„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Megadja Gábor | 2012. augusztus 9.  | 10:00
A reakció lovagja: Christopher Nolan trilógiájáról
Nolan Batman-trilógiája reakciós apológia, afféle "csendes tory" szemléletet közvetítő képregény-adaptáció. Vagy inkább burkeiánus mozi.
Ugyan miért lenne kíváncsi egy felnőtt férfiember egy szuperhős-filmre? A válasz az, hogy nem kíváncsi rá. Hiába éli reneszánszát most a filmes képregény-ipar, a high-tech effekteken kívül sokat nem adnak hozzá érdemben a korábbi történetekhez.

Félreértés ne essék: nem kívánom lenézni a képregények világát. Felejtsük el a sznobizmust, vagyis azt, hogy minden kiművelt koponya valójában már óvodás korában valamelyik divatos dekonstrukciós művet forgatta. A képregények Amerikában ellátnak bizonyos "pedagógiai" funkciót, van mondanivalójuk, stb. Így jellemzően mindig volt politikai üzenetük is: Batman és Amerika kapitány is gyepálta a nácikat és a kommunistákat. (Épp ezért nem kéne annyira meglepődni azon, hogy esetleg a képregényfilmek is közvetítenek politikai mondanivalót.)

Mindazonáltal a fanatikusokat leszámítva valóban elhagyjuk a képregények világát (a legtöbb inkább a gyerekek természetes igazságérzetére apellál, és ez egyáltalán nem haszontalan!), és a filmek között is jobb szeretjük a Clint Eastwood-filmeket, a Donnie Brascot vagy a Die Hard-ot. Így a szuperhős-filmek sem hoznak lázba minket.

Nem így Christopher Nolan Batman-trilógiája. Szemben Tim Burton gótikus-langyos bosszúmeséjével és Joel Schumacher színes-szagos gusztustalanságával, Nolan adaptációja a lehetőségekhez mérten realista. Sőt talán még az előre elképzelt lehetőségeket felül is múlja a trilógia realizmusa (nem véletlen, hogy a "legrealisztikusabb" képregény-figurát szemelték ki a Nolan-fivérek: a denevérhacukába öltözött Wayne-nek nincs sem lézerszeme, sem földönkívüli eredete, és pókhálót sem dobál - nem szuperhős). Ezért nem kell sem képregény-, sem szuperhős-rajongónak lenni ahhoz, hogy ezt a három filmet élvezni tudjuk.

Ezekben ugyanis valódi, komoly dilemmák jelennek meg a legkevésbé sem bugyuta, didaktikus módon. Valódi konfliktusokat mutatnak be, valódi erkölcsi perplexusokkal. (Személyes kedvencem a második rész volt, amiben nyilván komoly szerepe volt a néhai Heath Ledger zseniális alakításának, ám az erős cselekménynek is. Kis érdekesség: a nihilista-terrorista alakjához Ledger nem a korábbi filmhez nyúlt vissza, hanem Sid Vicious-ből és Békés klikktárs kedvenc könyvének/filmjének, a Clockwork Orange Alex-ének figuráiból merített ihletet.)

A túlzó kritikák azt jelzik, hogy az ilyen jellegű politikai üzenetekre a politikailag elkötelezett közönség nincs feltétlenül felkészülve: ennek jele, hogy némelyek "fasisztoidnak" látják a Nolan által megalkotott világot, mások pedig afféle Ayn Rand-sztoriként tálalják. A médiakonzervatív Rush Limbaugh pedig még az utolsó rész premierje előtt a Bane-Bain "párhuzamot" kívánta erőltetni, és ezek szerint a Dark Knight Rises a demokraták kampányának része volna, azaz, egy Romney elleni propaganda (már a trailerek megtekintése, vagy az előző részek ismerete fényében is röhejesen ócska Limbaugh megfejtése). A paranoid Alex Jones pedig Mórickaként szokásos félelmét látta bele a filmbe, amely szerint annak üzenete az, hogy csak "titkos társaságok" tudják kormányozni a világot (ami különösen mókás annak fényében, hogy Wayne leginkább az őt kiképző Árnyak Ligájával, vagyis egy "titkos társasággal" rúgja össze a port).

Nem kérdés azonban, hogy a trilógiának van politikai üzenete. Ennek az üzenetnek azonban sem a "fasizmushoz", sem az Ayn Rand-féle blőd "hős kapitalisták" vs. "élősködők" világképhez, sem az Obama-kampányhoz (maximum az Occupy-mozgalom kritikájához), sem a titkos társaságok és vakolókanalasok méltatásához nincs köze. Nolan trilógiája reakciós apológia.

Mindhárom film foglalkozik az igazság megvalósításának kérdésével: hogyan tegyünk igazságot? Milyen eszközökkel? Szabad-e a fennálló büntetés-végrehajtáshoz képest keményebben büntetni a bűnösöket? A konfliktus lényege nem az, hogy a főhős elismeri-e a létező világ korrupt, romlott, tökéletlen mivoltát, hanem az, hogy mit tart megengedhetőnek azzal szemben. Az Árnyak Ligája szerint a "civilizáció egyensúlyát" csak magának a korrupt civilizációnak a lerombolásával lehet helyreállítani; Wayne szerint korántsem. És épp ez a legfontosabb üzenete a trilógiának: nem állítja azt Nolan, hogy a létező világ tökéletes és makulátlan volna. Gotham valóban korrupt, ez nem pusztán az ellenfelek megalapozatlan vádja, hanem kvázi a cselekmények által igazolt tényállás (gondoljunk a korrupt rendőrökre a második részben), a város elitje pedig valóban fennhéjázó és visszataszító, amint ez az utolsó részből kiderül. Azt viszont üzeni a film, hogy bármilyen korrupt legyen is ez a világ, igenis védendő, és minden forradalmi vagy nihilista alternatíva csak rosszabb ennél, nem is beszélve a purifikáló szándékkal fellépő fundamentalizmusról, amelyet az Árnyak Ligája testesít meg. (Nolan bevallottan sokat merített Dickenstől.)

Az első rész viszonylag személyes hangvételű, ám a fent említett konfliktus már megjelenik benne: menthetetlen-e a város (a világ), vagy sem? A második rész a civilizáció és az erkölcsök képmutatását szegezi szembe a főhőssel. Joker érvei nem alaptalanok, sőt olykor félelmetesen meggyőzőek. Ő is a legalitáson, és a normalitáson kívül tevékenykedik, ám nem is tartja mindezeket értékesnek, szemben a főhőssel. Noha intellektuális szempontból meggyőzőek érvei, mégsem tűnnek morális szempontból meggyőzőnek. A harmadik rész talán a leginkább "politikai". A korábbi témák ugyan visszatérnek, ám Bane gyakorlatilag egy kigyúrt, demagóg népbiztos, aki megvalósítja a kommunizmust Gothamben (köztulajdonba veszik a "gazdagok" házait például). Sokan - nem alaptalanul - az Occupy Wall Street kritikáját látják ebben a mozzanatban, ugyanakkor minden korábbi forradalmi mozgalom képe (ld. a vérbíróságok) megjelenik benne. A tudatos forradalmár tehát nem fogja szeretni a film(ek) üzenetét: inkább az anarchista, vagy a felturbózott Lenin mellé fog állni.

Annál ugyan magasabb absztrakciós szinten operál Nolan alkotása, mintsem hogy a 2008-as Dark Knight pl. a Bush-féle terror elleni háború dicsérete volna, azonban kétségtelen, hogy maga a probléma - a különleges, kivételes fenyegetésekkel szembeni kivételes, a megszokott jogon "túli" eszközök alkalmazásának dilemmája - megjelenik a filmben. Így a "jogállami" dogmatikusok felsorakozhatnak a forradalmárok mellé, mert ugyan csak átmenetileg, de mégis szükségesnek tartja Wayne az extralegális eszközök használatát (ő maga is törvényen kívüli, ám békeidőben visszavonul). Nem kérdés azonban, hogy ezen eszközök igénybevétele morálisan problematikus, és korántsem magától értetődő.

Szó sincs arról, hogy nincsenek jók és rosszak, ám Nolan trilógiája - szemben az egydimenziós képregény-adaptációkkal - egyrészt árnyalt képet nyújt a kettőről, másrészt ezen árnyalással együtt is felismerhetőnek őrzi meg mindkettőt. (Gondoljunk arra, hogy a békét gyakorlatilag egy hazugsággal alapozzák meg; Gordon rendőrfőnök szerint ugyanis a szabályok sokszor nem segítik a bűnüldözést, hanem "megbéklyózzák" a bűnüldözőket.)

Nolan trilógiája tehát több ízben is reakciósnak nevezhető. Egyrészt realisztikusan próbálja megfesteni Gotham világát. Másrészt elfogadja az embert és a világot olyannak, amilyen: romlott, korrumpálható, tökéletlen. Ám ez a tökéletlen ember és az általa létrehozott civilizáció mégis sokkalta jobb, mint azok a lehetőségek, amelyek a tökéletlenségtől valamilyen módon - nihilizmussal vagy forradalmi erőszakkal - meg akarnak szabadulni. John Podhoretz joggal nevezi ezt "csendes tory-szemléletnek", és a trilógia utolsó részét "Edmund Burke klasszikus képregény-változatának".
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.