Nyomtatás
Ablak bezárása
Szocialista teológia
Megadja Gábor | 2011. február 1.
Gréczy a teodícea területére merészkedett: vajon ha Isten végtelenül jó, honnan a rossz a világban?
A napi politikai teológia érdekes helyre fészkelte be magát: egyenesen a Népszavába és Gréczy Zsolt tollába. Merthogy Gréczy szerint Isten büntet minket vörösiszappal, árvízzel, belvízzel, földrengéssel. Azért, mert a zemberek kétharmados fölhatalmazást adtak a Fidesz-KDNP-nek. (És persze van egy szokásos kör az egyházakról is: hogy százmilliárdokat költünk rájuk. Nos, ez a hájas földesúr/kapitalista és a hájas, dologtalan püspök szövetségének a képe, mi tagadás, jobban illik a Népszavába, mint a teológiai okfejtés. A probléma azonban az, hogy az egyházak nem kaptak mindent vissza, amit vörös jótevőink elloptak tőlük. Így ha minden visszakapnak, garanciát lehetne vállalni arra, hogy nem tartanának igényt állami pénzekre. Csak akkor a Népszava és Gréczy torkaszakadtából üvöltözne, hogy újjáéledt a klerikális reakció, ugye.)

Az önigazoló kör sem hagyható ki, Gréczy megjegyzi, hogy elsőáldozó volt és ministrált is (reméljük, elsőáldozó csak egyszer volt, nem úgy, mint mestere, a Feri, aki többször is bérmálkozott; noha erre az Egyház történetében precedenst még nem láttunk, így lehet, hogy Feri egy új reformirányzat első gyermeke). Ez nagyjából megfelel a szélsőjobbos "de nekem is van zsidó barátom!" - védekezésnek. Hiába, a baloldal vallásilag is érzékeny, kiváltképp a volt miniszterelnök, aki talán többszöri bérmálkozása eredményeképpen pl. a zsinagógában a messiásról értekezett.

Maga az okfejtés igazán érdekes azonban. Gréczy szerint büntiben vagyunk, mert megszavaztuk a Fideszt. Ezért kapjuk a sok rosszat a nyakunkba. Gréczy a teodícea területére merészkedett: vajon ha Isten végtelenül jó, honnan a rossz a világban?

Gyorstalpaló. A hivatalos tanítás szerint Isten nem engedi meg a rosszat, hacsak valami nagyobb jót nem tud kihozni belőle. Erre ugye a "klasszikus példa" Krisztus szenvedése és kereszthalála, ami a legnagyobb rossz, tulajdonképpen Gottesmord, ugyanakkor a legnagyobb jó következik belőle: a Megváltás.

Vigyük hát végig Gréczy Zsolt logikáját, ha már az isteni cselekvést a Fideszhez köti (noha ez kissé bizarr, de legyen): Isten megengedi a Fidesz-kormány alatt a sok rosszat. Egyrészt próbára teszi őket, másrészt engedi, hogy valami nagyobb jó legyen a végeredmény. A nagyobb jó például az lehet, hogy a Fidesz talpra állítja Magyarországot, javítja versenyképességét és növeli mozgásterét. Vagyis: a mostani rossz a Fidesz későbbi sikerére enged következtetni. Hümm.

Azért reméljük, hogy a Népszavában felfigyelnek rá, hogy Gréczy félig bemutatott logikája valójában hová vezet: az "ezoterikus reakció" csempészte be magát a baloldali lapba! Gréczy ezek szerint - szigorúan teológiai alapon - a Fidesz-KDNP-nek szurkol.

Deo gratias.

(Képünkön a korai '50-es évek egyik kommunista antiklerikális kiadványának címlapja látható.)