„Vagyok pedig kormány embere a szónak azon értelmében, hogy kárhoztatok minden működést, minden elvet, melyek törvényes és hathatós kormányzást lehetetlenítenek.” gróf Dessewffy Aurél
VSZ: G. Fodor Gábor | 2010. június 25.  | 08:00
Forradalomban...
Kemény Gábor Pártja és Zarathustra Pártja nem ugyanazt akarja és nem is ugyanúgy.
Édes Marci ecsém,

kölykezhet-e bármi megnyugtatót e nemzedéki izgágaság, ez az elszánt és nap mint nap áptudételt forradalom? Származhat-e bármi termékeny az unalomig taglalt nyilvános tagadásból, a folytonos lázadás futurista karikatúrájából, s kijöhet-e lázálmoknál bármi egyéb az általad oly művészien művelt konzervativizmus-bajnokságból?

Marci ecsém, megbocsáss keménységemért, de úgy látom, jogosan örvendsz itt közútálatnak, hisz te is tudod, én is tudom, Circus Marcimus ez, s nem forradalom. Mondhatod, könnyű nekem, hisz én Rodostóban szótárazom, míg te meg húzod az igát, de hát mit tegyek, ha nagyon is magányosnak látom Zarathustra Pártját s nem bír magával az atyai izgalom? Lázálmaid két kérdésben is vakká tesznek: nem ösmered önmagad és nem érted, ezért elhanyagolod a politikát.

Nézzük hát sorjában.

Mit akar Zarathustra Pártja?

Egy szóval: kompenzálni. Valami hiányt akar a forradalom folytonos megindításával kompenzálni. Ez a hiány maga a konzervatív forradalom. Innen hát futurizmus: a nagybeteg, mikor reggel felébred, azt hiszi, már meg is volt a nagy ütközet, s íme, megszülettek a nagy igazságok. Részvéttel kérdezzük: hol vannak ezek az új igazságok? S innen hát az önhittség is: azt hiszi, a rászakadt nagy örökséggel csak e nemzedék tud valamit kezdeni, mert a többi elkényelmesedett vagy elsutnyult, s vakondlyukából fejét ki se meri dugni. Részvéttel kérdezzük: hol van a harcos Békés-hadtest és hol osztják a fegyvereket?

Miért hanyagolod el a politikát?

Mert nem a politika tanulmányozásával, hanem önmagad forradalmával vagy elfoglalva. De elhanyagolva a politika törvényeit, politikai kuruzslóvá válsz csak fiam: kuruzslóvá, aki ráolvasásokkal gyógyít (ez konzi, az meg nem az), miközben karikatúrává torzít téged a politika. S te mégis szembepöknéd a gravitációt?

Zarathustra Pártjával szemben mit képvisel Kemény Gábor Pártja?

Kemény Gábor Pártja nem cselekvésellenes, hanem éppen hogy cselekvéspárti, a cselekvés megfelelő módját keresve mindig a politikai tapasztalatnál köt ki. Éppen ezért nem forradalom-, hanem kormányzáspárti, mert míg az előbbit az ambíciók, az utóbbit a kezdeményezések világához köti. Nem szkeptikus, hanem realista, ráadásul előszeretettel olvas süppedős fotelekben százéves szövegeket. Tragédiája: napról napra egyre öregebb (konzervatívvá) lesz. Programját nem feltételezésekre, hanem előfeltételekre építi: a reformpárti ideológiai kontinuum megtörésének feltétele érvénytelenségének kimutatása; a jó kormányzás feltételezésének előfeltétele a rossz kormányzás természetének és következményeinek számbavétele; a politikai praxis előszobája a politikai bölcselet hagyományának tanulmányozása. Továbbá, a politikában való boldoguláshoz nélkülözhetetlen egyfelől annak belátása, hogy lényegi különbség van a Használó és Akit Használnak közt, másfelől, vannak dolgok, amelyek nem állnak hatalmunkban, ezért hiábavaló például a rang utáni vágyakozás. A "hogyan együnk meg egy elefántot?" kérdésre visszafogottan azt válaszolja: ha már muszáj, akkor falatonként. Amiben bízik: hogy előbb-utóbb, az ifjúkonzervatív is megöregszik.

Mi a helyzet? Hogyan ítél hát Kemény Gábor Pártja?

Én úgy látom, hogy Magyarországon bizonyosan nem történt konzervatív forradalom. Bekövetkezett viszont egy másik "forradalom", ennek viszont csak a kormányzás felől nézve van értelme, és semmi köze semmiféle általad vizionált konzervativizmushoz (ha egyáltalán van jelentősége bármiféle izmusnak ma Magyarországon, az egyedül a feudalizmus). Ezt a forradalmat nem lehet sem kortárs politikatudományi rendszertanokkal, sem a választási matematikával érvényteleníteni, mert kontúrjai csakis egy sajátos észjárás felől válnak láthatóvá. Az így értett "forradalom" értelme "csupán" annyi, hogy az új kormány a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben korábban nem látott mértékű, s nemzetközi összevetésben is egyedülálló felhatalmazással foghat munkájához; ezért szándéka, hogy a választásokon kapott felhatalmazás értelmében lezárjon egy általa átmenetinek és zavarosnak minősített korszakot; ennek érdekében fog hozzá az új rend intézményi, s nem kevésbé, morális alapjainak lerakásához. Mert azt gondolja alapvető baj van a struktúrákkal. A struktúrák pedig, még akkor is, ha elsősorban intézményekben, szokásokban, normákban és rutinokban öltenek is testet, elsősorban a fejekben gyökereznek. Mivel az embereket nem lehet - egy csapásra - megváltoztatni (s például egy magyar-svéd lakosságcsere se lenne könnyen kivitelezhető), ezért kell megváltoztatni a szabályokat és az intézményeket, vagyis véget kell vetni a rossz elrendezéseknek.

Az így értett "forradalom" eredménye az úgynevezett Nemzeti Együttműködés Rendszerének létrejötte. Ennek semmi köze semmiféle restaurációhoz, akik ezt nem értik, azok éppen a politika lényegét, a semmiből teremtő politikai akaratot nem értik. Pedig a kreatív, teremtő politikai tett felől nézve egész világosnak tűnik, hogy azért van szükség egy új rendszerre, hogy le lehessen zárni a régit, s jól látható, világos cezúrát lehessen vonni a régi és az új világ között. E logika szerint az új rendszer értelme: az új kormány maga mögött hagyva a beteg struktúrákat és a rossz elrendezéseket, nem az egyik, vagy a másik oldal, hanem az egész nemzet érdekében kíván kormányozni. Vagyis a nemzeti egység éppúgy politikai előfeltétel. Mint ahogy kormányzati cél is egyben.

Ha pedig a nemzeti egység létrehozása nem csupán a jó kormányzás politikai előfeltétele, hanem célja, azaz tartalma is egyben, akkor nyilvánvalónak tűnik, hogy a cél elérésének vannak a kormányzat által megteremthető feltételei is, olyan feltételek, amelyek tudatos kormányzati lépésekkel létrehozhatók. Mint például: felül kell emelkedni a káros politikai megosztottságokon; olyan témákat kell a kormányzás vezérfonalává tenni, amelyek kiemelhetők a politikai állóháborúk logikájából (munka, rend, egészség, biztonság stb.); túl kell lépni az ideológiák korán; s nem a pártok versengését, hanem a kormányzati cselekvést kell elhelyezni egy "centrális politikai erőtérben". Azokat a kérdéseket pedig, amelyeket nem lehet a korábbi rossz beidegződésekből kiemelni, amennyire lehet, gyorsan le kell zárni. Ezért nem a fékek és ellensúlyok kiiktatásának kérdése a közjogi méltóságok gyors kinevezésének szükségessége. Mert az a lényeg, hogy szülessen valamilyen döntés, hogy az ezekről a kérdésekről folytatott viták ne akadályozzák a kormányzati cselekvés hatékonyságát. S ennek köze sincs semmiféle diktatúrához, mert ezek nem a politikai rendszer klasszifikációjának kérdésére, hanem a kormányzóképesség problémájára adott válaszként értett lépésként értékelhetők. Vagyis a "forradalom" mögött az a gyakorlati felismerés áll, hogy tágítani kell a kormányzati cselekvés lehetőségkörét, teret kell nyitni a kreativitásnak.

S ezt szolgálja megítélésem szerint a "csúcsminisztériumi" struktúra is. Mert az új szerkezet politikai értelme nem elsősorban a mega-minisztériumok létrehozásában, a költséghatékonyságban, a szakpolitikai dimenzió koncentráltabb érvényre juttatásában, hanem a kormányzati szerkezet megkettőzésében áll. Azaz, hogy a hivatalos intézményes struktúrán (ezek lennének a minisztériumok, a szó szoros értelmében vett végrehajtó hatalom, élén a végrehajtó hatalom hivatalosan ki/megnevezett tisztségviselőivel) kívül vagy éppen azon túl létrejön egy, a kormányzás politikai és stratégiai feladatait magára vállaló, intézményes struktúrákban nem feltétlenül rögzített "láthatatlan kabinet", a politikai kreativitás locusa, élén Orbán Viktorral. Ennek az intézményi kreativitásnak természetesen számos nyomós indoka lehet: például ezzel a megoldással a kormány saját politikai mozgásterét növelheti, a "láthatatlan kabinetnek" így nem kell a hétköznapok állóháborúiban elhasználnia magát, hanem a kormányzás közép-hosszú távú kérdéseire koncentrálhat. Azaz teret teremt magának, hogy preferenciákat rendezzen, mert a kormányzás mindig preferenciarendezésről is szól. Mindehhez a mércét pedig nem a reformközgazdászok "igazságai", hanem a hétköznapi ember vélekedései jelentik. Ezért értelmetlen koherenciát keresni a kormányzat gyakorlati lépéseiben - a szó szokványos értelmében. Azok megítélésem szerint nem rendezhetők semmiféle séma (pl. konzervatív gazdaságfilozófia) alá, mert a koherenciát nem az ideológiában, hanem a lépések mögött meghúzódó megfontolásokban kell keresni.

Mi tehát az "igazi" konzervativizmus?

De hol van ebben Marcim, bármiféle általad vizionált konzervativizmus? Hát nem érzed a saját bőrödön is, hogy az embereknek elegük van az álkérdésekből és a címkéknek használt ideológiákból.

Az elmúlt nyolc, de különösen az elmúlt négy év szikár valósága a posztkommunista hatalomgyakorlás valamennyi minisztériumát varázstalanította. Egyfelől a gazdaságpolitikai fordulatot hirdető, a társadalmi struktúrák és az emberi természet megváltoztatását célzó elvont ideológiák elpárologtak, hogy a maga nyers mivoltában váljon láthatóvá a posztkommunista hatalomgyakorlás természete. Másfelől, különösen az utóbbi három évben, elpárolgott a politikai kuruzslás anyagi fedezete is: végletesen leszűkült annak a közérzetjavító politikának a mozgástere, amely jóléti juttatásokkal tartott maga mögött jelentős választói csoportokat.

Az emberek állatias ösztönére összpontosító szocialista materializmus és a vele frigyre lépő, az értékeket relativizáló, mindent megkérdőjelező liberalizmus végül saját politikai sírját ásta meg azzal, hogy pragmatikussá és gyanakvóvá tette az embereket. A csalódottak és kiábrándultak ugyanis a materiális-liberális nász által felkínált utópiákkal szemben is közömbösek és szkeptikusak lettek. A baloldal elvont ideológiái (modernizáció, reform, haladás, igazságosság) tehát a valósággal szemben alul maradva vesztették el hitelességüket.

A "forradalom" kegyetlensége éppen ebben öltött testet: hogy mindezt minden korábbinál nyersebben hozta tudtára a szocialistáknak.

Marci fiam, tanulnunk kell a forradalmakból. Az "igazi" konzervativizmus nem a konzervatív krédó iskolás felmondását, hanem a valóság tiszteletét jelenti. Álljon itt neked pantheonul: el kell mélyülni a politikai törvényeinek tanulmányozásában, kérlelhetetlennek kell lenni a valóság fürkészésében, s ha a körülmények engedik, kíméletlen módon néven kell nevezni a dolgokat. Persze, mondhatod, könnyű nekem, száműzöttnek lenni Rodostóban.

Bátyád:
Kemény Gábor

(Illusztrációnkon J. W. Chapman viktoriánus-korabeli brit festő In the library című alkotása látható.)

(A G. Fodor-Békés-vita első fordulója a Jobbklikk első verzióján volt olvasható.)
(A jobbklikken a hozzászóláshoz regisztráció szükséges.)
kérdés | 2010. június 25.  | 10:03
# 1
Üdvözlöm a témát, üdvözlöm a szándékot, nemkülönben Megfogalmazóját! Tapasztalatból tudom, hasznunkra válik egy kis száműzetés. Csak túl kelll tudni élni. Könnyebb a dolga a száműzetésben lévőnek, mint a száműzőknek. Körvonalat a száműzetésnek a száműző ád, de nem tudja korlátozni a gondolat szabadságát. Magát a száműző kalitba zárja, mert az általa helyesnek ítélt irány hirtelen tágas pusztává vált, ahol ugyanolyan lehetetlen az orientálódás, mint annak előtte, mielőtt mások segedelmével irányt talált. Mit tesz ezért? A nagy tágasságban gyorsan egy kis kalibát eszkábál. Így születnek az izmusok, az iskolák, a műhelyek. Viszont a száműző kötelessége immár, hogy átvegye a terhet, azt a gondolkodást is, ami előtte a száműző képviselt, ahhoz, hogy kiegyensúlyozza  a billegést, vagy mozgásba hozza az egész kócerájt. No, ekkor derül ki az első nagy probléma. Okos ember ezzel szembenéz. Együtt jutottunk el oda, ahol vagyunk, most ha félreáll belőlünk egy is, visszacsúszunk egy megelőző állapotba s kiindulásnak ez elég? Kezdhetjük előlről ... inkább ilyen zavaros a kép. Na, ha ezt meg fogja érteni valaki, csakis a megkülönböztetésre különös figyelemmel lévő személy lehet. A forradalomról annyit: valóban az volt, de a választók csinálták s nem a pártok, vagy pártvezetés. Óriási a különbség! Ha valaki felismerte a forradalmat, az nem elég ahhoz, hogy forradalmár is legyen. Ha valaki kihasználja egyúttal, az nem azt jelenti, hogy helyeset is tesz. Az ún. magyar nemzet, utoljára szedte össze minden erejét, amikor így választott. S mint minden forradalmárnak, ezennel szerepe véget is ért.
kérdés | 2010. június 25.  | 10:32
# 2

Minek a szövegszerkesztő, ha nem használhatom arra, amire kéne?

 

NEM TAGOLHATÓ AZ, AMIT ÍROK!

 

 

kérdés | 2010. június 25.  | 17:02
# 3
Persze, hogy volt egy tévesztésem. "Viszont a száműző kötelessége immár, hogy átvegye a terhet, azt a gondolkodást is, ami előtte a száműzött képviselt, ahhoz, hogy kiegyensúlyozza  a billegést, vagy mozgásba hozza az egész kócerájt." Ez úgy szokott elsülni az életben, hogy a győző abba a hibába esik, amit előtte maga is kifogásolt. Mondjuk jellemző az izgalmas párbeszédre, hogy a kutya sem reagál. Mi lesz itt kedves ifjú Nemzedék, ha megöregedtek?
kérdés | 2010. június 26.  | 13:04
# 4

http://www.kki-darany.hu/

 

SZáműzetésben van idő elgondolkodni azon, hogy idén miért termett ennyi kamilla (orvosi székfű) a gólyafészekben?

  • ki ültette oda a magokat?
  • aki ültette, honnan tudta előre, hogy kellemetlen tavaszi időjárás lesz?
  • honnan tudta, hogy a kamiila meghűlés, megfázás ellen is jó állatnak, embernek egyaránt?
  • honnan tudta, hogy a sok eső kioldja a hatóanyagot, amit közvetlenül inhalálhatnak a fiókák is az első napsugár hatására?
  • honnan tudta a kamilla, hogy idén, ebben a fészekben, nagyon erősen növekednie kell?
  • a természet pusztító-építő rendje csak ebben a fészekben működik?
  • miért remélte a kamilla ültetője, hogy a gólyák nem gyomlálják ki a kamillát a fészkükből?
  • honnan eredezhet ez a kölcsönös bizalom a gólya és a kamilla között?
soelmo | 2010. július 4.  | 10:49
# 5
No, sikerült olyaan szellemi magasságba emelni a magamfajta műveletlent, hogy szóhoz sem jutok...... de ez nem lenne baj, hanem arról sincs fogalmam, hogy jutok le innen baj nélkül.....
Az alkotmányozás kezd igazán mulattatóvá válni.
A szalonképes konzervatív tudja, hogy a liberalizmus és más baloldaliságok olyanok, mint az iszlám: betérni lehet, kitérni azonban nem, azért halál jár.
What we now call “civil resistance" often takes the form of mass rallies and demonstrations, as in Prague in 1989 and Tehran in 2009. People also engage in strikes, boycotts, fasts, and refusals to obey the law.
Alain de Benoist's 1985 book length essay, The Problem of Democracy is now available from the Arktos publishing house. Outside of specialist circles, and certainly within English speaking countries, Alain de Benoist may not be particularly well known.
Reagan accomplished an historical remoralization — not in the sense of renewing morality, but in restoring morale.
Discussion of the political impact of social media has focused on the power of mass protests to topple governments. In fact, social media's real potential lies in supporting civil society and the public sphere - which will produce change over years and decades, not weeks or months.