Az Internetet jelölné Nobel-békedíjra néhány unatkozó értelmiségi. Az ötlet nem csupán a bullshit klinikai archetípusa, de az ún. progresszív világszemlélet kései, megfáradt lehelete is.
Magát az Internetet jelölné Nobel-békedíjra néhány unatkozó nyugat-európai értelmiségi, médiamenő és fejlődőország-béli politikus, akik a világ számos pontján (így Magyarországon is) webes és újsághirdetésekben toboroznak támogatókat akciójukhoz. Felhívásuk még akkor is megér pár kósza gondolatot, ha tudjuk: a
békedíjnak csak kevés köze van a Svéd Királyi Akadémia által különböző területeken odaítélt "valódi" Nobel-díjhoz, s megbecsültsége a szeriőz nyilvánosságban régóta vitatott.
A nagyívű kezdeményezés kiötlői szerint
"a digitális kultúra egy új típusú társadalom alapjait teremti meg", mely legfontosabb problémáit háborúk helyett immár
"párbeszéddel, konszenzussal" oldja meg, és az Internet felhasználói online jelenlétükkel egyben
"az erőszakmentesség magjait is elvetik". Tekintsünk el attól, hogy a világon még nagy számban akadnak kimagasló, hús-vér emberekhez köthető teljesítmények is, melyek elismerést érdemelnének, mielőtt absztrakcióknak adományozunk kitüntetéseket. A konkrét ötlet nem csupán a
bullshit, az ürességtől kongó nagyotmondás klinikai archetípusa, de az ún. progresszív gondolkodás kései, megfáradt lehelete is. Magában foglalja a mélységes sötétből világosságba tartó történelemkép, s az ember szüntelen tökéletesedésébe vetett hit szegélyezte világszemlélet minden bódulatát.
A web ilyetén felmagasztalása 1991-ben talán megállta volna a helyét - de legalábbis érthető, megélhető lett volna. 2010-re azonban, miközben az aláírók naivan örvendeznek a Facebook-barátság elterjedése fölött, s a világhálóban a békekultusz osztatlan üzenőfalát vízionálják, már jó ideje ismerjük a globális összekapcsolódás egyéb irányú tranzakciós költségeit is, a szélessávon hozzáférhető
bombagyári szakácskönyvektől a terroristák videomegosztókon folytatott
üzengetéséig, vagy éppen csak a "tudás" és az "információ" fogalmi határainak kártékony elmosódásáig - ahogy ez utóbbit
Lánczi András professzor többször is kifejtette. A
"nagykövetek" névsora szintúgy a felszínes progresszió manifesztuma. Már első ránézésre egyértelmű, hogy a legénység összeállításakor a limonádémozikból ismert kvótapolitika, a teljesítményelv helyett az ún. harmadik világ iránti kirakat-szolidaritás játszotta a döntő szerepet.
Az Internet jó, és mi mindnyájan remekül megvagyunk vele. De az Internet sem teszi jobbá az embert, nem változtatja meg a jellemet, és nem old meg egyet sem égető kihívásaink közül.
Stephen W. Hawking, a világ egyik legokosabb ismert személyisége egyébként nemrégiben
rávilágított arra, miért volt hiba a Föld koordinátáit és az emberi faj jellegzetességeit tartalmazó "információs csomagot" rejteni egy, a Naprendszeren túlra induló űrszonda fedélzetére. A nagybetűs
Kapcsolat - mint azt a napjaink talán leginkább fetisizált fogalmáról Hawking is megállapítja - önmagában semmire sem garancia, s mindennek, amit lehetővé tesz, egyúttal az ellenkezőjét is tapintható közelségbe hozza.
(Illusztrációnkon az Ohio állam-beli Utopia városka településjelzése látható.)