Nyomtatás
Ablak bezárása
Kit érdekelnek a nők?
Vendég | 2012. február 16.
Évtizedek óta nincs nőpolitika Magyarországon. A nőtéma a politika és a közvélemény számára is érdektelen. Nincs is ilyen kérdés. Kényelmetlen.
Évtizedek óta nincs nőpolitika Magyarországon. A választási és kormányprogramok, a parlamenti vitanapok hosszú évek óta csak a teljes problémakör egy-egy szeletével foglalkoznak. Nőkérdésről nem rendeznek társadalmi vitát, konzultációkat, nem készülnek problématérképek, keretprogramok vagy stratégiák. Nincs is ilyen kérdés. Kényelmetlen.

Magyarországon nemcsak a termékenységi ráta, de az anyák foglalkoztatási aránya is az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, a nemi alapú diszkrimináció pedig szinte mindennapos jelenség. Az esélyegyenlőségi törekvések nem bizonyulnak elegendőnek: a magyar nők időről-időre újra szembesülnek az előítéletekkel, és a munkaerőpiacon elszenvedett hátrányos megkülönböztetéssel. Az alacsony foglalkoztatottság és a demográfiai válság egyre súlyosabb terhet ró a gazdaságra, az államra és a családokra is. Mégsem változik semmi, a nőtéma a politika és a közvélemény számára is érdektelen.

Miért is foglalkozna bármilyen politikai erő is egy olyan társadalmi csoporttal, amely számbeli fölénye és magasabb képzettsége ellenére is képtelen az érdekeit nemhogy képviselni, de akár csak megjeleníteni is, a politika napirendjén szerepeltetni? Azért, mert a magyar politikusok túlnyomó többsége férfi? Nem hiszem.

Magyarországon jellemzően nincsen női szavazat. Bár nők vélhetően más preferenciákkal rendelkeznek a közélet területeinek megítélésében, és gyanítható, hogy a férfiakétól eltérő szempontok alapján döntik el, melyik jelöltre vagy pártra szavaznak, mégsem válnak jól körülírható érdekekkel rendelkező vagy hasonló értékrendet valló társadalmi csoporttá.

A nőszervezetek megosztottak és erőtlenek. A világviszonylatban is kevés (9 százaléknyi) képviselőnő közül is kevesen elkötelezettek a kérdésben. Magyarországon nincsen olyan parlamenti vagy kormánytisztség, ügynökség vagy hivatal, ami kifejezetten a nők szempontjából és érdekében vizsgálná az állam működését. A nőüggyel egyéb esélyegyenlőséggel kapcsolatos feladatai ellátása mellett egy minisztériumi főosztály foglalkozik. A kontraszt kedvéért érdemes megemlíteni: a mindenkori brit kormánynak Tony Blair miniszterelnöksége óta mindig van nőügyekért felelős tagja, Németországban Angela Merkel maga is betöltötte az ifjúsági- és nőügyi miniszteri posztot, és - megosztva más területekkel - jelenleg is van nőügyi miniszter a német szövetségi kormányban.

Rosszul állunk a programok, stratégiák kidolgozásának terén is. A Bajnai-kormány európai pénzekből az esélyegyenlőségi politika továbbfejlesztett változata, a gender mainstreaming eszközével kívánt küzdeni a nemek közötti társadalmi egyenlőség megteremtéséért. A radikális feminista hangvételű anyag - akárcsak az európai célkitűzések - Magyarországon teljesen életidegen. A program a magyar valósággal nehezen, csak »a makacs társadalmi beidegződések, előítéletek, hatalmi viszonyok és struktúrák megszüntetésével és átalakításával« tartja elérhetőnek a nemek közötti társadalmi egyenlőtlenségek felszámolását. A 2010-től 2021-ig időtávra készült programot nagy valószínűséggel elsöpörte az jobboldali fordulat.

A második Orbán-kormány eddigi munkája nőügyben elég egysíkú, a nőkkel szinte kizárólag (jövőbeli) anyaként, a családpolitika részeként számol. Ami mondhatni sértő, de a magyar társadalomban élő sztereotípiák egyik vetületét kétségkívül jól megjelenítő álláspont.
A családvédelmi törvény alapjául szolgáló, az egyetlen kifejezetten a (gyermeket tervező és kiskorú gyermeket nevelő) nők problémáival foglalkozó javaslatcsomagot nem politikusok, kormányzati tisztviselők, hanem a Népesedési kerekasztal állította össze. Bár az LMP javaslatát elfogadta a kormánytöbbség, hogy a nők munkaerőpiaci helyzetének javítására minisztériumi biztost nevezzen ki a kormány, ez végül elmaradt. A kormány ifjúságpolitikai programjában a női esélyegyenlőség kizárólag a gyermek- és munkavállalás összeegyeztetése kapcsán kapott helyet. Az egyenlőtlen bérezés problémáját csupán megemlítik a szerzők, megoldási javaslatot nem adnak rá. Holott a program megalkotását megelőző vitairatban, amelyben több más nőpolitikai kérdés is szerepelt, a nők munkaerőpiaci érvényesülése még egész alfejezetet érdemelt, a bérkülönbségekkel is részletesen foglalkoztak. További, kifejezetten nőkkel foglalkozó programpont nem szerepel a szövegben.

A nem szülőképes korú nőkkel egyetlen program, terv vagy stratégia sem foglalkozik.
Mi a gond az esélyegyenlőségi politikával? Az észak-európai példák és az európai uniós tervek szerint az államok gazdasági és demográfiai válságának egyik kulcskérdése a kétkeresős családmodell tömegessé válása. Az Európai Unió középtávú stratégiái és a magyarországi baloldali pártok álláspontja szerint a nők esélyegyenlőségének megteremtéséhez, az arányosabb képviselethez és döntéshozatali részvételhez, a családos nők munkavállalásának európai átlaghoz közelítéséhez és a jelenleginél több gyermek születéséhez a nyugati minták bevezetésére, a magyarok értékrendjének radikális átalakítására van szükség.

A kitűzött célokkal pusztán gazdaságpolitikai szempontból nézve mindenki egyetérthet: a programok a férfiak és a nők közötti otthoni munkamegosztás igazságosabbá tételét, a nők öntudatosabbá formálását, a családdal összeegyeztethető munkavállalás érdekében az önfoglalkoztatáshoz, a vállalkozásindításhoz szükséges ismeretek oktatását tűzik ki célul. Munkaadói szemléletváltást sürgetnek a foglalkoztatási formákat illetően, a női munkaerő értékének felismerésére és elismertetésére. A nemzetállamok dolga pedig az (lenne), hogy mindebben segítő kezet nyújtson a megfelelő munkajogi szabályozás, az ösztönzés, az oktatás és a gyermekek oktatását, felügyeletét ellátó intézmények működtetése területén.

Az Európai Bizottság és a magyar baloldal nőszemlélete és célkitűzései azonban rettenetesen távol esnek a magyar valóságtól. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a keresztény konzervatív értékrendet valló kormány idegenkedik a nőtémától. A magyar emberek értékrendjét és mindennapi életét leíró kutatások, és akárcsak az európai uniós átlagot leíró ismertető adatok között áthidalhatatlan különbségek vannak. A programokban foglaltak teljesítéséhez irreális mértékű szemléletváltást kellene ráerőltetni az emberekre. Ez nyilvánvalóan vállalhatatlan.

A magyar társadalom értékrendje az elmúlt húsz évben csak nagyon lassan közelített a nyugat-európai nemzetekéhez: a magyarok többsége szerint a család és a gyermekeik életük továbbra is egyik legfőbb, a nők nagy része számára pedig a legfőbb cél és a legfontosabb érték. Erre épül a teljes szociális, ápolási, gondozási és oktatási intézményrendszer. A magyar társadalom többsége inkább a hagyományos nemi szerepeket és munkamegosztást preferálja. A férfi a kenyérkereső, a nő az, aki összetartja és »üzemelteti« a családot. A magyarok - férfiak és nők hasonló arányban - kifejezetten a nők dolgának tekintik a házimunkát, a gyermeknevelést, az idősgondozást. A dolgozó nők naponta átlagosan másfél órával több időt töltenek házimunkával, mint férfi társaik, kevesebb a szabadidejük. A tömegmédia borzasztó képet fest a nőkről. A női szerepekkel kapcsolatos sztereotipikus gondolkodás a férfiakra és a nőkre egyaránt jellemző. Az előítéletek egyaránt sújtják az egyedülálló nőket, a karriert építő nőket, a dolgozó anyákat, az egy- vagy éppen hogy a sokgyerekes főállású családanyákat, az idős nőket.

Bár a kormányzati intézkedéseket minősítő mérőszámok alapján nem állunk különösebben rosszul az európai mezőnyben, a női esélyegyenlőség ma Magyarországon utópiának tűnik.
A három évre nyúló szülési, majd gyermekgondozási szabadság miatt a nők nem lehetnek a férfiakkal egyenértékű munkavállalók, nem számíthatnak sem azonos fizetésre, sem arányosabb családon belüli munkamegosztásra, sem hasonló karrierútra. Nem is számítanak. Nemcsak a férfiaknak, a magyar nők jelentős részének saját nehézségei ellenére is megfelel a jelenlegi helyzet, és jelentős változást sem remél.

Min változtatna a jó nőpolitika?

Az esélyegyenlőségi politika következetes továbbvitelén túl szükség van egy átfogó nőpolitikai cselekvési tervre. A magyar társadalom értékrendjének ismeretében és tiszteletben tartásával lehetséges csak előmozdítani a közeledést az EU 27-ek átlagához a nők foglalkoztatása, szegénység és erőszak elleni védelme, arányosabb képviselete érdekében a politika, a tudomány és a gazdasági döntéshozatal területén. Ez mindannyiunk közös érdeke!

Hasonlóan fontos a női szerepek, a női életutak sokszínűségének bemutatása. A női kvóta kapcsán rendezett parlamenti vitanapon a hozzászólók abban az egyben értettek egyet pártállástól függetlenül, hogy biztosítani kell minden nő számára a szabad választás lehetőségét akár a hivatását, akár a családját választja, akár egyszerre a kettőt. Sokféle női életutat felvázolva, kormányzati segítséget nyújtva kellene támogatni a nőket abban, hogy karrierutat, életpályát, családot tervezve elismert és egyenértékű alternatívák között választhassanak. Ez lenne a nők igazi megbecsülése.

Hamarosan itt a nőnap. Ha mindenkinek jó, ahogy van: Tibi csoki + hóvirág.

(Képünkön a II. világháború alatt gyárban dolgozó amerikai nő látható.)