Könyvtúltermelés, végzetesen eltorzult piaci szerkezet, a független kiadók és könyvesboltok alkonya, bezáró antikváriumok, nívósüllyedés. Pesszimista kulturális látlelet könyvünnep előtt.

"Nem kell könyveket égetned ahhoz, hogy egy kultúrát elpusztíts, elegendő csupán rábírni az embereket arra, hogy többé ne olvassák őket." Ray Bradbury

"Én még olvasok." Az Osiris Kiadó reklámtáskájának felirata

Szellemi szürkület

A 84. Ünnepi Könyvhét idejére kibocsátott csodás könyvek, a közel egyhetes, hagyományos könyvünnep révén kapott magaskulturális lelki-szellemi dózis és az eladók jelentős részénél többnyire ekkor tapasztalható robbanásszerű kereslet majd ismét mindenkit meggyőz arról, hogy a magyar "könyviparral" minden a lehető legnagyobb rendben van. Hiszen az emberek vesznek könyveket - halljuk hamarosan. (A szokásos november-decemberi karácsonyi könyvvásárlási láz után ez a második legfontosabb szezon, ráadásul évről-évre jellemző, hogy a könyvhét alatt egyre több könyv fogy el - nyilván az évközben tartott könyvböjt egyfajta orgiasztikus feloldásaként.) Csupán a könyvvásárlási szokások vannak változóban, és csakhamar nyugvópontra jutnak a dolgok - szólnak majd a megnyugtató hangok. Hiszen az írók remekműveket írnak, a kiadók kiadják őket, a kereskedők pedig megkapják jól megérdemelt árrésüket (amely résen keresztül egyébként az elmúlt másfél évtizedben a kultúra kiszökött a szellemtelenség légüres terébe). Egyszóval minden oké, a kultúra nincs válságban, maximum néhány enyhén nyugtalanító kereskedelmi jelenség ütötte fel fejét, amelyhez azonban a flexibilis könyvpiaci szerkezet könnyedén alkalmazkodni fog. Nos, a magyar könyvpiaci szerkezet annyira flexibilis, mint a sztálini ötéves terv, a kultúránk pedig válságban van.

A helyzet ugyanis az, hogy ha kultúránk állapotát a könyvek világán keresztül szeretnénk felmérni - márpedig vajon mi máson keresztül lehetne?! -, akkor elkeserítő látvány tárul elénk. Napjaink, sőt a mögöttünk hagyott évtized(ek), de egész korszakunk kulturális összege negatív, ha "könyvtermése", könyvtúltermelése és könyvekkel szembeni anyagi, szellemi és lelki igénytelensége felől nézzük. Kizárólag a krízis nyelvén lehet és szabad nyilatkozni ma erről a kérdésről, minden más hazugság, önbecsapás és a növekvő bajok eltagadása volna. Saját kultúránk méltó hordozója, borítók közé szorított emblematikus megtestesítője, vagyis a könyv az, amely a legjobban mutatja, hogy hol állunk kulturális értelemben. Nemcsak tartalmában, hanem küllemében, a vele való bánásban és a körülötte űzött kultuszban is pontosan felfedezhető mindaz, ami kultúránkat éppen jellemzi.

Gondoljunk csak a legújabb könyvnek látszó tárgy, azaz a Szürke ötven árnyalata fogadtatására! A tartalommal kapcsolatban a szellemi igénytelenség, a küllemmel szemben pedig az ízléstelenség diadalát láttuk, míg a cím a maga sorsszerű plasztikusságában jelzi legjobban korunk kulturális nívóját: a szürkeség félszáz megjelenési formáját látjuk virítani mindenütt. Egyenkönyvek, globális kereskedelem, unalomig variálható, anti-autentikus tartalmak, egalitárius közízlés. Ócska, rossz, alpári, kifejezéstelen középszerűség, amely valamely rejtélyes oknál fogva milliókat ragadott magával. A metrón a fiatalabbak tüntetőleg falták a trilógia első részét, az unatkozó háziasszonyok kacérkodva villantották ki a villamoson a borítót, a munkából unalmas házasságukba hazasiető decens középoszálybeli negyvenesek pedig lopva pillantgattak a lapok közé a piros lámpánál. A népszerűség titkának nyitja persze nagyon egyszerű: az olvasóközönség ez egyszer végre azt kapta, amire igénye volt és amit megérdemelt. Azon a színvonalon, azzal a tartalommal és olyan kiadásban, amelyre szíve mélyén igazán vágyott. Végül is, több milliárd légy nem tévedhet - szoktuk mondani kellő iróniával.

Manapság, amikor a könyvekkel szemben mutatott érdektelenség növekedése együtt jár a könyvek túltermelésével (a kettő szorosan összefügg!), amikor közhelynek számít úgy a diszlexia terjedésének megállapítása, mint a klasszikus kultúrára rakódó digitális hordalékréteg növekedésének regisztrálása, nem lehet nem arra gondolni, hogy alapvetően a kultúránk van válságban. Könyvekből kiinduló, könyvekre épülő, könyvekből táplálkozó kultúránk szerkezeti problémái nem csak gazdasági eredőkkel magyarázhatóak, amelyek mögött pőre piaci érdekek állnának, hanem mélyebb krízisről tanúskodnak. Kíváncsi lennék, ha ma tartanának könyvégetéseket, hányan hordanák segítőkészen máglyákra csupán a helyet foglaló, jelentés nélküli tárgyakká lefokozott könyveiket? A könyvvel szembeni tiszteletlen viselkedés ugyanis az egekre kiált. Az egyik áruházban a következő felirat hirdette nagybetűkkel az akciót: "Kilós könyvvásár - 1390 Ft/kg". Kilós könyv - ízlelgessük a szókapcsolatot, és kezdjünk hozzászokni.

Kulturális absztinencia

A Sonda Ipsos 2012. első negyedévében folytatott felmérésének eredményét egységesen úgy interpretálta a sajtó, hogy "nem olvasnak a fiatalok". Az olvasásszociológiai kutatás tanúsága szerint a tavalyi év elején a magyar fiatalok 7%-a olvasott könyvet naponta, 16%-uk hetente, közel felük pedig havonta, vagy annál is ritkábban. A maradék 28% bevallása szerint egyáltalán nem olvas könyvet. Fontos, hogy kifejezetten könyvolvasásról van szó, amely felfogásunk és örökségünk szerint a megérett tartalmakat közvetítő, mélyebb megértést és sok figyelmet igénylő kultúrahordozó eszközünk.

A fenti adatoknál érdekesebb, hogy a nemolvasó 15 és 25 év közöttiek csoportjának - megismételjük: ma, Magyarországon, létezik a könyvet-kezükbe-nem-vevő, könyvet egyáltalán nem olvasó emberek rétege (pártot nekik?!) - 55%-a időhiányra hivatkozott kulturált viselkedését megindoklandó, 45%-uk bevallotta, hogy a könyvek egyszerűen nem érdeklik őket, míg egy másik metszetben 32%-uk állította, hogy az olvasás nem köti le ennél nyilván sokkal szofisztikáltabb tevékenységhez szokott figyelmét. Vagyis összességében a könyvet nem olvasó magyar fiatalok népes csoportjának 77%-a számára az olvasás végtelenül uncsika dolog. Érdekes fejlemény, hogy a nemolvasók csoportjának egyharmada a könyv drágaságára hivatkozik. Ők még bizonyára nem hallottak arról, hogy a könyv kölcsön is kérhető, létezik úgynevezett könyvtár, amely egy olyan hely, ahol ingyen odaadják őket, sőt könyvet akár lopni is lehet, végül is az sem kerül semmibe.

A számokat elnézve aligha állapítható meg más, mint hogy a fiatalok 7%-a intenzív könyvfogyasztó, nekik egyetlen napjuk sem telik el könyvolvasás nélkül, míg a korosztály 63%-a (ők kilencszer többen vannak, mint az előbbiek!) könyv nélküli életet él, és ez cseppet sem zavarja. A digitális könyvek terjedése nem okolható a folyamatért, ugyanis a felmérés szerint 2% olvas csupán e-book-ot, a megdöbbentő eredmény mögött más motívumot kell tehát keresni. Ez pedig, bármilyen szomorú, de nem egyéb, mint a könyvek világától való idegenkedés, a könyv, mint kultúraközvetítő eszköz iránti érdektelenség kialakulása. Az az állapot, amikor valaki nem tud mit kezdeni egy könyvvel, mert nem érti, nem érzi, nem érdekli, nem köti le, nem kíváncsi rá. Mindez sokkal rosszabb, mint a barbárság. Ezek az emberek - akárcsak Bradbury kultikus regényének társadalma - önként mondott le a könyvolvasásról. Ők nem terror, hanem egyéni döntés következtében nem vesznek kötetet a kezükbe.

A prózai helyzet az, hogy a könyvolvasás előbb kultúrálódásból szórakozássá vált, majd ezen a fronton más, sokkal izgalmasabb dolgok vették át a helyét. Orwell írja Az irodalom felszámolásában (1946) a kirajzolódó két hidegháborús blokk művelődési helyzetéről, hogy míg Keleten a központilag irányított újságok és a televízió lesz a fő információs csatorna, addig - teszi fel a kérdést - "a fejlett országok lakossága vajon igényt tart-e bármiféle irodalomra"? Majd azzal válaszolja meg a kérdést, hogy "bizonyos, hogy korántsem fognak olvasásra annyi időt szánni, mint a szórakozás más formáira. Valószínű, hogy a rádióműsorok és filmalkotások teljes győzelmet aratnak a novellák, regények felett. Esetleg valamiféle hitvány, szenzációhajhász ponyvairodalom fennmarad - amely olyan sorozatgyártás terméke, ami az emberi kezdeményezőkészségét a minimumra csökkenti." Szomorú és hálátlan érzés lehet prófétának lenni.

Szűkülő kereslet

Szintén tavalyi adat, hogy a magyar könyvpiac 58 milliárd forintos forgalmat bonyolított, amely a 2011-es forgalomhoz képest két és fél százalékos visszaesést jelent. Mindez azonban még semmi. A magyar könyvkereskedelem tíz évig tartó konjunktúrája 2008-ban véget ért, ám addig folyamatos volt a bővülés. Míg ugyanis amióta mérik, azaz 1997-ben 24,4 milliárd volt a forgalom, addig 2008-ban már 67,6. Egy évtized alatt több mint 270%-os bővülésről van tehát szó! Nyilván a gazdasági válság és a könyvek drágulása is hozzájárult ahhoz, hogy míg az utolsó könyvpiaci békeévben (2008) közel 14 500 címet forgalmaztak mintegy 67,6 milliárd forint értékben, addig tavaly már csak 11 600 cím került piacra, amely 58 milliárd forintos kereskedelmi forgalmat hozott. Ha a 2008-2012 közötti inflációt is beleszámítjuk, akkor azt látjuk, hogy a hazai könyvpiac egyharmadára zsugorodott fél évtized alatt!

A hazai könyvvásárlási szokások is jelentősen átalakultak. A karácsonyi könyvvásár idején kel el az éves forgalom 35-40%-a, amely legalábbis arról tanúskodik, hogy a könyv luxuscikk, drága ajándék lett, olyasmi, mint a nyaralás, amit évente maximum egyszer-kétszer engedhetünk meg magunknak. A piac szűkülése ebből a szempontból azt jelenti, hogy a kereslet szűkült, mert egyre kevesebben vannak azok, akik "élvezeti értéke" miatt vásárolják a könyvet. Jellemző, hogy a könyvpiac minden műfaji szegmensében csökkenés mutatkozott tavaly (a szakkönyvek iránti kereslet állandó, de ez nem jelent semmit, azt ugyanis muszáj megvenni), kivéve az "ismeretterjesztőnek" besorolt tematikát, amelynek jelentős hányadát azonban a fércművek alkotják. Egyetlen biztató jel akad csak, mégpedig a valóban kiváló magyar gyermekkönyv-eladások bővülése.

Az ok ismét egyszerű: 1) kevesebb az emberek kultúrára fordítható pénze, a könyv olyan terméknek számít, amely lassacskán prémiumszámba megy, 2) szűkül a könyvfogyasztó réteg. Miközben az elmúlt fél évtizedben a könyvek átlagos ára felment, a kiadott példányok mennyisége és a címek száma viszont csökkent, akárcsak az eladott daraboké, így azt kell feltételeznünk, hogy egyfelől csökkent a könyvet rendszeresen vásárló emberek száma, másfelől pedig darabszámra ők is kevesebbet vettek. Nagy átlagban tehát arról van szó, hogy szűkül a könyvbarátok rétege, akiknek nincs pénzük több és több kötetet venni. Szép kilátások.

Árrésprés

Magyarországon nagyjából kettőszáz kiadó van, amelyből 188 szolgáltatott adatot az előbb idézett, tavalyi felméréshez. Ők adják a hazai forgalom 90%-át, az import könyvforgalom 6%-os részesedéssel bír, amely egyébként drasztikus csökkenésen van túl. A 188 kiadóból 49 bonyolítja a hazai forgalom 81%-át, közülük a 14 legnagyobb, piacvezető cégnél realizálódik az összforgalom 58%-a. Ez már első ránézésre sem éppen egészséges.

A rendszerváltás idején szétesett az állami könyvforgalmazási rendszer, a jogutódok és a privatizált kiadók romjain lassan elkezdett magától kialakulni egy új, a könyvkiadási és -kereskedelmi működést máig meghatározó szerkezet. Bár egy autonóm, saját piaci mechanizmussal rendelkező fejlődés vette kezdetét, a kialakult kiadói és terjesztési rendszer rövidesen egy végletesen torz, hegemonisztikus tröszt-hálózatba torkollott. Hosszú éveken keresztül négy nagy könyvkereskedelmi lánc határozta meg a terjesztést (a saját terjesztési és értékesítési logikával rendelkező tankönyvpiac elemzésétől most eltekintünk). A pécsi Alexandra, a Libri, a Líra és a hozzájuk felzárkózó, kezdetben on-line vásárlásra specializálódó Bookline lett a négy piacvezető, terjesztést végző cég.

Az elmúlt 5-10 évben azonban megjelent egy olyan törekvés, amely teljesen ismeretlen más országokban. A négy nagy könyvterjesztő lánc elkezdett ugyanis kiadással is foglalkozni. A forgalmazók vagy megvásároltak más, addig is működő kiadókat, vagy jelentős részesedést szereztek bennük, de a szemfülesebbek arcátlanul a terjesztőlánccal azonos néven kezdtek el kiadót működtetni. Mindezzel az a probléma, hogy egyfelől már akkor piaci torzulás keletkezett, amikor a négy nagy jóformán monopolizálta a könyvterjesztést, másfelől amikor ugyanezek kiadásba fogtak, akkor végzetesen deformálódott a szerkezet. A terjesztők kezdetben 45%-os árréssel dolgoztak, majd ezt fokozatosan felemelték 60%-ra (vagyis a könyvkiadó által megszabott árból ennyit vágnak zsebre csupán azért, mert az általuk működtetett bolt polcairól emelete le és vette meg a kötetet valaki). Amennyiben a kiadó nem vállalja a pofátlanul magas árrésen történő értékesítést, a terjesztő nem forgalmazza könyvét, így az a hegemón láncok nagy lefedettsége miatt csaknem elérhetetlenné válik. Az értékesítés metódusáról tudni kell, hogy a terjesztők bizományba veszik át a könyvet, ráadásul többnyire havonta fizetnek csak. Míg a négy nagyhoz nem tartozó független kiadók kénytelenek a monopolizált láncokon keresztül értékesíttetni könyveiket, amely hasznának minimum felét emezek lefölözik, addig a saját láncán keresztül saját kiadványát terjesztő és amúgy is hegemón helyzetben lévő forgalmazónak ilyen gondja nincs. A kicsikhez képest ő tehát dupla haszonhoz jut, de korántsem azért, mert takarékosabb, vagy üzletileg ügyesebb lett volna, és végképp nem azért, mert nagyobb kockázatot vállalt a weberi kapitalista etikának megfelelően.

Nézzük a kiadói hálózatokat! A négy nagy közül a legkisebb, a Líra birtokolja a Magvetőt, a Corvinát és az Athenaeumot (azaz a patinás, minőségi kiadók közül hármat), és olyan profilt hozott létre, amelybe belefért a speciális (orvosi, zenei, sport, stb.) könyvesboltok működtetése is. A Libri, amellyel összeolvadt a korábban is működő Nyitott Könyvműhely, viszi a Helikont és az Ulpius-házat, versenytársa, az Alexandra-csoport tulajdonolja többek között a Norant, az Európát és a Cartaphiliust. Utóbbi két nagy kiadó portfóliójára egyaránt jellemző, hogy a megvásárolt brandek neve alatt adja ki a minőséginek számító könyveket, míg saját neve alatt - fogalmazzunk úgy - a többit. Miután idén tavasszal a Libri többségi részesedést szerzett a Shopline-ban, lényegében összeolvadt a negyedik terjesztővel, és övé lett a Bookline. Ezzel egyfelől egycsapásra átalakult az addigi 3+1-es szerkezet, és kialakult a Libri-Alexandra-tengely, amely mellett statisztaszerepet játszik a Líra, másfelől a Libri saját profilját megerősítette az e-könyv-forgalmazással és a webáruház-működtetéssel.

A nagy könyváruházak terjesztési modellje kifejezetten a kis, minőségi könyvet előállító kiadóknak árt: miközben szűkül a könyvpiac, a forgalmazók könyvplázáinak alapterülete évről-évre növekszik, az árrés és a terjesztés monopolizálása pedig kényszerhelyzetbe hozza a független kiadókat. A könyvplázákban fő helyen a terjesztők gúlába rakott saját kiadványai tornyosulnak, ráadásul a kisebb kiadóktól folyamatosan elszipkázzák azokat a nagy neveket, akikért a vásárló hajlandó pénzt adni. Jól jelzi a problémát, hogy a nagy láncok egyikének érdekeltségébe sem tartozó kiadók a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületén belül létrehozták a Független Kiadók Tagozatát. A nagyok árnyékában minőségi könyveket kiadó független cégek (csak felsorolásszerűen néhány: XX. Század Intézet, Attraktor, Jószöveg, Kortárs, Kossuth, L`Harmattan, Múlt és Jövő, Napvilág, Osiris, Quadmon, Ráció, Scolar, Századvég, Széphalom, Typotex) kiadványait sokszor alig találni meg a többemeletes könyváruházakban. Manapság nem elégetik, hanem a szórakoztatóipar részévé tett könyvdömpinggel agyonnyomják az értékes könyveket.

Mindez azonban korántsem csupán üzleti, hanem kulturális kérdés! (Ld. ehhez is Osztovits Ágnes kiváló cikkét: Vedd és olvasd! Heti Válasz, 2013. május 30.) Míg a nagyok kihasználva hegemón helyzetüket, egymással versenyeznek és dömping-szerűen elárasztják az így vagy úgy hozzájuk köthető termékekkel a piacot, addig a kicsik állítják elő a könyvheti listára felkerülő művek kétharmadát, kibocsátva a minőségi kötetek többségét is. A nagy terjesztők kíméletlen árrésterrorja ugyanakkor arra szorítja őket, hogy a kiadás költségein spóroljanak: a szerkesztőn, a szakmai-nyelvi lektoron, az olvasószerkesztőn, a borítón, a tipográfián, a korrektoron. Ezzel súlyosan csorbul a könyvek tartalmi, nyelvi és esztétikai megjelenése, tovább csökken a könyv, mint kultúrahordozó ikon presztízse, és egyre kevesebb lesz a minőségi kiadvány.

A silányság diadala

"De legalább olvasnak" - szoktuk hallani a védekezést, ha valaki egy-egy, időlegesen népszerű, ámde nem éppen minőségi könyv sikerét szóvá teszi. A keserű kultúrpesszimistákkal és a színvonal alászállása fölött dohogókkal szemben ilyenkor rendre felhozzák, hogy a nem túl nívós kötetek olvasása is olvasás. Ezzel szemben a valóság az, hogy a könyvtúltermelés által kibocsátott silány minőségű kötetek valójában lejáratják és kiüresítik a könyvkultúrát. A könyvplázák, a könyvek eme hamis templomai arra szolgálnak, hogy bennük celebrálják a kultúra fekete miséit.

Ma Magyarországon egy-egy cím átlagos példányszáma 2500 darab, a szélső értékek úgy hangzanak, hogy a tudományos-szakmai könyvekből többnyire 300-500 darabot nyomnak, a Szürke ötven árnyalata pedig 2012-ben majdnem elérte a százezres példányszámot. Ma ezer eladott példány már sikernek számít, magasan kvalifikált szépirodalmi műből különösen. Érdemes egy pillantást vetni a tavaly karácsonyi sikerlistára, hogy lássuk, mire van igény a hazai könyvpiacon!

2012 végén a nagy könyvforgalmazók eladási listái közül kettőn is E. L. James rom(antikus)-er(otikus) ponyvája szerepelt az első helyen, a négyből két terjesztőnél harmadik helyen végzett Nyáry Krisztián Így szerettek ők című irodalmi pletykakönyve, az ostobenkó szoftpornó-trilógia második része az Alexandra, a Libri és a Líra toplistáján második, harmadik és tizedik helyen állt, a Kása Tamásról szóló kötet összesítettben ötödik helyet szerzett, Debreczeni József A 2006-os ősz című műve a Bookline-nál listavezető volt. Ezek voltak azok a könyvek tehát, amelyek a kiemelt könyvvásárlási időszakban tömegével keltek el. Mindez igazán kifinomult, minőségi kultúrafogyasztásra vall.

Jellemző vetülete a nívó zuhanásszerű süllyedésének kétfajta irodalom megjelenése: az egyik a Coelho-klónok műfaja (önsegítő könyvek, ezotéria, populáris pszichologizálás, bármi, aminek a címe úgy kezdődik: "Hogyan legyünk hamar..."), a másik a nehezen meghatározható réteg-könyvek csoportja (ld. erről: Farkas Adrienne: Vámpírszerelem. Magyar Nemzet Magazin, 2013. május 18.). Ezek közé tartoznak a gasztro-regények, a kutyasztorik, a szingli-regények (a műfajban úttörő Bridget Jones naplója, magyar változatban az Állítsátok meg Terézanyut), a romantikus tini-történetek (Twillight-saga, Szent Johanna gimi) és a "libairodalomnak" csúfolt, nők által, nőknek, nőkről írott könyvek sora (Fejős Éva, Papp Diána, Vass Virág műveiről van szó, s nem Jókai Annáéról, Kaffka Margitéról, Nemes Nagy Ágneséről vagy Szabó Magdáéról). Utóbbi műfaj pár évvel ezelőtt kezdődött, megtörhetetlennek látszó diadalmenetére több magyarázatot is próbáltak már adni (piaci rést töltenek be, elkapták a koraharmincasok-negyvenesek érzelmi fonalát, jó a marketingjük, stb.), de egy biztos, része van benne annak, hogy minden felmérés szerint a nők szívesebben olvasnak könyvet, ezen belül ők a regények törzsközönsége is.

Találomra bemásolom az egyik "nőcikönyv" ajánlóját: "Hősnője ezúttal egy igazi városi, harmincas partikirálynő, Kulcsár Petra, aki egyszer csak egy kis bükki faluban találja magát: azért utazik oda, mert egy lerobbant éttermet örökölt az édesapjától. Szíve szerint túladna rajta, azonban az ottani ügyintézés közben új emberi kapcsolatokat sodor az útjába az élet, és a friss élmények hatására felfedez a saját lelkében olyan dolgokat, melyek létezéséről eddig nem is tudott. És persze, ahogyan az egy jó romantikus regényben lenni szokott, feltűnik a mindent elsöprő szerelem! A Bodza Bisztró üde, igazán nőies olvasmány egy csipetnyi falusi turizmussal és gasztronómiával fűszerezve." Ennél modorosabb és sztereotipikusabb aligha lehetett volna az összefoglaló. Kulcsszavak: városi partikirálynő, emberi kapcsolatok, friss élmények, saját lélek, mindent elsöprő szerelem, gasztronómia. De végeredményben a női írók nagyszámú megjelenése és a hozzájuk köthető hitvány alkotások divatja minden bizonnyal nem gender-ügy, hanem minőségi kérdés. Ahogyan Török Sophie fogalmazott nyolcvan évvel ezelőtt: "a nőknek mégis legfőbb érdekük, hogy ne csak eltűrjék, de megköveteljék a kritikától s önmaguktól is a legmagasabb mérték igényeit. Amíg elfogadjuk, vagy éppen elvárjuk a «fórt» mint nemünknek járó jogos könnyítést, addig «Írónők» maradunk, kirekesztett kaszt, s holt ág az irodalom folyamában."

Szagtalan könyvek

Az Egyesült Államokban tavaly szárnyalta túl először az elektronikus könyv formában piacra dobott regények forgalma a keménykötésű változatokét. Az amerikai e-book-piac amúgy is fellendülőben van: 2011-ben eladásuk száma megkétszereződött, és már az összes könyvforgalom 15%-át tette ki, amely idén 22 százalékra kúszott fel. Miközben a teljes amerikai könyvpiac 2010-2011-ben szűkült, az elektronikus könyveké nőtt. Érdekes, hogy az értékesített nem-papíralapú kötetek között 2011-ben a regények már 30%-ot tettek ki.

Magyarországon ehhez képest az éves könyvforgalomból valamivel több, mint 0,9%-kal részesülnek csak az elektronikus könyvek (ez az adat még érdekesebbé válik, ha tudjuk, hogy 2010-hez képest 2012-ben 30%-kal nőtt az e-könyvek hazai részesedése). Bár rohamosan szélesedik a hordozóeszközök skálája (számítógép, e-book reader, tablet, okostelefon), a piaci áttörés rendkívül messze van. Noha a megállapítások szerint az e-book-olvasók 70-80%-a az egyszeri, alkalmi elektronikus olvasás után ezt a módot részesíti előnyben a papír alapú olvasás kárára. "Az e-könyvet olvasó közösség kissé megbélyegzett minoritás" - szól a Szépirodalmi Figyelő témáról szóló összeállításának sokatmondó címe (2013. 2. szám).

Az éves 300-400 millió forintos bruttó árbevétel, amelyet a hazai e-könyv-piac hat-nyolc forgalmazó révén bonyolítani tud, valóban elenyésző szám, főleg, hogy egy-egy elektronikus könyvből jó, ha pár százat el tudnak adni. Az e-könyvek áttörésének elmaradása mögött számos ok áll, ezek között szokták említeni a papír alapú könyveket érintő 5%-os áfával szemben a szolgáltatásnak minősülő (mert elektronikus tartalmakat közlő) e-könyv-bizniszt sújtó 27%-os forgalmi adót, továbbá azt, hogy a fejlesztés és forgalmazás igen költséges, hogy nincs olyan könyvpiaci szereplő, aki szerint megérné befektetéssel sokat kockáztatni, ráadásul igen magas a kalózkodás rátája is. Ám a kétségtelen kockázatkerülés azért alakulhatott ki, mert egyszerűen nem jött még össze a keresleti oldalon a kritikus tömeg. További fontos tényező egyébként, hogy a nagy láncok jól felfogott érdeke, hogy az ő hatáskörükön kívül eső elektronikus formában megvásárolható könyvek ne terjedjenek el, hiszen akkor fuccs az árrésnek.

Ez továbbvisz minket a probléma gyökérokához (bár véleményem szerint ez korántsem probléma: addig jó, amíg nincsenek nagyobb tömegben e-könyvek). Be kell látni ugyanis, hogy a hazai könyvfogyasztóknak (már a szó is rémes, elnézését érte) nincsen igényük e-könyvre. Illetve dehogyisnem: a Szürke ötven árnyalatának első része lett az első e-book Magyarországon, amely a Bookline ötvenes listájára fel tudott kerülni. Ez ám a jó hír! Azt pedig a Heti Válasz összeállításából tudjuk, hogy a hazai kalóz-verziók 99%-a nem a hivatalos kópiák másolata, hanem keményborítós könyvek beszkennelt változata, s a 4 ezer legálisan forgalmazott cím mellett nagyjából 50 ezer illegális lehet forgalomban. (Arról még nem olvastam kimutatást, hogy hány fénymásolt könyv van idehaza... Ha ez nem gond - egyébként miért is lenne az? -, akkor mi a baj a digitális "kalózkönyvekkel"?)

Mindenféle kertelés nélkül az a helyzet, hogy aki igazán könyvkedvelő, aki a könyvet az életérzés és a kultusz miatt szereti, az ösztönösen idegenkedik az e-book-tól, és nem vesz részt a körülötte keltett techno-optimista zajongásban. A könyvnek legalább annyira fontos alkotóeleme ugyanis a test, mint az a szellem, amelyet tartalmaz ("az Ige testté lett" - Jn, 1:14). A híres mcluhani mondás, amely szerint "a média az üzenet", úgy parafrazálható, hogy a könyv esetében csaknem "a kötés a tartalom". A könyv test és lélek, míg az e-könyv csak lelketlen, uniformizált test. Az e-könyvnek nincs illata, papír híján nem tapad a kézhez, nem lehet aláhúzni, beleírni, ennélfogva időn kívüli, mert nincs előzménye. Valóságos szentségtörés, amelyre nem igaz a híres latin mondás: habent sua fata libelli. Az e-könyv egoista műfaj, teljességgel indifferens a közösséggel szemben. Hiszen az e-könyvet nem lehet sem kölcsönadni sem ajándékozni, nem lehet megtalálni a nagyszülők padlásán, nem árusítja antikvárium, nem porosodik, és nem ivódik bele a cigifüst, nem szükséges hozzá könyvjelző, s nem hagy nyomot rajta a kávéscsésze. E-könyvből nem lesz könyvespolc, abból könyvesszekrény, azokból pedig könyvtárszoba, amelyet álmélkodva néz meg az, aki ellátogat hozzád, és együtt emelitek le a legféltettebb darabokat. Az e-könyv egy aszexuális tárgy.

Papír alapú kisebbség

Egyetemi éveim elején rendszeres pénteki elfoglaltságom volt szülővárosomban, hogy kora reggel felkerestem a régi mozi előcsarnokában kialakított használtkönyv-vásárt, majd a délelőtt többi részét az egyik, a koradélutánt meg a másik antikváriumban töltöttem. Az előbbi egy lelkes gyűjtő anyagán alapult, és a székesegyház környékén működött, a másik a kisvárosok hagyományos főtéri antikváriumainak egyszerű példája volt. A mozi felújítása után a könyvvásár soha többé nem költözött vissza egykori helyére, a bibliofil tulajdonos halála után nem sokkal sorsára hagyták az előbbi boltot, majd az idei év elején bezárt az utolsó antikvárium is. A hajdan a "Nyugat királynőjének" nevezett, 80 ezer fős, egyetemi központtal, súlyponti kórházzal, több nyomdával, regionális és országos szinten is kiemelkedő kéthavi megyei tudományos folyóirattal és kiváló könyvtárral rendelkező megyeszékhely ezzel antikvárium nélkül maradt. A szégyen a nagyobb, vagy a felháborodás? A bezárást megelőző éjjel valaki két könyvet akasztott zacskóban a bolt kilincsére. Az egyik Tolsztoj Feltámadása, a másik Dosztojevszkijtől A Karamazov testvérek volt. Az elsőre valóban fura cselekvés motivációját nem értette az esetről cikket író újságíró. Pedig nem olyan nehéz: keserű, tragikus mementója ez a könyvszerető ember kulturális nehézségi nyomaték hajtotta nemes cselekvésének.

2013 márciusában, a világ másik felén, a Washington állambeli Vancouverben keresett fel valaki két könyvesboltot, amelyek mindegyike bezárt. A hibás az internet-alapú keresés és kereskedés - állítja a szerző. Könyvesboltban könyvet venni valóban nem ugyanaz, mint a gép előtt ülve rendelgetni. Nemcsak a hozzáértő eladó/antikvárius hiánya és az ismerősökkel való összefutás lehetetlensége miatt (mindkettő régi kisvárosi erény, kár volt őket feláldozni a Haladás oltárán), hanem azért is, mert míg előbbi közösségi térben való cselekvés, utóbbi kontextus nélküli egyéni vásárlás. A könyvesboltok eltűnése kapcsán a New Republic szerzője is arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazdasági válság, az e-bookok rohamos amerikai terjedése, az Amazon és a nagyáruházak hibáztatása egyaránt lehetséges, de végső soron az internetes keresés és vásárlás az, ami kinyírja a független könyvesboltokat. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy előbbi növekedése párhuzamos a sajátos kultúrközeget jelentő, értékeket őrző és hordozó boltok eltünedezésével. Nagy-Britanniában 2005-ben még több mint 1500 független könyvesbolt dolgozott, amelyek harmada mára bezárt. A tavalyi évben 73 csukott be, vagyis több mint hetente egy. Az okok untig ismertek, a veszteség nemkülönben: fontos lokális, egyedi közösségi terek estek el az üzleti érdekkel és az uniformizált kínálat dömpingjével szemben.

A nagy terjesztőláncok semmivel sem jobbak a gyakran kritizált plázáknál és megaáruházaknál, sőt valójában sokkal hamarabb és látványosabban homogenizálják, egysíkúsítják és laposítják a kínálatot. Először a független könyvesboltok tünedeztek el, mint sokhelyütt a méhek, majd az antikváriumok iránti igény csökkent drámaian. A független könyvesboltok, a komótosan frissülő kínálatú antikváriumok, a kis kiadók párpéldányban megjelenő köteteit bemutató, bensőséges hangulatú beszélgetések közösségi színterek, szellemi fórumok voltak. Antikváriumba menni életérzés, a könyvek közötti vizslató böngészéssel és a gyakran évek óta keresett kötetre való ráakadás páratlan örömével. Ha ezek a helyek megszűnnek, akkor félő, hogy csupán az iparosított könyvtermelés gyárcsarnokai és könyvplázái maradnak, amelyek ontják magukból az olcsó lektűrt és a későmodern én-romok önismeretéhez állítólag hozzásegítő szennyet.

Noha az antikváriumok az aukciókban való részvétellel, a tematikus specializációval vagy az on-line (rákereshető) kereskedelemmel hellyel-közzel talán ki tudnak evickélni a válságból, az mégis tagadhatatlan, hogy egyre kisebb helyre szorul a régi könyvek rajongóinak élettere. (Az antikváriumok alkonya szintén globális jelenség, legalább az ezredforduló óta tartó folyamat, nálunk nagyjából 2005 óta állandósult.) A könyvmoly veszélyeztetett állatfajjá vált. Mindez arra világít rá, hogy alapvetően a régi könyvek iránti igény csökkent le, amely a könyvekhez fűződő viszony súlyos megzavarodására utal, és megtalálja tükörképét az újdonságnak számító e-book bárgyú fetisizmusában. Mindebben nem tévedés a hegemón kiadói-értékesítői láncok kiadványait és ezekhez fűződő érdekeit, valamint a felületességet terjesztő ál-művelt könyves marketing közízlést rontó hatását felfedezni. Ahol ugyanis kizárólag a már on-line is azonnal megvásárolható (hűha!) sikerkönyvek iránti tobzódó kereslet feltámasztása folyik, ott nem csoda, hogy fel sem merül a félórákig keresgélt, várva-várt egyedi ritkaság személyes megvételének igénye. Egy-egy antikvárium ezen kívül valódi kulturális lenyomata a városnak, egy-egy használtkönyv-bolt nagyon jellemző saját közegére, nem úgy, mint a könyves-franchiseok steril, mindenütt-azonos világa.

Jaron Lanier, korunk egyik legnevesebb digitális vízionáriusa, számítógépes fejlesztője, legutóbb élesen bírálta a technikai fejlődésbe vetett korlátlan hitet, a könyvekről pedig kijelentette: "számomra a könyv nem csak egy elszigetelt adathordozó, hanem a személyességhez kötődő valami [...] amikor viszont a Szilícium-völgy tekint rá, semmi mást nem lát benne, csak egyszerű információhordozót, ezzel pedig kiszakítja a könyvet az őt körülvevő emberi környezetből." Azaz dekontextualizálják, elszakítják többszörös jelentésétől. Szerb Antal 1942-ben írta A szép könyvről című esszéjét, amelyben megállapítja, hogy a könyvnek esztétikai vetülete mellett fontos jellemzője az, hogy illeszkedik az ember környezetébe, egyfajta kulturáltságot víve abba. A saját korában érezhető válságra utalva jegyzi meg, hogy "minél inkább ég fejünk fölött a ház és egész ostromlott várunk, a vén Európa, annál együgyűbb és megrendítőbb szeretettel szorítjuk magunkhoz éjszakai barátunkat, a szép könyvet. Gyűjtjük, simogatjuk, megszagoljuk, és néha olvassuk is." Candide híres mondása úgy szólt, műveljük kertjeinket. Ha nem is nagy fantáziával, mi ezek után elmondhatjuk: olvassuk könyveinket. Mást úgysem tehetünk. Tényleg nem?

(Illusztrációnk innen való.)