„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
Békés Márton | 2010. június 24.  | 11:21
aVanTI FutuRisTi!
A Magyar Nemzeti Galéria egész nyáron látható Depero-kiállítása bizonyítja: az olasz futurizmus második hulláma a mozgalom formateremtő akaratát az élet minden területére ki tudta terjeszteni.
"Miért kellene hátra néznünk, ha ki akarjuk tárni a Lehetetlen rejtelmes kapuit?"
Filippo Tommaso Marinetti: Futurista kiáltvány (1909)

Ez egy szubjektív beszámoló. Nem is lehet más. A futurizmusról szól ugyanis.

Avantgárdnak nevezzük, noha már nem emlékszünk a fogantatás pillanatának hevességében kiötlött név eredeti jelentésére. Az olasz avanti és garde szavak összetételéből létrejött művészettörténeti fogalom alá szoktuk sorolni a XX. század első két évtizedének olyan őrült kísérletezéseit, mint a kelleténél több expresszionizmus, vagy a polgárpukkasztó dadaizmus, a szürrealizmus különböző mutációi, a fauvizmus, a kockaformával dolgozó kubizmus és a hozzá hasonló konstruktivizmus. A képzőművészeti formák meghökkentő megújítása, a változó világ életritmusát leképező alakzatok megtalálása és a fennállóval való elégedetlenség motiválta ezeket a próbálkozásokat. Közülük legnagyobb hatással (az én elmémre legalábbis) az a futurizmus volt, amely már nevében is képviselte a jövő betöltésre váró ígéretét és az elszánt akaratot, hogy az új és létrejövő formák ismeretlen világába minél előbb be lehessen hatolni.

Az olasz művészvilág fenegyereke, a kackiás bajuszú Marinetti ("Európa koffeinje" - ahogyan akkor nevezték) 1909. február 20-án közölte a párizsi Le Figaroban Futurista kiáltványát. A tizenegy pontból álló, éppen csak a trágárságot nélkülöző felháborító manifesztum őszintén ünnepelte a gefährliches Lebent - Nietzsche még egy évtizede sem volt halott! - és a kihívó vakmerőséget, amikor ezzel a támadással nyitott: "1. A veszély szeretetét, az erőre és a merészségre törekvést akarjuk megénekelni. 2. A bátorság, a vakmerőség, a lázadás lesznek költészetünk lényeges elemei." Az új technika vonalvezetésének szépsége és a sebesség csábító ígérete annyira lenyűgözte, hogy ezeket az új irányzat ábrázolásának középpontjába állítva, kijelentette: "az embert akarjuk dicsőíteni, aki a kormánykereket tartja, melynek rúdja rohanó futásban éri át az egész földet." A villamos áram, az autók, mozdonyok és repülőgépek (Róma a három évvel későbbi és Marinetti részéről melegen üdvözölt Líbiáért folyó olasz-török háborúban vetett be először harci repülőket), valamint a gyárkémények és világvárosok lázas megéneklése együtt járt a háború igenlésével és a halott formák elutasításával. A múzeumok, "a nőmozgalom és minden megalkuvó vagy praktikus hitványság elleni" dühöngés ugyanis a teremtő akarat és a modern technika révén felfokozott emberi tett vad (tébolyult?!) üdvözlésébe torkollott. Marinetti kiáltványa anarchikus volt és a vasfegyelmet hirdette, a lendület forradalmát a forradalom lendületével tette még intenzívebbé.

A futurizmus a '10-es évek legelejétől a fáradt polgári expresszionizmus és a dunai szecesszió nyugodt áramlatával szemben a tetterős jövőnek mondta magát, s erőteljesen fogalmazódott meg az akadémiai klasszicizmus ellenében. Egyre inkább elterjedt az is, hogy a militarista felhangokkal, katonai nyelvi klisékkel pukkasztó futurizmus avant-garde-nak, azaz előőrsnek nevezte magát - természetesen a tettekkel megalkotott jövő előőrsének. Az olasz területen kibontakozó futurizmus művészei közül sokan úgy léptek önkéntesen a háborúba 1916-ban, mint a fiatal és tetterős olasz állam irredentái az öreg német, osztrák, török dinasztiák ellen. Míg a pacifista anarchisták körében kedvelt, 1916-ban induló dada és a szocreál gyenge előfutárának tekinthető kubizmus valóban kísérlet maradt, addig a valódi új realizmusként és forradalmi cezúraként fellépő futurizmus az ábrázolás tartalmát és formáját is folytatható módon újította meg. A háborúban összekovácsolódó új olasz nemzeti egység a vereséggel felérő győzelmet követő felfordulásban széthullott. A szétesés meghaladását és a kevés hadizsákmánnyal megsértett nemzeti érzület helyreállítását ígérő fasizmus szintén forradalomként határozta meg magát. A futurizmus jobboldala, Marinettivel az élén, csatlakozott is Mussolini kísérletéhez, majd a rezsim idején kvázi-hivatalos festészeti és plakátművészeti irányzattá vált, míg az építészetet furcsa módon a régi római architektúra másolása-felújítása uralta. A futurizmus így gyanúba került, sokan nem láttak benne mást, mint "az ész trónfosztásához" (Lukács György) vezető ál-progresszív halandzsát, vagy a fasizmus par excellence művészetét. Olasz hóbort, mondták a diplomatikusak.

A futurizmus azonban ennél jóval szélesebb törekvés volt. (És nem csak azért, mert a művészeti csetepaték és ízlésbeli szektaharcok közepette egyaránt a futurizmusra hivatkozott Marinetti, Balla, Boccioni, Russolo és Majakovszkij, Papini vagy Apollinaire.) A futurizmus formaalkotó aktusa a modern, gépesített-iparosodott élet nagyszerű tempóját ábrázolva a lendület, az emberi tett, a szabad akarat és a sebesség témáját a példátlanul hozzá illő vizuális megoldásokkal kapcsolta egybe. A jó és eredeti futurista alkotás a nézőt a történés és a mozgás középpontjába katapultálja. A (proto-)dadaista és angol vorticista befolyástól megszabadulni képes érett futurista művészek letisztult munkái hitelesen jelenítik meg a fény-árnyék viszonyait, egyedülálló módon képesek a zajok és hangok képi megjelenítése, és alapvetően járultak hozzá a ma ismert plakáttervezési és design-olási technikákhoz (megtermékenyítve mellesleg a deko, a pop art, a stencil és a street art műfajait-metódusait).

Ady már 1911-ben nevetséges feltűnősködésnek nevezte a mozgalmat, Szabó Dezső a háború előtti Nyugatban tartózkodva méltatta az olaszok törekvéseit. Magyarországon nagyon régen volt utoljára nagyobb szabású futurista tárlat, az irányzat második hullámához tartozó, éppen félévszázada halott Fortunato Deperot (1892-1960) pedig most ismerheti csak meg a magyar közönség. A Magyar Nemzeti Galéria ad otthont az olasz nagykövetség és az Olasz Kulturintézet által támogatott Depero-installációnak 2010. június 4. és augusztus 22. között. A Trentói és Roveretói Modern Művészetek Múzeumából (Mart) származó anyag abba a kiállítás-sorozatba illeszkedve érkezett hozzánk, amely 2009-ben a futurizmus születésének centenáriumát ünnepelte. Ennek keretében újították egyébként fel Roveretóban a Casa d'Arte Futurista Depero irányzattörténeti műterem-múzeumot és számos konferenciát, rendezvényt tartottak.

(A kiállításhoz kiegészítésként csatlakozik egy önmagában is szintén értékes tárlat, amely a XX. század első harmadában magyar képzőművészekre gyakorolt futurista hatást igyekszik demonstrálni. A közel hatvan alkotás közül azonban kevés van, amelyet valóban Marinetti és társai ihlettek, valójában inkább expresszionista, kubista és konstruktivista befolyásról van szó. A kiállítást az teszi mégis egzotikussá, hogy a hazai avantgárd-művészek túlnyomó többségének meglehetősen baloldali orientációja és Tanácsköztársaság alatti tevékenysége, ill. a Horthy-kor ízlésével ellenkező művészeti-politikai meggyőződése nem igen tette lehetővé a hazai kibontakozást és a többnyire felejthető, korai próbálkozások letisztulását. Nem véletlen, hogy a Kassák Lajos által szerkesztett, bécsi emigráció előtti Ma (1916-1919) köréhez tartozó három bemutatott festő mind szerepet játszott a kommün alatt. Bortnyik Sándor '19-ben festette többek között az emblematikus Vörös mozdonyt, Tihanyi Lajos részt vett a proletárdiktatúra közéletében, Uitz Béla pedig a bolsevik rezsim művészetpolitikai kabinetjében tevékenykedett és mozgósító plakátot tervezett Vörös katonák előre! felirattal. Kádár Béla és mentora, Scheiber Hugo 1919-ben nem játszott szerepet, ugyanakkor értékelhetőbb és mélyebb olasz hatást mutatnak műveik. Mégis utóbbi az, akinek 1925 utáni festményein felfedezhetőek a futurizmus csalhatatlan jelei, s óriási kinagyított fotóin Marinetti és Depero mellett áll.)

Magyarországon tehát most szerezhetünk először tudomást - örömteli módon egy professzionálisan elkészített és a promónál jóval többet nyújtó élvezetes tárlat keretében - Deperóról. Kár volt ilyen sokáig várni, a futurizmus legtovább alkotó képviselője ugyanis izgalmas felfedezés. Az észak-olasz trentói tartomány szülötte a háború előtt osztrák fennhatóság alatt álló Roveretóban tanult ipariskolában, s korán befolyásolta a szimbolizmus és az expresszionizmus. 1913-ban Firenzében járt, ahol elolvasta Marinetti egyik szövegét és a hatása alá került. Egy év múlva Rómában megismerkedett a mesterrel és Giacomo Ballával, s a mozgalom tagjává fogadta. 1915-ben szövegezte meg Depero és Balla a Világegyetem futurista rekonstrukciója című kiáltványt, amely a hat évvel korábbi Marinetti-manifesztumhoz hasonló jelentőségű alapdokumentummá vált. A bécsi Gesamtkunstwerkhez hasonlóan az élet teljességét próbálták absztrakt formákkal, univerzális igénnyel egybefogni, amikor kijelentették: "a világegyetemet derűs formában alkotjuk újjá és teljesen felfrissítjük."

1916-ban bevonult, majd rövidesen visszatért a művészethez. Depero ekkor a klasszikus futurizmus korszakába illeszkedett (ábrázolás-technika, vizuális élmény, művészi önkifejezés és témaválasztás tekintetében egyaránt) és kavargó, kísérletező, dinamikus, sebesség-mániás alkotásokat hozott létre. A '10-es évek derekán metszeteket, széngrafikákat, "hagyományos" - és kubista vonásokat is magukon viselő - futurista absztrakciókat (emberábrázolás mozgás közben, robotok, geometrikus vonalak szabad asszociációja, feliratos grafikák) hozott létre, amelyeket egy színes Marinetti-portré (1917) és az orosz balettel való megismerkedése után színpadi jelmez- és díszlettervek, tánctanulmányok egészítettek ki. A háború végére eltávolodott - bánatomra - a fekete-fehér, dinamikus, a gépek esztétikáját megjelenítő képalkotástól és egyre inkább a mágia és a fantázia világa felé fordult. Szürreális látomásait rögzítő munkáin a mágikus esztétika kidolgozását végezte el, amikor a népi képzeletvilág és a gyermeki álomkép archetipikus figuráival népesítette be a vásznat (ihletet szerezve a meseszerű orosz balettből és építve az olasz öntudatra is).

1919-ben létrehozta a Casa d'Arte Futuristát Roveretóban, ahol főleg fajátékokat, faliszőnyegeket, színes kárpitokat, papírmunkákat és bútorokat állított elő az irányzat formavilágát felhasználva. Depero kora '20-as évekbeli térplasztikája az iparművészet és a formatervezés irányába való elmozdulását jelezte, amelynek során színházi díszleteket és reklámanyagokat is készített. A Camparinak gyártott reklámanyagai (plakát, szórólap, kisgrafika, metszet) egyszerre tanúskodnak ötletességről, marketing-érzékenységről és a futurizmus formáihoz való hűségről. 1925-ben ő képviselte a mozgalmat a párizsi ipari és dekorációs nemzetközi vásáron, ahol nem mellesleg az art deco is megszületett. A futurista Depero 1913-1927 címmel (1927) jelentette meg addigi életművét. Az albumot a tipográfia miatt vízszintesen és függőlegesen is kellett olvasni, s a gépkorszak szépségeit felidézve két anyacsavarral fűzték össze. A '20-as évek politizáló, félhivatalos, feketeinges Marinetti-féle futurizmusával szemben (vagy inkább mellette) Depero művészete a mozgalom tartalom-ábrázolásának és formaalkotásának letisztítását, számára a kisgrafikán túli területek meghódítását és az élet minden területére való kiterjesztését jelentette. (Eközben Marinetti a '30-as évekre egyre több pózzal és önkényeskedéssel dúsította az irányzatot, míg 1944-ben el nem hunyt.)

1928 és 1930 között Depero New Yorkban alkotott, ahol 1929-ben újraalapította az olasz Futurizmus Házát és folytatta megkezdett útját. Azaz színházi díszleteket tervezett, majd belsőépítészettel kezdett el foglalkozni, amikor két étterem-enteriőrt alkotott. Ez utóbbiak programja kiteljesítései voltak, hiszen már olasz éveiben is azt vallotta a '15-ös kiáltvány nyomán, hogy az egész életet (például a szánpadok után a lakáskultúrát) futurista módon kell berendezni. Az Egyesült Államokban reklámokat tervezett a Venus Pencilnek s borítók tucatjait rajzolta meg autósmagazinok részére és neves lapok számára (Movie Maker, The New Yorker, Vanity Fair, Vogue). Két New York-i évében lenyűgözte a metropolisz nyüzsgése, a fények és hangok egybefolyása, az utcai tömeg hömpölygése, amely benyomások új lendületet adtak korai, klasszikus futurista korszaka témaválasztásának. A metró, a Broadway, a felhőkarcolók, az amerikai autók és a nagyvárosi néger kultúra ábrázolása nagyobb és koncepciózusabb művek alkotására sarkallta a '30-as évek legelején. Az amerikai élmények szaggatott, de kerek, robbanásszerűen kinyíló és mégis hagyományosabb-érthetőbb képeket eredményeztek. A világváros valódi élménye a korai futurizmus ígéreteinek beteljesítését okozta, amikor Depero képein a modern, dinamikus (amerikai) élet az aluljárók, gépkocsik, munkába siető emberek és üzemek körvonalaiban kavargott. Másodvirágzás volt ez, ha csak kevés szirommal is.

1930-as visszatérésre után, egészen a háború végéig, hazájában maradt és egykori kiáltványszerző-társával együtt a futurizmus "civil" változatának fő képviselőjeként alkotott. Erre a szakaszra esik rövid ideig (1932-33) működő művészeti magazinja, a nevével is beszédes Dinamo Futurista szerkesztése. Ekkor festett képein a futurizmus kiteljesedése, megnyugodása látható. Miután mozgalmi elkötelezettsége miatt a '45 utáni Európában nem látták szívesen, 1947-ben újra visszament a keleti-partra. Ám az USA közönsége sem lelkesedett érte, ráadásul az irányzat is leszálló ágba került. 1949-ig Connecticutban élt visszavonulva, majd ismét hazatért. 1959-ben ifjúkora városában, Roveretóban futurizmus-történeti galéria-múzeumot alapított - ez ad otthont a tavaly felújított Casa d'Arte Futurista Depero-nak -, amelyet ki is festett, megalkotva ezzel az egyetlen nagy felületen fennmaradt futurista festményt. Egy év múlva, 1960 kora telén halt meg.

Depero és Balla úgy fogalmazott 1915-ös manifesztumában, hogy "ünnepeljük ifjúságunkat, mozgékonyságunkat, vidámságunkat, fesztelenségünket és tettrekészségünket!" Miért tennénk mi másként?

(Illusztrációnkon Depero Dinamo Futurista című magazinja 1933. márciusi számának címlapja látható.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.