörű dolgot akarsz létrehozni, és a végén valami borzasztó lesz belőle. Ha azt mondod, hogy emberek jobb jövőjéért küzdesz, de ahhoz úgy lehet eljutni, hogy embereket kell megölni - akkor annak annyi, az nem lehet jó.

Tavaly év végén jelent meg az új albumotok. Mintha ez gyorsabb, a vokál károgósabb, a hangzás pedig szándékosan nyersebb lenne. A klasszikus old school hardcore hangzásvilágtól elindultatok a crust punk és a grind-core irányába?

Nem! Inkább meg akartuk mutatni a punkos énjét a zenekarnak. Amikor Győrben felvettük az új anyagot, és jöttünk haza, a Sassal ültem egy autóban, és azt mondtuk, hogy ebből balhé lesz, mert sokaknak nem fog tetszeni, mert a Pénzért, haszonért-hoz képest "gyengébbnek" fogják találni. Én szándékosan esetlenebb, egyszerűbb anyagot akartam, hogy ne legyen túl profi. Ezen kívül nem akartam megcsinálni pepitában a korábbi lemezt.

Az új album címe Mindenki nézi, senki sem látja. Első dala, a Senkitől nem kell semmi, aztán A probléma, a Körbe és a Ki a mélyből mind-mind egyéni élethelyzetekről, személyes problémákról szól. Mélyebbre mentetek az egyén világába?

A korábbi lemez inkább valami ellen szólt, direktebb volt, ha lehet mondani, akkor ezen a mostanin filozófikusabb szövegek vannak. Kicsit próbáltam belevinni azt, amit az elmúlt négy-öt évben olvastam. Kicsit belemerültem a buddhizmusba, bár nem lettem buddhista, de a benne foglalt életfelfogás, világkép teljesen eltalált. Egyensúlyba hozott. Nagyjából ezzel van összhangban a Senkitől nem kell semmi: hamis dicsőség után nem kell szaladni, és meg kell válni azoktól a dolgoktól, amik visszahúznak.

"Kőbalta helyett fejlövés, pusztítást szolgál minden fejlődés"- szól a Fejlődés című számotok, amelynek címét kérdőjellel írtátok. Ez egy luddita szerzemény, amely megkérdőjelezi az egész technológiai haladás értelmét?

Amikor anarchista-szindikalista nézeteket vallottam, akkor nagyon tetszett a luddita hozzáállás. De most nem erről van szó. Beleírtam azt is, hogy nem a találmányokkal van a gond, hanem a felhasználásukkal. Itt van az a sor, hogy "az információ már fénysebességgel fut, de kenyér és igazság nem mindenkinek jut". Mert nem arra használja az emberiség a tudását, hogy mindenkinek egyenlően jusson, de legalábbis azoknak is jusson valami, akiknek most semmijük nincs. Már ugyanis nem is profit-optimalizálásról van szó, hanem haszon-maximalizálásról. A lehető legtöbbet a lehető legkevesebből kihozni - erről szól ma a világ. A fejlődést pedig csak anyagi javakkal mérjük. Nem tárgyakat kell isteníteni. Az nem fejlődés, hogy a telefonod egyre gyorsabb. Te nem fejlődsz tőle semmit, sőt, az okostelefon elbutít. Nem mondom, hogy nekem nem okos telefonom van, csak egy csomó mindenről leszoktat. Ezért nem is használom a legtöbb funkcióját, csak fényképezek vele ritkán... Nem azt mondom, hogy ne éljünk a találmányok nyújtotta kényelemmel, azzal van a baj, hogyha emberek elnyomására, elpusztítására használják fel őket.

Dosztojevszkij-Dead Kennedys tengely

Mit olvasol?

Lao cé-t, Weöres Sándort, Kassákot, Orwellt, Dosztojevszkijt. Koestlertől múlt héten olvastam a Sötétség délbent. Amelyet ajánlok minden olyan baloldali embernek, aki hajlamos kicsit megbocsátóbban tekinteni a kommunista diktatúrák irányába. Orwellnek minden könyvét olvastam, köztük az 1984-et, az Állatfarmot, a Hódolat Katalóniának című kötetét. Most egy Dosztojevszkij könyvet fogok újraolvasni, imádom a Bűn és bűnhődést. Ezek az írók, és a könyveik olyanok nekem, mint mondjuk a Dead Kennedys-től a Fresh Fruit for Rotting Vegetables című lemez, vagy a NoMeansNo Small parts-a. Amikor először találkozol velük, tudod, hogy attól a pillanattól megváltozott az életed, és több lettél tőlük. Ezek a legnagyobb élmények! Olyan vagy, mint egy flipperben a golyó, a lemezek, könyvek, koncertek meg mint a játékban a rugók: új irányt veszel tőlük...

Az új albumon szerepel egy Petőfi-vers feldolgozás, amely a Keleten a helyzet változatlan címet kapta, és a KHV nevű, egykori szombathelyi punk-együttes előtt tisztelegtek vele.

Igen, ez Sas első bandája volt, egy 1988-89-ben működő punk-zenekar. A neve - a Nyugaton a helyzet változatlan című könyv és film után - gondolom arra akart utalni, hogy már akkor, a rendszerváltás elején is elég kiábrándító dolgok történtek, és úgy tűnt, hogy KHV!

A Petőfi-vershez meg annyit, hogy addig, amíg vannak szegény emberek, tök mindegy, hogy ki van kormányon - az mindig az aktuális kormány hibája. Mondhatjuk, hogy előző négy év, meg előző nyolc év. Hivatkozni, azt a legkönnyebb. Ehhez kapcsolódik a mostani album egyik szövege, hogy "köntörfalakból épített bástya, felelősségvállalás gátja". Amikor szépen körbeveszem magamat álságos magyarázatokkal, és ugyanakkor meg vagyok nyugodva, hogy ezen nem tudok változtatni, mert ez olyan nehéz örökség. Ugyan már, ezek a legolcsóbb kifogások.

Humanista vagyok, fontos az egyes ember. Az a társadalom, amelyik nem foglalkozik egyesével az emberekkel, elveszett. Tegyük fel a kérést, hogy vajon érdemes-e úgy élni, hogy kalkulált veszteségnek nyilvánítjuk emberek bizonyos csoportját? Például, bár elveszik néhány ezer ember lakása, de meghozzuk ezt vagy azt a törvényt. Ha valaki így gondolkodik, akkor ne mondja, hogy én az emberekért vagyok, hanem mondja azt, hogy én az emberek 17%-áért vagyok. Tudom, tökéletes társadalom nincs. A tökéletességet nem elérni kell, hanem törekedni rá. Mondhatni, hogy utópisztikus, meg túlságosan idealista elképzeléseim vannak, de nem vagyok hajlandó engedményeket tenni... Nem a világot akarom megváltani, csak a rám eső részét.

Az előző albumon az ittas vezetéssel okozott, halálos kimenetelű tragédiákról, most a gyermekbántalmazásról van egy kritikus számotok. Miért nincs környezetvédelem?

Olyan témákat próbálok keresni, amivel más zenekarok nem foglalkoznak. Szerintem van elég zenekar, amelyik énekel környezetvédelemről. Környezetvédő szöveget nem írok, suta lesz. Ugyanakkor nagyon fontos környezettudatosan élni.

Környezettudatosan élni, vagy globális széndioxid-kvótákkal kereskedni?

Hát igen, ez ismét annak a tipikus esete, amit mondtam: amikor a politika akarja irányítani a dolgokat, és a végén az lesz belőle, hogy hogyan lehet pénzt csinálni valamiből. És még ebből is sikerül.

Vegetáriánus vagy?

Igen, de tojást és tejterméket fogyasztok. De ezt is próbálom úgy, hogy nem nagyüzemi terméket veszek. Milyen jó, ha azt mondjuk, hogy támogassuk a helyi gazdaságokat! Említetted az oldalakat. Ezt a gondolatot alapvetően a jobboldal sajátította ki, mint gazdasági szembenállást, ezzel is egyfajta nacionalizmust erősítve, de a baloldal is el tudja fogadni, a környezetvédelem és a kisemberek támogatása, a szolidaritás szempontjából. Ez egy olyan ügy, amelyet mind a két oldal tud támogatni, bár más szemszögből. Én is inkább annak adom a pénzemet, aki a közelemben termel, és nap, mint nap megküzd hasonló problémákkal, mint én, és nem olyannak, aki minimálbérért dolgoztatja a munkásokat a lehető legkevesebb költséggel a lehető legnagyobb haszonra szert téve. De nem vagyok hajlandó ezt nacionalista alapon tenni.

A legutóbbi szombathelyi koncerten tartott "prédikációd" során azt mondtad, hogy a hazaszeretet nem lehet gyűlölködő másokkal szemben, és fontos a saját közösségünk iránti elkötelezettség. Mire gondoltál?

Sajnos nem csak a jobboldalon van kettős mérce, hanem a baloldalon is. Pont erre akartam ezzel reagálni, hogy eléggé divat lett a baloldalon, vagy legalábbis a jobboldallal szemben álló emberek körében, hogy minden, ami nem jó, azt lenácizzuk, lefasisztázzuk. Ami, hozzá teszem, nem feltétlenül véletlen. Magyarországon a jobboldalnak szerintem az a legnagyobb hibája, hogy nem áll ki egyértelműen a rasszizmus és a gyűlölet ellen. Egyeseknek ehhez érdeke fűződik, hogy maszatoljanak, mondván, hogy ez nem baj, mert fel tudjuk használni választási célból a gyűlölködőket, vagy a félelmet, amit keltenek.

Európa tőlünk nyugatra lévő részén - anélkül, hogy ajnároznám őket! - a jobboldalnál ez elképzelhetetlen. Ha van egy szélsőjobboldali megmozdulás, az a legelső, hogy a német kereszténydemokraták - akikkel egyáltalán nem szimpatizálok - elkezdenek visítani. Itthon ez nem jellemző. Ugyanakkor Magyarországon a baloldalnak van egy olyan mítosza, hogy nem is volt olyan rossz a Kádár-korszak, meg hogy lehetett volna rosszabb is. A lófaszt, bazd meg! Kommunisták voltak, méghozzá azok a kommunisták, akik meggyalázták az egyenlőség és a szabadság eszméjét. Akik fenntartották azt a diktatúrát, azok ugyanolyan söpredék voltak, mint a nyilasok.

A mai közbeszéd hiszterizálódott, nincs párbeszéd. Én nem tennék fel egy koronás címeres felvarrót, akkor már inkább Kossuth-címert, de azt sem teszem fel, mert nem ettől vagyok magyar. Az még nem náci, akinek címeres baseballsapkája van. Az egy más kérdés, hogy hány ember hord ilyet, aki közben szélsőséges eszméket vall.

A ’90-es évek közepén, második felében a hardcore felemelkedőben volt. Aztán kicsit csend lett a stílus háza táján. 2011-12 fordulóján viszont megjelent a Liberal Youth, a Social Free Face, az egri Tisztán a Cél Felé és az AMD új lemeze. Hardcore-reneszánsz lesz?

Jó lenne, én nagyon szeretném, ha újraéledne, mondjuk, én sosem mondtam, hogy meghalt. Visszaadja azt a reményemet, hogy a mai nemzedékben is él az a düh, amely bennünk megvolt. Amikor 15-18 éves voltam, tele volt a város dühös fiatalokkal, most meg azt látom, hogy ez a korosztály rohadtul nem dühös. Esetleg akkor mérgelődik, ha nem kapja meg az iPhone-ját, vagy lassú a net. És nem azért dühösek, mert átverik őket a pártok, vagy kihasználják őket, meg ellopják a jövőjüket. Persze van most is nagyon sok okos és változtatni akaró fiatal, csak kevesebben. Nem azt várom, hogy 400 ember legyen egy Liberal Youth-koncerten, hanem azt szeretném, hogy legyenek új zenekarok, jöjjenek újabb gondolatok. Van is egy csomó jó zenekar most, és sokan közülük nem elégednek meg a jól bevált dolgok másolásával, hanem keresik a saját hangjukat, mondanivalójukat, és ez jó!

Elsősorban ugyanis a düh energiájának felhasználásáról van szó. Azt a kérdést kell feltenni, hogy jó dolgokat akarsz-e elérni, vagy elég az, hogy földhöz vágsz két sörösüveget? Alkotsz, vagy rombolsz? Ha van egy út, ami neked nem tetszik, akkor a negatív hozzáállás az, ha ezt az utat egyszerűen elpusztítod, csakhogy akkor végképp nem lehet eljutni sehova. A pozitív az, ha inkább elkezdesz egy másikat építeni, amelynek te rakod le a követit. Ha a színtér nyelvére fordítom le ezt, akkor ez a DIY, a koncertszervezés, fanzine-ok, blogok... Az életben ugyanúgy érvényes ez.

Az én hozzáállásom teljesen pozitív. Próbálok a lehető legkevesebb fájdalmat és szenvedést okozni más élőlényeknek, minden élőlényt beleértve. És nem érdekel, ha ezért kiröhögnek. Engem csak az én utam érdekel. Ha valaki jön velem, az számomra már ajándék.