Nyomtatás
Ablak bezárása
It's unbelievable
 | 2011. január 28.
A médiatörvény értelmezéséről szóló vita teljes irracionalitásba kezd torkollni.
"Hihetetlen" - jut eszembe a szép emlékű EMF nevű banda '90-es évek elején sokat pörgetett száma, ahogy végigsiklik szemem a pénteki lapok intellektuális termésén. Bár rövid időre olybá tűnt, hogy az új médiaszabályozásról folyó vita esetleg szakmai irányt is vehet (lásd Polyák Gábor írását vagy Koltay András cikkét), bebizonyosodott: naiv voltam. A szócséplés nem a médiaalkotmány és a médiatörvény konkrét paragrafusairól, konkrét tartalmi rendelkezéseiről szól, hanem arról az értelmezési keretről és (fals) információhalmazról, amit ráaggattak az említett jogszabályokra. Ez először rátelepedett a törvényekre, "magába szívva" annak nyilvánosság előtti jelentését - azaz a témával foglalkozók java része a törvény laikus értelmezését és a törvényt fogalmilag azonosította -, majd önálló életre kelt. Az új médiaszabályozás kritikusainak - tisztelet a kivételnek - esze ágába sincs kezébe venni a vonatkozó jogszabályokat, esetleg értelmezni és összehasonlítani azokat a korábbiakkal. "Hiteles forrásként" azokat az információmorzsákat használják, amelyeket a médiagyárban kapnak: ezek pedig nem a konkrét szabályozásról, hanem homályos utalásokról, a törvény "szellemiségéről", a véleménynyilvánítás szabadságának megcsúfolásáról etc. szólnak.

Az Élet és Irodalom január 28-ai számának 7. oldalán Lipovecz Iván, a HVG korábbi főszerkesztője (!) azt írja, hogy az 1986-os sajtótörvényt valójában az 1996-os médiatörvény már "felváltotta", és az új médiatörvény ezt az 1996-ost helyezte hatályon kívül - "tételesen". "1986-ról már rég nem beszél senki, legfeljebb Orbán, ha felmérgelik". Komolyan mondom, azt hittem, hogy kiesik az újság a kezemből. Természetesen nem várható el mindenkitől, hogy keresztül-kasul ismerje a magyar jogrendszer teljességét - magam sem vagyok erre képes, bevallom -, azonban a saját szakmára vonatkozó jogi kereteket illik ismerni. Főleg úgy, ha még írunk is róla. A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény (Stv.) ugyanis egészen 2011. január 1-jéig hatályban volt, és - nevével ellentétben - nem csak a nyomtatott sajtóra, hanem a televíziós és rádiós műsorszolgáltatásra is kiterjedt [Stv. 1.§ (1) és 20.§ (a)-(c)]. Az tény, hogy az Stv.-t számos alkalommal módosították, és legfőbb rendelkezése, a nyilvántartásba vételi kötelezettség ("regisztráció") a nyomtatott sajtóra vonatkozott. Ezzel szemben a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény hatálya a rádiós és televíziós műsorszolgáltatásokra terjedt ki. Ezen felül Lipovecz Iván állításával ellentétben (e törvény "középpontjában az újságíró és forrásának védelme állt") a jogszabály szövegében - most kapaszkodjanak meg - benne sincs az a szó, hogy "újságíró". Ellenben a Lipovecz által 1996 óta hatálytalannak hitt Stv. 11.§ (1) b) pontja az új médiaalkotmánynál jóvalta hátrányosabban szabályozta az újságíró információforrás védelmét. Ugyanis általános jelleggel csak polgári és közigazgatási eljárásokban garantálta azt a lehetőséget, hogy a zsurnaliszta a neki felvilágosítást adó személy kilétét titokban tarthassa. A büntetőeljárásokra vonatkozóan azonban ezt nem garantálta, és mivel a büntetőeljárási törvény értelmében csak akkor lehet a tanúvallomást megtagadni, ha az illető foglalkozásánál fogva köteles titoktartásra, az újságírónak büntetőügyekben kötelező volt felfednie információforrását. Ezzel szemben az új médiaalkotmány [Smtv. 6.§ (1)] általános jelleggel garantálja, hogy az újságíró "jogosult a számára információt átadó személy kilétét titokban tartani". Tehát generális szabályként minden bírósági és hatósági eljárásra ez a szabály vonatkozik, és csak kivételként állapít meg a törvény egyes eseteket [Smtv. 6.§ (1)-(3)]. Azt még talán szükséges rögzíteni, hogy a kivételes esetekben - a nemzetbiztonság és a közrend védelme vagy bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében - csak és kizárólag a bíróság és a (nyomozó)hatóság jogosult eljárni: a jogszabályok sem az NMHH Hivatalához, sem a Médiatanácshoz ilyen hatáskört nem telepítenek. A hatáskör hiányában történő eljárás vagy hozott döntés pedig semmisségi ok.

Szintén súlyos félreértéseket fogalmazott meg az MTI-nek és a Népszabadságnak Guy Verhofstadt, korábbi belga miniszterelnök, a liberális ALDE EP-frakció jelenlegi vezetője. Verhofstadt - a Bizottság levelére alapozva - azt állítja, hogy "regisztrációs kötelezettséget előírni mindenfajta médiának lehetetlen [...] blogokat vagy újságokat regisztrációra kötelezni képtelenség, ilyen sehol sincs". Azt is állítja, hogy "a szabályozás túlságosan kiterjeszti a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségét, azt elvárja minden médiumtól". Szerinte az EU alapvető elveit érinti, hogy "a kiegyensúlyozottságot számon kérik-e a média egészén, az internetes blogokon is". Egyrészről: a bizottsági levél a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményével kapcsolatban azt kifogásolja, hogy az kiterjed az ún. lekérhető médiaszolgáltatásokra is. A regisztrációs kötelezettséggel kapcsolatban pedig azt, hogy a lineáris és lekérhető médiaszolgáltatásokon felül egyéb médiaszolgáltatásokra ("media service providers"), esetlegesen "internetes oldalakra, nem magánjellegű blogokra és gazdasági elemzésekre"(?) is kiterjedhet.

De maradjunk Verhofstadt kijelentéseinél. Egész egyszerűen az oly sokat vitatott új médiaszabályozás totális nem-ismeréséről tanúskodik az, hogy a "külföldi politikus" (ami a magyar közönség számára valamiféle felsőbb autoritás) szerint blogokat is kellene regisztrálni. Erről természetesen szó sincs. A korábbi médiatörvény alapján a műsorszolgáltatókat eddig is nyilvántartásba kellett venni, a sajtótörvény alapján pedig az időszaki lapokat is. Utóbbiak esetében ráadásul enyhül a szabályozás, hiszen míg az eddigi Stv. alapján a nyilvántartásba vétel előtt nyomtatott sajtótermék nem volt terjeszthető, addig az új Stmv. deklarálja, hogy lekérhető médiaszolgáltatás és sajtótermék esetén a szolgáltatás megkezdésének feltétele csak a bejelentés, a nyilvántartásba vétel azonban nem! Magát az elvet, hogy sajtótermék regisztrációhoz kötött, a 20/1997. (III. 19.) AB-határozat alkotmányosnak minősítette. Hovatovább a bírósági jogalkalmazás az idők során a sajtótermék fogalma alá vonta az internetes lapokat is ("Ha az internetes hírportál mint elektronikus sajtótermék meghatározott sajtótevékenységet folytat, így szerkesztősége, impresszuma van, folyamatos a megjelenése, elérhetősége, frissítése, híreket szolgáltat és cikkeket jelentet meg, ezáltal magán viseli az időszaki lap lényegi és tartalmi elemeit" ld. BDT2009. 2148). De mind a sajtóterméknek, mind a médiaszolgáltatásnak feltétele, hogy azt szerkesztett tartalommal gazdasági szolgáltatásként kínálják - ez utóbbi pedig a magánjellegű blogokra nem jellemző (a lényeg természetesen nem az elnevezés, hanem a jellemzők). Az az állítás pedig, hogy "újságokat regisztrációra kötelezni képtelenség", megdöbbentő. Ugyanis ennek nem csak és kizárólag médiatartalom-szabályozási, hanem általános felelősségi okai vannak: egy adott jogi eljárás során a nyilvántartásból derülhet ki, hogy ki "üzemelteti" az adott lapot.

Talán felesleges tovább cincálni a frakcióvezető állításait, de a tisztesség megköveteli: a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye természetesen nem terjed ki a "média egészére", az "internetes blogokra", csak a médiaszolgáltatásokra. Az az én egyéni meglátásom, hogy ebbe a kategóriába az audiovizuális médiairányelv szerint (is) beleesik a lekérhető médiaszolgáltatás. Megeshet, a Bizottság eljárása ezt túlterjeszkedőnek fogja találni, és ragaszkodni fog ahhoz, hogy e követelmény csak a televíziós (és rádiós) műsorszolgáltatásokra vonatkozzon. Ez azonban nem érinti, nem érintheti az új médiaszabályozás lényegi elemeit, és nem szolgálhat bizonyítékul a fentiekben citált kritikus hangok számára - hiszen kifogásaik, bár vannak, félreértéseken alapulnak.