„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Békés Márton | 2013. május 17.  | 14:20
Lukacs könyvei
Hazájába látogat John Lukacs magyar-amerikai történész, "eredendő bűnös", szabadelvű őskonzervatív, pennsylvaniai reakciós.
Jövő év elején tölti be kilencvenedik életévét John Lukacs, a legismertebb magyar származású amerikai történész, aki jövő héten hazájába látogat, hogy két búcsúelőadást tartson.

Emigráns gondolkodó


John Lukacs azon magyar emigránsok közé tartozik, aki a II. világháborút követően hagyták el a hazájukat, majd az Egyesült Államokban letelepedve találták meg számításaikat. Akárcsak Thomas Molnar és John Kekes, az Amerikában töltött évtizedek alatt ő is szerves része lett az Államok intellektuális konzervatív közéletének, mindvégig annak színfoltját alkotva. Míg Molnár katolikus filozófusként, Kékes pedig nemhívő politikai gondolkodóként, addig Lukács leginkább a rá jellemző, közérthető esszé formájában megírt történelmi tárgyú könyveivel és a kortárs demokráciát kritizáló szemléletével vált ismerté. (Érdekes egyébként, hogy a XX. század második felében rajtuk kívül a volt polgári radikális, majd konvertita konzervatív Kolnai Aurél és az egykor baloldali Menczer Béla is emigrációs éveiben bontakozott ki, bár az előbbi triumvirátustól eltérően munkáikat inkább brit és francia közegben ismerik.)

Visszatérve az Egyesült Államokhoz: Lukacs, Molnar és Kekes fősodortól mindvégig eltérő intellektuális konzervativizmusa sokat segített a II. világháború utáni amerikai jobboldali gondolat egyensúlyban tartásában, ugyanis a szkeptikus, katolikus, nem-mozgalmi, arisztokratikus-elitisztikus jegyeket mutató közép-európai származású gondolkodók másféle konzervativizmust képviseltek, mint Buckley, Goldwater és a New Right aktivistái. Ez elsősorban abban nyilvánult meg, hogy egyfelől mérsékeltebb és régi vágású konzervativizmusuk nem mutatott affinitást a mindenkori jobboldalhoz való idomulásban, másfelől a kulturális-erkölcsi-stiláris jegyeket mindig fontosabbnak tartották a gazdasági, domestic és külügyi kérdéseknél. Az csak újabb, bár korántsem mellékes érdekesség, hogy az `50-es évek elejétől (nagyjából a Lukacs és Molnar gondolkodásával rokon Russell Kirk The Conservative Mind című könyvének megjelenésétől) számítható konzervatív reneszánszban - amely majd a Reagan (Counter)Revolutionben kulminált - mekkora szerepe volt a kelet- és közép-európai emigránsoknak, gondoljunk csak von Hayekre, Leo Straussra, Eric Voegelinre, vagy Hans J. Morgenthaura, Erik von Kuehnelt-Leddihn-re, Hannah Arendtre és Ayn Randre! Érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy a túlnyomó részt német nyelvterületről érkezők miben és mennyiben befolyásolták az újjáéledő amerikai konzervatív hagyományt?

Lukács János Albert 1924. január utolsó napján, Budapesten született. Mivel apja katolikus, édesanyja viszont izraelita vallású volt, munkaszolgálatra osztották be, a koncentrációs tábort azonban sikerült elkerülnie, és túlélte a főváros pokoli ostromát is. 1946-ban, érezve, hogy kommunista hatalomátvétel közeleg, amely a polgári világ számára semmi jóval nem kecsegtet, elhagyta Magyarországot és az Egyesült Államokba emigrált. 1947-től 1994-ig a philadelphiai Chestnut Hill College történeti intézetében dolgozott, amelyet 1947-től harminc éven keresztül vezetett is. Nem mellékes, hogy az intézetvezetői széket barátjától, az osztrák származású arisztokrata, "anarcho-monarchista" von Kuehnelt-Leddihn-től vette át. Az intézmény szellemisége tökéletesen ráillik Lukacs szemléletére, hiszen egy kisvárosi, bentlakásos (kezdetben kizárólag lányok számára fenntartott), katolikus alapítású humán-tudományos felsőoktatási intézményről van szó, amely a holisztikus oktatási szemléletet a katolikus spiritualitással ötvözi. Lukacs pennsylvaniai főiskolai professzori állása mellett vendégoktatóként tanított a Columbián, Princetonban és a John Hopkins Egyetemen is.

Lukacs gondolkodásának megértéshez nagyban segít, ha tudjuk, hogy letelepedése óta Pennsylvaniában él, méghozzá egy folyamatosan csinosítgatott egykori régi iskolaépületben. Az eltűnőben lévő, vidéki-verandás-kiskertes Amerika és annak bensőséges hagyományai iránti szeretete, az arisztokratikus-patríciusi hagyományok nagyra tartása, valamint az angolszász úriember illedelmessége - amely úgy a választékos szóhasználatban, mint a stílusos öltözködésben megnyilvánul - ugyanazzal a patinával rendelkezik, mint gondolkodásának kifinomultsága, a szélsőségektől való óvatos tartózkodása és humorral átitatott finom iróniája. "Ők az igazi konzervatívok, mivel tisztelik a hagyományokat, nyílt őszinteség és mély lelkiség jellemzi őket. Olyasféle emberek ők, mint Dorothy Day, Wendell Berry és George Kennan" - írja egy helyen, arról a manapság ritkán tapasztalható szellemi-emberi ideálról, amely a tömegtársadalom differenciálatlanságának és a növekvő trivialitásnak esett áldozatául. A Bill Kauffmann által is megszólaltatott lokalizmus, a helyi-családi-kisközösségi összetartás és a vallásos meggyőződés sokkal inkább érdekli ezt a fajta konzervativizmust - amelyet inkább tradicionalizmusnak kellene neveznünk -, mint az adók mértéke és a külföldi beavatkozások mikéntje. Mégpedig azért, mert ez a fajta gondolkodás még előtte van az állami, szervezett, iparosított és technicizált életmódnak, így annak problémái sem úgy érdeklik, mint a mozgalmi-jellegű konzervativizmust, vagy a politikai jobboldalt, a National Review-t és a Republikánus Pártot.

Ez éppen azért érdekes, mert az amerikai paleokonzervatívok - akikhez szemléletmódjában Lukacs és Molnar is közel állt - éppen mostanság értékelik fel a Buckley-Reagan-féle mozgalmisággal szemben az intellektuális-kulturális konzervativizmust. A burkeánus, brit stílus és a kommunitárius felfogás párosítása, úgy tűnik, elsőbbséget élvez az individualista-intervencionalistas Rush Limbaugh-féle aktivizmussal szemben.

A helyi, egyszeri, konkrét és valóságos közösségeket, vagy még inkább ezek hangulatát Lukacs két könyvben is dokumentálja a rá jellemző lírai történetírás módszerével. 1981-ben jelent meg Philadelphia: Patricians and Philistines című könyve, amely a város 1900 és 1950 közötti történetét nyújtja érzékeny portréi révén, 1988-ban adta ki angol nyelven Budapest 1900 című könyvét, amelyben a magyar "[fő]város és kultúrája történelmi arcképét" rajzolta meg. Mindkét kötet nagy erénye, hogy a kifinomult emberi kultúrát és az urbanizáció fejlődését párhuzamosan vezeti, és érzékenyen mutatja be a városias polgári világ báját.

Klasszikus történész


John Lukacs több mint harminc könyvet írt, amelyből közel húsz magyar nyelven is elérhető. Első kötete 1953-ban jelent meg (The Great Powers and Eastern Europe), a `60-as években különösen a hidegháború foglalkoztatta (The History of Cold War. 1961). Ennek egyik oka, hogy 1952-től több mint fél évszázadon keresztül folytatott levelezést George Kennan-nel. A legendás "moszkvai jelentés" szerzője (1951/52-ben az Egyesült Államok moszkvai nagykövete) már a hidegháború kezdeti szakaszában elszigetelődött a fősodortól, ugyanis nem a Szovjetunió visszaszorításában, pláne nem befolyási övezete felgöngyölítésében és a frontvonalak megmerevítésében gondolkodott, hanem mintegy a détente előfutáraként az erőegyensúly alapján kibontakozó enyhülésben reménykedett. Kennan 101 éves korában bekövetkező haláláig, 2003-ig tartó levelezésükben (amelyet Lukacs állított össze, s magyarul A történelem eleven valósága címmel jelent meg) maga Lukacs is úgy véli, hogy Sztálin halála után lehetőség volt a hidegháború intenzitásának mérséklésére. (Mindez jól mutatja, hogy még a legkiválóbb konzervatívoknak is lehetnek illúzióik.) Az amerikai külügyi gondolkodás diskurzusában "kétszemélyes kisebbséget" alkotó Kennan és Lukacs az átlevelezett évtizedek során McCarthy szenátort, a Nixon-Kissinger-párost és Reagant is hevesen kritizálta, és bár antikommunizmusuk megkérdőjelezhetetlen volt, sem a hidegháború alatti, sem az azt követő amerikai beavatkozásokat (Korea, Vietnam, Afganisztán, Irak) nem támogatták.

Lukacs történészi karrierje a `70-es években ívelt fel. Ebben ismét nagy szerepe van egy személyiségnek. Lukacs több könyvben is foglalkozik a második világháborúval, azon belül is az általa a legnagyobb XX. századi államférfinak tartott Churchill alakjával, illetőleg a hozzá képest pozicionált Sztálinnal, valamint a Hitler-problematikával. Meggyőződése szerint a második világháborúban, különösen az 1940-es londoni bombázás alatti kitartással, Nagy Britannia végezte el a Harmadik Birodalom legyőzésének nagy részét, amelyben Churchillnek oroszlánrésze volt, hiszen úgy katonai, mint diplomáciai tehetsége felülmúlta szövetségeseit és ellenfelét. Ennél egy lépéssel tovább menő szemlélete szerint a brit kormányfő nemcsak országát, hanem a nyugati civilizációt is megmentette. A második világháborúról (Az európai világháború. 1976, Hitler és Sztálin. 2006, 1945: A nulla év. 1978, The Legacy of the Seconw World War. 2010) és Churchillről (A párviadal. 1991, Öt nap Londonban. 1999, Churchill. 2002, Blood, Toil, Tears, and Sweat. 2008) szóló könyvei nemcsak nyelvileg, hanem szemléletében is megújították a kérdésről szóló történészi vitát és finomították a közvélekedést. A Hitler-problémáról szóló historiográfiai művében (A történelmi Hitler. 1997) a Németország vezéréről szóló történészi összefoglalókat vetette egybe, haragosan térve ki David Irving nézeteire is.

A Hitler-historiográfia már jelezte, hogy Lukacs komoly történetfilozófiai érdeklődéssel bír, amelyet számos könyvben bizonyított is (A történelmi tudat. 1968, Remembered Past. 2005), végül pedig legutóbbi kötetében, a 2011-ben megjelent The Future of History-ban foglalt össze. Utóbbiban írja, hogy a történelemről való tudás nem hasonlítható össze a természettudományos-tapasztalati ismeretszerzéssel, és végképp nem alakítható ilyenné. A történelem-tudás megszerzése nagyrészt ugyanis intuitív folyamat, átadása személyes közreműködést igényel, s mindkét lépéshez elengedhetetlen az elmélyülés. A könyvben Lukacs kritizálja a tömeges egyetemi oktatást, a múlt iránti tisztelet hanyatlását, és a történelmi témájú népszerű könyvek kiadóit, a többnyire triviális TV-műsorokat és szenzációhajhász dokumentumfilmeket, amelyek felelőssé tehetőek a történelmi tudat elsekélyesítéséért. Jellemző ugyanakkor az is - írja -, hogy az akadémiai közélet is felületessé válik, amelyet jól illusztrál az American Historical Review egyik cikke, amely The Disconfort of Drag: Transgender Performance Among Prisoners of War in Russia címmel jelent meg. Az efféle bornírt ostobaságokkal áll szemben Lukacs történelemképe, amely ötvözi a régi iskola holisztikus-szerkezeti szemléletét, az államok, háborúk, államférfiak cselekvésének megértését (nemcsak egyszerű leírását!), az emberi kultúra iránti fokozott érdeklődést, és mindezt a klasszikus historiográfia legjobbjaira jellemző nyelvi igényességgel adja elő.

Eredendő bűnös


Lukacs mindig is tartózkodott attól, hogy magát konzervatívnak vagy jobboldalinak nevezze, ehelyett önmagát sokakat megdöbbentő módon "régimódi reakciósnak" nevezi. Ez még inkább érdekes az amerikai közéletben, ahol a függetlenségi háború után a vesztes brit-barát loyalisták francia területre költöztek, a polgárháborúban alul maradó déliek pedig kikerültek az ország életét irányítók közül. Vagyis a "reakciósoknak" csupán a periférián biztosítanak szűk helyet, esetleg európai csodabogárnak tartják őket. A szerző identitását legjobban mégis önéletrajzi könyvének címe - Egy eredendő bűnös vallomásai (1990) - jellemzi. A könyvet, amelynek folytatása is megjelent (Isten velem. 2009), egy helyen "az egyik legjobb XX. századi amerikai visszaemlékezésnek" nevezték. Lukacs szellemi önarcképében, utazásairól szóló esszéiben és más szubjektív hangú írásaiban mindenféle tolakodástól mentesen számol be benyomásairól és érzéseiről, amelyeket a katolikusok megnyugvása és derűje hat át.

Mondhatnánk, hogy Lukacs politikai nézetei alapján a whig konzervatív liberalizmussal, a nemes szabadelvűséggel, vagy az angolszász óliberalizmussal rokon, ám konkrét politikai nézetekről az ő esetében nincsen szó. Inkább a világról szerzett - a kifinomult történeti tudaton átszűrt - benyomások összegződéséről van szó, amelyek egy egységes, de mégsem konstruált világképben találják meg a maguk helyét. Ez a világkép leginkább a tradicionális katolicizmussal, az ember természetben betöltött helyének elfogadásával és a világ adott rendjének elfogadásával jellemezhető, vagyis jelen van benne a valláserkölcsi tartalom, a konzervativizmus szkepszise, ugyanakkor a régi világ iránti nosztalgia is.

Lukacs főként Tocqueville, Burke és Huizinga követőjének mutatkozik azokban az esszéiben, amelyek nem kevés korkritikát tartalmaznak. Ezek gyűjteményes kötetei (Évek... 1998, Demokrácia és populizmus. 2005) arról árulkodnak, hogy véleménye szerint a kezdetben az angolszász erényekkel kiegyensúlyozott és a tömeges részvételt ellensúlyozó intézményekkel körülvett demokrácia a XX. század során eltorzult, hiszen a XIX. század liberális-parlamentáris, vagy polgári demokráciája - amelyet a társadalom elitje vezetett - a jobb- és baloldali demagógia hatására minden morál és tartás nélküli tömegdemokráciává züllött. Lukacs nemcsak az arisztokratikus eszmények és az organikus közösségek letűnését kritizálja, hanem a múlt század második felében érvényesülő kulturális törekvéseket is, amelyeket a szellemi és morális nívó lesüllyedéséért okol. Nem véletlen, ha a Boston Globe szerzője olyan "anti-populistának" tartja, aki nemcsak a baloldali követeléseket, hanem a sok esetben ezek nyomába szegődő amerikai jobboldali populizmust is bírálja. Felfogását legjobban azzal lehetne jellemezni, hogy a témáról szóló írásait a hajdani angolszász kultúráltság és a kortárs vulgaritás ellentétpártja motiválja.

Lukacs a problémát valóban gyökerénél ragadja meg, amikor a tömegdemokráciát az egyenlősítő törekvések, a racionalista társadalom-mérnökösködés és az arisztokratikus formák elleni támadások felől definiálja, amelyhez társítja a nacionalizmust és szocializmust is, amelyek egyaránt homogenizálásra törnek. A "totális demokrácia" réme, amely Tocqueville-t is foglalkoztatta, úgy látszik, valósággá vált - olvassuk nem egy esetben nála. A lukacsi ókonzervatív, vagy reakcionárius nézetekhez persze sok esetben társulnak némileg anakronisztikusnak ható dohogások és mérgelődések a modern világ jelenségei felett, amelyeket azonban sohasem visz el arra a pontra, hogy az egész modernitást megkérdőjelezze, ahogyan a technológiával szembeni tartózkodása sem folytatódik radikális irányba. Lukacs ugyanis nem a forradalmi konzervatívok vagy a lázadó jobboldaliak típusából való - ezeket ugyanis már a "populáris demokrácia" résztvevőinek tartja -, hanem a passzívabb-szemlélődő tradicionalisták közé tartozik. A szerző konzervativizmusa ugyanis nem az 1789-1848-1917 kihívásaira válaszoló, annak reakciójából születő konzervativizmus, hanem többé-kevésbé még az ezek előtti. (Kérdés ugyanakkor, hogy ez a pozíció a nosztalgián és a keserű hangvételű megállapításokon túl mit tehet a válság feltartóztatásáért, vagy még inkább: az azon való túlkerülés érdekében?)

Lukacs, akárcsak történészi munkáit, esszéit és korkritikáját is szélesebb perspektívába helyezi, amikor az ötszáz éve tartó nagy történeti korszak - a polgári világ, a modernitás, az újkor - lassú letűnését állapítja meg (The Passing of the Modern Age. 1970, A XX. század és az újkor vége. 1993, Egy nagy korszak végén. 2002). Az alaphang és a megállapítás világos: a polgári kultúra, amelynek eredményei alapvetően meghatározzák korunkat, letűnőben van, helyébe a nacionalizmustól és a populizmustól áthatott időszak jön (nézete szerint ennek képviselője, illetve előfutára volt a nemzeti és a nemzetközi szocializmus), e kettő kiegészítője pedig a materiális-technikai haladás mindent átható képzete lesz. És egyre kevesebb dolgot lehet majd megőrizni.

(John Lukacs műveinek számba vételénél abban az esetben adtuk meg a magyar címet, ha az magyar nyelven megjelent, az évszámok minden esetben az angol eredeti első megjelenésének dátumát jelentik. Képünk innen való.)


John Lukacs Budapesten


Hosszú idő után újra Magyarországra látogat John Lukacs történészprofesszor, aki május 21-én, kedden 17 órakor a PPKE BTK budapesti képzési helyén, a Sophianumban (Budapest, Mikszáth tér 1.), május 22-én, szerdán 17 órakor pedig az ELTE BTK campusán, a Gólyavárban tart előadást (Budapest, Múzeum krt. 4.) három egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Corvinus és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem szervezésében.

A két előadás kiváló lehetőség arra, hogy John Lukacs szemszögéből válaszokat kapjunk arra: milyen helyzetben van ma a magyar társadalom, és mi a mai fiatalság szerepe a jövőt tekintve? Az előadások során John Lukacs három meghatározó esemény, mégpedig a kiegyezés, az I. és a II. világháború hatásait mutatja be, és tesz javaslatokat a magyar társadalom lehetséges fejlődési irányaira vonatkozólag.

Az első előadásra itt, a másodikra pedig itt lehet regisztrálni, amely kötelező.

A Facebookon elérhető a John Lukacs Rajongói Klub, és a két előadás eseménye.
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
butapesti | 2013. május 18.  | 15:47
# 1
John Lukacs-t, azaz Lukács János nagyon kedvelem. Elsőként olvastam el a 2000-ben megjelent emlékezését Churchill temetéséről. Ezen kivül is több művét tanulmányoztam. Volt már itt, tartott előadást Magyarországon. Sőt a tévében is láttuk 2005. október 24-én előadását a Mindentudás Egyetemén Állam, nemzet, nép címmel. Akkor egy kijelentő mondatban ezt hallottuk tőle: \"Az Európai Unió fából vaskarika.\"  Valóban. Ez tényleg egy telitalálat.  Az EU-ban soha nem lesz tényleges , igazi együttmüködés, csak mint egy laza konföderáció képzelhető el. A közös kormány, stb. elvén működő egyesítési kisérlet éppen mostanában bukik meg Brüsszelben és mindenhol Európában. A marakodások mozgatórúgóia pénz és a profit. Ez a tőkések úniója.
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.